Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-11 / 265. szám
1995. november 11., szombat Megyei Körkép 3. oldal Öregek napja Zombán November 12-én, vasárnap 15 órai kezdettel rendezik meg az immár hagyományos Öregek Napját Zombán, a művelődési házban. (Szentgálsző- lőhegyről 14 órakor indul autóbusz, amely Zombára szállítja az ünnepélyre igyekvőket.) A zombai fiatalok nevében Toláczi József köszönti az egybegyűlteket, majd a Hagyományőrző Népi Együttes műsora következik. Ünnepi vacsora és kötetlen beszélgetés zárja a programot. A rendezvény támogatói: a község önkormányzata, a helyi Vöröskereszt szervezet, a Zomba és Vidéke Takarék- szövetkezet, a Mezőgazda- sági és Szolgáltató Szövetkezet, és a helyi vállalkozók. A szervezők minden 65. életévét betöltött zombai és szentgál- szőlőhegyi lakost szeretettel várnak. Női autóvezetők klubja Szekszárdon Ebben az évben alakult meg Szekszárdon, az autóklub keretein belül a női autóvezetők klubja Máté Dezsőné vezetésével. Havonta egy alkalommal, csütörtöki napokon találkoznak, amikor egymás között az éppen aktuális problémákat beszélik meg, elmesélik az úton közlekedve szerzett legfrissebb élményeiket. Az összejövetelek során mindig jelentős teret kapnak a közlekedési ismeretek, amikor a közlekedési felügyelet munkatársai tartanak előadást a klub tagjainak. Alkalmanként csaknem elmaradhatatlan a miniteszt, illetve a közlekedési helyzetek megbeszélése. Az összejövetelekre olykor a műhelyből is hívnak vendégeket, akik szakmailag segítenek a hölgyeknek, illetve válaszolnak a fölmerülő műszaki kérdésekre. A találkozóknak a szekszárdi Autóklub - azon túl, hogy Máté Dezsőné szervezi a klub programjait - a helyet is biztosítja. A tagok sorában zömében szekszárdi, bonyhádi hölgyek vannak, de a megyeszékhelyet környező kistelepülésekről is szívesen jönnek a programokra. A belépésnek nem feltétele az autóklub-tagság, de főként azoknak a hölgyeknek a jelentkezését fogadják szívesen, akik az autóklubnak is tagjai. A női autóvezetők klubja legközelebb, november 16-án, délután tartja összejövetelét, amikor a találkozásnak az évszakváltás is aktualitást ad. A téma többek között a gépjármű felkészítése a téli hónapokra, az autók műszaki állapota. (péteri) Piros Ladában voltak a kegytárgyak Elfogták a gyanúsítottakat Két bonyhádi rendőr, Tóth Tibor és Fazekas Gábor még azelőtt elfogta a gyanúsítottakat, hogy a bűncselekményt felfedezték volna. Kilencedikén este fél nyolc előtt állították meg a járőrök a piros Ladát, Bonyhádnál, a 6- os úton a benzinkút előtt. A gépkocsiban, többek között, különféle kegytárgyakat találtak, két nagy méretű festett angyal szobrot, négy aranyozott fa gyertyatartót, két sárga színű fém gyertyatartót, három fém gyertya alátétet, egy sárga színű, cizellált, fém szentségtartót, valamint feszí- tővasaj, és egyéb tárgyakat. A három férfi - pécsi, budapesti és szentbordási lakosok - előállításukat követően beismerték, hogy a tárgyakat a medinai templomból lopták el. A medinaikat a rendőrség értesítette a betörésről. Szekeres az aláírásgyűjtésről (Folytatás az 1■ oldalról.) így a megjelentek kénytelenek voltak megelégedni egyfajta társadalmi-politikai-gazdasági értékeléssel, melyből többek között megtudhatták, hogy kedvező folyamatok indultak be országunkban. A kihívás nagy, ám Szekeres Imre úgy vélte, hogy egyes véleményekkel ellentétben a halaszthatatlan feladatok elvégzésére az MSZP - mint a szociáldemokrata eszmeiség letéteményese - a legalkalmasabb. A magyar társadalom úgy érzi, rosszabbul él, mint korábban, s ez igaz is - ismerte el a szocialisták alel- nöke, majd hozzátette: a Bokros-csomag éppen azt a célt szolgálja, hogy ez a tendencia megforduljon, s már most elismerésre méltó eredményekről lehet beszámolni. A kivitel például 18 év óta most első alkalommal nő gyorsabban, mint a behozatal. Az ipar 7,5, a mező- gazdaság 10, az idegenforgalom 20 százalékos növekedési ütemet produkált az elmúlt időszakban. Az egyensúlyi helyzet javulásával párhuzamosan az infláció mértéke is csökkent. Ezen az úton végig kell menni - zárta mondandóját Szekeres Imre, aki a rendre az aláírás- gyűjtésre visszatérő kérdésekre válaszolva azt még elárulta: érték ugyan eddig is kritikák a frakción belül, többek között a napirend előtti felszólalásoktól, a szópárbajtól való tartózkodás, illetve túl toleráns viselkedése miatt. Ezen magatartásán azonban -jelentette ki az alelnök - a jövőben sem kíván változtatni.-száAz IC hosszú távra partner (Folytatás az 1. oldalról.) Az IC elve a stabil vevőkör kialakítása úgy, hogy a termelőkkel szoros kapcsolatot tartanak, mondta a vezérigazgató. A már említett 20 országgal állandó információs kapcsolatban állnak, emiatt képesek a piaci hírek, árak, kereslet-kínálat azonnali követésére. A cég éves forgalma egyébként 120 millió dollár, melynek a 75 százaléka az agrárszférából származik. A kis és nagyobb termelőket, így az egy hektárostól a több száz hektárosig, egyaránt kiszolgálni kívánják. A belorusz MTZ traktorok kizárólagos hazai képviseletét látják el, de január elsejétől a New Holland gyártmányú gépeket is lehet a tolna-mözsi telepen vásárolni. Bálint Zoltán, a Dél-Dunántúli Értékesítési Központ igazgatója elmondta, hogy hatan dolgoznak itt a körzetben. A kistermelőket szolgáltatásokkal, termeltetési szerződésekkel kívánják segíteni úgy, hogy a felvásárlási árat nem előre, hanem a betakarítás időszakában kialakult ár alapján határozzák meg, mely a termelőknek előnyösebb helyzetet kínál. Az erőgépek finanszírozására is van lehetőségük. A sajtótájékoztató után az In- tercooperation munkatársai a szakma képviselőivel, a termelőkkel, a mezőgazdasági szakemberekkel találkoztak a Művészetek Házában. Mauthner Rendőrkézen az autótolvajok Bravúros nyom (Folytatás az 1. oldalról.) A gépkocsilopásokat végző bandát - melynek tagjai kivétel nélkül Budapesti lakosok -, végül is Tolna megyei rendőröknek sikerült kézrekcrítcniük. Az idén április 12-ai este 11 órakor Dombóvár, Gunaras- fürdőn üdülő német turista jelentette, hogy ismeretlen személyek ellopták BMW 320 típusú személygépkocsiját. A bűncselekmény elkövetése 20 percen belül a rendőrség tudomására jutott, forró nyomon indulhatott a körözés. A lopott gépkocsit és az őt követő ugyancsak BMW márkájú autót Siófok határában a szolgálatot teljesítő rendőrök észlelték. A Gunarasról eltulajdonított BMW rendőri jelzésre nem lassított, nagy sebességgel tovább ' haladt, az őt követő másik gépkocsit viszont a rendőrjárőröknek sikerült megállítani. A gépkocsi vezetőjét az igazoltatást követően előbb a siófoki, majd a dombóvári rendőrkapitányságra szállították, ahol a kihallgatásra sor került. A gyanúsított elismerte a gépkocsi ellopását, majd a tőle kapott információk alapján bűntársait elfogták. A nyomozást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnüldözési osztálya átvette, :ást végeztek a Tolna tekintettel az ügy szerteágazó voltára. A rendőrök az eddigi nyomozás során megállapították, hogy a jelenleg gyanúsítottként kihallgatott személyek összesen 13 megyéből 100 db drága, 4-24 millió forint értékű nyugati típusú - BMW, Mercedes, Audi és Volkswagen - 2-3 évesnél nem régebbi évjáratú személygépkocsikat loptak el. A bűnöző társaság további bűncselekményeket is elkövetett, melyek vizsgálata még folyamatban van, de már így is látszik, hogy kb 300-350 további lopott járműről lehet még szó. A Tolna megyei rendőrök eddig 31 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, akik közül 12 főt a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett, három fő ellen pedig elfogató parancsot adtak ki. Mint a sajtótájékoztatón a Tolna megyei rendőrök elmondták, ilyen szervezett, az ország egész területén működő „csapattal” még nem találkoztak. A gépkocsitolvajok ugyanis szakosodtak, egy-egy csoport előre meghatározott feladatokat végzett, volt aki speciális, dugóhúzóra emlékeztető szerszámmal felszerelkezve a gépkocsikat lopta el, a másik csoport az alvázszámot megyei rendőrök ütötte át, mások hamis VÁM 91. külföldi forgalmi másolatot, számlát szereztek be. Újabb csoport végezte a gépkocsik legalizálását úgy, mintha egy kft. külföldről hozta volna az országba, a beszerzett papírok tökéletes hamisítványok voltak. A már új alvázszámmal, hamisított iratokkal megjelentek az autófelügyeleteknél, és egy nem létező cég nevére levizsgáztatták a gépkocsikat. A következő csoport végezte a személygépkocsik tovább értékesítését és külföldre juttatását. Az ügyön személyenként és csoportonként 100-150 ezer forintot kerestek. A lopásokra specializálódott csoport előre megbízást kapott, hogy milyen színű, típusú személygépkocsit kell ellopniuk. Általában idegenforgalmi centrumokban, főleg a Balaton környékén, Budapesten és Egerben követték el a lopásokat. Eddig harminc autót lefoglaltak, folyamatban van az autók tulajdonjogának igazolása. Az elkövetők zömmel 20-25 év körüli fiatalemberek, a lopással szerzett pénzt felélték, több közülük büntetett előéletű. A rendőrség az ügyben folytatja a nyomozást.- F. Kováts Hírek A Megyéből Ülésezett a tolnai németség A nyelvtanfolyammal kapcsolatos teendők megbeszélése, a kisebbségi önkormányzat irodahelyiségének kiválasztása és az ezzel kapcsolatos pályázat megbeszélése volt a fő témája a tolnai német kisebbségi ön- kormányzat legutóbbi ülésének. Ä kisebbségi önkormányzat által indítandó, november 21-22-én kezdődő, 20 hétig tartó nyelvtanfolyamra 60-an jelentkeztek. Két kezdő és egy haladó csoport indul, Bucher Ven- delné, Bucher Erika és Gál Márta csoportvezetők irányításával. A német kisebbség irodája a volt mözsi községházán működik a jövőben. A megyei német kisebbségi önkormányzathoz benyújtott pályázatukban a tolnaiak mintegy 1,5 millió forintban igényeltek irodai és klubcélokra felhasználható bútorokat, irodafelszerelést és berendezéseket. Szemérem elleni vétség Erősen megdöbbentek a bonyhádi ÁFÉSZ-áruház- ban dolgozók, amikor egy negyven év körüli férfi a bejáratnál önkielégítést végzett. Az eset szerdán, a déli órákban történt. A rendőrségtől kapott információnk szerint a boltban dolgozók közül többen is látták a férfit. Egyikük elmondta, hogy az idegen előbb egy női fehérneműt reklámozó képet szemlélt sokáig, majd a bejáratnál elővette nemi szervét és önkielégítést végzett. Ezután eltávozott. A rendőrségnek nagyon jól használható személyleírás áll rendelkezésére, más nyomok is maradtak, így jó eséllyel folyik a nyomozás a szemé? rém elleni vétség gyanúsítottja ellen. Szív Klub Dombóváron A dombóvári Szív Klub következő rendezvényére november 17-én, pénteken délután öt órai kezdettel kerül sor a helyi művelődési házban. A Szív Klubban - ahová minden érdeklődőt szeretettel vár a klub háziasszonya, dr. Bereczky Mária kardiológus főorvos - ezúttal előadás hangzik el a Természetgyógyászat és orvostudomány címmel. Merüljünk el a „Szeretetfürdőben” Előadás a szerétéiről, mindenkinek Az ÁNTSZ Tolna Megyei Intézetének Egészségvédelmi Osztálya „Szeretetfürdőben” címmel szervez előadásokat november 13-án, hétfőn, oktatási és közművelődési intézményekben. Az előadások témája az érzelmi-szexuális nevelés és családtervezés, előadó Kun János, a debreceni Ady Endre Gimnázium tanára, előadó- művész. Reggel 8 órától a tolnai Sztárai Mihály Gimnáziumban tart előadást '„Partner- kapcsolatok a serdülő- és ifjúkorban. A család a társadalom kristálya” címmel. Ezt követően 10 óra 30 perctől a bonyhádi művelődési házban beszél a pszichoszexuális fejlődés szakaszairól a születéstől az ifjúkorig. Délután Szekszárdon tart két előadást, 14 órakor az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán „Szeretet- szerelem-szexualitás” címmel, 16 órakor pedig „A szeretet- művészet nevű tantárgyi kísérlet előzményei, célja, lényegi összetevői és folyamata. Módszertani kérdések szakemberek számára.” címmel, ugyanott. A rendezvényekre minden érdeklődőt szeretettel várnak a helyszíneken. Kun János, a téma előadója, feleségével együtt 10 évvel ezelőtt dolgozta ki a szexuál- pszichológiai. ismeretterjesztést szépirodalmi szemelvényekkel ötvöző „Szerelem, szerelem” című programot. Az iskolai oktató-nevelő munkát, a fiatalok érzelmi-szexuális nevelését segítő program nyomán a ' debreceni Ady Endre Gimnáziumban „Szere- tetművészet” néven tantárgyi kísérlet indult, melyhez „Szeretet, szerelem, szexualitás” címmel könyvet is írtak a program kidolgozói. A közelmúltban a Népjóléti Minisztérium támogatásával az érzelmi-szexuális nevelés, a családtervezés témakörében újabb kézikönyv látott napvilágot, „Szeretetfürdő” címmel. Kun János az elmúlt évtizedben több mint félezer alkalommal tartott szexuálpszicho- lógiai előadásokat az ország oktatási és közművelődési intézményeiben. vem A Föld legbájosabb gyermekei Az ATW World Enterprise A Föld legbájosabb gyermekei világverseny rendezvénysorozata lebonyolításának kizárólagos magyarországi tulajdonosa. A világverseny első döntője Budapesten lesz, a rendezvény előkészítése már meg is kezdődött mind az öt földrészén. Mint arról lapunkban is hírt adtunk, tavaly nagy sikerrel bonyolították le a magyar föld legbájosabb gyermekeinek versenyét, melyet megyei válogatók előztek meg, itt, Tolna megyében is. Az idei magyarországi versenyre december 1-ig jelentkezhetnek a 4-16 éves magyar állampolgárok, az alább mellékelt jelentkezési lapon. A versenyezni szándékozóknak az ATW World Enterprise címére ezen kívül 980 forintot kell befizetni az úgynevezett rózsaszín postai utalványon, s ennek igazolását mellékelni kell a jelentkezési laphoz. A Tolna megyei döntő Szekszárdon lesz december 10-én, az országos döntőt 1996. március 15-én rendezik a budapesti Kongresszusi Központban. Jelentkezési lap A Föld legbájosabb gyermekei magyarországi versenyére Név: ............................................................................................... Cím: ...................................................................................... Születési idő: ........................................................................... A jelentkezési lapot a következő címre kérjük elküldeni: ATW World Enterprise » Telefon: 1/407-3652 1076 Budapest, 1/407-3907 Thököly út 8. 1/407-2837 Kiégett egy lakás a garzonházban Tegnap délelőtt kigyulladt és teljesen kiégett egy lakás Szekszárdon, a Mikes utcai garzonházban. A tüzet feltehetően ego cigaretta okozta. A lakás bérlője nem tartózkodott otthon, amikor a tűz keletkezett.