Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-12 / 240. szám
1995. október 12., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Átalakulás előtt a tamási VGV Nyereséges szemétszállítás 1992-93 után 1994-ben nyereségesen gazdálkodott a tamási Városgazdálkodási Vállalat. A cég igazgatója szeptemberi testületi ülésen terjesztette elő a múlt évi gazdálkodás beszámolóját. A VGV a közeljövőben gazdasági társasággá alakul. A jelzett két évben másfél, illetve két és fél milliós veszteséget könyvelt el a Vállalat, tavaly ellenben 509 ezer forintos adózott nyereségre tett szert. Erre a beszámoló tanúsága szerint úgy kerülhetett sor, hogy az építőipari tevékenység veszteségét más vállalkozás és kötelező feladat ellátásának nyeresége meghaladta. Hasznot hozott például a szemétszállítás, a piac és vásártartás, és az egyéb címszó alatt szereplő anyageladások is. A tevékenységnek mintegy fele vállalkozói jellegű volt, s erre a jövőben még inkább rákényszerülhet a cég, miután 1995-ben jelentősebb önkormányzati megrendelést nem kapott. A VGV kasszájába folyik be az önkormányzati ingatlanok, lakások bérleti díja, amely azonban nincs benne a vállalat mérlegében. A lakás- gazdálkodás és ingatlankezelés egészében veszteséges volt - tájékoztatott Szemes Tibor, igazgató -, a bérlemény nagyobb része ugyanis lakás, s ezekre a bevételek kétszeresét fordították. Ezért is szorgalmazták a bérlakások kedvezményes eladását, amelyből 8,3 milliós bevétele van eddig a városnak. A szemétszállításon képződött haszonról úgy nyilatkozott: nem lehet előre pontosan megjósolni a várható költségeket. Volt olyan év, amikor milliós nagyságrendű veszteség keletkezett ezen a tevékenységen. Az átalakulás Szemes Tibor szerint szervezeti változást jelent, a lényegen nem változtat: az önkormányzati kft. ugyanúgy önkormányzati vagyonnal fog gazdálkodni, (tf) Az elektromédiában dolgozók találkoznak Decsen Kétnapos elektromédia találkozót tartanak a decsi faluház szervezésében október 14-15- én. A találkozót két szekcióban tartják. Az operatőri szekcióban kamera kezelésről, világítás- technikáról, vágás-technikáról, hangtechnikáról, számítógép alkalmazásáról lesz szó. A szerkesztő-riporter szekcióban a hírszerkesztés alapelveit, az etikai alapszabályokat, műsoríj nnepélyes keretek között olvasótermet adtak át tegnap délelőtt a szekszárdi I. Béla Középiskolában. A reggel 7 órától délután 15 óráig nyitva tartó helyiségben a diákoknak módjuk nyílik kulturált körülmények között tanulni és kikapcsolódni. Rendelkezésükre áll az intézvezetési, riport készítési módszereket, műsorszerkesztést, a stúdió-munkákat tárgyalják meg. A megnyitó napján Jánosi György országgyűlési képviselő „Média törvény tervezet” címmel tart előadást. „Az Elektronikus kismédiák szerepe a helyi civil társadalom életében” címmel Németh Károly, az MTV Pécsi Körzeti Stúdió híradó főszerkesztője beszél. mény 15 ezer kötetes könyvtára, a folyóiratok, napilapok sokasága. Az avatóünnepség után az iskola emeletén az Ósz- szefogás a könyvtárakért mozgalom keretében kiállítás nyílt nyolc híres magyarországi könyvtár anyagából. A tárlat október 19-ig látható. Olvasóterem és kiállítás Kányádi Sándorral a könyvtárban Kányádi Sándor költő, az Összefogás a könyvtárakért nevű országos akció keretében látogatott Bonyhádra. Két program között beszélgettünk vele a könyvtárban.- Sokat utazik, szerepel, mit jelentenek az Ön számára ezek az alkalmak, s reményei szerint mit ad a közönségnek a találkozás egy költővel?- A közönség csak azt hiszi, találkozott egy élő költővel. Ez olyan foglalkozás, amelyről csak az illető halála után derül ki teljes bizonyossággal, hogy az volt-e aminek hitte magát, s aminek hitték őt egész életében, még akkor is, ha ennyit szerepel, s ennyien összegyűltek látására, hallására, kitüntetéseket akasztottak a nyakára, tűztek a mellére, könyvei jelentek meg, s dicsőségben fürösztötték. Nekem erre a hitre szükségem van hát higgyék ők is, de kételkedjenek. Minden hatalom, dicsőség, taps múlandó, de ha mégis marad valami az ember után, akkor megéri.- Ezért a rengeteg utazás, Kolozsvártól Isztambulig?- Hogy ennyit járok, azt még talán Benedek Elek apó ültette el az erdélyiek génjeiben, mert volt idő, amikor nem volt más, csak színház, templom és FOTÓ: BAKÓ író-olvasó találkozó. Olyasmi ez is, mint amit a gyerekeknek válaszolok, ha megkérdezik, a bácsi hogyan lett költő: Minden gyerek kezdetben írni próbál, aztán az okosabbak abbahagyják. Megszoktuk, s abbahagyni meg nem lehet, mert már tíz évre előre elígérkeztem.- Más erdélyi értelmiségiekkel ellentétben Ön egyáltalán nem foglalkozik politikával, miért?- Nem érzem rá magam alkalmasnak, türelmetlen, hirtelen haragú ember vagyok, a politikában pedig toleránsnak kellene lenni. Nem ez a kenyerem, de csodálom kollégáimat, akik vállalják, s amivel tudom segítem is őket, de csak olyasmivel, amihez értek. Aki közügyeket vállal, az teljes mellszélességgel álljon oda, de talán az is politizálás, amit én csináltam egész eddigi életemben.- Mit jelent az ön számára a bibliotéka? Egy erdélyi ember számára nemcsak a közösségi, hanem a magán bibliotéka is fontos. Mást jelent Amerikában és mást itt, ahol elképzelhetetlen, hogy egy értelmiségi otthonában ne legyen könyvtár, mint amennyire szinte természetes, hogy egy amerikai egyetemi tanárnál alig van könyv, hiszen az ottani hatalmas könyvtári rendszer a rendelkezésére áll. Az új analfabetizmus küszöbén nem biztos, hogy szükség lesz XXI. században úgy könyvtárra, mint eddig, de a bibliofil emberek talán akkor is megmaradnak. Ihárosi Német nemzetiségi nap Tolnán Német nemzetiségi kiállítás nyílt tegnap Tolnán, a volt gimnázium épületében. A 70 éve indult tolnai polgári iskolai képzés ünnepség-sorozatának újabb állomása volt a tárlatnyitó, amelyen a helyi zeneiskola furulyásai és az iskola két- tannyelvű osztályának diákjai szerepeltek. A kiállítást Krémer György, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata megyei irodavezetője nyitotta meg, aki rámutatott arra, hogy ez a tárlat jóval több a tolnai németség egykori használati tárgyainak bemutatójánál, hiszen a kiállításból kiviláglik ezeknek az embereknek az élet- felfogása, a munkája, az eszményképei is. Emellett jó példa a tolnai németek sajátos helyzetéből fakadó kulturális nyitottságára. A tárlatnyitás után német hagyományőrző műsorra került sor a művelődési házban, a Nagymányoki Német Hagyományőrző Egyesület közreműködésével. Szerdán este Tolna vendége volt Rittinger Antal, a Tolna Megyei Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is. Ő vezette ugyanis azt a fórumot, amely lapzártánk után fejeződött be. A mai nap az „évforduló napja”, a rendezvénysorozat csúcspontja, ünnepi műsorral, misével, hangversennyel és Jánosi György vezette közoktatáspolitikai fórummal. A felújítás alatt is üzemel Gunaras Gunaras fürdőben az idegen- forgalmi szezon végeztével a közelmúltban kezdődött meg a fedett fürdő épületének külső, valamint a medencecsarnok belső tatarozása. Ez utóbbi a medencék belső burkolatának felújítását jelenti. Ezek 1991- ben készültek, s azóta nem javítottak rajtuk semmit, ami természetesen meg is látszik állapotukon. A jelenleg is folyó gunarasi munkák közül ezek a fontosabbak, ám a szauna melletti külső medence burkolatát is felújítják festéssel. E hét keddjén pedig befejeződött a strandfürdő irodaépülete állandóan beázó lapostetőjének felújítása, és javítása. Hasonló, a tető beázása miatti munkát kell elvégezniük a kivitelezőknek a negyven ágyas, a fürdő területén működő kórház épületén is. A fürdő ezen részeinek rekonstrukciós munkáit egyébként - mint azt Bőr Nagy Ádámtól, a Gunaras Kft. vezetőjétől megtudtuk - már a nyár második felében tervbe vették, hiszen ezek a munkák olyan állóeszköz-fenntartási, illetve felújítási feladatok, amiket feltétlenül el kell végezni, s valójában már tavasszal sort kellett volna keríteni rájuk. Különböző okok miatt azonban a szezon befejeztével, azaz október elsejével, illetve egyes feladatoknál néhány nappal előbb kezdődhetett meg a kivitelezés, amit részben a fürdő alkalmazottai végeznek. A beruházás nagysága másfél-kétmillió forint körüli, s természetesen még a tél beállta előtt befejeződik. Azonban a fedett fürdőben a medencecsarnok felújításának ellenére tovább üzemel a fürdő, mert egy gyógymedence a vendégek rendelkezésére áll, úszni pedig az ugyancsak üzemelő külső medencében lehet, ami ilyenkor kellemes, s pótolni képes a belső medencét. - nagy Hírek A Megyéből Tolnai óvodaépületek értékesítéséről Tolna városgazdálkodási bizottsága holnap, pénteken ül össze. A számos napirendi pont között szerepel az állattartási rendelet módosításának véleményezése, a város telefonhelyzetének áttekintése, a volt szovjet laktanya területének hasznosítása, a városfejlesztési koncepció programtervezetének, megtárgyalása, a város úthálózatának áttekintése, az építési sorrend megállapítása, a gimnáziumi tornaterem-építés ütemének meghatározása, az intézmények költözése, a lőtér hasznosítása, a Bajcsy és Rákóczi utcai óvodák értékesítése. Az „ősök szobája” Szakadáton Katalin-napra tervezi a sza- kadáti német kisebbségi ön- kormányzat az Ahnenstube, azaz az „ősök szobájának” felavatását a község polgármesteri hivatalának egy helyiségében, melyet a települési önkormányzat a helyi nemzetiségi autonómia rendelkezésére bocsátott. A szakadáti német hagyomány relikviáinak gyűjteménye már együtt van. Szüreti nap Sióagárdon Vasárnap, október 15-én, délután 3 órakor indul a szüreti felvonulási menet Sióagárdon, a Kelemen kocsma elől. Az idei rendezvény különlegessége, hogy most a felnőtt korosztály tagjai öltöznek be csősznek, bírónak, stb. A bíró szerepét Béldi Béla, a bírónéét pedig neje alakítja. Érdekesség, hogy 25 évvel ezelőtt is aje- lenlegi Béldiné Finta Éva volt a sióagárdi bíróné a szüreti felvonuláson. Gipsz Ropsz és úthenger Hat csapat - köztük a Gipsz Ropsz és a Dombóvári Úthenger - részvételével október 14-én, azaz e hét szombatján veszi kezdetét a Dombóvári Városi Kosárlabda Bajnokság őszi szezonja. A sorsolás szerint pályára lépő csapatok a Dombóvári Vasutas Munkás Sportegyesület kosárlabda- csarnokában mérik össze tudásukat. A gimisek nyertek A Béri Balogh Adám Gimnázium kisgimnazistái nyerték tegnap azt a könyvtárhasználati vetélkedőt Tamásiban, melyet a Városi Könyvtár hirdetett a tíz- tizennégy éves korosztálynak az Összefogás a könyvtárakért akció keretében. A gimnazisták a 2. Számú Általános iskola csapata előtt végeztek az irodalmi tájékozottságot, lexikonismeretet, könyvtárhasználati jártasságot próbára tevő versenyen. Az általános jó szereplés nem véletlen: a csapatok tagjai azok közé tartoznak, akik naponta látogatják a gyermek- könyvtárat, nemcsak használják, ismerik is a bibliotékát, ahová 1995-ben 432 iskolás iratkozott be. Jól sikerült a keddi zsákbamacskanap is, hetvennégyen látogattak az intézménybe, amely apró ajándékkal kedveskedett a gyerekeknek. Regionális tűzvédelmi szeminárium Bonyhádon A lakosság bevonása a települések tűzvédelmi rendszerébe címmel kezdődik ma szeminárium Bonyhádon a művelődési házban, a PHARE Demokrácia Program keretében. Bevezető előadást Oroszki István polgármester tart a helyi önkormányzatról. Őt követi dr. Kara Pál helyettes államtitkár előadása a hazai ön- kormányzati tűzoltóság kialakulásáról. Soltész Tamás tűzoltó alezredes az önkéntes tűzoltó központok szerepéről beszél. Hasonló témáról, az önkéntes tűzoltó-egyesületek tevékenységének tapasztalatairól tart előadást Kromer Ferenc a bonyhádi egyesület parancsnoka. A hatósági hatáskörökről Kovács Péter bonyhádi jegyző tart eladást. Ulrich Mentz, a PHARE program szakértője, a német ön- kormányzatok tűzvédelmi tapasztalatairól beszél. Dr. Csefkó Ferenc, a MTA Pécsi Regionális Kutatási Központjának főigazgató helyettese A civil szervezetek részvétele a helyi hatalmi, közszolgáltatási döntésekben címmel tart előadást. A PHARE demokrácia programról dr. Marián Miklós projekt-manager tart tájékoztatót a bonyhádi regionális szeminárium programjában, amelyben részt vesznek a a körzet polgármesterei és a Dél-Dunántúli régió tűzoltó-parancsnokai. Gálaműsor a Német Színházban Színpadon Jakus Vivien, az 5-6. osztály első helyezettje A közelmúltban Szekszárdon zajlott- német szépkiejtési versenyen a legjobb helyezést elért általános- és középiskolás diákok adtak színvonalas gálaműsort tegnap délután a Német Színházban. A gála az Összefogás a könyvtárakért rendezvény-sorozat keretében zajlott, s a szépkiejtési verseny négy kategóriájának legjobbjai léptek színpadra. „Vendégszereplőket” is üdvözölhetett a közönség öt Baranya megyei diák személyében, akik az ott zajlott hasonló verseny legjobbjaiként mutatkoztak be a Tolna megyei közönségnek. A megyei szereplők a szekszárdi II., III. és- IV. számú általános iskolából, valamint az Ady Endre és a Beze- rédj István középiskolából és a Garay János gimnáziumból, a teveli általános iskolából és a bonyhádi Vörösmarty általános iskola tanulói közül kerültek ki. A gálaműsor nagysikerű közös énekléssel zárult. venter-ritzel