Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-30 / 281. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dunaföldvár, Paks És Környéke 1995. november 30., csütörtök Hír-Blokk Dnnaszentgyörgy is részt vett a Virágos Magyarországért pályázaton. A keddi balatonföld- vári eredményhirdetésen a szentgyörgyiek okleveles elismerésben részesültek. Több céggel is tárgyal a györ- könyi önkormányzat a jövő évi szemétszállítás és elhelyezés ügyében. Pillanatnyilag úgy tűnik, továbbra is a paksi Duna- center mellett teszik le a voksot a képviselők. A településen még mindig gondot jelent, hogy a lakosságnak majd’ ötven százaléka rendszeresen nem fizeti a megállapított szemétszállítási díjat. Ezért az önkormányzat szigorú behajtási intézkedéseket helyezett kilátásba. Pontosan egy tncat kajdacsi diák vesz részt azon a tanulmányi versenyen, melyet a Budapesti TIT szervezett. A kajdacsi általános iskola tanulói rendszeresen megoldják a TIT által küldött feladatokat. Akik a tanulmányi versenyen eredményesen szerepelnek, azok egy kicsiny előnyt élveznek a továbbtanulást illetően társaikkal szemben. Eredményt hirdettek a paksi Városi Egészségnevelés és a Drogmentes Életért Alapítvány közös pályázatán, amelyet „Egészségesebb iskolákért” címmel hirdettek meg. Az első díjat - 50 ezer forintot és a vándorzászlót - a Bezerédj általános iskola nyerte el, az egész nevelési programot átszövő pályázatával. Különdíjat kapott Síposné Somogyi Andrea, a Móra Ferenc Általános Iskola pedagógusa, a szenvedélybetegségek megelőzéséről szóló tanulmányáért. Reálértékben várhatóan jövőre jócskán - mintegy 20-22 százalékkal - csökken a ipálfai önkormányzat bevétele, bzt a költségvetés koncepciójának tárgyalásánál állapították meg a helyi képviselők. Az biztos, hogy a működtetésen túl fennmaradó pénzösszeg felhasználásánál prioritást élvez majd az alsótagozatos iskola felújítása. A római birodalom tartománya: Palesztina - ezzel a címmel folytatódik december 4-én, hétfőn 17 órától a paksi művelődési ház könyvtára által szervezett Bibliaismereti Szabad- egyetem, amely Jézus életéről és koráról szól. Megjelent a „Sulifirka” című iskolai lap. Az újság a diákok írásait, fogalmazásait valamint a kajdacsi iskola életével kapcsolatos híreket, információkat tartalmazza. A következő szám január közepén lesz olvasható. Piaci kétszer kettő Pakson (Folytatás az 1■ oldalról.) Kedd, kora délelőtt a zsúfoltság közel sem akkora mint pénteken, de így is van bőven kínálat és vásárolnak is az emberek. Renkecz Istvánná dunaföldvári őstermelő zöldségféléket árul. — Elférünk itt egymás mellett - mondja - oda-vissza jó az, hogy egy napon vagyunk itt. Igaz, előfordult már, hogy 11 órára elfogyott az árum és kézben kellett kivinni a ládákat a kocsimig, mert nem tudtam beállni, de nem a szétválasztást tartom a jó megoldásnak, hanem a bővítést és a körforgalom kialakítását. Kemenes Lászlóné Szek- szárdról jön rendszeresen, játékokat árul. — Ilyenkor, karácsony előtt mindkét piacnapon itt vagyok, nyáron csak hetente egyszer jövök. Biztos, hogy jobb a forgalmam, mint ha külön lenne a piac. Enni mindig kell, elsősorban ezért jönnek az emberek piacra, de ha már itt vannak vesznek egyebet is. Megerősíti ezt a dunaújvárosi Mednyánszki Andrásáé:— Jól van ez így, ahogy van - mondja -, bár én jönnék akkor is, ha másik napra tennék az iparcikk piacot, mert Paks jó hely. Mégis kár lenne változtatni, mert aki zöldségért jön, az nézelődik, és a nézelődőbői lesz a vásárló. Vidáts Mihály paksi zöldséges Pesten a nagybani piacon szerzi be portékáját. Ő is állítja, a jelenlegi renddel nincs semmi gondja, nem zavarják a bazárosok, sőt növelik a vásárlói számát. Éppen vásárolt nálá egy hölgy - Zábránszky Erzsébet, aki Pakson a Tolnai úton lakik. — Kár lenne bolygatni a piacot - véli -, sokan járnak a környező falvakból is, ők biztos nem jönnének több napon is. Zanics Istvánnál a rokonai háza előtt állítom meg a Villany utcában. Zavarja az itt lakókat a piac? - érdeklődtem tőle. — Mióta a „KGST” árusai nincsenek, nemigen - válaszolja. — Kell a piac, mert olcsó, vásárolnék én szívesen a boltban is, de hát a nyugdíjamból? Közben kiérkezik a kapuhoz a rokon, Farkas Ferenc. — Nem bánom én, hogy itt a piac, de igaz, hogy az utcán árusítóktól is be kellene szedni a helypénzt. Nem ezzel kéne foglalkoznia'az ön- kormányzatnak, hanem, hogy az intézmények előtt miért nem takarítják a járdát, néhol még mindig jeges, havas. Elmegyek majd december 12-én a közmeghallgatásra, ott is elmondom! A végső következtetést Darnai István mondja ki, aki születése óta itt él Pakson. — Akartak itt már sok mindent, felvitték volna a piacot a hegyre, a lakótelepre. Építettek is vagy hatvanmillióért „vásárcsarnokot”, az embereknek nem kellett. A szokásokat nehéz megváltoztatni! < -rákosiFOTÓ: GOTTVALD KÁROLYCsökkentett iskolai önállóság Pálfán Önálló gazdálkodású intézményből részben önállóvá lett a Pálfai Általános Iskola és Óvoda. Vasvári Attila, az iskola igazgatója egyetért azzal, hogy az önkormányzat bizonyos hatásköröket átvesz, mert- mint mondta - az önállóságnak csak akkor lett volna értelme, ha mozgástere is van. Ugyanakkor Pálfán - anyagi korlátok miatt - az önálló gazdálkodásnak inkább csak formailag volt jelentősége. Az alapító okirat megváltoztatásával együtt a kollektív szerződés is módosításra került. A pedagógusok elérték, hogy a különböző pótlékokat 5-10 százalékkal megemelte a fenntartó önkormányzat. A falutévének legalább egymillió forint kellene csak az alapszinthez ' Véget ért a hőskorszak Györkönyben Szükség van Györkönyben a helyi televízióra - mondta ki legutóbbi ülésén a képviselő-testület. Ezzel a néhány hónapja elindult falutévé első, hőskorszaka lezárulni látszik. Eddig ugyanis a televízió - megfelelő működési forma nélkül - egyéni akciók eredményeként jelentkezett két hetente. Az biztos, hogy az ön- kormányzat nem tudja egymaga felvállalni a tulajdonos szerepét, ugyanakkor a létrehozandó társaságnak mindenképpen tagja kíván lenni. Mint ismeretes, a több mint háromszáz lakást érintő kábelhálózat az önkormányzat tulajdona. Jelenleg a közhasznú társaság megalakítása tűnik a legcélszerűbbnek - véli Budainé Kántor Éva, a falutévé vezetője. Addig is, amíg nincs a televíziónak végleges szervezeti formája, a műsorok készítői ilyen körülmények között is vállalják a munkát. Márpedig a feltételeken van mit javítani, Rohn Mátyás polgármester szerint körülbelül 1 millió forint befektetés kell ahhoz, hogy az alapszintet elérjék. -krasznaiKépes Hírek Felemás képet mutat Pakson a Szent István tér egyik épülete. A volt Duna mozi homlokzatát az új tulajdonos - a Hit Gyülekezete - felújította, mellette viszont a Hangulat presszó ugyancsak ütött, kopott. Az épületnek ugyanis egyelőre nincs gazdája. Tulajdonjogát magának követeli az ÁPV Rt. is, valamint a Tolna Megyei Vendéglátóipari Vállalat jogutódja, a DunaVend Kft. is. A per lezárásáig aligha áldoz egyikőjük is a felújításra. Visszalépett az ajánlattevő - egy külföldi érdekeltségű befektető - a volt paksi pártszékház megvásárlásától, tudtuk meg Herczeg József polgármestertől. Az önkormányzati tulajdonú ingatlant a képviselő-testület jelölte ki eladásra, ára - egy független értékbecslő cég megállapítása alapján - 15 millió forint. A épület jelenleg üzlet- és irodaházként működik, a bérlők egy részének a hivatal az ajánlat ismeretében - még a visszalépés előtt - felmondott. Értesülésünk szerint hasonló eset történt a Dózsa György út - Táncsics utca kereszteződésénél fekvő területtel is, az erre pályázó német REWE Zentral AG is elállt vételi szándékától, nem építi meg az ide tervezett bevásárlóközpontot. Fotó: Gottvald Károly Mégsem lesznek elbocsájtások a Dunacenternél Változó tulajdonviszonyok? Zárt ülésen tárgyalta legutóbbi ülésén a paksi képviselő-testület a Dunacenter Kft. ügyvezető igazgatójának, Kiss Jánosnak a beszámolóját és a cég jövőjével kapcsolatos terveket. Ismeretes, hogy a valamikori költségvetési üzem az elmúlt években több lépcsőben alakult át: előbb ön- kormányzati tulajdonú kft-vé, majd egyes részei önállósodtak. Jelenleg az úgynevezett „holding” rendszert alkotva 8 kft tartozik a vállalatcsoporthoz, az ülésen ezen társaságok tulajdonviszonyainak megváltoztatását tárgyalták a képviselők. Az önkormányzati vagyon mintegy félmilliárd forintra tehető. Az elhangzott javaslat szerint - tudtuk meg Herczeg József polgármestertől - lehetővé kell tenni, hogy a magán- személyek tőkebefizetéssel - törzstőkeemeléssel - akár többségi tulajdonrészhez jussanak a kft-ben. Információink szerint továbbra is többségi önkormányzati tulajdon megtartását tervezik a Kommunális Kft-nél. Döntés egyelőre nem született, a témát december 12-én újra tárgyalja a testület. További hír a Dunacenternél, hogy az ősz során létszámleépítést jelentettek be a munkaügyi hivatalnál, ám időközben sikerült munkát biztosítani, így a tervezett elbocsájtásokra nem kerül sor. -rgr r r HIRDETÉSFELVEVŐ HELYEI Dunaföldvár és Vidéke Takarékszövetkezet Dunaföldvár 7020 Paks 7030. Fadd és Vidéke Takarékszövetkezet Fadd 7133 Dunaszentgyörgy 7035. Siómenti Takarékszövetkezet Nagydorog 7044 Pálfa 7042 Sárszentlőrinc 7047 Kajdacs 7051 Garay Előd, 74/316-932. Hanoi Józsefné, Paks, Pál u. 61. Tel.: 75/313-981. GYÁSZKÖZLEMÉNYEK: PANTAR Paks, Kálvária u. 2. MÜLL-PATRIK Paks, Retek u. 1. Testületi ülés volt Kajdacson Iskola, fűtés, támogatás Kedden este testületi ülést tartottak Kajdacson. Az ülésen a fő napirendi pont az általános iskola igazgatójának beszámolója volt. Fodor Zoltán az intézményben zajló1 oktató és nevelő munkáról beszélt. A testületi tagok a direktor beszámolóját elfogadták, ám az iskola költségvetésével kapcsolatban merültek fel gondok. Elhangzott, hogy kevés a fűtőolajra fordítható pénz, ezért a költségvetés kiegészítését kérte az igazgató. A testületi tagok szerint abból az összegből, melyet az önkormányzat biztosított még az év elején, ki kell volna jönni, így további támogatást nem biztosítanak, belső átcsoportosításra van szükség. Az iskola évi összköltségvetése - mely egyébként nem egészen 25 millió forint - a jövő évben minden bizonnyal kevesebb lesz. A testület tagjai tárgyaltak még a tüzelőolaj támogatási rendszerről. Módosították az ezzel kapcsolatos szociális rendeletet, mely szerint egy családnak maximálisan 30 ezer forint támogatás adható. A rendelet szerint kizárólag azok juthatnak támogatáshoz, akik a tavalyi évben olaj jeggyel rendelkeztek. Az Aranykalász Mg. Szövetkezet a helyi vöröskeresztes alapszervezetnek 10 ezer, a sportegyesületnek 50 ezer forintos támogatást ajánlott fel. - -eAz UBI Rt. „szponzorálásában” Befektetői társaság Földváron? Körülbelül két és félszer any- nyi támogatási igény érkezett be, mint amennyi kielégítésére lehetősége lesz a dunaföldvári önkormányzatnak a jövő évi költségvetésében. Ráadásul a város vezetőinek egyértelmű a ’96-os esztendőre szóló koncepciója: a biztos működtetésen túl a maradék energiát mindenképpen valamilyen kitörési pont irányába akarják fordítani. A kitörési pont ezúttal fejlesztési terveket, vágyakat takar. Az önkormányzat illetékesei már komoly tárgyalásokban állnak egy német-magyar befektetői társaság létrehozása ügyében. Az elképzelések szerint ez egy olyan részvénytársaság lenne, amelyik a kedvezményes, infrastruktúrára biztosított német kölcsönt, valamint a vállalkozókat, befektetőket Dunaföldvárra tudja orientálni. Akár a hamarosan induló gázberuházás, akár későbbi beruházások, fejlesztések érdekében. Nagy Gábomé polgármester lapunknak elmondta, hogy a társaságba az önkormányzat csak minimális tőkével szállna be. A tárgyalások már igencsak előrehaladott állapotban vannak - a Györkönyről már jól ismert UBI Rt. „szponzorálásában”. A következő lépésként az önkormányzat vezetőinek a képviselő-testület hozzájárulását kell megszerezni az elképzeléshez.-krasznaiZSARU-SOKK Állampolgári bejelentésre megtalálták azt a 3 millió forint értékű Volkswagen kisbuszt, melyet az elmúlt hetekben loptak el Pakson, a Vörösmarty utcából. A tettes az 54-es úton, Soltvad- kert közelében, az egyik kisebb parkolóban hagyta az autót. A történetnek itt még nincs vége, hiszen mintegy 200 ezer forint értékben magnót, erősítőt, kazettákat, kerekeket vitt magával. Miért megy valaki 22 ezer forinttal diszkóba? Ez a kérdés is felvetődhet annak az ügynek a kapcsán, amelynek során egy duna- szentgyörgyi fiatalt ekkora összegtől szabadítottak meg Paks egyik szórakozóhelyén.