Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-23 / 275. szám
8. oldal Erről Arról 1995. november 23., csütörtök NOVEMBER 23. CSÜTÖRTÖK Köszöntjük a névnapjukat ünneplő KELEMEN nevű olvasóinkat. Kelemen: Latin eredetű név, jelentése: kegyes, szelíd. A katolikus naptárban Római Szent Kelemen pápa vértanú (+101). Szent Péter tanítványa és harmadik utódja volt, aki éppen ezért az ő tekintélyével rendelkezett az egyház ügyeiben. Száműzték, majd tengerbe fullasztották. Az ortodox és a görög katolikus naptárban szent Amfilok ikoniai püspök. (Ortodox: Névai Szent Alexandrosz, görög katolikus Szent Gergely püspök.) Hajdan. November 23-án 160 éve, 1835-ben meghalt Gozovics György szekszárdi születésű plébános, korának jeles szónoka. Tolna vármegye országgyűlési követeinek pótutasításba adta, hogy az építendő Nemzeti Színház ügyét és a Népnevelőket Képző Intézet felállítását támogassák, hogy „a hazai hosszú fohászokat valahára már a teljesülés fojtsa el". 120 éve, 1875-ben a céhek közül kétharmaduk ipartestületté alakult, egyharmad megszűnt. 80 éve, 1915-ben temették Szekszárdon Müller Ferenc jeles ügyvédet. A napi igék:Katolikus: IMak. 2.15-29. Zsolt. 49. Lk. 19.41^14. Református: Ézs. 56. lKor. 12.28-31. Evangélikus: Lk. 21.11-19. Mt. 24.1-14. Ortodox: ITessz. 5.1-8. LK. 11—46-12.1. A Nap kél 7.00 órakor, nyugszik 16.01 órakor. A Hold kél 7.35 órakor, nyugszik 17.05 órakor. Vízállások a Dunán november 22-én, reggel 7 órakor, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott információ álapján: Dunaföldvár 150 cm, Paks 284 cm, Dombon 313 cm. Árvízkapu 686 cm. A Sió Palánknál 246 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusításával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 415^168 telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon: D. Varga Márta. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János, városi könyvtár, 451-834. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Paks: Krasznai Zoltán, városháza, 75/311-277/168. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 340-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 06.00-14.00 óráig a 65-ös főúton Zomba, Hőgyész, Tamási, Iregszemcse területén, 14.00-22.00 óráig a 63-as főúton Simontomya, Pincehely területén lesz. Folyosógaléria nyílt Dunaföldváron, a művelődési házban. Ismeretes, hogy ezidáig a város egyetlen kiállítóterme a várban működött, de csak szezonáüsan - mondjuk áprilistól októberig. Ugyanis a téli időszakban, legfőképpen takarékossági okokból, zárva tartott ez a terem. A művelődési ház munkatársai viszont úgy gondolták, nem egészséges dolog, ha ennyi ideig esemény nélkül maradnak a művészetek barátai, ezért az intézmény folyosóját tették alkalmassá kiállítások megrendezésére. Az új folyosógaléria avatása egyben a dombóvári Halmosiné Szita Veronika rajztárlatának megnyitója is volt. Az alkotó saját bevallása szerint a rajz számára hobbi, amit leginkább munka - dekoratőr - és a család után esténként tud művelni. Több csoportos.és egyéni tárlat után jelentkezik most Dunaföldváron. A kiállítás december 15-ig tekinthető meg. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Hallottam írta: Venter Marianna Állati dolgok Tflmberek és állatok viszonyában néha furcsaságok is akadnak. LL Vannak, akik jobban bíznak házi kedvenceikben, mint embertársaikban, s több szeretettel is fordulnak feléjük. (Ha jól meggondoljuk, néha még okuk is lehet rá. Az biztos, hogy egy kutya nem fogja kirabolni a lakásukat, a kanári nem hazudik nekik, és a cica nem csalja ki a pénzüket, az aranyhörcsög pedig nem számításból mutat szeretetet az irányukba.) így fordulhat elő, hogy gazdag idős hölgyek a macskájukra hagyják a vagyonukat, vagy éltes tacskóknak fókabőrből varrat cípőcskét a szerető gazdi. Megtörtént az is, hogy egy válóper részeként az egyik volt házasfél közös kutyájuk láthatási jogát kérte a bíróságtól, amit meg is kapott, s büszkén sétáltatta „ láthatási napokon ” a kutyuskát a városban. Mivel az állatok rövidebb időt töltenek a földi világban, mint a tulajdonosuk, egyes országokban az egyiptomi fáraókat megszégyenítő költséggel és pompával konzerválják a tetemeket, s a volt kedvenc szobadíszként szolgálja tovább a gazdit. A Jehogy azt higgyük azonban, hogy a házikedvencek élete fené- 1V kig tejfel. Hallottam a minap, hogy Angliában - szabályosan, ahogy kell - előzetes letartóztatásba helyeztek egy kutyát. Az eb bűne: előre megfontolt szándékkal kileste, széttépte, majd elfogyasztotta a szomszéd macskáját. A blöki most egy ketrecben várja, hogy lefolytassák a vizsgálatot, amely megállapítja, hogy milyen fokú a felelőssége, az ő és a macska gazdája mennyiben felelős a végzetes konfliktus létrejöttében, illetve tartani kell-e attól, hogy a jövőben megismétli a kutyus barbár tettét. A várható szankciókról egyelőre nem esett szó. A vizsga a siker előszobája! Új csúcstartó kerül be a Gu- inness-rekordok könyvébe: a 46 éves Francis Thomason, aki alighanem több vizsgát tett le, mint bárki más a világon: 88 vizsgabizonyítvány büszke tulajdonosa. A londoni metró alkalmazottja hetven tárgyból tette le a középiskolai vizsgát, 16 érettségi bizonyítványa van, majd megszerezte az irodalomtörténeti doktorátust. A házassághoz sem volt ideje, egyedül él és magol. Nem volt még külföldön, nem ült repülőgépen. Televíziója is csak pár éve van, mert a tévénézés hátráltatta a tanulásban. Thomason tudja, hogy legtöbb embertársa boldog, ha nem kell vizsgáznia: „Nekem örömöm telik benne. Az iskolában keményen kellett tanulnom, de nem adtam fel, mert a vizsga a siker előszobája.” Humor Fegyverszünet A fegyvernyugvást követő napon felkerekedik a hithű muzulmán, hogy megnézze, mi van a rokonaival a szomszéd faluban. Gyalog indulnak útnak. Elől a feleség, utána jókora térközt hagyva a férj. Elhaladnak az Imám Háza előtt, aki rájuk szól: — Igazhitű testvérem, Allah nagyon meg fog büntetni, hogy az írást csúnyán megszegve nem te haladsz elől, mert a törvény előírásai szerint az asszony követi az urát. Mire a férj: - Allah nagyon bölcs, de a törvényalkotáskor még nem tudhatott a taposóaknákról! Utazik a skót A skót a pályaudvaron megkérdi a hordártól, mennyiért viszi ki a csomagjait? — Az elsőt öt pennyért, a többit háromért. — Akkor az elsőt én viszem, vigye maga a másodikat meg a harmadikat. Gyerekbánat Az utcán két ember verekszik, és egy kicsit odébb egy kisfiú rettenetesen bőg. Valaki megkérdezi a kisfiútól: — Miért sírsz fiacskám? — Mert verik az apámat. — Hát melyik az apád? — Épp azon verekszenek. Javallat Valaki orvosságot csináltat a patikában. A patikus, mikor átadja az orvosságot így szól: - Kérem, használat előtt tessék felrázni! — Nem lesz rá szükség, autóbuszon megyek. Mit is ettem? Pistike megkérdi a mamáját: — Mama, kérem, van a ribizkének lába? — Nincs - feleli az anyja. — Akkor mégis katicabogarat ettem. O: ... Minden előfizetőnk rendelkezik egy előfizetői kádszámmal, mely szerepel számítógépes nyilvántartásunkban és az előfizető szémléjén. Hetente kisorsolunk egy-ogy előfizetői kódot, amelyből naponta - hétfőtől péntekig - egy-egy számot közreadunk. Amennyiben a kédszém pénteken megegyezik előfizetői kádjával, ÖNÉ AZ 1200,- Ft ÉRTÉKŰ VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY! A*Ön í' ''N /JiN Szsl,é 0enes’ nyers- ( ) í W% ) ( J í ) ( ll ] Villamossági Szaküzlet száma: Tamási, Garay a. 6. ÖNÉ AZ ÓRIÁSI UTAZÓTÁSKA 2200,- Ft ÉRTÉKBEN! Az Ön nyersszáma: ARNDT Táska Bonyhád, Széchenyi tér 1 1995. december 2-án, (Szombaton Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGALAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda Felhős, nyirkos idő ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS A magasban ugyan enyhébb léghullámok áramlanak a Kárpát-medence fölé, ám az itt megülepedett hideg levegő továbbra sem mozdul, egyre nyirkosabbá válik a levegő. Ma helyenként erősen felhős lesz az ég, sokfelé napközben sem csökken a párásság, tartósan ködös vidékek is lesznek. Emellett azonban néhol pár órás napsütésre is számíthatunk. Számottevő mennyiségű csapadék nem várható, csupán ködszitálás, hódara lehetséges. A Kisalföldön néha megélénkül majd a déli szél, másutt gyenge lesz a légmozgás. Hideg marad az idő, a napközben is ködös területeken -2 fok, másutt +2 fok körül alakul a hőmérséklet. Az éjszakai órákban képződött pára, köd sokfelé napközben is megmarad. Másutt azonban pár órás napsütésre is számíthatunk. Számottevő mennyiségű csapadék sehol sem lesz, ködszitálás, zúzmaraképződés, néhol hódara lehet csupán. Általában gyenge lesz a légmozgás. Folytatódik a téliesen hideg idő, a tartósan ködös területeken -2 fok, másutt +2 fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 3 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 4 Fertő-tó: 0 Tisza: 2-5 Duna: 3-6 Várható legmagasabb hőmérséklet Kaposvár: °C 0 Paks: °C 3 Siófok: 3 Dunaföldvár: 3 Dombóvár: 2 Pécs: 1 Szekszárd: 2 Mohács: 2 Várható legnagyobb Balaton: széllökések km/ó 10-15 Velencei-tó: km/ó 10-15 Tisza-tó: 5-10 Fertő-tó: 20-30 Kaposvár: 10-20 Paks: 10-15 Siófok: 10-15 Dunaföldvár: 10-15 Dombóvár: 5-15 Pécs: 10-15 Szekszárd: 10-15 Mohács: 5-15 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magvarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.