Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-30 / 305. szám

Fohász új szívekért

A lelkűnkben legyen rend

Tarts meg két kezedben, őrizz meg Uram, oltalmadban rejtsd el sorsomat - a gitárral kísért zsoltár hangosan, tisztán szól. Nyolcán éneklik, hét férfi, egy nő. A gitárt pengető, hosszú hajú asszony, Victorné Erdős Eszter (képünkön), hidasi református lelkész, a harminc, ötven közötti férfiak a zsibriki rehabilitációs központ lakói, volt alkoholisták, egy drogos. Emberek, akik az éneklés előtt lecsupaszították lelkűket, semmit nem szépítve mondták el eddigi életüket, próbálva választ adni arra, miért kábították magukat itallal, gyógyszerrel, heroinnal.

— Tizenöt évig ittam keményen, nemcsak lelkileg, fizikailag is teljesen tönkre tettem magamat és a kapcsolataimat. Józan pillanataimban próbáltam abbahagyni, több elvonókúrát is megjártam. Tudtam, hogy ez nem mehet így tovább, mert egy napon a sárban fet- rengve fogok meghalni, de kevés voltam magamban. Itt Zsib- riken megtaláltam a lelki békémet, nincs semmi gondom, eszembe sem jut az ital. Akkor lesz nehéz, ha kikerülök innen, vissza Pestre - mondja a magas, vékony, feketehajú férfi.

— Kétszer nősültem, kétszer elváltam, dolgoztam iskolában; és a vendéglátóiparban üzletvezetőként, ott kezdtem el

inni. Többször vol- j»

tam elvonókúrán, de |fp» nem használt. Nem A volt elég erőm abbahagyni, amíg ide nem kerültem - vallja a szökés-vöröses hajú, főiskolát végzett, negyven éves volt pedagógus.

Kifosztva

A 46 éves bonyhádi építőmunkás szintén kétszer házasodott és kétszer vált el. Két gyereke van. Volt szép családi háza, jó munkahelye, a gmk-ban 17 ember tartozott hozzá, kormánykitüntetést kapott, évekig dolgozott külföldön. Ma semmije nincs, csak a remény, ami megmaradt neki. Egy pellérdi cigány család, amely pénzes alkoholistákra „specializálta” magát, teljesen kifosztotta. Eladattak vele mindent, a pénzét elvették, őt bezárták, csak nehezen tudott megszökni tőlük.

— Haragudtam mindenkire, még Eszterre is, amikor idekerültem Zsibrikre - mondja. - Pedig csak magamnak köszönhetem mindezt. Esténként, munka után iszogattam, napközben soha. Dolgoztam, mint az őrült, volt pénzem. A műszak után egyenesen a kocsmába mentem, sokszor nem tudtam, hogyan kerültem haza. Nem voltam isten tagadó, de templomba járó sem. Dolgoztam és kocsmába jártam, ebből állt az életem.

Sport és ivás

Elszúrtam mindent, amit lehetett -jelenti ki a 33 éves egykori sportoló. - Pedig szerencsés voltam, könnyen értem el mindent a sport révén.

Szakmát tanultam, esti iskolába jártam,

voltam - mondja a ma 36 éves lelkipásztor. - Jó sportoló voltam, diplomát szereztem, üzemmérnök vagyok, kitűnő munkahelyeim voltak. Periódusos ivó voltam, egy hónapban 10-15 napig ittam, amíg a pénzem tartott. Akkor szállók ki, amikor akarok, mindig ezzel hitegettem magamat. Amikor nem ittam, bűnügyi könyveket olvastam, csak azért, hogy nálam nehezebb helyzetben lévő, gyengébb jellemű embereket

de elkezdtem inni. A pénz nem számított, az mindig volt. Megházasodtam, de semmi jó nem volt benne. Lépcsőfokonként mindig lejjebb csúsztam, kikoptam a munkahelyeimről, mert a fizetés után négy-öt napig be sem mentem, csak ittam. Nem akartam elismerni, hogy alkoholista vagyok, pedig már ott tartottam, hogy reggelenként alig vártam, hogy kinyisson a bolt és vehessek valami piát. Elvonókúrán voltam Szigetváron, ott kaptam ezt a zsibriki címet. Amit eddig éltem, az a 33 év, mintha nem is lett volna. Remélem, még lesz egyszer családom - mondja nem titkolva, hogy a zsibriki lelkigondozó, Bárdi Pál, Erdős Eszter helyettese a példaképe, nem véletlenül.

Lelki problémák

A 36 éves, kedves, mosolygós, kiegyensúlyozott Pál ugyancsak élsportoló volt és ő is ivott.

— Tizenkét évig alkoholista

találjak. A végén már ott tartottam, hogy tartoztam mindenkinek. Hihetetlen, miket ki nem találtam, csak hogy italhoz jussak. Az alkoholizmusom boldogság keresési probléma volt. A mi bukásunk, a részegség, igen látványos, de a lélekbe senki nem lát. Pedig a lényeg az, hogy belül, a lelkűnkben legyen rend, ha körülöttünk káosz is van. Nekem nem kellett elvonókúra, elég volt egy vödör víz meg egy két Andaxin. Felismertem, hogy alkoholista vagyok, hallottam a Református Iszákosmentő Misz- szióról. Elmentem hozzájuk és ott találkoztam Istennel. Elvégeztem a református főiskolát, megnősültem. November 16-án megszületett a lányom, megtaláltam a lelki békémet, boldog vagyok.

Napi tízezer drogra

A harminc éves, angolul és németül jól beszélő, az idegen- forgalom, turizmus területén dolgozott kábítószer fogyasztó és drog árus férfi kevésbé nyugodt. Bár a nehezén talán már túl van, megszűntek az elvonási tünetei.

— A középiskolában, a barátnőm unszolására kezdtem drogokat fogyasztani, akkor még könnyen és olcsón lehetett kábítószeres hatást kiváltó gyógyszerkészítményekhez jutni - halljuk. - Hidrocodinnal kezdtem, mák teával folytattam, szívtam füvet, hasist, kipróbáltam az LSD-t és a heroint. Aztán később már árultam is a drogokat. Hetente egyszer kimentem Ausztriába, amfeta- min származékokkal üzleteltem, százezer forint hasznom volt egy úton. Kellett a pénz, a végén már napi tízezer forintot költöttem drogra. Úgy buktam le, kábítószer-fogyasztásért, és -árulásért folyik ellenem eljárás. A barátaim? Aki nem halt meg, az tovább csinálja. Egyedül a volt barátnőm, aki rászoktatott a drogokra, van elvonón.

— Mi nem tudjuk kézben tartani az életünket, mert gyengék vagyunk, és a sors, a környezet zord. Mély gödörből, segítség nélkül nem lehet kijutni - állítja Eszter, aki saját múltját sem tagadja.

Az életet tanulják

— Két általánost, négy középiskolát „fogyasztottam” el, loptam, hazudtam, csaltam, rendőri felügyelet alatt álltam tizennyolc éves koromig, amikor találkoztam Istennel, azóta gyökeresen megváltozott az életem. Harminchét évesen a hidasi református gyülekezet lelkésze vagyok, családban élek, négy gyereket nevelek, amelyek közül a két kicsi az enyém. Zsibriket hat éve működtetjük - mondja meglepő nyíltsággal.

— Ezek az emberek, akik túlélték testileg, lelkileg az alkoholizálást, új szívet kell, hogy kapjanak, mert anélkül elvesznek. Vannak köztük olyanok, akik egy csomó dolgot elfeledtek, vagy meg sem tanultak, mint például, hogyan kell főzni, földet művelni, ellátni magukat és normális kapcsolatokat kialakítani. Nálunk az életet tanulják meg. Minden nap énekelünk. Nagyon fontosnak tartom ezt ma, amikor mindenki blazírt és az érzelmeit elrejti, a hóna alá teszi. Az ének felszabadítja a lelket.

F. Kováts Éva

Mit tenne Zotya királyi

A legemlékezetesebb szilveszterem alighanem az volt, amikor Zotyát el akarták vinni a rendőrök. Sőt tulajdonképpen el is vitték, mert csinált is valamit meg nem is, másrészről pedig őt önmagáért érdemes volt elvinni. Ismerős volt már, örömmel és dalolva ment két fakabát között.

Egyéni világlátásáról any- nyit, hogy a fél cseresznyét fél liter tejjel kísérte le, egyszer állítólag kloroformot ivott, és kutya baja se lett, kamaszkorát pedig messze maga mögött hagyva gyerekes csínyek elkövetésére érzett késztetéseket olykor. Azon a szilveszteri éjszakán, amikor a java nép muskotályos mámorban veregette hátba egymást a kisváros sétálóutcáján, mint régi elvtársát, pajtását, vőtársát, ő rikító piros zománc-sprével a zsebében maradt el a haverektől, és nekiállt falfirkákat, magyarul grefitiket gyártani. Élvezettel fújt a falra egy nagy foszforeszkáló karikát, bele egy „A” betűt, ami azt akarta jelenteni, hogy ő egy anarchista, mindenféle rendszer ellensége, azután, hogy „nyet-nyet-szovjet". Ezzel pedig azt fejezte ki, hogy kiváltképp a szovjet rendszert nem állhatja, majd felnézett az óratorony tetejére, és ahogy a kutyák a holdat ugatják, kiáltotta el magát, hogy, - már bocsánat - „ híj, de bu- zis ez a vöröscsillag!” Az igazsághoz hozzátartozik: azt is elmondta fejcsóválva, hogy a vöröscsillag még-még elmenne, de a történelmi városkép kedvéért a barokkos óratoronyra más csúcsdísz illenék. Beszélni lehetett, rajzolni nem. A két derék járőrért nem kellett telefonálni. Bár akkor még nem volt kérdés, hogy intézkedő, vagy nem intézkedő a rendőr, észrevehetően nem szívesen láttak munkához, mégiscsak szilveszter éjjele van, na, a Zotya meg biztosan nem fut el. A falfirkász renitens ezt használta ki valami zagyva újesztendei tószt el- szavalására.

— Hát ide figyeljetek gyerekek, tudjátok, mit csinálnék, ha én lennék a király? Először is beülnék a parlamentbe, feltenném a lábomat

az asztalra, és rendelnék, plísz darling, két féldecit, három velőspirítóst, és két hosz- szi lépést, meg egy vödör sert, kőbányait a minisztereknek. Ballal a pirítást emelném a számhoz, jobbal aláírnám a nép felszabadítását. Tárgyalnék. Behívnám az amerikaiakat. Üzennék az oroszoknak. Krétakört rajzoltatnék magam köré, amit csak eská engedéllyel szabadna áthágni. Aztán az összes képviselőt ki- küldeném a répaföldre, én meg lemondanák a királyi fizetésemről, de elkerülném a demagógia látszatát is, nem ajánlanám ám fel közvetlenül a szegény csóréknak, nem vállalnék keresztapaságot, nem legeltetném a szememet az érő búzakalászokon, hanem csak szőrmentén, kiszivárogtatnám szépen nagylelkűségemet. Azután fognám ezt a pezsgős üveget, felszállanék a mennybéliekhez, az angyalkák között lógatnám a lábomat a felhőkről, és szopogatnám ezt a félszáraz igritszko- jét, ami azért odafenn is módfeletti megbecsülésnek örvendene. Onnan prédikálnék nektek, atyámfiai, mint Szent Ferenc a farkasnak, hogy ne legyetek olyan rossz fiúk.

így folytatta talán még egy darabig, a szolgálattal megvert rendőrök röheje közepette, akik csak másnap délelőtt igazoltatták a restiben, akkor azonban már el is kísérték egy félórácskára. Édesanyja pedig kezét a homlokára téve sápítozta, hogy „Zolikát már megint viszik ”.

Legutóbb jó féléve látogatott el hozzánk. Hátulgombo- lós sarjam, aki más esetben kiváltképp bátornak mutatkozik, vöröses és megviselt sza- kállát látva azonnal bőgni kezdett. Vendégünk este méla figyelemmel megnézte a Dallast, azt a részt, amikor Pamela és Donna valami miatt megint kiakadt. Zotya csak annyit jegyzett meg lakonikusan, hogy „ezeket a dallaszos csajokat meg jól fel kéne pofozni”.

Ebben egyet értettünk. Csak azt nem tudom, milyen tósztot vágna most a világ képébe 95-ről 96-ra virradóra.

Tóth Ferenc

Az egymillió alkoholista országa

Fel kéne fedezni az élet apró örömeit

Dr. Veér András lelki egészség(telenség)ünkróí

(Folytatás az 1. oldalról.) Dr. Veér Andrásnak előadása után tettünk fel néhány kérdést.

— Hogyan írná le Ön „a lelkileg egészséges embert”?

— Azt gondolom, hogy kiegyensúlyozott, jó humorú, önálló, független és identitásában szilárd, tehát tudja, hogy hol a helye, és hogy mire képes. Úgy vélem, ezek a tulajdonságok nagyjából körvonalazzák a lelkileg egészséges embert.

— Van-e ilyen Magyarországon ?

— Természetesen van, úgy vélem, nem is kevés. És azt gondolom, hogy egyre több lesz, mert ha nem is rendelkezik valaki minden szükséges tulajdonsággal, ám tudatosan élve feltétlenül képes kifejleszteni magában azokat a készségeket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egészséges legyen.

— Tehát nem a véletlenen múlik a lelki egészség?

— Egyáltalán nem véletlenszerű, bár van ilyen is. A lelki egészségessé válás valamilyen mintakövetés következménye. Ezért fontos, hogy igenis pozitív mintákat kell nekünk felmutatni, minden területen. Azt azonban feltétlenül tudni kell, hogy az életpályát és a személyiségfejlődést döntően az élet első három éve határozza meg. Ezen idő alatt a gyermek zömmel megszerzi azt a személyiségfejlődési „anyagmennyiséget”, amivel a későbbiekben bánni tud. Lényeges: ezt a szülői házban tudja megszerezni.

— Ón az előadása során elsősorban a lelki egészségtelenség következményeiről beszélt. Okként - érintőlegesen - említette az elmúlt 40 évet. Lehet-e ok esetleg az elmúlt hét év is, vagy például a magyarok sírva vigadós lelki alkata?

— Mind a három. Alapvetően egy dologra fel lehet fűzni az egész kérdést, ez pedig a szorongás. Ez az, ami meghatározza a személyiségnek a szenvedélybetegségekhez való viszonyát. A szorongó ember hamarabb nyúl a pohárhoz, a gyógyszerhez, a kábítószerhez, a cigarettához, hogy oldja a szorongását. Szorongásra petéig a negyven év alatt, de ebben az utolsó 7 évben is számtalan ok volt és van.

A lelki alkat is közrejátszik a szorongás kialakulásában. A magyarok kicsit idegenbe szakadt hazánkfiai itt Európában is. Bármilyen furcsa, a magyarság 1100 éves történelme elég rövid időszak ahhoz, hogy egy nemzet beépüljön egy olyan közösségbe, ahol már több ezer éves kultúra van. Esetünkben egy bevándorolt nemzetről van szó, amelynek az identitását itt nagyon keményen kell védeni, mert a környező országokban levő nemzetek más és más lelki alkattal rendelkeznek, mint mi, magyarok.

— Az előbb említette, hogy gyakorlatilag az ember életének első három évében nagyrészt eldől, milyen lesz a személyisége. Azt jelenti ez, hogy a megelőzésen kívül nemigen van más gyógyír?

— Van, de ezek a gyógyítási kísérletek nagyon kevés eredménnyel járnak, másrészt pedig nagyon költségesek.

— Mi várható a mentálhigiénés programban dolgozók tevékenységétől ?

— Ez egy komplex program, amelynek része a pótszerek kínálatának csökkentése is. Azt remélem, hogy 3-4 év alatt el lehet érni azt, hogy megálljon a jelenlegi trend, azaz ne

romoljon tovább a mostani helyzet. Tíz év múlva pedig - úgy gondolom - el lehet érni, hogy megforduljon ez a folyamat, és egy javuló állapot következzen be.

— Ez azt fogja jelenteni, hogy valóban egészségesebbek is lesznek az emberek, vagy csak azt, hogy kevesebben nyúlnak pótszerekhez?

— Nem. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy egészségesebbek lesznek.

— Milyen feltételek között dolgoznak a programban részt vevők?

— Mostanában illik panaszkodni, én nem teszem. Egyre javuló körülmények között dolgozunk, a kormány magáénak tekinti ezt a programot, és - természetesen nem egy feneketlen, de - használható költségvetést biztosít a mentálhigiénés programra.-s-