Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-18 / 296. szám
1995. december 18., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Természetvédelem és szolgáltatás A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Közép-kelet Európa legnagyobb és legerósebb természetvédelmi szervezete, amely immár több mint 20 esztendős szakmai múltra tekint vissza. Tevékenysége kiteljed a környezeti nevelésre, illetve az élőhely- és fajvédelem legkülönbözőbb területeire. Országos hálózatának köszönhetően hatékonyan képviselheti a természetvédelem ügyét valamennyi régióban. Az MME Tolna Megyei Helyi Csoportja nemrégiben nyitott irodát Szekszárdon, a Babits Mihály Művelődési Házban. Mint azt Blaskovits Zoltán, az MME tagsági koordinátora, a Tolna megyei csoport szervezőtitkára elmondta, az idén sok időt és energiát foglalt le a Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány létrehozása, melynek céljai nagyban fedik a helyi csoport munkáját. Az év végére szakmailag és a munka szempontjából is megerősödött a helyi csoport, s az egyre növekvő igények szükségessé tették egy állandó iroda létrehozását, így költözhettek a művelődési ház földszinti 2. számú irodájába. A tervek szerint egyre inkább szolgáltató jelleget ölt majd a tevékenységük, ezért is lett Természetvédelmi Szolgáltató Iroda a nevük. (Az ügyfelek így egy helyen találják meg a szolgáltató irodát, az MME helyi csoportját és az alapítványt.) Januártól még markánsabbá válik a szolgáltató jelleg, az alábbiakban felsoroljuk, milyen ügyekben kereshetik fel az irodát az érdeklődők: téli madáretetés, szakmai segítség szakdolgozatokhoz, oktatási intézmények, hivatalok, gazdálkodó szervek számára természetvédelmi szolgáltatások, s emellett bármilyen természet- védelmi témában szívesen nyújtanak segítséget. Többek között vállalják a természetvédelmi hatóságok közötti kapcsolat megteremtését, céljuk a problémák kezelése és megoldása. A szolgáltatás nem ingyenes, de az iroda működése non profit jellegű. Feladatuk ezen kívül a környezeti nevelés és szemlélet- formálás. Szívesen veszik az önkéntesek jelentkezését, vem Vasár- és vasárnap. Tegnap, Aranyvasárnap, utolsó lendületét vette a nagy karácsonyi bevásárlás. (Felvételünk a szekszárdi Aranykapu vásárban készült.) Akik ott voltak, tanúsíthatják, a szekszárdi boltokban, áruházakban szép számmal forgolódtak a vevők, a kereskedők és a megajándékozandó családtagok örömére. Vásár is volt a megyeszékhelyen, s már régen fordultak meg annyian a vásártéren, mint tegnap.- A választékra sehol nem lehetett panasz, s sok üzlet különféle akciókkal kedveskedett a vásárlóknak. fotó: b. j. Családi hétvége Tamásiban A tamási diákcentrumban évek óta hagyomány a karácsony előtti időben rendezett családi hétvége. Szombaton délután 3- kor kezdődött a program, a közelgő ünnep jegyében zajlott a vetélkedő és a játszóház. Ügyességi feladatok, néprajzi témájú kérdések elevenítették fel, milyenek is voltak a régi karácsonyok. Játékokat készíthettek a kicsinyek, s minden korosztály megtalálta a neki tetsző elfoglaltságot. A Bartina karácsonyi ajándéka Részlet az Ugróslány c. számból FOTÓ: BAKÓ JENŐ A Szekszárdi Bartina Néptánc Egyesület évente immár hagyományosan, karácsony közeledtével műsort ad a Babits Mihály Művelődési Házban. Szombaton este - mint minden évben - zsúfolásig telt a színházterem, családtagok, barátok, érdeklődők várták az együttes műsorát. Elsőként az egyik leglátványosabb műsorszám, Szabadi Mihály: Szőlőőrzés című koreográfiája került színre az utánpótlás csoport előadásában. Ezt követte Lévai Péter: Ör- döngősfüzesi táncok című produkciója, a nagyegyüttes fellépésével. A gyerekcsoport mutatta be Szmolenszky Gábor: Szatmári pulyák című koreográfiáját, amit első ízben láthatott a közönség. Ebben a műsorszámban sok olyan kis táncos mutatkozott be, aki életében először a héten öltött magára népitáncos ruhát. A színes, vidám darab nagy sikert aratott a nézők körében. Következett az Ugróslány (Foltin Jolán koreográfiája), ez a produkció volt a kanadai-amerikai turné egyik sikerszáma. Utána az egyesület legfiatalabbjai következtek, az utánpótlás-kezdő csoport. Már az egészen kicsik is megmutatták, miből lesz a népitáncos! Az első rész zárásaként Lévai Péter: Tánc üveggel meg bottal és Szabadi Mihály: Órdögtánc című koreográfiája került színpadra. A szünet után ismét a gyerekcsoport következett, Foltin Jolán: Betyárok című számával, majd Kiss Zsuzsanna: Lányok tánca című produkciója került színre. Lévai Péter: Fekete bárány című koreográfiája kiváló alkalmat teremtett a nagyegyüttes férfitágjai számára, hogy bemutassák tánc- és énektudásukat. Foltin Jolán: Hírős kislány koA dombóvári önkormányzat és a Tolna Megyei Vállalkozói Központ kapcsolata nem csak jónak, hanem egyre gyümölcsözőbbnek mondható. Az ez év júniusában első ízben megrendezett Dombó Expo szervezésében, szakmai programjainak előkészítésében és megtartásában jelentős szerepet vállaló szervezet ezzel egyfajta referenciát is adott az önkormányzatnak, s ezt a jó kapcsolatot tetézi az az új együttműködési lehetőség, amiről a múlt héten kaptak tájékoztatást a város vezetői. Az együttműködést most egy - a megyében először megvalósuló - gazdaság élénkítő program jelenti, ami nem csak a városra, hanem a régióra is vonatkozik. Ennek lényege a íeográfiájával mutatkoztak be az előképző-haladó csoport tagjai. Ezt követően a Bartina zenekar műsora következett, majd Szabadi Mihály: Bim bam és Lévai Péter: Rábaközi táncok című darabja zárta a műsort. Az estnek ezzel még nem volt vége, a karácsonyt idéző szép záróképpel vonult fel a színpadra az egyesület összes tánváros és városkörnyék helyzetének feltárása, esetleges kitörési pontok meghatározása, illetve különböző - befektetőket vonzó - projektek kidolgozása. A program finanszírozásában a dombóvári önkormányzat is részt vesz, ám a Tolna Megyei Vállalkozói Központ fedezi a kiadások háromnegyed részét. Mint azt dr. Bősze Gábor, a Tolna Megyei Vállalkozói Központ vezetője elmondta, a program kidolgozója egy olyan cég lesz, amely Székes- fehérváron már létrehozott, működtet és éppen továbbfejleszt egy olyan ipari parkot, amelybe szisztematikusan, a helyi adottságoknak megfelelően telepítenek be kizárólag cosa, s a közönség vastapsa nemcsak a őket köszöntötte, hanem Matókné Kapási Juliannát, az egyesület vezetőjét, Szmolenszky Gábor művészeti vezetőt és az összes támogatót - cégeket, magánszemélyeket, a táncosok családját - akik lehetővé teszik, hogy a Bartina továbbra is sikerrel dolgozhasson. Venter Marianna magyar vállalkozókat. Ezek a vállalkozók, vállalatok főként azon multinacionális cégek bedolgozói, amelyek már gyökeret eresztettek Székesfehérváron. A referencia - s nem csak ez - tehát adott, s bizonyára hasonló, eredményességgel készítenek majd tanulmányt Dombóvárra illetve a térségre vonatkozóan. A folyamatosan, várhatóan májusig elkészülő - ám egyre bővülő információkra alapozódó - tanulmány célokat határoz meg, és a cég saját kapcsolatrendszerét felhasználva igyekszik majd az ezek elérését segíteni képes cégeket Dombóvárra vonzani. ni Hírek A Megyéből Önkéntes véradás Dombóváron A dombóvári Vöröskereszt szervezésében december 19-én, kedden reggel nyolctól délután kettőig önkéntes véradást tartanak a dombóvári városi kórház véradó állomásán. Az időfizikus előadása a PIK-ben Ma, hétfőn 17.30 órától Kisfaludy György időfizikus tart előadást a Paksi Ifjúsági Klubban többek között a dimenziókutatásról, a teremtés titkairól. Karácsonyi ajándékkosár A tolnai művelődési központ dolgozói köszönetét kívánnak mondani mindazoknak, akik egész éven át társaik voltak a munkában. Ajándékképpen egy színielőadást „nyújtanak át” a segítőknek. Az előadás címe: Karácsonyi ajándékkosár, előadói pedig a tolnai I. és II. sz. általános iskolák színjátszó csoportjai. Az esemény helyszíne a művelődési ház, időpontja december 18, hétfő, 15 óra. A falugázról a falutévében A tengelici falutévében december 19-én, kedden 18 órakor kezdődik az az adás, amelyben a falugáz-programmal kapcsolatos kérdésekre kaphatnak választ a nézők. Testületi ülés Bogyiszlón A jövő évi költségvetési koncepció, a képviselőtestület ’96-os munkaterve, a jövő évi vízdíj, a gépjárműadó valamint néhány,; a község fejlesztésével kapcsolatos elképzelés lesz a fő témája a bogyiszlói képviselőtestület december 20- án, szerdán esedékes ülésének. Az egyház magvai Ma 18 órától folytatódik a paksi művelődési központ könyvtárában a Bibliaismereti szabadegyetem. Ezúttal a meghívott vendég Tóth- Szőllős Mihály, az Evangélikus Élet főszerkesztője, aki Az egyház magvai címmel tart előadást. Gazdaságélénkítés Dombóváron Egész napos gyermekprogram Az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézete Egészségvédelmi Osztálya a Babits Mihály Művelődési Ház és a Gyermekek Háza segítő közreműködésével egész napos programot szervezett az általános iskolás korú szekszárdi gyerekek számára szombaton. A rendezvény helyszíne a Gyermekek Háza volt. Délelőtt 10 órakor tartott megnyitót Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere, ezt követően zene, tánc, népdal, betlehemes játékok és karácsonyi énekek szórakoztatták a közönséget. A műsorban közreműködött az I., a IV. és az V. Számú Általános Iskola, a zeneiskola és a gyakorló általános iskola. Délután játszóház várta a gyerekeket, lehetett gyertyát márA zeneiskola gitárzenekara tani, asztali díszt, illatos babát és origamit készíteni. Megismerkedhettek a gyerekek a karácsonyi asztal terítésének és díszítésnek a rejtelmeivel is. A program teadélutánnal zárult. FOTÓ: BAKÓ JENÓ A nap folyamán az ÁNTSZ dolgozói fáradhatatlanul gondoskodtak arról, hogy a gyerekek ne szenvedjenek hiányt szendvicsben, süteményben és üdítő italokban. vm Szakmai tanácsok fodrászoknak A Tolna Megyei Kézműves Kamara szervezésében tartottak szakmai napot fodrász-mesterek számára vasárnap Szekszárdon, az Ady Endre Középiskola, Szakképző Iskola és Kollégium épületében. A megyében 65 olyan fodrászmester van, akik tanulókat foglalkoztatnak, ők kaptak meghívást a rendezvényre. A program első részében tájékoztatót hallhattak a résztvevők arról, tevékenységükben milyen változást hozott a kamarák megalakulása, s azt is megtudhatták, milyen teendőik vannak az oktatási intézmény irányában. A fodrásztanulók elméleti oktatása ugyanis az Ady Endre középiskolában zajlik, a gyakorlati oktatás helyszíne a fodrászok műhelye. Ezért is van szükség arra, hogy Gyakorlati bemutató mindkét fél számára egyértelmű legyen mi a teendő a tanulók képzésével kapcsolatban. Ezt követően egy-egy frizura elkészítése kapcsán taFOTÓ: BAKÓ JENŐ nácsadást tartottak a meghívottaknak, melyik hiba milyen súllyal esik latba, milyen kritériumok alapján adják a gyakorlati jegyet tanulóiknak. vm