Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-21 / 273. szám

10. oldal Erről Arról 1995. november 21., kedd r r r NOVEMBER 21. KEDD Köszöntjük a névnapjukat ünneplő OLIVÉR nevű olvasóinkat. Olivér: Latin eredetű név, jelentése: olajfaültető. Védőszent: Boldog Olivér, Írország prímása, akit Angliában kivégeztek (+1681). A katolikus liturgikus naptárban Szűz Mária temp­lomban való bemutatása. A hagyomány szerint a gyermek Má­riát három éves korában a jeruzsálemi templomban Istennek szentelték. Hajdan. November 21-én 115 éve, 1880-ban a Tolnamegyei Közlöny Dőrypátkay György nagy vezércikkét közölte, amely­ben Istóczy Győző országgyűlési képviselő antiszemitizmusa ellen lépett fel, mondván, hogy az ilyesfajta előítélet és elfo­gultság „ma már minden józan gondolkodású ember kebléből kihalt”. 100 éve, 1895-ben Dunaföldvár közelében elsüllyedt a Haza nevű gőzös vontatta Mária nevű uszály, amely szénnel volt tele. (Az okot nem tudták, de valószínűleg a római kori kö­vek lékelték meg.) 90 éve, 1905-ben „a közönség kényelmest) ellátására” az újdombóvári pályaudvaron új postahivatalt nyi­tottak meg. A napi igék: Katolikus: 2Mak. 6,18-31. Zsolt. 3. Lk. 19,1-10. Református: Ézs. 54. lKor. 12,1-11. Evangélikus: lMóz. 19,12-19. Náh. 2,1-14. Ortodox: Zsid. 9,1-7. Lk. 10,38-42.11,27-28. A Nap kél 6.57 órakor, nyugszik 16.03 órakor. A Hold kél 5.10 órakor, nyugszik 15.26 órakor. Vízállások a Dunán november 20-án, reggel 7 órakor, a Kö­zép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmér­nökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár 107 cm, Paks 212 cm, Dombon 208 cm, Árvízkapu 582 cm. A Sió Palánknál 220 cm. , Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusítá­sával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Szekszárdi olvasóink hívják a 415-468 telefonszámot. Felelős napi szerkesztő Szekszárdon: D. Varga Márta. Telefon: 416-211, fax: 415-508. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhádi Hangyái János, városi könyvtár, 451-834. Dombóvár: Nagy László, művelődési központ, 466-614. Paks: Krasznai Zoltán, városháza, 75/311-277/168. Tamási: Tóth Ferenc, Kop-Ka Áfész, 471-233/19. Tolna: Steinbach Zsolt, 340-660. Traffipax-mérés a rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint: 6.00-14.00: 6-os főút, Paks, Dunaföldvár. 14.00-22.00: 55-56-os főutak, megyehatárig. Húsz éves az Ady Endre KoHégium. Húsz éve, 1975-ben adták át a Szekszárdon az 505-ös Ipari Szakmunkásképző Intézet 500 férőhelyes kollégiumát. Az elmúlt évek folyamán a kollégium több változáson ment keresztül, jelenleg a főiskolásokkal együtt 380 lakója van az in­tézménynek. A szakközépiskolai képzés bevezetésével az épület második emeletén nyolc, a földszinten pedig hat tantermet alakítottak ki. A húsz éves évfordulót egy hetes ünnepségsoro­zat keretében ünnepelték a diákok és tanárok. A gálaestre tegnap este a Babits Mihály Művelő­dési Házban került sor, ahol Bacs József kollégiumvezető köszöntője után ünnepi műsor követ­kezett. (Képünk itt készült.) FOTÓ: BAKÓ JENŐ Olvasta vi _____________ írta: Venter Marianna K utat kutattak A Jeni kell különösebben bizonygatni, halljuk, látjuk, tapasztaljuk I V éppen elégszer, hogy az önkormányzatok bizony nincsenek manapság valami rózsás anyagi helyzetben. (S ha a jóslat igaznak bizonyul, jövó're tovább rosszabbodnak a körülmények.) Minden te­lepülés megpróbál magán segíteni ahogy tud, pályázatokat ír, spó­rol, összevon, ésszerűsít, kísérletezik, hogy valahogy talpon marad­jon. Keserves feladat ez, hiszen a polgárok nem kedvelik, ha akár­miben is visszaesés tapasztalható, sőt, javulást várnak. A mi gond­jaink közepette bizony irigylésre méltó a római önkormányzat helyzete, mert nekik rendelkezésükre áll egy olyan pénzkereseti forrás, ami után adót nem kell fizetni, behajtani sem kell semmit, önként és dalolva adakoznak a népek. Ez a különleges pénzkereseti forrás pedig nem más, mint a híres nevezetes Trevi-kút, ahová a Rómába látogatók sosem felejtenek el a bal válluk fölött bedobni némi aprót, mert a helyi legenda úgy tartja, aki a kútba pénzt dob, még visszatér ide. S ki az, aki ne kívánkozna vissza az „örök vá­rosba”? O lvasom, hogy az idei szezonban „rekordot döntött” a Trevi- kút, mármint pénzügyileg. Természetesen a helyi önkormány­zat emberei minden héten gondosan kihalásszák és a városházára szállítják a pénzt. A számadás szerint több mint 30 millió forintnyit tett ki a „lehalászott" apró értéke ezen a nyáron. Szóval lehet, hogy végszükség esetén meg kellene próbálkozni egy hasonló em- lék-kút és a hozzá tartozó legenda létrehozásával. Csakhogy még így is marad egy gond: hogyan lehet a turistákat Róma helyett hoz­zánk csalogatni? Löttónyeremények Ötöslottó. A 46. játékhéten öt- találatos szelvény nem volt. Négy találata 37 fogadónak volt, ezekre egyenként 517.467 forintot fizetnek. Három talá­lata 3.038 fogadónak volt, nye­reményük egyenként 6.302 fo­rintot ér. A kéttalálatos szelvé­nyek száma 95.995 darab ezekre egyenként 349 forintot fizetnek. Hatoslottó. Hatos és 5 plusz I találatos nem volt. Az 5 találatosra 106.569 forintot fi­zetnek. A 4 találatosra 1.551, a 3 találatosra 309 forintot fizet­nek. Ausztria lottó. 6 találatos 2 da­rab volt, nyereményük egyen­ként 5.814.703 schilling, 5 plusz 1 találatos 15 darab volt, nyereményük egyenként 258.431 schilling, az 5 találatos Szelvények száma 714 darab, nyereményük 8.143 schilling, 4 találatos 26.092 darab, nyere­ményük egyenként 297 schil­ling, 3 találatos 361.877 darab, nyereményük 26 schilling. Jo­ker 3 darab volt, nyereményük 2.522.699 schilling. ■ HUMOR Köszönet A nehézfejű Pistike anyu­kája találkozik a tanítóval, és a következő módon kö­szöni meg neki, hogy olyan sokat foglalkozott a fiával: — Köszönjük a tanító úrnak hozzánk való szíves­ségét. Ha a tanító úr nem lenne itt, a mi fiunk lenne a faluban a legnagyobb sza­már. Kalap Kovácsné megkérdi az urá­tól: - Mit szólsz az új kala­pomhoz? — Nem illik a fejedre. — Miért? — Mert a kalap új, a fe­jed meg a régi. Ismerős A szórakozott professzor egy társaságban megkérdezi a szomszédjától: - Ki az a csúnya nő ott a sarokban? — Hogyan - szól cso­dálkozva a szomszéd - nem ismeri? Hiszen az az ön fe­lesége! — Na, nézze csak - üt a homlokára a professzor -, tudtam, hogy valahonnan ismerem. Gólya Apuka kimegy kislányával az állatkertbe. Katika egy­szer csak felkiált: — Ni, fekete gólya! Nem is tudtam, hogy fekete gólya is van! — Hát, persze, hogy van - mondja az apja -, külön­ben ki hozná a néger gyere­keket? Memória A tengeri hajón egy nő ijed­ten szalad az egyik matróz­hoz: — Szent isten, elfelejtet­tem a kabinom számát. — Na és nem tetszik em­lékezni, hogy merre volt a kabin? — Arra már nem emlék­szem, de azt láttam, hogy ablakai egy világítótoronyra nyíltak. december 2-án t m Időnkénti felhősödés Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Lassacskán elhagyja térségünket az a légörvény, amely tegnap sokfelé okozott havazást. Maradványából ma már inkább csak a nap első felében, és csak a keleti országrészben fordulhat elő egy-egy hózápor. Jelentős meny- nyiségű csapadék azonban nem vár­ható. Később arrafelé is csökken, felszakadozik a felhőzet, és a nyugati területekhez hasonlóan hosszabb-rö- videbb napos időszakokra is lehét számítani. Az északi szél jelentősen mérséklődik, ma már csak időnként élénkül meg. A Kárpát-medencét meglehetősen hideg levegő tölti ki. Emiatt a kora délutáni órákra a pár órás napsütés ellenére is csak 0, +5 ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Hideg marad, de a tegnapinál szá­razabb lesz az idő. Mára csökken, fel­szakadozik a felhőzet, és több-keve­sebb napsütésre is van kilátás. Csa­padékra sehol sem kell számítani. A légmozgás lényegesen mérséklődik, az északias szél ma már csak időnként élénkül meg. Az évszakos átlagnál hidegebb időben lesz részünk, a kora délutáni órákra mindössze 3, 5 fokig emelkedik a hőmérséklet. Várható legmagasabb hőmérséklet °c Kaposvár: 3 Paks: Siófok: 4 Dunaföldvár: Dombóvár: 4 Pécs: Szekszárd: 5 Mohács: Várható legnagyobb széllökések Vízhőmérsékletek °c Balaton: 3 Velencei-tó: Tisza-tó: 5 Fertő-tó: Tisza: 4-6 Duna: ~C 3 3 5-6 Balaton: Tisza-tó: Kaposvár: Siófok: Dombóvár: Szekszárd: km/ó 20-30 15-25 15-25 15-25 20-30 15-25 Velencei-tó: Fertő-tó: Paks: Dunaföldvár: Pécs: Mohács: km/ó 15-25 20-30 20-30 15-25 15-25 15-25 Országos előrejelzés (5 napos): Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-623 . Orvosmeteorológia: 06-90-304-614 06-90-304-612 A szolgáltatás dija: 77 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példá­nyokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 525,- Ft, negyedévre 1515,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028.

Next

/
Oldalképek
Tartalom