Tolnai Népújság, 1996. január (7. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-17 / 14. szám

2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1996. január 17., szerda Vladimír Meciar minisz­terelnök elfogadta a Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) a magyar-szlovák alapszer­ződés támogatásához kötött feltételeit. A ratifikálástól az SNS a múlt hét végéig hatá­rozottan elzárkózott. Még tavasszal megkezdő­dik a NATO és a csatla­kozni kívánó kelet-európai országok között a rendsze­res konzultációsorozat, amelynek célja a tagságra való felkészítés - jelezte Javier Solana NATO-főtit- kár, aki tegnap hivatalában fogadta Simonyi András nagykövetet. Solana ta­vasszal Magyarországra is ellátogat. A román külügyminiszté­rium tudományos tanácsko­zást kíván szervezni abból a célból, hogy megvizsgálják, miként lehet alkalmazni a német-francia megbékélés tapasztalatait a román-ma­gyar megbékélésre tett kez­deményezés kapcsán. Éberségre szólította fel a németeket a fajüldözéssel és az újfasizmussal szemben Ezer Weizman izraeli elnök a bonni törvényhozásban mondott tegnapi beszédé­ben. Nixon, Reagan és Mit­terrand után Weizman a ne­gyedik külföldi államférfi, aki felszólalhatott a német parlament két házának együttes ülésén. Josef Zieleniec cseh kül­ügyminiszter azzal vádolta meg Bonnt, hogy tudatosan bonyolítja a cseh-német megbékélési nyilatkozatról folyó tárgyalásokat. Bonn a Benes-dekrétumok hatá­lyon kívül helyezését kövé- teli a csehektől. Ezek alap­ján kobozták el a második világháború után a mintegy hárommillió szudétanémet vagyonát. Hírszerzési elemzések 'alapján két, a hatvanas években Dél-Koreából megszökött amerikai kato­náról tudják biztosan: vi­szonylag jó körülmények között élnek Eszak-Koreá- ban. De Washingtonban cá­folták, hogy életben lenne néhány, az 1950-53-as ko­reai háborúban eltűnt ame­rikai hadifogoly. Japánban olyan űrrepülő­gép kifejlesztésén dolgoz­nak, amely a hang sebessé­génél 20-szor gyorsabban szállítaná az utasokat több száz kilométer magasság­ban. Az űrrepülőgép a mos­tani 14 óra helyett 3 óra alatt érne Tokióból New Yorkba. Okucaniba mennek Elindultak Ercsiből Húsz műszaki katona és nyolc katonai jármű már kedden elindult Ercsiből’ a horvátországi Okucaniba, a magyar műszaki, zászlóalj bázisára. A Honvédelmi Minisztériumban az MTI azt is megtudta, hogy ezek különlegesen nagyméretű katonai járművek, amelye­ket nem lehet vasúton szállí­tani. Az előkészítő csoport ünnepélyes búcsúztatása szerdán lesz Ercsiben, ahonnan a katonákat és a technikai eszközöket vas­úton szállítják a horvátor­szági helyszínre. A közúti menetoszlop és a vasúti sze­relvény várhatóan egyidő- ben érkezik Okucaniba. Horn Gyula a Clinton-látogatásról, Grósz Károly temetéséről Jövőre növekedést hoz a stabilizáció A népszerűségi listára odafi­gyelek, de a népszerűtlen in­tézkedéseket az ország érde­kében akkor is meg kell hoz­nom. Bízom abban, hogy az év második felében, és jövőre már nemcsak a kiadások csökkentése jellemzi majd a stabilizációt, hanem a növe­kedés is - mondotta kedden Horn Gyula miniszterelnök az újságíró-szövetségben tar­tott, immár szokásos sajtóér­tekezletén. Egyelőre a gazdaság egészét tekintve mutatkoznak kedvező jelek, de fokozatosan az egyes ember is érzékelni fogja a javu­lást. A munkaerőhelyzet alaku­lása és a versenyszféra egyes területein a jövedelmek emel­kedése is erre utal - tette hozzá a kormányfő. A népjóléti miniszterrel és az egészségügyi dolgozók képvi­selőivel a napokban a gyógy­szerárakról, a fogászati térítési díjakról, a kórházak helyzetéről és a gyógyászati segédeszköz­ellátásról tárgyalt. A kormány célja a rászorultság elvének kö­vetkezetes érvényesítése. Egy kérdésre válaszolva Horn Gyula fontosnak ítélte az agrárexport támogatását a nem­zetközi előírások keretei között, e keretekről azonban tárgyalni kell az érdekelt szervezetekkel. Meg kell értetni velük a magyar agrártermelés nehéz helyzetét, s ehhez szükséges igazítani a tá­mogatás normáit. A miniszterelnök bejelen­tette: a korábbi 1 milliárd, majd a legújabb 300 millió márkás német hitelből a kis- és közép- vállalkozókat, a nemzeti katasz­teri program megvalósítását és a lakások energiatakarékos át­alakítását pénzelik majd. A kormányfő szerint 1996­ban a tavalyi privatizációs be­vétel nem ismételhető meg, mert a még meglévő állami va­gyonnak csak egy része adható magánkézbe. Szakértők vizs­gálják a recski érckészlet érté­kesítésének kérdését. Kitért arra is, hogy idén újabb autópá­lyadíjakat nem vezetnek be. A Ferenczy Europress kérdé­sére Horn Gyula elmondta: meghívására február 9-én és 10-én Magyarországra látogat­nak a világszerte sikeres ma­gyar származású politikusok és üzletemberek, akiket a minisz­terelnök, a pénzügy- és a kül­ügyminiszter tájékoztat majd az ország helyzetéről. Azt remélik a találkozótól, hogy a sikeres magyarok még erőteljesebben képviseljék szülőhazájuk érde­keit a nagyvilágban. A talál­kozó alkalmat ad a világhíres­ségek országunkat gazdagító tapasztalatainak, ötleteinek, ja­vaslatainak összegyűjtésére is. A miniszterelnök lát még esélyt arra, hogy március vé­géig megszületik a ma­gyar-román alapszerződés, bár Funar kolozsvári polgármester szellemi merényletei ártanak a két ország kapcsolatainak. Megkérdezték a kormányfőt: miért nem voltak ott a magyar vezetők Clinton elnök érkezé­sekor Taszáron. Válaszából ki­derült, hogy ezt nem is tervez­ték, mert az amerikai elnök nem Magyarországra, hanem az amerikai bázisra látogatott, ahová nem hivatalos magyar meghívásra érkezett. Megerősítette: nem vesz részt Grósz Károly temetésén, a kormányt Vastagh Pál igazság­ügy-miniszter képviseli. Légierőt és tüzérséget is bevetettek az orosz szövetségi csapatok Újabb akciókra készülnek a csecsének Folytatódott az orosz szövetségi haderő túszmentő művelete Pervomajszkojéban. Jelentések szerint a falu központjának ki­vételével a település nagy részét elfoglalták. Eddig a több mint száz túsz közül 26 szabadult ki. A heves tüzérségi előkészítés, illetve harci helikopterek beve­tésével indított tegnapi támadás után a szövetségi erők elfoglal­ták a falu déli részén fekvő ka­tonai ellenőrző pontot. A Szö­vetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) szóvivője, Alekszandr Zdanovics szerint a terroristák csak a falu központját ellenőr­zik, és a helyi mecsetben, il­letve az iskola épületében őrzik foglyaikat. Az ostrom előtt Jelcin elnök meghallgatta a túszmentő ak­ciót irányító Mihail Barszukov telefonjelentését. Jelcin szóvi­vője, Szergej Medvegyev azt közölte, hogy a terroristák egyes csoportjait elvágták egymástól, de azok változatla­nul elkeseredett ellenállást ta­núsítanak. Moszkva szerint a csecsen terroristák még a reg­geli orosz támadás előtt 14 fog­lyot kivégeztek, és felakasztot­tak két rendőrt azok közül, aki­ket még Pervomajszkojéba ér­kezésükkor ejtettek fogságba. A csecsének tagadták mindezt. Az összecsapás tegnap dél­után is folytatódott a terroristák és a szövetségi erők között. Dzsohar Dudajev csecsen elnök szóvivőjének állítása szerint 150 orosz katona vesztette éle­tét. A másik fél szerint 100 cse­csen vesztette életét. Aszlan Maszhadov csecsen vezérkari főnök parancsot adott arra, hogy fegyvereseik kezdje­nek széles körű terrorakciókat Csecsenföldön és a szomszédos Dagesztánban is. Ennek kereté­ben tegnap reggel ismeretlenek túszul ejtettek Groznij egyik elővárosában 30 személyt. Ki­rov település hőerőművének harminc dolgozóját autóbuszo­kon szállították el. AMAG-KER Részvénytársaság Kápolnásnyék, Arany J. u. 2. PÁLYÁZATOT HIRDET:-1 fő kereskedelmi igazgató-helyettesi - 2 fő területi képviselői munkakör betöltésére. A cég fő tevékenysége: GABONA KERESKEDELEM. A munkakört ellátónak KIEMELT JÖVEDELMET és GÉPKOCSIT BIZTOSÍTUNK. Követelmény: felsőfokú agrárvégzettség, valamint jelentős termelői kapcsolatkor. Jelentkezés: naponta 8-12 óráig a . , 22/368-742 számú telefonon. , FIATALOK FIGYELEM! Új amerikai vállalkozás terjeszkedik Magyarországon. JELENTKEZZ. HA- állást keresel,- keményen tudsz dolgozni,- 18 és 42 év közötti vagy,- biztos jövőt akarsz magadnak. Kezdő kereseti lehetőség 34 OOO Ft. Hívj rögtön: 74/315-904. ^84674^ Külkereskedelemmel foglalkozó cég ÜZLETKÖTŐ, BONYOLÍTÓ MUNKATÁRSAT KERES. Feltétel: angol vagy német nyelv tárgyalási szinten való tudása, valamint szakmai végzettség és gyakorlat. Jelentkezni lehet rövid szakmai életrajzzal 7100 Szekszárd, 3 db felújított lakás Szekszárd központjában a Széchenyi u. 61. sz. házban ELADÓ A lakóház csúszózsaluzással épült, egyéni gáz használata engedélyezett! Irányár: 35.000 Ft/m2. Érdeklődni: a 74/419-333-as telefonon 8-16 óra között. 1846051 Nem fedezi a bevétel a kiadásokat Meglesz a nyugdíjemelés Húszmilliárd forint körüli hiánnyal zárja a múlt esz­tendőt a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat, s az idén ennél nagyobb lesz a deficit. A nyugdíjasok azonban mindezt nem érzik meg. A nyugdíjbiztosítás gazdál­kodását tegnap tekintette át az önkormányzat elnöksége. Utána a sajtótájékoztatón Mé­száros Tamás elnök és Sze- remi Lászlóné alelnök elmon­dották: a testület a hiány okait a gazdaság általános állapotá­ban jelölte meg. A kiadások­kal nem volt gond, a nyugdí­jasok idejében, rendben meg­kapták járandóságukat. így lesz ez az idén, a felemelt nyugdíjjal is. A bevételi oldalon hiány mutatkozik. A megszorító in­tézkedések a bérekben is tük­röződtek, így a tervezettnél jóval kevesebb járulék érke­zett a tb kasszájába. Milliár­dos kinnlevőségeikhez pedig nehezen jutnak hozzá. Félő tehát, hogy a hiány az idén jóval meghaladja a 30 milli- árdot. Az Országgyűlés tavasszal határoz a nyugdíjbiztosítás költségvetéséről. Az elnökség azt javasolja, hogy a plenáris tárgyalás előtt együttesen ta­nácskozzon az egészségügyi és szociális bizottság az ön- kormányzat vezetőségével. Mészáros Tamás elnök ezután - mint bejelentette - megvá­lik tisztségétől. (d. g.) Tisztújítás a hónap végén Tanácskozott az MSZP-frakció elnöksége Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője, valamint három helyettese és a párt frakcióigazgatója egyaránt vállalja a megmérettetést a január 29-30-án sorra ke­rülő frakcióülésen, ahol új­raválasztják a képviselő- csoport elnökségét és a 14 munkacsoport vezetőjét is - hangzott el az elnökség teg­napi sajtótájékoztatóján. Szekeres cáfolta azokat a hí­reket, amelyek szerint a vá­lasztást a múlt év végi, frak­ción belüli aláírásgyűjtés kényszerítette ki. Mint mondta, a frissítésre minden­képpen szükség van, ezért széles körből - így a megyei csoportokból is - megkezdő­dött ajelöltek gyűjtése. A párt márciusi tisztújító kongresz- szusára már az új elnökség irányításával készülnek fel. A tegnapi elnökségi ülésen megvitatták a frakció elmúlt kétéves munkájáról készült beszámolót is, amelyet - ki­egészítésekkel - a január végi frakcióülés elé terjesztenek. Bár az előteijesztés tartal­maz kritikai észrevételeket, alapvető megállapítása az, hogy a képviselőcsoport hoz­zájárult az ország politikai stabilizációjához, és az ér­demi, lényeges kérdésekben egységesen foglalt állást - összegezte az írásos mérleget a frakcióvezető. (takács) UFO nincs a filmkockákon Valóságos hajtóvadászat in­dult tegnap reggel annak az elő nem hívott filmtekercsnek a megszerzéséért, amelyet Kvassinger László exponált péntekről szombatra »virradó éjszaka egy nem azonosított, fénylő repülő jelenségről. Mint a vállalkozó hétfőn el­mondta: este fél 11-től éjjel csaknem 2 óráig látták a néma, hatalmas fénylő jelen­séget, amely egy sárospataki főiskolás lány és az őt haza kísérő barátja mellé szegődött az olaszliszkai otthonig. A vállalkozó a jelenséget meg akarta örökíteni, ezért lefény­képezte. A hír megjelenése után az egyik helyi lap alig 10 kilométerre lakó tudósítója megkereste Kvassinger Lász­lót, aki átadta a filmtekercset. A szerkesztőségben a film előhívása után azonban csa­lódás érte a csodára és szen­zációra áhítozó munkatársa­kat. A tekercs végén valóban találtak három elkattintott kockát, azonban ezek üresek voltak. Az egyiken látszott halványan olyasmi, mintha többször exponáltak volna ugyanarra a kockára. VERSENYTÁRGYALÁSI FELHÍVÁS! A Kern és Klenk Építészeti Bt., Paks, Kisfaludy u. 4. mint kiíró szervezet a DIAMANT Kft. megbízásából egyfordulós, nyilvános versenytárgyalást hirdet a DIAMANT Kft. részére építendő CECEI VARRODA ÉPÍTÉSI MUNKÁINAK KIVITELEZÉSÉRE. A befejezési határidő: 1996. július 30. Az elvégzendő munkákat részletesen az ajánlattételi dokumentáció tartalmazza, melyet 1996. január 22-től január 24-ig, 9-13 óra között a Kém és Klenk Építészeti Bt. Paks, Kisfaludy u. 4. címen, 20.000 Ft+áfa befizetés ellenében lehet átvenni, korlátozott példányszámban. Ajánlat tehető a munkák teljes körére vagy felosztott munkaterjedel­mekre, a kiírási dokumentáció szerint» Az ajánlatok benyújtásánakhatárideje: 19%. január 30., 10 óra helye: Kém és Klenk Építészeti Bt. Irodája Paks, Kisfaludy u. 4. Az eredményhirdetés időpontja: 1996. február 1., 10 óra helye: DIAMANT Kft. Irodája 1051 Budapest, Nádor u. 36. Egyéb feltételek: az ajánlat elkészítéséért díj nem számítható fel, a kiírási dokumentáció árát nem térítjük vissza! (84624) „Funar szellemi merényletei ártanak...”

Next

/
Oldalképek
Tartalom