Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-27 / 302. szám

8. oldal Erről Arról 1995. december 27., szerda DECEMBER 27. SZERDA Köszöntjük a névnapjukat ünneplő JÁNOS nevű olvasóinkat. János: Bibliai eredetű név, jelentése: Isten kegyelme. A kato­likus liturgikus naptárban a karácsony nyolcadjának harmadik napja és Szent János apostol és evangélista emlékezete. Jézus legkedvesebb tanítványa volt, akire a kereszten rábízta anyját, Máriát. Karácsony harmadnapja. Hajdan. December 27-én 110 éve, 1885-ben született Szakcson Kálmán Jenő újságíró, humorista, aki a gyermekek körében egykor oly népszerű Sicc kalandjait is írta. E napon nyitották meg Szekszárdon ünnepélyesen a korcsolyapályát, amelyhez később díszes pavilon is épült: 95 éve, 1900-ban meghalt Bajó Sándor lápafői református lelkész, ’48-as honvédhadnagy, aki­nek fia, Pál, a központi járás szolgabírája volt. A Tolnamegyei Közlöny adott hírt az első Tolna megyei autóról: ezt gróf Be- nyovszky Rudolf tengelici nagybirtokos hozatta Bécsből s 40 kilométeres sebességgel tudott száguldani. 50 éve, 1945-ben halt meg a bátaszéki születésű híres gyorsíró-szakember, Elek Károly. A napi igék: Katolikus: ÍJn. 1,1—4. Zsolt. 96. Jn. 20,2-8. Református: Lk. 2,21-40. lMóz. 12,10-20. Evangélikus: ÍJn. 1,1-10. Ézs. 52,1-6. Ortodox: ApCsel. 6,8-15. 7,1-5.47-60. Mt. 21,33^12. A Nap kél 7.31 órakor, nyugszik 15.59 órakor. A Hold kél 10.44 órakor, nyugszik 22.58 órakor. Vízállások a Dunán december 26-án, reggel 7 órakor, a Kö­zép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér­nökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár 104 cm, Paks 220 cm, Dombori 236 cm, Árvízkapu 618 cm. A Sió Palánknál 302 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusítá­sával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 415^4-68-as telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon: Gyuricza Mihály. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, városi könyvtár, 451-834. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Paks: Krasznai Zoltán, városháza, 75/311-277/168. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 340-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 6.00-14.00: 65-ös főút, Zomba, Hőgyész belterülete. 14.00-22.00: 63-as főút, Szekszárd, Szedres, Jánosmajor. Karácsonyi koncert a cappella A fennállásának 40. évforduló­ját éppen mostanában ünneplő szekszárdi Madrigálkórus min­den év karácsonyán megörven­dezteti közönségét egy-egy al­kalomhoz illő koncerttel. így történt ez a múlt hét péntek es­téjén is, amikor a közkedvelt énekegyüttes a Művészetek Háza aulájában találkozott az érdeklődőkkel. A megjelente­ket Jobbágy Valér karnagy kö­szöntötte, majd rövid ismerte­tést adott a repertoárra tűzött szerzeményekről. A kórus a műsor első részében többek kö­zött XVI. századi klasszikus angol, német és olasz darabokat adott elő, majd ezt követően Liszt Ferenc Missa Choralisá- nak Credo című tétele csendült fel. A zenei kíséretet ennél a műnél Lozsányi Tamás orgona­játéka adta, egyébként a rendre nagy tapsot arató Madrigálkó­rus mindvégig, azaz közel más­fél órán át a cappella - azaz hangszeres aláfestés nélkül - énekelt. -szá­Fotó: Gottvald Károlv Láttam__________________ írta: Szeri Árpád Hol fehér a karácsony A z ünnepek előtti nagy havazás láttán bizonyára sokan megjó­solták, hogy ha valamikor, úgy most végre fehér karácso­nyunk lesz. S mi történt a nagy nap reggelén? Az idő - megyénkben. is - már-már tavasziasra fordult, a levegőben - főként a fák kör­nyékén - apró rovarok szálldostak, s nyoma sem maradt a hónak. Mérsékelt égövi mentalitásunknak, no meg a vidékünkön dívó hagyományoknak egyébként meg is felelne a fehér karácsony óhaja, ám az is ismeretes, hogy a világ más tájain elképzelhetetlen a havazás, vagy akárcsak a hűvös időjárás a szeretet ünnepén. Gondoljunk csak a trópusi, vagy mediterrán országokra: ilyenkor számos újságban látható a klasszikus felvétel, amint Ausztráliában (avagy Dél-Afrikában, netalán Brazíliában) a tenger hűs habjai­ban keresnek menedéket a forróság elől a karácsonyozók. (Az Egyenlítő által kettészelt, tűzforró Indonézia érthető okokból nem szerepel a hírekben: az itt élő, döntő többségében mohamedán la­kosság ezen a decemberi napon nem ünnepli Krisztus születését). TT'zek után persze továbbra is jogos a kérdés, hogy voltaképpen Hj hol is fehér a karácsony? Mint láttuk, a világ nagy részén nem, s a példa alapján mostanában nálunk is egyre kevésbé az. Marad tehát a néhány hideg észak-európai, avagy észak-amerikai ország, no meg a klasszikus, fülbemászó dallamú sláger. Ebben a dalban - csendüljön fel a világ bármely tájékán - a karácsony ter­mészetesen mindig fehér, s örökre az is marad. Karácsonyi randalírozás Randalírozásba torkollott az ausztráliai Bondi Beach-en az immár hagyománnyá vált szabadtéri karácsonyi ün­nepség. Mintegy háromezer, többségében ittas személy a város központjába vonult, autóbuszokat és gépkocsikat próbált felborítani, és petár­dákkal támadt a rendőr­ségre. A biztonsági erőknek csak órák múlva sikerült szétoszlatni a tömeget. Senkit sem vettek őri­zetbe, nehogy fokozzák az amúgy is túlfűtött hangula­tot. Dick Baker rendőrfőnök azonban sejteni engedte, hogy a jövőben akár be is tilthatják ezt a rendezvényt. A rendezvény jogosultsá­gát egyébként az utóbbi időben a résztvevők által hátrahagyott szeméthegyek miatt már többen is meg­kérdőjelezték. Humor Na végre! A váci börtönben ebéd után sorakozót rendel el a bör­tönparancsnok és kemény szavakkal figyelmezteti az elítélteket:-r- Emberek! Rendesen viselkedjenek, mert délután közénk jön a polgármester úr! Mire egy hang a hátsó sorból: — Na végre! És ki lesz az új polgármester? Régi történet Két liszteszacskó beszélget a külvárosi spájz egyébként teljesen üres polcán: — Mi történt magával? Az utóbbi időben igen lefo­gyott. — Hagyja el kollega! Mostanában mindennap be­lehabarodtam hol a sonkába, hol pedig a szárazbabfőze­lékbe! Örömszerzés Móricka búskomor képpel jelenti be otthon, hogy ma egyest kapott az iskolában. Be van írva az ellenőrzőbe is. — Ebadta kölyke! - ri- pakodik rá az apja. Azonnal add ide az ellenőrződet, hagy lássam mit műveltél? Nézi, nézi majd egyszer- csak megszólal: — Hol itt az egyes, Mó­ricka? Hiszen kettes van be­írva. Miért hazudtál már megint? — Mert hogy ha egyből megmondtam volna azt, • hogy kettest kaptam, mivel tudtam volna örömet sze­rezni nektek? Korszellem — Pistike! Mennyi két­szer kettő? - kérdezi a taní­tóbácsi az elsőosztályosok zárófoglalkozásán. — Kétszer kettő az hat!- vágja rá azon nyomban Pistike. — Hogyhogy hat? — Hát úgy, hogy mind­járt hozzáadtam a megemelt áfát is! Lottó nyerőszámok és nyeremények Az 51. játékhét nyerőszámai és nyereményei a következők: 5/90-es lottó: Számok: 61, 65, 74, 83, 85. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatot 25 fogadó ért el, nyereményük egyenként 863.670 forint, 3 ta­lálatos szelvény 2.134 darab volt, nyereményük egyenként 10.118 forint, 2 találatot 79.675 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 474 forint. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 5 találatos esetén: 302.683.394 forint. Jokerszám: 5 9 9 6 7 0. Telitalálatos Joker nem volt. 5/90-es lottó "karácsonyi külön húzás": Számok: 2, 29, 42, 50, 80. Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatot 31-en értek el, nyereményük egyenként 1.612.903 forint. é/45-ös lottó: Nyerőszámok: 15,31,32,35,36,41. Pótszám: 14. Neremények: 6 találatos szel­vény nem volt. 5+1 találatot 1 fogadó ért el, nyereménye 3.773.193 forint, 5 találatot 33-an értek el, nyereményük egyenként 114.339 forint, 4 ta­lálatos szelvény 1.640 darab volt, nyereményük egyenként 2.301 forint, 3 találatos szel­vény 34.577 darab volt, nye­reményük egyenként 382 fo­rint. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyeremény- összeg 6 találatos esetén 13.206.177 forint. Az Állomotthon a hatoson számai: 1, 5, 6,15, 41, 43. Két Lotti: Az 52. heti Két Lotti játék­ban a 3+3-asokra jutó, össze­sen nettó 65 938 630 Ft tovább halmozódik a 6-os nyerőosztályban. A 3 találato- sok nettó nyereménye: 216 952,- Ft. A 2 találatosoké: 322,-Ft. A nyerőszámok: 1, 27, 57 és 8, 44, 52 AustriaLottó: Nyerőszámok: 5, 8,18, 31, 36,45 pótszám: 27. Jokerszám: 2 0 5 0 0 0 Minötn előfizetőnk rendelkezik *gy előfizetői kódtiámmil, mely szerepel számítógépes nyilvántartásunkban át az előfizető számláján. Hatenta kisorsolunk agy-agy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kódszám pántokon mogogyozik előfizetői kódjával, Öné az 1300,- Ft értékű ajándékkönyv! AZ Olt í \ / \ / M \ / \ Sieluriró, nyerő- l I l ) 1 j l ) l J tiszt f.«« «» s. száma: vW/ Óné az 1300,- FI értékű ajándékkönyv!- . , 1 ',l ' '} Herbaria Tolna, Alkotmány a. 22. Tol.: 340-218. Készítette: ORSZÁGOS meteorológiai szolgalat Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A térségünkben hullámzó front­rendszer lassan dél felé mozdul el, így a mögötte felhalmozódott hideg leve­gő ma már eléri a Kárpát-medencét, így véget ér a novemberi enyheség, ismét fagyos napok köszöntenek ráníc. A hazánk fölé áramló hideg, szára­zabb levegőnek köszönhetően ma északon már felszakadozik a felhőzet, másutt azonban borult marad az ég. Havas esőre, kisebb havazásra főként a délvidéken számíthatunk. Az általá­ban mérsékelt északi, északkeleti szél gyakran megélénkül, néhol olykor megerősödik majd. Csökken a nappali felmelegedés mértéke, a kora délutáni órákban csupán -1, +3 fok között ala- kul majd a hőmérséklet. ____________ E LŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Térségünkben ma még túlnyomóan Várható legmagasabb borult lesz az ég kisebb havazásra, hőmérséklet havas esőre főként a délelőtti órákban számíthatunk. Az áthaladó hidegfront­nak köszönhetően az északi szél gyak­ran megélénkül, néhol időnként meg is erősödik majd. Hideg időnk lesz, a délutáni órákra 0,+l fokig melegszik a levegő. Véget ér tehát a Karácsonyt jellemző enyheség, s az év végéig már a hideg idő lesz a meghatározó. Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: 1 Velencei-tó: 2 Tisza-tó: 2 Fertö-tó: 1 Tisza: .1-2 Duna: 3-4 °c °c Kaposvár: 0 Paks: 0 Siófok: 0 Dunaföldvár: 0 Dombóvár: 1 Pécs: 1 Szekszárd: 1 Mohács: 1 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 40-60 Velencei-tó: 45-55 Tisza-tó: 40-55 Fertő-tó: 50-55 Kaposvár: 35-40 Paks: 35-40 Siófok: 40-55 Dunaföldvár: 40-45 Dombóvár: 40-50 Pécs: 40-45 Szekszárd: 40-50 Mohács: 40-45 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc Borús idő, havas eső TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példá­nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom