Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-04 / 259. szám

Sok tíz márkás sokra megy A „Vöröskeresztes Munká­ért” kitüntetés arany foko­zatát vette át Simontornyán Sieg Klemm, a Német Vö­röskereszt önkéntese. Urexweilerben vállalkozó és szabadidejének jelentős ré­szét az adományok gyűjté­sével, szervezésével tölti. A mostani látogatás célja, hogy a helyi Vöröskereszt alapszervezet számára há­zat vásároljon. Sieg Klemm az elmúlt év­ben tíz kamion adományt szállított saját költségén Si- montornyára. A városnak egy orvosi rendelő' komplett be­rendezését adta át, kizárólag lakossági, ingyenes szűrésre. A pincehelyi kórház mintegy negyven ágyat, tizenkét éjjeli- szekrényt kapott. Simontor- nya önkormányzata szociális otthonának konyháját és étke­zőjét teljesen új berendezé­sekkel - tízrészes konyhabú­tor, mosogatógép, villanytűz­hely, mikrohullámú sütő, fa­gyasztószekrény - gazdagí­totta. Berendezte a helyi re­formátus egyház ifjúsági tá­borát, ahol a helyi Vöröske­reszt is tartja rendezvényeit. — Miként került kapcso­latba a várossal? - kérdeztük Klemm urat, miután dr. Szabó Attilától, a Vöröskereszt me­gyei titkárától átvette a kitün­tetést. — Két évvel ezelőtt sza­badságunkat töltöttük a Bala­tonon. Ekkor kirándulást tet­tünk az akkor még nagyköz­ségbe, s néhány napot el is töltöttünk itt. A kapcsolat pe­dig úgy jött létre, hogy Urex­weiler és Simontomya között már korábban is voltak sze­mélyes kapcsolatok. — Honnan az önzetlen se­gítség, miért támogatja az itt élő embereket? — Megkedveltem őket, és szeretek itt lenni. De nem kell azt hinni, hogy minden pénz az én pénzem, ami ezekre az akciókra elmegy. Nagyon so­kan vagyunk, akik hozzájáru­lunk ehhez. Újságokban hir­detjük az akcióinkat, illetve Sieg Klemm átveszi a ki­tüntetést gyűjtéseket szervezünk azon a címen, hogy minden tíz márkás segítség. Néha sok tíz márkás jön össze. — Milyen gyakran fordul meg a városban? —: Rendszerint vöröske­resztes vonalon” évente két­szer jövök, amikor egy-egy szállítmányt is hozok. Legkö­zelebb tavasszal áprilisban érkezünk, amikor ruhaneműt hozunk, egy szuper konyhá­val együtt, ebben a tűzhelytől a hűtőszekrényig minden megtalálható lesz. Ráczné Pető Ildikót, a helyi vöröskeresztes szervezet tit­kárát az önzetlen segítség- nyújtás jelentőségéről kérdez­tük: — Az alapszervezet tavaly novemberben alakult újjá, ak­kor is azért, hogy a véradókat számontartsuk, s köszöntsük őket. Másik irányból is elkez­dődött egy Vöröskereszt szerveződés, két kolléganő révén, mert az adomány nem jöhetett volna másképpen, mint a Vöröskereszt részére. A két szerveződés aztán talál­kozott egymással. Amit a né­metek tesznek értünk, min­denképpen nagy elszántság­nak kell lenni mögötte. Sze­retnénk a kapcsolatot elmélyí­teni nemcsak a segítségnyúj­tásban, hanem személyesen is. Úgy gondoltuk, áprilisban, ha érkeznek, a családtagjaikat is meghívjuk.- p. téri ­Fontos a közös zenélés öröme Vaczuliné Kovács Erzsébet zombai tanítványával, Hortobá­gyi Judittal FOTÓ: BAKÓ JENŐ Koncertképes tanárokkal le­het jó iskolát csinálni és a kezdetektől oda kell figyelni a tehetségekre - vallja Elmauer József, a bonyhádi zeneiskola igazgatója. — Tavasszal létrejött egy alapítvány Bonyhádon Hangok világa elnevezéssel a zenei ne­velés támogatására. Vannak-e támogatói? — Örömmel mondhatom, hogy a nemes célokat, amelye­ket kitűztünk magunk elé, so­kan támogatják. Az alapítvány a tehetséges gyerekek segíté­sére, pályára indítására, a zene- iskolá eszköztárának fejlesztése és a város zenei életének segí­tésére jött létre. A legnagyobb támogatónk a Völgységi Taka­rékszövetkezet és a Ema-Lion Bonyhádi Zománcáru Kft., va­lamint a zeneiskola épületében lévő Mirland Bútorbolt, de se­gítenek magánszemélyek is, főként a tanítványok szülei. Az év végi növendékhangverse­nyek és a tanárok koncertjein befolyt bevételek ugyan nem jelentősek, de ezek is az alapít­ványba kerülnek. — Említette a tanárokat. Az iskola túljutott a néhány évvel ezelőtti válságon ? — Igen. Az iskolába beíra­tott háromszázharminc tanulót (Folytatás az 1. oldalról.) Vagyis egy vészhelyzetben az embernek ez a két lehetősége adott.- A tanfolyam résztvevői harcolni, vagy menekülni ta­nulnak meg?- Igazából egyiket sem, in­kább győzni tanulhatnak a kur­zus résztvevői. Ugyanis mi olyan technikákat szeretnénk megtanítani az embereknek, hogy a stresszhelyzeteket fel tudják ismerni, és megtanulják azt is, hogy testük miként rea­gál az ilyen szituációkra. Ez­tíz főállású és négy óraadó ta­nár tanítja. A kinevezett taná­rok közül ketten végeztek ze­neművészeti főiskolát, egy a JPTE ének szakát, heten pedig külföldről érkeztek: egy jugo­szláv és hat ungvári, közülük ötén zeneakadémiai diplomá­val. Van egy különlegességünk is: egy éve kezdtük el a stájerci- tera oktatást, úgy tudom az or­szágban elsőként. Németor­szágból kaptunk hozzá segítsé­get. Nagymányokról Német Ti­bor jár hozzánk tanítani. — Hogy kerültek ide a kül­földi tanárok? — Az iskola nehéz időszaka után szakember után kellett néznem. Magyarországon na­gyon kevesen végeznek, közü­lük is sokan elmennek ösztön­díjasnak, vagy a zeneakadémi­ára és csak egy kis töredéke vál­lal tanítást. Idén például három zongoristát vettek fel Pécsre, ha négy év múlva kijönnek, jó lesz, ha egy jut közülük a dél­dunántúli régióra. Szóval nehéz jó zenetanárt találni, olyat meg aztán igazán nehéz, aki kon­certképes is, aki a város zenei életére is hatással lehet. Szóval így jutottam el magánkapcsola­tok útján Ungvárra, és először a Seleljo házaspárt - a hölgy zongorán, a férfi klarinéton ját­szik - sikerült megnyernem. A után pedig azt, hogy a vészjelek felismerése után miként oldhat­ják fel a helyzetet.- Általában azt gondolnánk, hogy az a stressz, amikor mond­juk a főnök valami gorombát szól beosztottjának. Bizonyára a stressznek ezer más formája is van. Melyek azok a stressz­helyzetek, amiket nem is akként fogunk fel?- Stressz maga a születés is a csecsemőnek, s nem csak a szülés az anyának. A futót is stresszhatás éri, amikor be kell osztania az erejét a táv fele múlt tanévben jött hozzánk Gál Gyula, zongorista Újvidékről. Ebben a tanévben az ungvári zeneiskolából és a zeneművé­szeti szakközépiskolából újabb tanárok jöttek: Drága Mag­dolna, zongora, Drága László, trombita, Tóth Pál, gordonka, Kolozsváry Zoltán szolfézs-ze­neelmélet. — És ott mit szóltak hozzá? — Természetesen beszéltem az ottani igazgatókkal, akik azt mondták, hogy szerencsére jó az utánpótlás, és megértik, hogy a fiatalok ki akarják pró­bálni magukat nálunk. A város itt lakást is tudott adni nekik, után. Persze valóban rengeteg ilyen példát lehetne felhozni, hiszen mindig viszonyulnunk kell a környezetünkből érkező hatásokhoz. Egy hasonlattal had érzékeltessem ezt. Ha vajat és agyagot teszünk ki a napra, akkor az egyik olvad a másik megkeményedik, pedig ugyanaz a sugárzás éri mind­kettőt. — A tanfolyamon agyaggá, vagy vajjá lesznek a résztve­vők?- Célunk az, hogy amit itt elsajátítanak a résztvevők, azt a ami számomra azt jelzi, hogy az önkormányzatnak fontos a zenei élet. ■— Milyen zeneiskolát sze­retne Ön itt Bonyhádon ? — Szeretném ha a gyerekek minél több több hangszer közül választhatnának, a legjobbakat kis kortól szeretnénk kiemelni, hogy az arra alkalmasakat pá­lyára tudjuk állítani, és ezzel biztosítsuk a saját utánpótlá­sunkat. Az oktatás csúcspontja persze a közös zenélés, egy éve működik is már egy kis vonós kamarazenekar, remélem, to­vább tudjuk erősíteni. Hangyái gyakorlati életükbe is vigyék át. Nem elég tudni, hogy milyen sikeresen tudunk győzedelmes­kedni a különböző élethelyze­tekben, hanem azt alkalmazni is tudni kell, illetve a tudással má­sokat is segíteni kell.- A kurzus öt előadásból áll: Önnek melyik a legkedvesebb téma ezek közül, illetve melyiket tartja a legfontosabbnak?- Nehéz választani, hiszen egymásra épülnek az anyagok. Ha választani kell, mégis az utolsót emelném ki, aminek címe: Azzá válsz, amit hiszel. Tehát az a fontos, hogy tudjunk dönteni, és egészséges életmó­dot legyünk képesek élni.- nagy ­A stressz: az élet sava-borsa Szentségtörés Albionban: tea citrommal Bár csak három éve települt át Szekszárdról Londonba, most, hogy a múlt héten visszalátoga­tott szülővárosába, azonnal fel­tűnt számára a két életforma, a két világ közötti különbség. (Hogy hazaérkezett, azt egy kedves életkép is tudatosította. Az egyik üzletben ugyanis rá­ordított az eladónő: tessék be­csukni az ajtót!) — Ez az ideges magyaror­szági tempó már nagyon furcsa nekem - válaszolt Venter Zsu­zsanna a hazai összképre vo­natkozó kérdésre. — Minden­ki rohan valahová, mégis elké­sik, s ebből óriási veszekedések származnak. Ezek után nem is csodálkozom azon, hogy Euró­pában itt halnak meg a legtöb­ben szívinfarktusban. Az érel­meszesedésben szenvedők szá­ma is magasabb, mint Angliá­ban, igaz, ott valamivel egész­ségesebben táplálkoznak. Jóllehet az angol konyhamű­vészet nem tartozik a legismer­tebbek közé, amit érdemes, nem árt eltanulni a szigetlakok­tól sem. Venter Zsuzsanna ért­hetetlennek tartja, hogy honfi­társaink miért idegenkednek a reggelire tálalt vitamindús salá­táktól avagy a tejjel felöntött . Venter Zsuzsanna kukoricapehelytől. Teát már idehaza is sokan fogyasztanak, ám nem a brit módi szerint. — Angliában minden másfél órában legalább egy pohár teát megisznak az emberek. Tejjel természetesen, csak én leplező- dőm le néha, amikor citromle­vet facsarok a pohárba. Ilyen­kor elborzadva néznek rám a hagyományaikhoz ragaszkodó „bennszülöttek. ” A déli étkezés - s ezt nem biztos, hogy érdemes követni - britföldön is amerikanizálódott. Sült krumpli - az úgynevezett chips valamilyen mártással vagy öntettel - , továbbá ham­burger a menü, legfeljebb va­lamilyen steak, azaz hússzelet, de az úgy néz ki - borzong meg Venter Zsuzsanna - , hogy „a vér csorog belőle.” Vacsora­időben a többség elmegy ven­déglőbe, hiszen akinek van munkája, annak az éttermi ét­kezés nem jelent fényűzést. — Most, hogy egy kicsit már körülnéztem itthon, meglepő felfedezésre jutottam - össze­gezte tapasztalatait Zsuzsanna. — A magyar árak gyakorlati­lag megegyeznek az angol árakkal, csakhogy az átlagke­reset a szigetországban jó négyszer haladja meg az ittenit. Ennek ellenére nagyot té­vednénk, ha azt hinnénk, hogy a ködös Albionban nagyvona­lúbb emberek élnek, mint Ma­gyarországon. — Az biztos, hogy Angliá­ban nem kell félnie a vendégnek a túlzott traktálástól. Az első kínálás, illetve egy bátortalan nem után már megy vissza min­den a hűtőszekrénybe. Magyar- országon néha már kényelmet­len a vendég számára az ál­landó itatás-etetés, de mégis azt mondom, hogy ezt a tulajdon­ságunkat érdemes lenne to­vábbra is megőrizni. -szá­Kitüntették az OTP gépkocsivezetőjét Elismerés egy élet munkájáért „Országos Takarékpénztá­rért” kitüntetést kapott a Ta­karékossági Világnap alkal­mából Farkas Ferenc, az OTP Bank Rt. Tolna Megyei Igazgatóságának dolgozója. A januárban 61. életévét be­töltő Farkas Ferenc csaknem három évtizede, pontosan 27 éve dolgozott gépkocsivezető­ként a banknál. Gépkocsive­zetői múltja ennél is hosz- szabb, 1958-ban, Budapesten végezte el a gépkocsivezetői tanfolyamot, azóta 1 millió 265 ezer kilométert vezetett balesetmentesen. — Nagyon nehéz volt gép­kocsivezetőként elhelyezkedni az ötvenes évek végén, nekem az első munkahelyem a bölcs­kei gépállomáson volt. Pár hónap után átmentem Szek- szárdra, a 25. számú TEFU Vállalathoz, ott dolgoztam ki­lenc évig tíz tonnás teherko­csin. A szekszárdi OTP-hez hirdetés útján kerültem gép­kocsivezetőnek 1968. július 25-én, idén volt 27 éve ennek. Jó munkahelyem volt, mindig jól éreztem magam itt, igye­Farkas Ferenc keztem a rám bízott feladato­kat jól elvégezni. — Harminchét év alatt több mint egymillió-kétszáz­ezer kilométert vezetett hivata­losan, baleset nélkül. Ennyi autózással harmincszor körbe lehetne utazni a földet. Hogy lehet ezt egy koccanás nélkül megúszni? — Igyekeztem mindig óva­tosan vezetni, kikerülni a rosz- szul közlekedőket. Mert nem elég, ha én jól vezetek, oda kell figyelni másokra is. — Betöltötte a hatvanadik évét, nyugdíjba készül. Nem lesz furcsa az átállás? — Idén január 26-án betöl­töttem a hatvanat, de kértem az igazgató urat, hogy ezt az évet még végigdolgozhassam. Most már a szabadságomat töltöm, október 26-án volt az utolsó munkanapom, decem­ber 29-től hivatalosan is a nyugdíjasok közé tartozom. A feleségem már két éve nyug­díjba ment, most megpróbál­juk, hogy széppé tegyük a megérdemelt pihenés éveit. Van egy társasházi lakásunk Szekszárdon, a Vincellér ut­cában kis kerttel és egy sző­lőnk, tanyával, ahol eldolgoz­gatunk. Aztán ott van a két kis fiú unokánk, az egyik hat éves volt, a másik most lesz négy, nagyon szeretik a „papit”, most végre több időm lesz ve­lük foglalkozni. /. kováts

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom