Tolnai Népújság, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-02 / 283. szám
6. oldal Hazai Tükör 1995. december 2., szombat MSZP: márciusban tisztújítás Szocialista igen Magyar Bálint jelölésére Jövő március 29-31-ére hívják össze a szocialisták tisztújító kongresszusát - javasolta tegnap az MSZP országos elnöksége. A tavaszi tanácskozás feladata lesz, hogy értékelje a párttestületek tevékenységét, döntsön az alapszabály-módosításról, s megválassza az új testületeket és tisztségviselőket A kongresszust előkészítő bizottság összetételéről - a korábbi hírekkel ellentétben - konkrét döntés nem született. Csupán az az indítvány fogalmazódott meg, hogy abban kapjon helyet a párt ügyvezető alelnöke és az országos választmány egy tagja is. A tegnapi ülésen foglalkoztak az SZDSZ javaslatával, hogy Magyar Bálint töltse be a művelődési miniszteri posztot. A testület a koalíciós partner-párt jelölését tudomásul vette. A személyi jövedelemadóról kialakult vita kapcsán állásfoglalás született, mely szerint a szocialista frakció a parlamenti tárgyalás és szavazás során tartsa tiszteletben az Érdekegyeztető Tanács ülésén létrejött megállapodást. Az elnökség szerint nyilvánvaló, hogy ha a legmagasabb adókulcsot csökkentik, akkor a hiányzó összeget az alacsonyabb jövedelmű rétegektől kell beszedni, s ez összeegyeztethetetlen az igazságos közteherviseléssel. A kisebb kormányzópárt tegnapi sajtótájékoztatóján Bauer Tamás az SZDSZ szombati küldöttgyűlésének programját ismertette. Az évenként esedékes tanácskozásnak nincs konkrét politikai aktualitása, de - mint mondta - feltételezhetően nem az elégedettség közgyűlése lesz. Ellenzéki szemmel Amerikában, Budapesten és Brüsszelben elhangzott politikai megnyilatkozásokról fejtették ki véleményüket tegnap újságíróknak ellenzéki pártvezetők. A „világ magyarságának vezetői” a Független Kisgazdapárt politikája és Torgyán József mellett tették le voksukat. Ezt maga a pártelnök hangoztatta, hazatérve amerikai útjáról. Különösen nagy sikere volt ígéretének, hogy pártja választási győzelme esetén egy hónapon belül törvényt módosítanak, és választási joggal ruházzák fel a külföldön élő magyarokat. Kónya Imre, az MDF frakcióvezető-helyettese kormány- párti képviselőknek az Alkotmánybíróságról elhangzott nyilatkozatait a független testület elleni durva támadásnak minősítette. Figyelmeztetett arra, hogy a jelenlegi, „politikailag izgatott légkör” alkalmatlan az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítására. Orbán Viktor az Országgyűlés európai integrációs ügyek bizottságának elnökeként nemrég Brüsszelben járt, s nyilatkozatait a külügyminiszter kritizálta. Orbán szerint Kovács László kifogásai az integrációs csatlakozás ügyében kialakult hatpárti konszenzus elleni támadásként foghatók fel. Hazánk 2000-re csatlakozhat az Unióhoz, de hátráltató tényezők is vannak, s azokat is nyilvánosságra kell hozni. Várják az üzletemberek az amerikai katonákat Félszáz fodrászt is kémek Néhány nap alatt több száz ajánlat érkezett a kaposvári polgármesteri hivatalba a várhatóan Kaposváron állomásozó amerikai békefenntartó erők kiszolgálására. A döntés még nem született meg, de az előkészítő csapatok vezetőivel már konkrét kérésekről és ajánlatokról tárgyalt a polgármester megbízottja. ■ Az amerikaiaknak raktárakra, útépítő kapacitásra, szállodákra, tolmácsokra, fordítókra, nagy mennyiségű angol-magyar szótárra lenne szükségük. Érdeklődtek szabadidős programlehetőségek, uszoda, szolárium, kosárlabda és futballpálya iránt is. B éf autókra, több mint félszáz fodrászra, s mindennapi ellátásukhoz rengeteg kenyérre, húsárura, tejtermékre is igényt tartanak majd itt-tartózkodásuk idejére. A város önkormányzata elsősorban a helyi vállalkozókat juttatná előnyhöz, ám a, kétnyelvű szerződéseket az amerikaiak kötik meg, ők döntik el, kit választanak a jelentkezők, illetve az önkormányzat által javasolt vállalkozók közül. A polgármesteri hivatalhoz egyelőre nem érkeztek kérelmek újabb szórakozóhelyek, sörözők, vendéglők nyitására, de az ebben a körben tevékenykedő üzletemberek közül is sokan ugrásra készen állnak. Már látszanak fények az alagútban Bokros Lajos: Még hátravan legalább két szűk esztendő' Az elmúlt hónapokban jelentősen javult a gazdaság egyensúlya. Ennek nyomán az idén csaknem 1 milliárd dollárral csökken a fizetési mérleg hiánya, a költségvetés deficitje nem haladja meg a tervezett mértéket, s ha elkel a Matáv és a négy gázszolgáltató vállalat, a privatizációból befolyik az államkasszába az ez évre tervezett 150 milliárd forint is. Egyebek közt ezekről a tényekről számolt be egy tegnapi sajtótájékoztatón Bokros Lajos pénzügy-, Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter, valamint Katona Tamás, a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. A gazdaság helyzetét elemezve a pénzügyminiszter elmondta: az eredmények jórészt annak köszönhetők, hogy a kormány olyan gazdaságpolitikát folytat, amely a növekedés egészséges elemeit érintetlenül hagyva, lefaragta a túlköltekezést. Hozzátette: úgy látja, az ígéretes folyamatok ellenére legalább két szűk esztendő még előttünk van. Dunai Imre arról számolt be, hogy az ipari termelés a tervezett mérték kétszeresével, 6,8 százalékkal emelkedett az év első tíz hónapjában. Ebben az export, ezen belül a gépipari kivitel játszotta a fő szerepet. A mezőgazdasági export október végén már 25 százalékkal múlta fölül a tavalyit. Külkereskedelmünkben még mindig 3 milliárd dolláros hiány várható, ez azonban 1 milliárddal kevesebb a tavalyinál. Az idegenforgalom 1,7 milliárd dollár bevételt hozott - de a javuló tendenciát megtörheti a „hátizsákos” turizmus terjedése. A KSH elnöke egyebek közt arról szólt, hogy a a fogyasztói árak az első 10 hónapban 28,2 százalékkal emelkedtek. A munkanélküliség alakulásáról szólva kiemelte: az állástalanok egy- harmada több mint másfél éve nem talál munkát. Takács Mariann Kitüntetés az AIDS világnapján. Freddie Mercury-díjat kaptak a halálos kór elleni küzdelem hazai legjobbjai, köztük Tamás Istvánná főnővér, Seregy Lajosné tanácsadó, Ma- tuzsinka Ferencné szakoktató és Bakos Zoltán ügyvéd. fotó: feb/hajdu andrás A-tól is, B-től is egy éven át véd Magyar vakcina influenza ellen A tél hívatlan vendége, az influenzajárvány szerencsére még nem érkezett meg, s a szakemberek remélik, hogy idei látogatása el is marad. A védőoltások beszerzését azonban már megkezdték, s mint dr. Jankovics Istvántól, az Országos Közegészségügyi Intézet főorvosától megtudtuk: a gyógyszertárakban elegendő készlet áll rendelkezésre. Az oltóanyag-választékban hazai termék is szerepel: gyógyszeriparunk - a meglehetősen nagy kereslet miatt - az idén 800 ezer adag influenza elleni vakcinát állított elő. Ez a hasonló külföldi készítmények árának felébe kerül. Az Egészségügyi Világ- szervezet ajánlása alapján az idén A és B influenzavírus elleni védőoltások készültek mondja Jankovics dr. - Ilyen a Franciaországból és Hollandiából behozott vakcina, s ezt egészíti ki a hazai oltóanyag. A magyar termék egyik fajtája az A, a másik a B vírus ellen nyújt védelmet. A betegségtől egy évig védő adagért 300 forintot fizet a beteg, 200- at a társadalombiztosítás térit. A tapasztalatok szerint nálunk a lakosság bizonyos csoportjai - például a katonai szolgálatot teljesítők vagy az egészségügyi dolgozók - körében az A vírus nem okoz nagyobb számú fertőzést. Ugyanakkor az idősebbeknek és a krónikus betegségben szenvedőknek jobbára az A és a B vírus elleni együttes védelemre van szükségük. Ennek megfelelően célszerű tehát alkalmazni az oltásokat. Ezekben a napokban mintegy 400 ezren kapják meg térítés nélkül az oltást: egészség- ügyiek, krónikus betegek, 3-14 év közötti gyerekek és 60 éven felüliek. Ha mások is igénylik a vakcinát, kérhetik háziorvosuktól. Cs. Benkő Judit Költségvetés. Az ellenzék valószínűleg nem járul hozzá ahhoz, hogy & jövő évi költségvetés parlamenti elfogadása a házszabály egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezésével történjék meg - közölte tegnap G. Nagyné Maczó Ágnes, a Ház alelnöke. Ha eltérnek a házszabálytól, legkorábban december 21-én, ha nem, akkor csak december 28-án születik meg a jövő évi költségvetés. Kaposvár a központ. Megszületett az illetékes amerikai parancsnokság döntése: Kaposvárott és a közelében levő taszári légitámaszponton alakítják ki a békefenntartásban részt vevő amerikai kontingens szárazföldi ellátású központját. Vallási tévémagazin. December 3^tól vasárnap reggelenként új, egyórás, vallási magazinműsorral jelentkezik a Duna Televízió. Az adás keretében ifjúsági műsort, egyházi zenetörténeti összeállítást és ötperces meditációt sugároznak. Elterelés. Átmenetileg megváltozott a határforgalom Ré- dicsnél, mert szlovén oldalon hosszú kamionsor torlódott össze. A személyforgalmat ezért - az autóbuszok kivételével - a tomyiszentmiklósi közúti átkelőhelyre, a nemzetközi személyforgalmat és az autóbuszokat pedig a bajánsenyei közúti átkelőhelyre irányítják. Az elterelés a torlódás megszűnéséig tart. Pomogáts az új elnök. Az írószövetség választmánya pénteki ülésén Pomogáts Béla irodalomtörténészt választotta a szövetség elnökévé. Kilenc tagúvá bővítették az elnökséget, amelynek tagjai: Fodor András, Kiss Gy. Csaba, Kovács István, Lakatos István, Lázár Ervin, Mezey Katalin, Szilágyi István, Tornai József és Pomogáts Béla. Rádiómúzeum. Diósdon pénteken megnyílt az első állandó Rádió és Televízió Múzeum. Avatásán részt vett Lotz Károly miniszter is. Az új múzeum félezer tárgya között megtalálhatók a legrégebbi rádió- és tv- készülékek csakúgy, mint a lakihegyi adótorony tetejéről való, villámoktól átlyuggatott rézgömb. Privatizáció. Tegnap az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél megkezdték a villa- mosenergia-ipari társaságok privatizációjára érkezett ajánlatok bontását. Az együttesen 247 milliárd forint névértékű részvény- csomagra 25 szakmai befektető adott be pályázatot, egyebek közt Németországból, Franciaországból és Angliából. Végre bepillanthatunk az óriásbolygó légkörfüggönye mögé Az első földi látogató a Jupiteren A jövő hét közepén először hatol be ember alkotta szerkezet a titokzatos óriásbolygó, a Jupiter légterébe. Ha valamilyen váratlan körülmény át nem húzza a számításokat, a Galileo nevű űrszonda december 7-én, 750 millió kilométeres út után óránként 17 ezer kilométeres sebességre lassítva érkezik meg a bolygó térségébe. Az űrkutatás nagy eseményéről Illés Erzsébet kandidátustól, az MTA Csillagászati Kutatóintézetének munkatársától kaptunk tájékoztatást. A szondát az amerikaiak hat évvel ezelőtt indították útjára. Azóta robog 170 ezer kilométeres tempóban, s most már minden remény megvan arra, hogy a több mint fél évtizedes űrút sikerrel zárul. Példátlanul nagy vállalkozásról van szó, hiszen a Galileo segítségével először tekinthet be az ember egy távoli óriásbolygó légkörfüggönye mögé. A szonda egybekapcsolt két egységét távirányítással már a nyáron kettéválasztották, és jövő csütörtökön vezénylik őket közvetlen céljukhoz. A kisebb egység, az űrkapszula ejtőernyőkkel fékezve ereszkedik le a Jupiter felszínére. Rádióhullámok segítségével ad majd hírt a bolygó légkörének összetételéről, sűrűségéről, a hőmérsékletről és a légnyomásról. Minderről eddig nem voltak ismeretei a tudománynak. A nagyobb szonda Jupiter körüli pályára áll és két évig ott is marad. Keringése közben veszi, tárolja és továbbítja a Földre az űrkapszuláról érkező jeleket, fényképezi a bolygó felhőzetét, s felvételeket készít a Jupiter holdjainak felszínéről. Adódnak persze gondok is a Galileóval: nemrég elromlott nagy antennája és fedélzeti képmagnója. A szakemberek most távirányítással próbálják a hibákat kijavítani. Á nagy kísérlet eredményessége azonban nincs veszélyben, ha a „távszerviz” sikertelen lenne is, a szonda fedélzeti számítógépe tárolja, kis antennája pedig továbbítja majd a legfontosabb adatokat. Deregán Gábor 106. születésnapját ünnepelte. Greskovics Gyulánét családja körében, lakásán köszöntötte fel tegnap Zugló polgármestere. Éva mama nem szed gyógyszert, jó egészségnek örvend, csak a lába gyenge egy kicsit. fotó: feb/hajdu andrás