Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-30 / 305. szám

Fohász új szívekért A lelkűnkben legyen rend Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram, oltalmadban rejtsd el sorsomat - a gitárral kísért zsoltár hangosan, tisztán szól. Nyolcán éneklik, hét férfi, egy nő. A gitárt pengető, hosszú hajú asszony, Victorné Erdős Eszter (képünkön), hidasi református lelkész, a harminc, ötven közötti férfiak a zsibriki rehabilitá­ciós központ lakói, volt alkoholisták, egy drogos. Emberek, akik az éneklés előtt lecsupaszították lelkűket, semmit nem szépítve mondták el eddigi életüket, próbálva választ adni arra, miért kábították magukat itallal, gyógyszerrel, heroinnal. — Tizenöt évig ittam kemé­nyen, nemcsak lelkileg, fizikai­lag is teljesen tönkre tettem magamat és a kapcsolataimat. Józan pillanataimban próbál­tam abbahagyni, több elvonó­kúrát is megjártam. Tudtam, hogy ez nem mehet így tovább, mert egy napon a sárban fet- rengve fogok meghalni, de ke­vés voltam magamban. Itt Zsib- riken megtaláltam a lelki bé­kémet, nincs semmi gondom, eszembe sem jut az ital. Akkor lesz nehéz, ha kikerülök innen, vissza Pestre - mondja a ma­gas, vékony, feketehajú férfi. — Kétszer nősül­tem, kétszer elvál­tam, dolgoztam isko­lában; és a vendéglá­tóiparban üzletveze­tőként, ott kezdtem el inni. Többször vol- j» tam elvonókúrán, de |fp» nem használt. Nem A volt elég erőm abba­hagyni, amíg ide nem kerültem - vallja a szökés-vöröses hajú, főiskolát végzett, negyven éves volt pe­dagógus. Kifosztva A 46 éves bonyhádi építő­munkás szintén kétszer házaso­dott és kétszer vált el. Két gye­reke van. Volt szép családi háza, jó munkahelye, a gmk-ban 17 ember tartozott hozzá, kormánykitüntetést ka­pott, évekig dolgozott külföl­dön. Ma semmije nincs, csak a remény, ami megmaradt neki. Egy pellérdi cigány család, amely pénzes alkoholistákra „specializálta” magát, teljesen kifosztotta. Eladattak vele min­dent, a pénzét elvették, őt be­zárták, csak nehezen tudott megszökni tőlük. — Haragudtam mindenkire, még Eszterre is, amikor ideke­rültem Zsibrikre - mondja. - Pedig csak magamnak köszön­hetem mindezt. Esténként, munka után iszogattam, nap­közben soha. Dolgoztam, mint az őrült, volt pénzem. A mű­szak után egyenesen a kocs­mába mentem, sokszor nem tudtam, hogyan kerültem haza. Nem voltam isten tagadó, de templomba járó sem. Dolgoz­tam és kocsmába jártam, ebből állt az életem. Sport és ivás Elszúrtam mindent, amit le­hetett -jelenti ki a 33 éves egy­kori sportoló. - Pedig szeren­csés voltam, könnyen értem el mindent a sport révén. Szakmát tanultam, esti iskolába jártam, voltam - mondja a ma 36 éves lelkipásztor. - Jó sportoló vol­tam, diplomát szereztem, üzemmérnök vagyok, kitűnő munkahelyeim voltak. Periódu­sos ivó voltam, egy hónapban 10-15 napig ittam, amíg a pén­zem tartott. Akkor szállók ki, amikor akarok, mindig ezzel hi­tegettem magamat. Amikor nem ittam, bűnügyi könyveket olvastam, csak azért, hogy ná­lam nehezebb helyzetben lévő, gyengébb jellemű embereket de elkezdtem inni. A pénz nem számított, az mindig volt. Meg­házasodtam, de semmi jó nem volt benne. Lépcsőfokonként mindig lejjebb csúsztam, kikop­tam a munkahelyeimről, mert a fizetés után négy-öt napig be sem mentem, csak ittam. Nem akartam elismerni, hogy alko­holista vagyok, pedig már ott tartottam, hogy reggelenként alig vártam, hogy kinyisson a bolt és vehessek valami piát. Elvonókúrán voltam Szigetvá­ron, ott kaptam ezt a zsibriki címet. Amit eddig éltem, az a 33 év, mintha nem is lett volna. Remélem, még lesz egyszer családom - mondja nem tit­kolva, hogy a zsibriki lelkigon­dozó, Bárdi Pál, Erdős Eszter helyettese a példaképe, nem vé­letlenül. Lelki problémák A 36 éves, kedves, mosoly­gós, kiegyensúlyozott Pál ugyancsak élsportoló volt és ő is ivott. — Tizenkét évig alkoholista találjak. A végén már ott tartot­tam, hogy tartoztam mindenki­nek. Hihetetlen, miket ki nem ta­láltam, csak hogy italhoz jussak. Az alkoholizmusom boldogság keresési probléma volt. A mi bukásunk, a részegség, igen lát­ványos, de a lélekbe senki nem lát. Pedig a lényeg az, hogy be­lül, a lelkűnkben legyen rend, ha körülöttünk káosz is van. Ne­kem nem kellett elvonókúra, elég volt egy vödör víz meg egy két Andaxin. Felismertem, hogy alkoholista vagyok, hallottam a Református Iszákosmentő Misz- szióról. Elmentem hozzájuk és ott találkoztam Istennel. Elvé­geztem a református főiskolát, megnősültem. November 16-án megszületett a lányom, megta­láltam a lelki békémet, boldog vagyok. Napi tízezer drogra A harminc éves, angolul és németül jól beszélő, az idegen- forgalom, turizmus területén dolgozott kábítószer fogyasztó és drog árus férfi kevésbé nyu­godt. Bár a nehezén talán már túl van, megszűntek az elvonási tünetei. — A középiskolában, a ba­rátnőm unszolására kezdtem drogokat fogyasztani, akkor még könnyen és olcsón lehetett kábítószeres hatást kiváltó gyógyszerkészítményekhez jutni - halljuk. - Hidrocodinnal kezdtem, mák teával folytat­tam, szívtam füvet, hasist, ki­próbáltam az LSD-t és a hero­int. Aztán később már árultam is a drogokat. Hetente egyszer kimentem Ausztriába, amfeta- min származékokkal üzletel­tem, százezer forint hasznom volt egy úton. Kellett a pénz, a végén már napi tízezer forintot költöttem drogra. Úgy buktam le, kábítószer-fogyasztásért, és -árulásért folyik ellenem eljá­rás. A barátaim? Aki nem halt meg, az tovább csinálja. Egye­dül a volt barátnőm, aki rászok­tatott a drogokra, van elvonón. — Mi nem tudjuk kézben tartani az életünket, mert gyen­gék vagyunk, és a sors, a kör­nyezet zord. Mély gödörből, segítség nélkül nem lehet ki­jutni - állítja Eszter, aki saját múltját sem tagadja. Az életet tanulják — Két általánost, négy kö­zépiskolát „fogyasztottam” el, loptam, hazudtam, csaltam, rendőri felügyelet alatt álltam tizennyolc éves koromig, ami­kor találkoztam Istennel, azóta gyökeresen megváltozott az életem. Harminchét évesen a hidasi református gyülekezet lelkésze vagyok, családban élek, négy gyereket nevelek, amelyek közül a két kicsi az enyém. Zsibriket hat éve mű­ködtetjük - mondja meglepő nyíltsággal. — Ezek az emberek, akik túlélték testileg, lelkileg az al­koholizálást, új szívet kell, hogy kapjanak, mert anélkül elvesznek. Vannak köztük olyanok, akik egy csomó dolgot elfeledtek, vagy meg sem tanul­tak, mint például, hogyan kell főzni, földet művelni, ellátni magukat és normális kapcsola­tokat kialakítani. Nálunk az éle­tet tanulják meg. Minden nap énekelünk. Nagyon fontosnak tartom ezt ma, amikor min­denki blazírt és az érzelmeit el­rejti, a hóna alá teszi. Az ének felszabadítja a lelket. F. Kováts Éva Mit tenne Zotya királyi A legemlékezetesebb szilvesz­terem alighanem az volt, ami­kor Zotyát el akarták vinni a rendőrök. Sőt tulajdonképpen el is vitték, mert csinált is va­lamit meg nem is, másrészről pedig őt önmagáért érdemes volt elvinni. Ismerős volt már, örömmel és dalolva ment két fakabát között. Egyéni világlátásáról any- nyit, hogy a fél cseresznyét fél liter tejjel kísérte le, egyszer állítólag kloroformot ivott, és kutya baja se lett, kamaszko­rát pedig messze maga mö­gött hagyva gyerekes csínyek elkövetésére érzett késztetése­ket olykor. Azon a szilveszteri éjszakán, amikor a java nép muskotályos mámorban vere­gette hátba egymást a kisvá­ros sétálóutcáján, mint régi elvtársát, pajtását, vőtársát, ő rikító piros zománc-sprével a zsebében maradt el a have­rektől, és nekiállt falfirkákat, magyarul grefitiket gyártani. Élvezettel fújt a falra egy nagy foszforeszkáló karikát, bele egy „A” betűt, ami azt akarta jelenteni, hogy ő egy anarchista, mindenféle rend­szer ellensége, azután, hogy „nyet-nyet-szovjet". Ezzel pedig azt fejezte ki, hogy ki­váltképp a szovjet rendszert nem állhatja, majd felnézett az óratorony tetejére, és ahogy a kutyák a holdat ugat­ják, kiáltotta el magát, hogy, - már bocsánat - „ híj, de bu- zis ez a vöröscsillag!” Az igazsághoz hozzátartozik: azt is elmondta fejcsóválva, hogy a vöröscsillag még-még el­menne, de a történelmi város­kép kedvéért a barokkos óra­toronyra más csúcsdísz ille­nék. Beszélni lehetett, rajzolni nem. A két derék járőrért nem kellett telefonálni. Bár akkor még nem volt kérdés, hogy in­tézkedő, vagy nem intézkedő a rendőr, észrevehetően nem szívesen láttak munkához, mégiscsak szilveszter éjjele van, na, a Zotya meg biztosan nem fut el. A falfirkász reni­tens ezt használta ki valami zagyva újesztendei tószt el- szavalására. — Hát ide figyeljetek gye­rekek, tudjátok, mit csinálnék, ha én lennék a király? Elő­ször is beülnék a parla­mentbe, feltenném a lábomat az asztalra, és rendelnék, plísz darling, két féldecit, há­rom velőspirítóst, és két hosz- szi lépést, meg egy vödör sert, kőbányait a minisztereknek. Ballal a pirítást emelném a számhoz, jobbal aláírnám a nép felszabadítását. Tárgyal­nék. Behívnám az amerikaia­kat. Üzennék az oroszoknak. Krétakört rajzoltatnék ma­gam köré, amit csak eská en­gedéllyel szabadna áthágni. Aztán az összes képviselőt ki- küldeném a répaföldre, én meg lemondanák a királyi fi­zetésemről, de elkerülném a demagógia látszatát is, nem ajánlanám ám fel közvetlenül a szegény csóréknak, nem vál­lalnék keresztapaságot, nem legeltetném a szememet az érő búzakalászokon, hanem csak szőrmentén, kiszivárog­tatnám szépen nagylelkűsé­gemet. Azután fognám ezt a pezsgős üveget, felszállanék a mennybéliekhez, az angyal­kák között lógatnám a lábo­mat a felhőkről, és szopogat­nám ezt a félszáraz igritszko- jét, ami azért odafenn is mód­feletti megbecsülésnek örven­dene. Onnan prédikálnék nek­tek, atyámfiai, mint Szent Fe­renc a farkasnak, hogy ne le­gyetek olyan rossz fiúk. így folytatta talán még egy darabig, a szolgálattal meg­vert rendőrök röheje köze­pette, akik csak másnap dél­előtt igazoltatták a restiben, akkor azonban már el is kísér­ték egy félórácskára. Édes­anyja pedig kezét a homlo­kára téve sápítozta, hogy „Zo­likát már megint viszik ”. Legutóbb jó féléve látoga­tott el hozzánk. Hátulgombo- lós sarjam, aki más esetben kiváltképp bátornak mutatko­zik, vöröses és megviselt sza- kállát látva azonnal bőgni kezdett. Vendégünk este méla figyelemmel megnézte a Dal­last, azt a részt, amikor Pa­mela és Donna valami miatt megint kiakadt. Zotya csak annyit jegyzett meg lakoniku­san, hogy „ezeket a dallaszos csajokat meg jól fel kéne po­fozni”. Ebben egyet értettünk. Csak azt nem tudom, milyen tósztot vágna most a világ ké­pébe 95-ről 96-ra virradóra. Tóth Ferenc Az egymillió alkoholista országa Fel kéne fedezni az élet apró örömeit Dr. Veér András lelki egészség(telenség)ünkróí (Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Veér Andrásnak előadása után tettünk fel néhány kérdést. — Hogyan írná le Ön „a lelkileg egészséges embert”? — Azt gondolom, hogy ki­egyensúlyozott, jó humorú, önálló, független és identitásá­ban szilárd, tehát tudja, hogy hol a helye, és hogy mire ké­pes. Úgy vélem, ezek a tulaj­donságok nagyjából körvona­lazzák a lelkileg egészséges embert. — Van-e ilyen Magyaror­szágon ? — Természetesen van, úgy vélem, nem is kevés. És azt gondolom, hogy egyre több lesz, mert ha nem is rendelke­zik valaki minden szükséges tulajdonsággal, ám tudatosan élve feltétlenül képes kifejlesz­teni magában azokat a készsé­geket, amelyek ahhoz szüksé­gesek, hogy egészséges le­gyen. — Tehát nem a véletlenen múlik a lelki egészség? — Egyáltalán nem vélet­lenszerű, bár van ilyen is. A lelki egészségessé válás vala­milyen mintakövetés követ­kezménye. Ezért fontos, hogy igenis pozitív mintákat kell nekünk felmutatni, minden te­rületen. Azt azonban feltétle­nül tudni kell, hogy az életpá­lyát és a személyiségfejlődést döntően az élet első három éve határozza meg. Ezen idő alatt a gyermek zömmel megszerzi azt a személyiségfejlődési „anyagmennyiséget”, amivel a későbbiekben bánni tud. Lé­nyeges: ezt a szülői házban tudja megszerezni. — Ón az előadása során el­sősorban a lelki egészségtelen­ség következményeiről beszélt. Okként - érintőlegesen - emlí­tette az elmúlt 40 évet. Lehet-e ok esetleg az elmúlt hét év is, vagy például a magyarok sírva vigadós lelki alkata? — Mind a három. Alapve­tően egy dologra fel lehet fűzni az egész kérdést, ez pedig a szorongás. Ez az, ami megha­tározza a személyiségnek a szenvedélybetegségekhez való viszonyát. A szorongó ember hamarabb nyúl a pohárhoz, a gyógyszerhez, a kábítószerhez, a cigarettához, hogy oldja a szorongását. Szorongásra pe­téig a negyven év alatt, de eb­ben az utolsó 7 évben is szám­talan ok volt és van. A lelki alkat is közrejátszik a szorongás kialakulásában. A magyarok kicsit idegenbe sza­kadt hazánkfiai itt Európában is. Bármilyen furcsa, a ma­gyarság 1100 éves történelme elég rövid időszak ahhoz, hogy egy nemzet beépüljön egy olyan közösségbe, ahol már több ezer éves kultúra van. Esetünkben egy bevándorolt nemzetről van szó, amelynek az identitását itt nagyon kemé­nyen kell védeni, mert a kör­nyező országokban levő nem­zetek más és más lelki alkattal rendelkeznek, mint mi, magya­rok. — Az előbb említette, hogy gyakorlatilag az ember életé­nek első három évében nagy­részt eldől, milyen lesz a sze­mélyisége. Azt jelenti ez, hogy a megelőzésen kívül nemigen van más gyógyír? — Van, de ezek a gyógyí­tási kísérletek nagyon kevés eredménnyel járnak, másrészt pedig nagyon költségesek. — Mi várható a mentálhi­giénés programban dolgozók tevékenységétől ? — Ez egy komplex prog­ram, amelynek része a pótsze­rek kínálatának csökkentése is. Azt remélem, hogy 3-4 év alatt el lehet érni azt, hogy megáll­jon a jelenlegi trend, azaz ne romoljon tovább a mostani helyzet. Tíz év múlva pedig - úgy gondolom - el lehet érni, hogy megforduljon ez a fo­lyamat, és egy javuló állapot következzen be. — Ez azt fogja jelenteni, hogy valóban egészségesebbek is lesznek az emberek, vagy csak azt, hogy kevesebben nyúlnak pótszerekhez? — Nem. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy egészségeseb­bek lesznek. — Milyen feltételek között dolgoznak a programban részt vevők? — Mostanában illik pa­naszkodni, én nem teszem. Egyre javuló körülmények kö­zött dolgozunk, a kormány magáénak tekinti ezt a prog­ramot, és - természetesen nem egy feneketlen, de - használ­ható költségvetést biztosít a mentálhigiénés programra.-s-

Next

/
Oldalképek
Tartalom