Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-28 / 253. szám

1995. október 28., szombat Hétvégi Magazin 11. oldal Rejtett értékeink A Duna Védtöltési Egylet Manapság a világ legtermé­szetesebb dolga, hogy a Sár­köz községei - messzeföldön híres termésátlaggal - ter­mesztik szántóföldjeiken a gabonát, s ma már csak régi leírásokból tudjuk: valaha gyakori látogató volt itt a Duna, amelynek megzabolá- zására jött létre hajdanán a védtöltési egylet. Tolna megyében több mint másfél évezredes múltra te­kinthet vissza a vízszabályo­zás ügye, mert az első próbál­kozók a rómaiak voltak: ke­reskedelmi célból a Sió és Sárvíz medrét alakították használhatóvá. A XVIII. szá­zadi felvilágosult abszolutista uralkodók egészségi és gaz­dasági szempontból szorgal­mazták a mocsarak lecsapolá- sát, gátak építését. Több or­szággyűlési határozat után 1765-ben Tolna megyét is utasítják a munkálatok elvég­zésére, de még hét év múlva sem a Duna kiöntésének meggátlása, hanem a Sárvíz szelidítése van napirenden. (Büszkeséggel említhetjük, hogy ezt viszont a következő évtizedekben - az országban úttörőként - meg is valósí­totta Tolna vármegye). Már 1825-ben elkészültek Podolay János megyei mérnök tervei, sőt maga az első töltés is a következő évben. Ezt azonban még 1826-ban átvágatta a bátaszéki urada­lom, mivel „vízre volt szük­sége halászati célra”... A per elkerülése végett sebtiben újjá is építették, de sem ez, sem Beszédes József ekkori szabályozási terve nem aratott sikert: a sárköziek szabadsá­gukat és halászatukat-páká- szatukat féltették, a terv vég­rehajtásához pedig nem volt elég pépz. Közel harminc év múlva, 1855. október 30-án alakította meg öt mezőváros és község valamint két uradalom a Duna Védtöltési Egyletet, de már alapvetően más körülmények között. Az előző évben meg­kezdték s az alakulás után alig egy hónappal be is fejezték a Sárvíz állami költségen való szabályozását s így Szek- szárdtól a Taplós Holt-Duná- jába ömlött az előtte még Bá- táig 50 kilométeren kanyargó folyócska. Ez lehetőséget adott a Duna szabályozására, a mocsarasok, nádasok, víz­járta legelők kiszárítására és szántófölddé tételére. Az első másfél évben ­1857-ben bekövetkezett halá­láig - őrffy Imre mérnök ve­zette a munkálatokat, akit Devecseri István, Árvay Jó­zsef, Fejős Károly, Ágoston József és 1878. október 18- ától Tóth Károly mérnök kö­vetett, akitől 1896-ban megje­lent műve nyomán adataink is származnak. A ma embere számára is vi­lágos és impozáns a cél: ösz- szefogással és közös anyagi áldozatokkal fel kellett épí­teni a Duna áradását megaka­dályozó gátrendszert Bo- gyiszlótól Bátáig, gondos­kodni kellett a töltés és a zsi­lipek karbantartásáról. Cse­rébe mindezért olyan termő­földet ígért a munkálat, ame­lyet többezer évig madarak milliói trágyáztak, s amely egyes pontokon 16 méteres (!) humuszréteget hordoz fel­színén. Tóth Károly regénybe illő izgalmakkal érzékelteti, mi­lyen hősi küzdelmet vívtak egy-egy áradással, a bátai zsi­lip összeomlása után mit tet­tek, hogyan nem akartak fi­zetni a társulok, s ezzel mi mindent tettek kockára. Mindemellett „a Sárköz meg­ölő betűje” elnevezéssel tisz­telték meg az ottaniak az egy­kori árterek megszüntetését és kimérését. Az időközben Szeg- zárd-Báttai Dunavédgát Tár­sulattá alakult szervezet azonban derekasan állta a sa­rat, száz éve például „18.000 kéve rőzse, 15.000 karó, 2.400 szál deszka, 2000 zsák állott készenlétben a helyszí­nén”, valamint „a közeli köz­ségekből összeírás szerint 5.000 gyalog és 2500 fuvar munkaerő áll rendelkezésre” az esetleges áradáskor. A küzdelmeknél még im- pozánsabbak az eredmények. Igaz, a töltések építésére kö­zel egymillió forintot, zsilip, csatorna, őrház, telefon létesí­tésére és fenntartására a kisa­játítással együtt újabb 120.000 forintot költöttek, de nyertek 40.000 hold kitűnő minőségű szántót Szekszárd­iéi Bátáig ott, ahol a terület 60 százaléka ártér volt, a katasz­teri tiszta jövedelem pedig 75 százalékkal emelkedett 30 esztendő alatt, a szántóföld aránya másfél százalékról 50 százalékra nőtt. A számok mögötti emberek és tettek az utókornak is tiszteletet paran­csolnak. Dr. Töttó's Gábor Nyáridéző gyermekalkotások Gyermekzsivajtól volt hangos a Dombóvári Galé­ria, ahol a dombóvári Molnár György Általános Iskola ez év júniusában, Nagyatádon megrendezett rajztáborában készült gyermekalkotásokból nyűt kiállítás. Az iskola növendékei közreműködésével kezdő­dött a tárlat megnyitója, és a kislányok furulyajátéka, majd a szintén az ő előadá­sukban hallható népdalok haspnlóan tiszták, gyer­mekien szépek voltak, mint a Galéria falain lát­ható alkotások. Mint rövid megnyitó beszédében Varga Ágnes, a rajztábor egyik vezetője elmondta, immár negyedik alkalommal sikerült meg­rendezniük, a rajztábort, ahol ha nem is feltétlenül leendő művészeket nevelnek, de beoltják a gyerekeket a mű­vészét szeretetével, s azzal az alkotásvággyal, ami a létreho­zás örömén keresztül feltétlenül maradandó emlékként marad meg bennük. Szerencsére a tárlaton látható munkák közül több is ennek a szerény megnyilvánulásnak ta­gadása, hiszen az alkotók közül többen már a pécsi, vagy ka­posvári Iparművészeti Szakkö­zépiskola növendékei, s rajzaik, festményeik éppúgy tehet­ségről árulkodnak, mint azoknak a gyerekeknek munkái, akik a nagyatádi nemzetközi szobrász alkotó­telep lakói lehettek arra a sok munkával, de számos élménnyel, ipiapacs játék­kal, tábortűzzel is feledhe­tetlenné tett öt napban. A gyermekalkotások színvonalának elismerése az is, hogy idén először kaptak a tus- ceruza- és zsírkréta­rajzok, akvarellek helyet a Dombóvári Galériában, ahol a tárlat megnyitóján a tábor másik vezetője, Szájer Béla diavetítéssel idézte fel a je­len lévő egykori táborlakók és a nagy számban megje­lent érdeklődők előtt a Nagyatádon, neves művé­szek szobrai között eltöltött tábor hangulatát. A tárlatot - aminek meg­nyitóján nem csak a képek idéz­ték tegnap a nyarat, hanem a mosolygó gyermekarcok ra­gyogása is - vasárnap kivételé­vel november 3-ig tekinthetik meg az érdeklődők naponta 9-16 óráig. - nagy ­Sugárzás, műsorbővítés még ebben az évben Szekszárdi Városi Televízió: nyitott a kapu a tehetségek előtt — Köszönöm szépen, remekül érzem magam a Szekszárdi Vá­rosi Televízió élén - válaszol Gál László ügyvezető igazgató a hogylétét firtató kérdésre. Azután rögtön hozzá is teszi: azzal együtt érzi jól magát, hogy rengeteg a munka az in­tézményben. Igaz, amikor ez­előtt idestova fél éve átvette elődjétől, Kis Pál Istvántól a stafétabotot, tisztában volt az­zal, hogy nem lehet szépen el­ücsörögni a babérokon. — Egyértelmű volt szá­momra, hogy itt és most - és a jövőben is - keményen kell menetelni, s nemcsak nekem, hanem a kollégáimnak is - folytatja a stúdióvezető. — Persze, fel lehetne emle­getni, hogy vagyunk éppen ele­gen, de látni kell azt, hogy a tíz főállású munkatárs közül jelen­leg hat fő - a három operatőr és a három szerkesztő - végzi ma­gát a műsorkészítést, a többiek a nem kevésbé fontos „kiszol­gáló” tevékenységet látják el. A közhasznú társaság formá­jában működő városi televízió napi húsz perces híradóval, szerdánként és péntekenként pedig közel másfél órás maga­zinnal, stúdióbeszélgetéssel je­lentkezik. Már négy éve rend­szeresen, egyenes adásban köz­vetíti az önkormányzati ülése­ket, sőt, újabban több sport­mérkőzéssel is jelentkezett a műfaj kedvelőinek örömére. — A művelődési miniszté­rium által kiadott engedély ér­telmében hétfőn, kedden és csü­törtökön napi egy, szerdán és pénteken pedig napi három óra műsoridő áll rendelkezésünk­re. Nagy valószínűséggel de­cember elsejével elkezdünk su­gározni az UHF 59-es hullám­sávon, kitöltve az összesen ki­lenc órás időkeretet. Méghozzá olyan módon, hogy egyrészt némileg bővítjük állandó műso­rainkat, tehát a híradót és a ma­gazint, másrészt a jövőben vár­hatóan egyre többször látoga­tunk el sportrendezvényekre. Új programok beindításán is törjük a fejünket, feltétlenül szükségesnek tartom azt, hogy egy gazdasági rovattal segítsük a vállalkozókat. Mindent ösz- szegezve színesebb, populári- sabb műsorszerkezettel kívá­nunk még ez év végéig a kö­zönség elé állni. Egyetlen hát­ráltató tényezőt kell „mindösz- sze” leküzdenünk, magától ér­tetődően a finanszírozás kérdé­sére gondolok. A szekszárdi VTV annak idején nem lebecsülendő lehe­tőséget biztosított az ambició­zus fiataloknak, akik mikrofon­nal a kézben, a hátuk mögött kamerával kívánták bizonyítani tehetségüket. A szárnybontoga­tásra továbbra is van lehetőség, ugyanakkor számolni kell a megváltozott körülményekkel. — A „hőskorhoz” képest sokkal kevesebb pénz áll ren­delkezésünkre, a bevételeink nem jelentéktelen részét saját magunknak kell megtermel­nünk. Régebben sem lehetett meggazdagodni nálunk külső­zésből, most még kevésbé le­het, de ennek ellenére biztat­nám a televíziózáshoz kedvet érző fiatalokat: keressenek fel bennünket. -szá­Fotó: Ritzel Zoltán Népszerű a társastánc A Gyermekek Háza a megye- székhelyen és a környező te­lepüléseken élő gyerekek éle­tében fontos szerepet játszik. Erről és az új vezető, Kissné Honer Magdolna terveiről beszélgettünk. — Valamikor úttörő háznak hívták az intézményt. — Az, hogy az egykori út­törő házból sikeres Gyerekek Háza lett, elsősorban annak kö­szönhető, hogy vonzó, sokrétű programokat sikerült szervezni, másrészt, hogy a viszonylag mérsékelt árainkat a szülők el­fogadták. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy szükség van egy ilyen profilú művelő­dési intézményre, a gyermek és ifjúsági korosztály igényli a szolgáltatásainkat. — Mit kínálnak az ide be­térő gyerekeknek? — Több jól működő szak­körünk van, sőt, nem egy ki­nőtte magát verseny-csoporttá. Ilyen például a modern tánc vagy a ritmikus sportgimnasz­tika. Ami a kínálatunkat illeti, igyekszünk mindig napra ké­szek lenni és az igények elé menni. Most éppen a társastánc tanfolyamok iránt nagy az ér­deklődés. Foglalkozunk olyan aktuális, sokakat érdeklő dol­gokkal is, mint az egyre jobban terjedő drogok és hatásuk. Ez­zel kapcsolatban felvilágosító előadás sorozatot szerveztünk tavaly, ezt idén is folytatjuk. — Melyek a legnépszerűbb rendezvényeik? — Minden mozgással kap­csolatos program, de ugyanígy keresettek az iskolai tananyagra épülő tehetséggondozó előadá­sok történelemből, csillagá­szatból, művelődésből, művé­szettörténetből. Aztán itt van a „biliárd-szalonunk” is, melyet szombaton is felkereshetnek a gyerekek. — Melyik korosztály láto­gatja az intézményt? — Óvodáskortól a középis­kolásokig széles a skála. A napközis csoportok a tanító né­nikkel jönnek először, aztán ha tetszik az itteni légkör, a játék kínálat, akkor a gyerek legköze­lebb egyedül is eljön. — Terveik? — Szeretnénk minél előbb beindítani egy tanulószobát pe­dagógus felügyelete mellett, ez iránt eddig is nagy igény lett volna. Ezen kívül szorosabb kapcsolatot kívánunk kialakí­tani a város többi művelődési intézményével - a ZUG-gal már tárgyaltunk -, hogy úgy szervezzük a programjainkat, hogy azok ne ütközzenek. Vé­gül, de nem utolsó sorban olyan légkört akarunk teremteni a házban, ami minden ide betérő gyereknek vonzó. /. kováts TÉVÉNÉZŐ__________________________________________________írta : Ihárosi Ibolya A látható és a beszélő ember A televízió hűséges nézői - vagy az álmatlanságban szen­vedők - éjszakába nyúlóan tobzódhatnak a filmekben. Az MTV-ben hetenként három­szor megy Szabó István Os- car-díjas filmrendezőnk ösz- szeállításában a Száz éves a mozi sorozat, a Duna TV-n több sorozat is látható. A legmegdöbbentőbbek a néma filmek, az ember csak ámul, hogy alkotóik szinte mindent megcsináltak, amit filmben egyáltalán lehetséges. Az amerikai szórakoztató ipar nagyjai mellettük legfeljebb csak tanulékonyak. S az is ki­derül, hogy Balázs Bélának volt igaza, a filmművészet tör­ténete véget ért a hangosfilm megjelenésével. A látható em­ber - B. B. filmesztétikai alapmunkája ki tudja mikor je­lent meg utoljára Magyaror­szágon - ha nem is több, vagy kevesebb, hanem más, mint a látható-beszélő. A hangosfilm már nem azonos a képi megje­lenítés csodájával, ahol egy meg egy az nem kettő, hanem három. Utóbbi tulajdonképpen csak jól-rosszul lefényképe­zett ilyen-olyan színvonalon megírt színház. A filmben, ha a bakó felemeli bárdját, majd megjelenik az elszörnyedt tö­meg, vagy csak egy rémült szempár, akkor az elítélt feje már a porba hullott. Csak a hü­lye nem látja. Mivégre akkor a nyiszálás, a film-trükkök, és a rengeteg paradicsomlé, meg a fej nélküli hullák futkosása, mint a mai filmipar tömegter­mékeiben? Világos, hogy ez a megoldás nemcsak esztétikai­lag kifogásolható többnyire, hanem éppen a film lényegé­vel ellentétes. Másrészről viszont láthatja az ember - akit jelen esetben nem véletlenül hívnak néző­nek -, hogy a jól kitalált, profi módon megcsinált, mondhatni „klasszikus” akciófilmek tu­lajdonképpen visszatalálnak az ősi forráshoz. Semmi feles­leges duma, a látható ember cselekszik, a kép mozog, sőt pereg. Mi ez, ha nem a mozi maga? zemükre vetette hitet­lenségüket és kemény- szívűségüket, hogy nem hittek azoknak, akik látták őt, miután feltámadt. ” A szemrehányás önmagában nem jó, de ha azt Jézus te­szi, akkor az lehet jó, mint eb­ben az esetben. „Bennünket akarnak oktatni? Ezek? Kü­lönben is tudjuk, milyen múltja van ennek a magdalai Máriá­nak!’’ - hogy mondták-e vagy csak gondolták a legbelsőbb körhöz tartozó tanítványok, azt bizonyítani nem tudjuk. Jé­zus szavai azonban sejtetni engedik, hogy mekkora lehe­tett az egymás iránti bizalmat­lanságuk és keményszívűsé- gük. Nem akármilyen csodaté­tele Jézusnak az, hogy e súlyos betegségükből kigyógyítja őket. Hogy is tehetett volna másként az, akiről Márk evan­géliuma utolsó sorai azt írják: „Az Úr pedig együtt munkál­kodott velük, megeró'sítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel. ” A tanítványok és utódaik vissza-visszaestek az egymás iránti bizalmatlanság és kemény szíváség betegsé­gébe, amiről az egyháztörténe­lem visszatetsző eseményei ta­núskodnak. Ma, október végi ünnepeink: nemzeti ünnepünk és a reformáció ünnepe köze­lében tegyük fel a kérdést ma­gunknak: Problémáink, baja­ink gyökere nem éppen az egymás iránti bizalmatlan­ságban és keményszívú'ségben rejtőzködik-e? Talán kicsiny dolgoknak tűnnek ezek, de nem kicsinyek-e a kórokozók, s mégis, ha sok van belőlük, megbéníthatják az egész szer­vezet normális működését! Az evangélium szerint azonban sokkal többről van szó! Ami­kor arról olvasunk, hogy az "Úr együtt munkálkodott ve­lünk és megerősítette az ige­hirdetést a nyomában járó je­lekkel" - ma így fogalmazhat­nánk: Új történelmi korszak nyílt és új távlatok tárultak fel a tanítványok számára. ugallja mindannyiunk szá­mára az evangélium jó híre: Van gyógyulás az egy­más iránti bizalmatlanság és keményszívűség sorvasztó be­tegségéből - a nagy Gyógyító, az Áldott Orvos: Jézus által - és nem maradhat el így a szá­munkra is oly kívánatos új tör­ténelmi korszakba a belépés, hogy új távlatok szépségeivel gazdagíthasson. Szilvássy Géza református lelkész Jó hír

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom