Tolnai Népújság, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-11 / 265. szám

1995. november 11., szombat Hétvégi Magazin 13. oldal Krákogásra, hasmenésre; ökörfarkkóró Hatásos gyógynövények Ha leszakítasz egy szál ökör­farkkórót, bajt zúdítasz házad tájára - tartották a középkorban. Az ökörfarkóró (Verbascum) valóban olyan hasznos növény, hogy kár csak kedvtelésből le­tépni. A hosszú, tömör szárú, akár két méterre felnyúló, virá­gos szárú növény jó a torokfá­jásra, a fülbajra, a krákogásra és hasmenés ellen. Már az ókori Rómában is megbecsülték ezért a tulajdon­ságáért. Plinius római író és ka­tona feljegyezte: a rikítósárga, puha fogású kórót nemcsak megfázással bajlódó emberek, hanem igavonó állatok gyógyí­tására is használták. Az ókori Görögországban arra is rájöt­tek, hogy a kátránnyal leöntött Jelige: Kontrollképes 43 éves, 158 magas, arányosan telt, fiatalos, vidám természetű értelmiségi, független nő va­gyok. Rendezett körülmények között élek. Szeretem a szépet és a jót, az emberit. Örülök, ha örömet szerezhetek másoknak. Tudok alkalmazkodni, ha ér­demes. Természetem nyílt, őszinte. Keresem azt a káros szenvedélyektől mentes, 40-45 közötti urat, aki hasonló adott­ságokkal rendelkezik, és tartós kapcsolatra vágyik. Örülnék a fényképes, telefonos levélnek. Jelige: Kereslek 20 éves, érettségizett, 155 ma­gas, komoly gondolkodású, ki­egyensúlyozott, vidám, kissé molett alkatú lány vagyok. Dolgozom, Szekszárdon élek szüleimmel. Minden érdekes, ami széppé és értelmessé teszi a növény meggyújtva remekül ég, és világításra is alkalmas. Az Ökörfarkkóró Európában ma is féltett és kevésbé ismert kincseink egyike. Tinktúrák, öntetek, tea készítésére alkal­mazzák. Öblögetni is lehet vele. Az így nyert folyadékok­kal a makacs köhögést, a torok- gyulladást és a hasmenést kú­rálják. Ez utóbbira azért hat jó­tékonyan, mert megnyugtatja a bélrendszert és szabályozza a működését, miközben görcs­oldó hatást is kifejt. A fülfájást enyhíti, valamint a sebgyógyu­lást serkenti. A belőle nyert tea a gyomor- és bélpanaszokat szünteti meg. A színpompás növény késő őszig megtalál­ható a földeken. mindennapokat. Szeretek ol­vasni, filmet nézni, autót ve­zetni. Szeretem a jó zenét, a gyalogtúrákat. Szívesen tartóz­kodom a konyhában is, öröm­mel sütök-főzök. Nem érdekel a disco. Fontosnak tartom az őszinteséget, hűséget, segítő­készséget, tisztességet. Olyan fiút keresek, aki rendelkezik ezekkel a tulajdonságokkal. Ha ilyennek tartod magád akkor írj, szeretnélek megismerni. Jelige: Nyárfa 43 éves/170/80/, barna szemű és hajú, vígkedélyű, nyugodt, dolgozó nő vagyok. Szeretem a színházat, kirándulást, sétákat, természetet. Szekszárdon élek 22 éves leányommal, saját há­zamban, rendezett körülmé­nyek között. Keresem azt a jó­zanéletű, kiegyensúlyozott, jó megjelenésű urat, aki őszinte és tartós barátságra vágyik. CSAHOLÓ Beaufort kutya és vak gazdája Megadta végre a hivatal az engedélyt: Beaufort, a fekete labrador a szükséges kiképzés után vakvezető kutyaként el­kísérheti tizenegy éves gazdá­ját, Alexandre-t a kelet-fran­ciaországi Besancon bennla­kásos gimnáziumába, ahol va­kok és gyengén látók tanul­nak. „Beaufort a tanítás közben a padom alatt fekszik. A szüne­tekben megsétáltatom és éj­szaka az ágyam végében al­szik” - mondja Alexandre, aki boldog, hogy kedvencét ma­gával viheti az iskolába. Ale­xandre az első francia gyerek, aki az iskolában vakvezető ku­tyát tarthat, négy éve vakult meg, egy örökletes betegség, a retinopátia következtében. Többször is megműtötték, de sikertelenül. Alexandre-nak meg kellett tanulnia a vakírást és távokta­tásban részesült, majd a „Mira-France” a gyerekek számára vakvezető kutyákat kiképző szervezet segítségével a kanadai Quebecbe, a szerve­zet központjába repülhetett. Az idén nyáron itt ismerke­dett meg Beaufort-tal és együtt végezték el a vakvezető tanfolyamot. Alexandre édes­anyja így nyilatkozott: „A ku­tya nélkülözhetetlen a fiú számára. Alexandre függet­lennek érzi magát, de ugyan­akkor felelősnek is állandó kí­sérőjéért.” * A Magyar Ebtenyésztők Or­szágos Egyesülete Szekszárdi Szervezetének nemrégiben alakult szánhúzókutya szak­osztálya november 17-én 18 órakor a Gemenc Hotel ta­nácstermében megbeszélést tart. Az összejövetel témája a Szekszárd melletti Sötét­völgyben decemberben meg­rendezésre kerülő országos szánhúzóverseny, valamint a szakosztály 1996. évi rendez­vénytervének egyeztetése. A már hatvan tagot számláló szakosztály az összejövetelre minden érdeklődőt vár. Pihenő Labradorok egyfaddi kennelben FOTÓ: GOTTVALD- KÁROLY Találós kérdések Az őcsényi Fehér Katalin találós kérdéseire a helyes válaszok így hangzanak: 1. Hold. 2. Felhő. 3. Jégvirág. 4. Bokor. 5. Torma. A számos telitalálatot elérő megfejtő közül könyvet nyertek: Genzler Szilvia 7150 Bonyhád, Tamási A. u. 6., Jávori Bálint 7090 Ta­mási, Károlyi M. u. 1., Baksay Adrienn 7030 Paks, Kishegyi u. 14. 1/4., Móra Ferenc Általános Iskola 2/d osztálya Paks, Ifjúság útja, Móra Ferenc Általános Iskola 6/a osztá­lya Paks, Ifjúság útja. Gratulálunk, a könyvju­talmat postán küldjük el cí­mükre. A következő talányokat Genzler Szilvia küldte be Bonyhádról (Tamási Ä. u. 6.) 1. Száz szeme van, még­sem lát. Mi az? 2. Megyen, megyen, meg sem áll: hanyatt fekszik, fel se áll. 3. Foga van, mégsem eszik. Mi az? 4. Melyik a legtüzesebb ló? 5. Ki beszél a világ min­den nyelvén? A megfejtéseket és további találós kérdéseket a helyes válaszokkal együtt novem­ber 16-ig várjuk a Tolnai Népújság szerkesztőségé­nek címére: 7100 Szek­szárd, Liszt Ferenc tér 3. A borítékra, vagy a levele­zőlapra feltétlenül írjátok rá: Találós kérdések. Az új megoldás: tele-munkahely Az amerikai IBM óriáskon- szem németországi osztályve­zetője gyereket szült. Az asz- szonyra a cégnél szükség volt, és ő sem akarta abbahagyni a munkát, de bejárni nem tud. A megoldás: a „tele-munka- hely”. Az asszony otthon dolgozik és állandó számítógépes kap­csolatban áll a munkahelyével. Komputeréről be tud lépni az IBM adatbankijaiba, ugyanoda elektronikusan be tudja kül­deni a munkáját, és kollégái­val ugyanilyen módon tud rendszeresen kommunikálni. Németországban jelenleg 30 ezren dolgoznak így. Szá­muk az ezredfordulóra a kü­lönböző becslések szerint 800 ezer és közel 3 millió között lehet. A növekedést nemcsak az indokolja, hogy sokan kere­sik az otthoni, gyakran csak részmunka-lehetőségét. ' A gazdasági helyzet, a megtaka­rítás kényszere a vállalkozó­kat, a közigazgatást is arra in­dítja, hogy a korszerű technika segítségével csökkentse költ­ségeit. A „tele-dolgozó” szá­mára ugyanis nem kell beren­dezett, fűtött iroda és a szociá­lis, biztosítási terhek is ala­csonyabbak. Ugyanakkor az otthon dolgozó, gyakorlatilag szinte bármikor elérhető al­kalmazott kitűnően megfelel a szolgáltatási szektor igényei­nek, mért az ő révén a cég, a hivatal — legalábbis telefonon vagy számítógépen — a nap 24 órájában elérhető, beleértve a hét végét is. Az új módszer terjedőben van a bankoknál, a biztosító-társaságoknál, a hír­közlési és az idegenforgalmi vállalatoknál, a kereskede­lemben és a közigazgatásban is. A szakemberek arra is gon­dolnak, hogy az otthon dol­gozó emberek ne érezzék ma­gukat elszigetelve és legyen személyes kapcsolatuk kollé­gáikkal. Akik erre igényt tar­tanak, hetente néhány alka­lommal, vagy akár naponta rövid ideig a központban is dolgozhatnak. A munkajogi előírások szerint egyébként az otthoni munkarendben foglal­koztatottakat semmilyen for­mában nem szabad megkü­lönböztetni és hasonló előme­netelre tarthatnak igényt, mint azok a társaik, akik naponta nyolc órát a központi hivatal asztala mellett töltenek. A gond, hogy az új munkaforma gyakorlói főként csak részfog­lalkozást tudnak vállalni. Ami azt jelenti, hogy keresetük vi­szonylag alacsony, így „tele- munkából” egyelőre többnyire csak az tud megélni, akinek háztartásában másik kereső is van. Fotózás a „cuki kis olaszon Újból robog a világ! Henry Fordról annak idején azt mondták, hogy „négy ke­rékre tette Amerikát”. Nos, bi­zonyos Enrico Piaggio műsze­részről legalább ilyen joggal lehet állítani, hogy két kiske- rékre helyezte Itáliát, majd a világot. Méghozzá éppen most ötven esztendeje, 1945 őszén. Signor Piaggiot már régeb­ben foglalkoztatta, hogy a há­ború után a nem túl diadalmas olasz légierő számos gépe áll kihasználatlanul a hangárok­ban. Ezért állt elő azzal az öt­lettel, hogy a szétszedett ma­sinákból ő összeállítana „egy kis helyen elférő, könnyen ve­zethető járművet”. A műszerész társult Corra- dino D Ascanio mérnökkel és most fél évszázada elkészültek az azóta legendává vált Vesp- robogóval. Motorja mindössze 98 köb­centis volt, a sebességváltója pedig három fokozatú. S, hogy nem túlzás új korszakról be­szélni, arra jellemző, hogy csak a genovai üzemből szinte hihetetlen, tizenegy millió (!) robogó gördült le. Olaszok, majd más nyugat­európaiak milliói mentek ez­zel naponta dolgozni, hétvé­geken pedig a tengerhez vagy éppen a havas hegyekbe. Sikk lett a járgány, „a cuki kis olasz” nyergében fotóztatta magát Heny Fonda, Marion Brando, Ursula Andress és a filmvilág számos más nagyja. Természetesen a mai ro­bogó csak formájában emlé­keztet az ötven év előttire. A mostaniak jelentős részén már többek között korszerű fék, az ülés alá suvasztható bukósisak és önindító teszi biztonságo­sabbá, s természetesen kelle­mesebbé az utazást. Megkönnyebbült oroszlánok Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szerkesztőségének címére: 7101. Szekszárd, Liszt Ferenc tér. 3. Pf: 71. A borítékra, leve­lezőlapra, kérjük írják rá: Rejt­vény! Beküldési határidő: no­vember 17. Az október 28-i rejtvény helyes megfejtése: „A sílécet és a télikabátoV mégsem kellett volna magunkkal hozni a tengerpartra! A helyes megfej­tést beküldők közül könyvet nyertek: Boros Gábor 7252. At­tala, Ady E. u. 5., Lukács Mária 7100. Szekszárd, Mikes u. 3. III/5., Sere Tibor 7150. Bony­hád, Rákóczi u. 3-5., Tislér Jó- zsefné 7084. Pincehely, Nagy­váradi u. 1„ Pál Zoltánná 7181. Tevel, Vásártér 182/2. Keressük egymást!

Next

/
Oldalképek
Tartalom