Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-01 / 282. szám
1995. december 1., péntek Sport 7. oldal Vasárnaptól ismét: Kispályás ITV Reprint Kupa Vasárnaptól kezdődően egészen március elejéig hétvégenként egy-egy napra a kispályás labdarúgók veszik birtokukba a szekszárdi városi sportcsarnokot. A korábbi évek alatt rendkívül népszerűvé lett ITV Reprint Kupa az idén a szokásosnál is izgalmasabbnak ígérkezik. Egyrészt nő a csapatok száma, másrészt a színvonal, hiszen számos olyan együttes (UFC Szekszárd West Autó, Tolna Gastrolux, PAG Rt., D’amis, stb.) indul, melynek labdarúgói a megyei, vagy a nemzeti bajnokságban szerepelnek és a tornát téli felkészülésük fontos részének tekintik. Az előző heti technikai értekezleten a csapatok képviselői megállapodtak, hogy a tavalyi kupa tanulságai alapján az idén az alapszakaszban két részre bontják a résztvevő húsz gárdát. Az elmúlt évben egy csoportban szerepelt mindenki, a Húsos II. végig az élen állt, vezetésével „egyhangúvá” tette a sorozatot. Ezúttal hosszú, megpróbáltatásokkal teli út vezet majd a tornagyőzelemhez. Az A- és B-csoport küzdelmei után a legjobb négynégy együttes marad versenyben az első helyért, a többi csapat a helyosztókon szerepel tovább. Az alapszakasz legeredményesebb nyolc gárdáját az I. és II. csoportba osztják (Al, B2, A3, B4, illetve Bl, A2, B3, A4), ahol a küzdelmek végeztével az I. csoport győztese a II. csoport másodikával, míg az utóbbi ág győztese az I. csoport második helyezettjével játszik majd a döntőbe jutásért. Jövő év március 2-án pedig értelemszerűen a két elődöntő győztese csap össze a fináléban. Az összes többi helyosztóra szintén azon a napon kerül sor. Az alapszakasz beosztása, A-csoport: OTP-Boca Senior, Dankó, Hungária Biztosító, Paradiso, Sióagárd, Szedres, Grund FC, Mecsek Füszért, Zöldért, Novogram. B-csoport: UFC Szekszárd West Autó, Tolna Gastrolux, Park Gmk., PAG Rt., Ép-Fém, Bella Játékbolt, Szigma Bau, Betta Sportbüfé, D'amis, Gemenc Gabona. A sportfőorvos tanácsai I. Yamaguchi Kupa emlékverseny Biztató főpróba Simontomyán A hétvégén első nagyszabású nyílt versenyét rendezte meg a Simontomyai Karate Klub. Az I. Yamaguchi Kupán hat egyesület 110 versenyzője mérkőzött a helyezésekért. Budapesti goju-kai, szekszárdi shotokan, bátaszéki wado-ryu karatékák és a házigazdák versenyzői küzdöttek egymással a simontomyai sportcsarnokban. A hazaiak kitettek magukért a rendezés terén, gördülékeny, színvonalas versenyt láthatott a közönség. Feltétlenül dicséret illeti a vendéglátók fiatal edzőjét, Torma Gábort, aki a küzdősportok népszerűsítése érdekében minden eszközt megragadva szervezte meg a kellemes, jó hangulatú viadalt. Sajnos, mint mostanában más versenyeken a bíráskodással itt is problémák adódtak, az ítéletek nem minden esetben egyeztek a publikum véleményével. Újsütettű dolog volt a százhalombattai indulók szünetben megrendezett kung-fu bemutatója. Még a fegyelmezettnek hitt karatékák is lenyűgözve figyelték a katonás vasfegyelemmel, élesben előadott A palánk mellől A pofon úgy „szép”, ha adják Atomerőmű SE-Tegáz-Deb- receni KK: szombat, 17 óra. Adanko Ferenc: — Sajnos ismét kísértett a múlt, ezúttal sem sikerült nyerni csapatunknak Szolnokon. Az első játékrész még szoros volt, de a másodikban állva hagyott minket ellenfelünk. Védekezésünk siralmas volt, nehezen találnánk olyan csapatot, amelyet ilyen teljesítménnyel legyőzhettünk volna. Hasonló játékkal szombaton az olajosoknál nagyobb erőt képviselő Debrecen ellen sem lehet esélyünk. Igyekszem felrázni a fiúkat a mérkőzésig és remélem, hogy hazai környezetben a szerdainál lényegesen többre leszünk képesek. A bajnokság során az egyik legnagyobb pofont Debrecenben kaptuk, harminckét ponttal veszítettünk. Nagyon szeretnénk visszavágni, még ha nem is hasonló arányban. Én már Szabadulni kíván Asprillától a Panna Szombaton 11 órakor kerül sor a „Fut a Szekszárd” karácsonyi családi futóversenyre a megyeszékhelyen, ahol értékes ajándékutalványokat nyerhet a három leggyorsabb família. Az esemény kapcsán dr. Várnai Annát, megyei sportfőorvost kérdeztük arról, hogy egy ilyen futóverseny előtt mire hívná fel az indulni vágyók figyelmét. — Szép dolog a futás, de aki nem mozog rendszeresen, nincs megfelelő erőállapotban, az lehetőleg ne egy ilyen versenyen kezdjen el sportolni. A szabadidős rendezvényeket nem előzi meg sportorvosi vizsgálat, ezért minSzerda délután a Ferropatent- Lazúr SE Szekszárd női kézilabdacsapata bemutató edzést tartott a kölesdi általános iskola tornatermében. Az NB lies együttes edzője, Kedves László az iskola tanulóinak bevonásával vezényelte a foglalkozást, melyen a védekezés és a támadás különböző variációit gyakorolták a „vegyes” csapatok. denkinek saját egészségi állapotának ismeretében kell döntenie arról, hogy képes-e teljesíteni a távot. Szeretünk rá- legyinteni egy-egy kisebb náthára, megfázásra, pedig az orvos nem véletlenül javasol ilyen esetekben ágynyugalmat. Betegség utáni sportolás előtt érdemes kikérni a háziorvos véleményét. Rendkívül fontos - főleg most a hideg időben - a verseny előtti alapos bemelegítés, illetve a futócipő minősége. Öltözzünk rétegesen, alsóruházatunk legyen pamutalapanyagú. Ezen „óvintézkedések” betartásával válik valóban egészségünkre a futás, a mozgás. Mind a játékosoknak, mind a diákoknak nagy élményt jelentett a közös gyakorlás. A községben első alkalommal járt egy NB I-es együttes, illetve a szekszárdi játékosok is először vettek részt ilyen jellegű gyakorláson. A bemutató edzést követően az iskola vezetése jó hangulatú vacsorán látta vendégül a szekszárdi csapat játékosait és vezetőit. Továbbra sem találja régi önmagát Faustino Asprilla. Az AC Parma kolumbiai csatára, immár hosszú ideje csak az olasz csapat kispadján ül, vagy éppenséggel a tribünről figyeli a társak játékát. Magánélete sem . nevezhető rendezettnek, önvédelmi bemutatót. A versenyen a hétvégi miskolci Világ Kupára készülő Ippon karaté- sok és a bátaszékiek egyaránt jó formát mutattak, teljes erőbedobással vetették magukat a küzdelembe. Ennek következményeként sajnos a Vilá^ Kupa győzelemre esélyes Bah Ervin lábizomszakadást szenvedett. Ervin öccsének, Csabának is gipsz került a kezére. A tavalyi Világ Kupa dobogósai közül Báli Anita is betegség miatt több versenyt kihagyva indult a simontomyai eseményen. Balogh László, a szekszárdiak edzője mégis optimista, sokat remél a legfiatalabb korosztálytól. Rendkívül erősek a bátaszéki ifjúsági versenyzők is, Zoltán Tamás, valamint a Csáki és Simondi fivérek szintén jó eséllyel indulnak a miskolci viadalon. Több Tolna megyei fiatal esélyes lehet a dobogóra a több ezer főt felvonultató Világ Kupán. Az I. Yamaguchi Kupa Tolna megyei dobogós helyezettjei: Aranyérmesek: Má- csik Adrienn, Nagy Tamás, Kovács Tamás, Pekari László akkor is elégedett lennék, ha egyetlen ponttal is, de legyőznénk Walkéékat. Nagyon fontos meccs lesz számunkra a szombati, remélem ezt játékosaink is átérzik. PVSK-KSC Szekszárd: vasárnap, 18 óra. Guóth Iván: — A bajnokság egyik esélyeséhez látogatunk. Célunk nem lehet más, mint a tisztes helytállás. A pécsiek nem régiben tértek vissza nagysikerű amerikai túrájukról. Az „akli- matizálódáson” már túl vannak, a Zala Volánt verték legutóbb idegenben. Szépszámú, sikerre éhes néző előtt lépünk pályára. A hazaiak szurkolótáboruk biztatása közepette igyekeznek majd, hogy háromjegyű győzelemmel „küldjék” haza csapatunkat. Mindent elkövetünk ennek elkerülése érdekében, nem szeretnénk úgy járni, mint Diósgyőrben. Nyugodtan kell játhiszen felesége, Catalina elhagyta a 26 éves sztárt. Köny- nyen lehet, hogy ebben közrejátszott Asprilla két meggondolatlan cselekedete is: az újévet lövöldözve köszöntötte Bogotában, majd barátaival szülővárosában, Tuluában „hagyott (Ippon Karate Szekszárd), Csáki Róbert (Bátaszék). Ezüstérmesek: Zoltán Tamás, Simondi Attila (Bátaszék), Má- csik Adrienn, Pekari László (Ippon Karate Szekszárd). Bronzérmesek: Kiss Mária (Simontomya), Csáki Zoltán, Szathmári Zoltán, Parti András (Bátaszék), Báli Ervin, Schaller Mónika, Kovács Balázs, Kuthy János, Pekari László, Nagy Tamás, Újvári Erzsébet (Ippon Karate Szekszárd). Az ország idei inásik nagyszabású nemzetközi karate ifjúsági versenyét a szekszárdi városi sportcsarnokban rendezik december 28-án. Az Ippon Karate Egyesület szervezésében sorra kerülő Európa Találkozóra 18 országból hatszáz fiatalt várnak. Az esemény fővédnöki tisztét Kuncze Gábor, sportért felelős belügyminiszter vállalta magára. Az Európa Találkozó színvonalas megrendezéséhez támogatók segítségét várják a szervezők. Bővebb információhoz a 06-30-460- 849-es telefonon juthatnak az érdeklődők. szánunk, nem szórhatjuk el a labdákat, védekezésben pedig csak precíz elzárások segíthetnek. Berkó húzódással bajlódik, az ő játéka kérdéses. LRI-Malév-Dombóvári VMSE: szombat, 17 óra. Molnár István: — Szombaton csoportunk egyetlen nyeretlen csapatához, a Malév együtteséhez látogatunk. A fővárosiaknál a bajnokság során már huszonkét játékos lépett pályára - legutóbb a Siófoktól és a Veszprémtől igazoltak -, ezért nem lehet tudni, hogy milyen összeállításban veszik fel a küzdelmet ellenünk. Mivel a budapestiek az esélytelenek nyugalmával játszhatnak, nehéz mérkőzés elé nézünk. Csapatunkban mindenki egészséges, ezért kellemes gondjaim vannak az ösz- szeállítással kapcsolatban. Megfelelő hozzáállást és győzelmet várok a játékosoktól. helyben” egy autógarázs-tulaj- donost. Elképzelhető, hogy börtön vár a kiváló futballistára. A Parma szeretne megszabadulni a „balhés”, csatártól, de a kérők egyelőre nem tolakodnak, a klub több mint 8 millió dollárt szeretne kapni Asprilláért. A hétvége sportműsora Péntek Kézilabda: NB I/B: Du- naföldvár VKSE-Siklós (Tolnán) 18 óra. Kosárlabda: NB II: Lenti-Bonyhád 18 óra. Szombat Kosárlabda: NB I: Atomerőmű SE-Tegáz- Debreceni KK 18 óra. NB I/B: LRI-Malév-Dombóvári VMSE 17 óra. NB II: Atomerőmű SE-PVSK II. 11, Kaszások-Autó Techno Szekszárd 16 óra. Sakk:' „Kék Fény” egyéni nyílt bajnokság a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság művelődési házában Szekszárdon 8.30 órától. Szabadidősport: „Fut a Szekszárd” karácsonyi családi futóverseny a szekszárdi városi sportcsarnoknál 11 órai kezdettel. Vasárnap Kosárlabda: NB I: Pécsi VSK-KSC Szekszárd 18 óra. NB II: EGIS-OSC II.-Bonyhád 11 óra. Labdarúgás: Megyei bajnokság: Tolna-Decs (Kerekes), Fadd-Harc (Osz- termajer), Tevel-Hőgyész (Bíró) 13 óra. ITV Reprint kispályás teremlabdarúgó bajnokság a szekszárdi városi sportcsarnokban 8.30 órától. Sakk: „Kék Fény” egyéni nyílt bajnokság a Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság művelődési házában Szekszárdon 8 órától. Csak Röviden Játékvezetői tanfolyam. A Tolna Megyei Labdarúgó Szövetség Játékvezető Bizottsága ingyenes játékvezetői tanfolyamot indít a jövő év elején Szekszárdon helyi és környékbeli érdeklődők számára. Jelentkezési határidő: január 5. Jelentkezni a TMLSZ játékvezetői testületénél (7100 Szekszárd, Augusz I. u. 9-11. Telefon: 74/411-311) lehet. Kék Fény. A Tolna Megyei Rendőr Sakkegylet „Kék Fény” elnevezéssel, hat fordulós svájci rendszerű versenyt rendez Szekszárdon, mely egyben a megyeszékhely nyílt egyéni bajnoksága. A holnap kezdődő és a jövő hétvégén záruló viadal győztese Cseh Gábor festőművész értékes alkotását veheti át. Bemutató edzés Kölesden Labdarúgó NB I. Idényzáró Fradi győzelem F erencváros-Kispest-Hon véd FC 3-1 (0-0). Üllői út, 6000 néző. V: Stander. Ferencváros: Hajdú- Hrutka- Milo- vanovics, Kuznyecov- Nyilas, Albert, Lisztes, Vincze O., Keller- Kuntics, Zavadszky (Kecskés). Edző: Novák Dezső. Kispest-Honvéd FC: Brockhauser- Bánfi- Hahn, Mátyus- Warzycha, Bárányos, Duró (Urbányi), Kovács B., Pisont (Forrai), Piroska- Tóth M. Edző: Török Péter. A két együttes a 4. fordulóból elmaradt mérkőzését pótolta tegnap. A 60. percben Nyilas pompásan ívelt be a jobb oldali oldalvonal közeléből, az ötös vonalán elhelyezkedő Milovanovics ügyes fejesénél Brockhauser csak érinteni tudta a labdát. 1-0. A 79. percben Kecskés indította Kellert, aki eredményesen áttörte a Honvéd-gátat, majd 12 méterről úgy talált a kapu közepébe, hogy Brockhauser ezúttal is érintette a labdát. 2-0. A pirosfeketék a 82. percben szépítettek. Warzycha jobb oldali beadását Hajdú alaposan elnézte, Mátyus viszont nem, s a nyurga vendégvédő négy lépésről az üres kapuba „bólintott”. 2-1. Egy perccel később Nyilas szolgálta ki Albertet, aki 8 méterről Brockhauser és a bal kapufa között lőtt a kapuba. 3-1. A Ferencváros biztosan tartotta otthon a három pontot, mert a hajrában higgadtabban élt lehetőségeivel. Jók: Milovanovics, Nyilas, Keller, Kuntics, illetve Piroska, Kovács B., Warzycha. Atom Anti Atlantáért küzd Szombaton és vasárnap Ba- selben lép tatamira a magyar női és férfi cselgáncs-válogatott. A Makuhariban rendezett vb-n mindössze a 65 kg-os Csák József szerzett olimpiai kvótát. A többiekre - köztük az Atomerőmű SE olimpiai- és világbajnokára, Kovács Antalra is - hosszú és rögös út vár, ha ott kívánnak lenni a jövő nyári atlantai sportfesztiválon. Az atlantai kvalifikáló-so- rozat a svájci városban kezdődik el. Érthető, Andrássy László (a nők mestere) és Hangyási László, a férfiak szövetségi kapitánya erői legjavával vonul fel a svájci tatamin. — Kaptak-e már hivatalos értesítést arról, milyen módon pontozzák, értékelik az olimpiai selejtező nemzetközi viadalokat? - kérdezte Keserű Józseftől, a Magyar Judo Szövetség szakmai igazgatójától az MTI munkatársa. — Egyelőre nem, de ígéretet tett az Európai Judo Szövetség (EJU) arra, hogy a ba- seli versenyen minden csapatvezetés megkapja a részletes pontozási rendszert, és az egész kvalifikáló sorozat teljes kiírását - hangzott Keserű József válasza. A baseli selejtezőre utazó válogatottak: Nők: Gergely (48 kg), Vészi (52), Pekli (56), Soós (61), Magyar R„ Szabó N. (mindkettő 66), Gránicz (nehézsúly). Férfiak: Kunyik (60), Haronisz, Illyés (mindkettő 71), Gulyás (78), Kovács A. (95), Csősz (nehézsúly). Közeleg a selejtező sorsolása A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) csütörtökön közzétette az 1998-as világbajnoki selejtezők sorsolásának menetrendjét. Az eseményre december 12-én 18.20 órakor a párizsi Louvre-ban kerül sor. A vb-selejtezőkre rekordlétszámú nevezés érkezett: 172 ország jelezte indulását. Európából 49 válogatott (beleértve Bosznia-Hercegovinát, amelynek végleges felvételéről december 11-én dönt a FIFA Végrehajtó Bizottsága) rajtol a 14 helyért. A FIFA a legegyszerűbb szisztémát követi: a 49 csapatot hét hetes csoportba sorolják. A csoportok első két helyezettje jut ki a vb-re. A kiemeléseknél az utolsó, november 21-én napvilágra hozott FIFA világranglistát veszik figyelembe. Ezen Magyarország a 60. helyen áll és elvileg az ötödik „kalapba” kerülne. A dpa német hírügynökség a legutóbbi világranglista alapján elkészítette a „kalapok” beosztását: 1.: Németo., Spanyolo., Olaszo., Oroszo., Norvégia, Dánia, Hollandia. 2.: Svédo., Románia, Bulgária, Svájc, Portugália, Cseho., Anglia. 3.: író., Skócia, Belgium, Görögő., Tö- röko., Lengyelo., Szlovákia. 4.: Ausztria, Horváto., Izrael, Finno., Litvánia, Észak-íro., Iz- land. 5.: Letto., Wales, MAGYARORSZÁG, Ciprus, Ukrajna, Szlovénia, Grúzia. 6.: Jugoszlávia, Albánia, Fehéroro- szo„ Málta, Macedónia, Luxemburg, Moldova. 7.p: Örmény o„ Feröer-szigetek, Észto., Azerbajdzsán, San Marino, Liechtenstein, Bosznia- Hercegovina.