Tolnai Népújság, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-04 / 233. szám
1995. október 4., szerda Megyei Körkép 3. oldal Kompenzáció: olaj a tűzre Annyi bizonyos: idén nem lehet a tüzelőolajjal manipulálni, ennek az árát azonban azok a becsületes állampolgárok fizetik meg, akik azt fűtésre használják. A kompenzáció nevetségesen alacsony összege (méregdrága) olajat önt a tűzre. Érdemes megjegyezni mindazoknak, akik fűtőolajat vesznek: a vásárlással az útalapot is támogatják. A 87 forintos gázolaj ára ugyanis nemcsak fogyasztási adót, környezetvédelmi adót, hanem az útalap támogatását is tartalmazza. A költségvetés az előttünk álló fűtési idényben - ha minden háztartásban annyi olajat használnak, mint tavaly -, háztartásonként mintegy százezer forintos többletbevételhez jutna. Azért nem jut, mert sokkal kevesebb lesz a felhasználás, és mert kompenzációként bizonyos összeget visszajuttatnak a fogyasztókhoz az önkormányzatokon keresztül. Tamásiban például, ha mindenki kapna ellentételezést, a pótköltségvetési törvényben meghatározott- három millió forintból a körülbelül ezer háztartás mindegyike 3000 forint kompenzációt kapna, a durván 100 ezer forintos többletkiadással szemben. Az ellentételezés összege azonban magasabb lesz, mivel csak a szociálisan rászorultak kaphatnak majd. Általános vélemény, hogy akik a pótköltségvetési törvényt meghozták, nincsenek tisztában azzal, mi a helyzet „lenn”. Az ellentételezés ösz- szegét minden település esetében a nem kereső lakosság, a regisztrált munkanélküliek és a személyi jövedelem adót fizetők számának figyelembevételével állapították meg. A körültekintő számítás mindössze azt hagyta figyelmen kívül, hogy hol menynyien fűtenek olajjal. így fordulhat elő, hogy egyes településeken lényegesen több támogatást tudnak adni az ön- kormányzat, mint mások. Zombán például, ahol ki van építve a gázvezeték, az épületek 80-90 százalékát gázzal fűtik, a 686 ezer forintos támogatást előreláthatóan 30- 35 háztartás, között osztják majd szét a rászorultság elve alapján. A pénz kiutalását október 20-ig a kérelmezők nyilatkozata előzi meg, többek közt a vagyoni helyzetről is. Tamásiban sokkal szigorúbbak a feltételek: egy személyes háztartás esetén a minimálbért 30 százalékkal, más esetekben 10 százalékkal meg nem haladó jövedelműek részesülhetnek kompenzációban az indokolt és igazolt fűtési költségek 50 százaléka erejéig. A mintegy ezer háztartásnak a nagyobb hányada valószínűleg nem esik bele ebbe a körbe. Az önkormányzat a kérelem elbírálása előtt környezettanulmányt készít, és folyamatosan utalja ki a támogatást. A más fűtési rendszerre átállók legfeljebb húszezer forintos átmeneti segélyben részesülhetnek. A legtöbb helyen azonban még idáig sem jutottak el: jelenleg csak az igények felmérése folyik. Ozorán október végéig várják az igénylőket, és november első napjaiban várható a helyi rendelet módosítása, melynek alapján kiutalják a támogatást. Csodára ott sem számíthat senki: legfeljebb öt-hat ezer forint jut majd egy háztartás téli fűtésének támogatására. - tfSzeminárium a minőségről A Magyarországon megoldandó egyik legfontosabb feladat a gazdálkodó szervezetek által elszenvedett bel- és külföldi piacvesztési folyamat megállítása, illetve visszafordítása. Ehhez - többek között - az szükséges, hogy a szállítók minőségbiztosítási rendszere és az általuk előállított termékek minősége megfeleljen partnereik elvárásainak. A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara ehhez kívánt segítséget nyújtani azzal, hogy tegnap megrendezte a minőségbiztosítási szemináriumot, amelynek Szekszár- don, az Ady Endre Szakképző Iskola adott otthont. A rendezvényre a kamarával kapcsolatban lévő gazdálkodó szervezetek kaptak meghívást. A bevezető előadást Prof. Christian Buss (State University of New York) tartotta, aki megjegyezte: ettől mi még távol vagyunk, s úgy járhatunk, mint aki át akar jutni a kanyonon: az ugyanis nehézségek árán átugorható ugyan, de megfelelő kapcsolatok híján bele is lehet esni. Hozzátette, hogy az átmenetet meg kell teremteni ahhoz, hogy a rendszer működőképes legyen. Délután dr. Kovács Árpád, a JPTE főiskolai docense, majd Vida Csaba, a JPTE főiskolai adjunktusa tartott hasznos és értékes előadást. Háromszáz órás tanfolyam kötelező Ki, hogyan lehet magánnyomozó? (Folytatás az 1. oldalról.) Ez ideiglenesen szabályozza annak feltételeit, ki, hogyan lehet személy- és vagyonőr, vagy magánnyomozó. A képzésről pedig belügyminiszteri rendelet szól. A rendeletek legfontosabb szabályairól Andics József századossal, a szekszárdi rendőrkapitányság alosztályvezetőjével beszélgettünk. A téma már csak azért is rájuk tartozik, mert a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység rendőrhatósági engedélyhez kötött. Ezt az engedélyt nemcsak az új, hanem a már működő vállalkozásoknak is meg kell szerezniük. A kedvezményük any- nyi, hogy a kezdőknek eleve kötelező vizsgát 1996 március l.ig kell letenniük. Nemcsak az az új rendelkezés, hogy 300 órás, meghatározott összetételű tanfolyamot kell elvégezniük a jövendő vagyonőröknek, hanem a vizsgáztatás rendje is. A vizsgabizottságokat ugyanis a megyei rendőrfőkapitányok jelölik ki, és abban nem vehetnek részt a tanfolyamok oktatói. Aki tehát ezen szakmákat akarja végezni vállalkozási formában, az jól teszi, ha az illetékes rendőrkapitányságon előbb tájékozódik a tanfolyamokról, s az egyéb feltételekről. E helyütt csak legáltalánosabbak kiemelésre van mód. A személy és vagyonőröknél általános iskolai végzettség kötelező, a magánnyomozóknak az érettségi. Utóbbiaknak a tanfolyam nem kötelező, csak a vizsga, ami viszont nem köny- nyű, s a rendelet a követelményeket részletesen szabályozza. Célszerű tehát e körben is tájékozódni. Mentesülnek a vizsga alól a jogi egyetemet, a rendőrtiszti főiskolát, rendőr szakközépiskolát, a Zrínyi Miklós akadémiát, illetve magánnyomozó esetén utóbbinak meghatározott szakát elvégzettek. A kérdésre, hogy minek kellenek egyáltalán a magánnyomozók, Ándics százados azt válaszolta, hogy az állampolgárok nem feltétlenül ismerik jogaikat, vagy ezeket maguk nem tudják érvényesíteni. Ébben segíthet a magánnyomozó, valamint az információ szerzésben, amelynek manapság egyre nagyobb az értéke. A magánnyomozóhoz forduló állampolgárnak két dolgot kell tudnia. Az egyik az, hogy csak olyan információk összegyűjtésére adhat megbízatást - mert a magánnyomozó csak ezt vállalhatja - amelynek a megszerzéséhez személyes eljárás esetén maga is hozzájuthatna. A másik pedig az, hogy a magánnyomozó az ügyfelei adatairól nyilvántartást vezet, s abba a rendőrség betekinthet. Nem övezte osztatlan egyetértés az érintettek körében azt a szabályt, ami benne maradt a kormány-rendeletben, nevezetesen, hogy a korábban hatósági nyomozati jogkörben dolgozók, két évig nem kaphatnak magánnyomozói engedélyt. Ennek az az indoka, hogy korábbi kapcsolataikat ne használhassák fel. Ihárosi Ibolya A művelődési ház programajánlata Mit kínálnak Bátaszéken? A bátaszéki Petőfi Sándor Művelődési Központban kilenc csoport tartja összejöveteleit, illetve októbertől tanfolyamok is indulnak. Aerobicot Vargáné Tatár Ágnes tartja minden héten hétfőn, szerdán és pénteken. A német nemzetiségi tánccsoportnak keddi, csütörtöki napokon van foglalkozása, amikor a művészeti vezető Glöckner János, a csoport vezetője pedig Rigler Gyula. A nyugdíjas klub - Farkas András vezetésével - keddenként, míg a mozgássérültek klubja - vezetőjük Prantner Béláné - minden második héten hétfői napokon tartja összejövetelüket. Ä székely kórus péntekenként próbál Tamási Istvánné irányításával. A pedagógus kórus tagjai pedig csütörtökönként próbálnak, vezetőjük Csukor Árpád. A két kórusba szívesen fogadnak még jelentkezőket, a pedagógus kórusba leginkább a szoprán han- gúakat várják. A Szivárvány társastánc klub - minden hétfőn van összejövetel - művészeti vezetője Khin István, míg a csoport vezetője Berg Tímea. A kismama klub tagjai kéthetente szerdai napokon találkoznak, vezetőjük Ráczné Péter Beáta. A bábszakkörösök szerdai napokon jönnek össze, amikor a szakmai munkát Kissné Müller Zsuzsanna irányítja. Október 15-ig várják a jelentkezéseket a heti egy alkalommal három órában megtartásra kerülő szabó-varró, valamint a német és angol nyelvtanfolyamokra.- péteri Az önkormányzattól kapott pénz éppen elegendő a működéshez Földváriak (is) a könyvtárakért A dunaföldvári könyvtár is csatlakozik a Könyvtári Informatikai Kamara, a Magyar Könyvtárosok Egyesülete és más társadalmi szervezetek által közösen meghirdetett, „Összefogás a könyvtárakért” elnevezésű akcióhoz. Mint ismeretes, október 9-15. között az ország jó néhány könyvtárában figyelemfelkeltő hetet rendeznek. Áz egy hét során a földváriak programokkal szeretnék még nyitottabbá, elérhetőbbé tenni az intézményt. Az október 20-ig látogatható vadászati és trófeakiállításhoz kapcsolódva kisiskolások számára mesedélutánt tartanak. A középiskolásoknak könyv és könyvtárhasználati vetélkedőt szerveznek, illetve lesz egy vásárlással egybekötött kiállítás tanulást, tanítást segítő kiadványokból. Nem véletlen, hogy az „Ösz- szefogás a könyvtárakért” kezdeményezést a földváriak is teljes mellszélességgel támogatják, hiszen - mint azt az intézmény vezetőjétől, Gallai Erzsébettől megtudtuk - az elmúlt időszakban igencsak beszűkültek az anyagi lehetőségeik. Az önkormányzattól kapott pénz éppen elegendő a működéshez, s szomorú, de igaz, idén reálértékben még tovább csökkent az új könyvek vásárlására fordítható keret. Bár a képviselő-testület legutóbb megszavazott egy kisebb összegű rendkívüli dotációt, a ’95-ös keret nagyrésze már elfogyott. Ugyanakkor a látogatottságra nem lehet panasz, a város megközelítőleg minden nyolcadik lakosa könyvtári tag.-krasznaiHírek A Megyéből Segítség a rászorulóknak A Dorcas Aid International Hungary szervezete segély- szállítmány indítását tervezi a volt Jugoszlávia háború sújtotta rászorultjai számára. A következő dolgokat gyűjtik: takarók, téli ruhák, tartós élelmiszerek, konzer- vek, gyógyszerek, kötszerek, mankók, tolókocsik, tisztálkodási szerek, mosószerek, tisztasági betét. Aki úgy érzi, tudna valamiben segíteni, a szervezet kéri, hozza el a szekszárdi Beze- rédj u. 3. szám alatti épületbe október 6-ig, délután 3 és 7 óra között. Szükség esetén az adományért házhoz mennek. A gyűjtési akcióval kapcsolatban további információkat a 74/313-648- as telefonon kérhetnek az érdeklődők. Testületi ülés Szentgyörgyön Ma 15 órától tartja soron következő ülését a duna- szentgyörgyi képviselő-testület. Ezen döntenek majd arról a képviselők, hogy mi legyen az ÁMK helyett megalakuló intézmény neve, s szavaznak az alapító okirat tervezetéről. Az iskola szervezeti és működési szabályzata is téma lesz. Orvosi pályázat Szedresben A szedresi képviselőtestület rendkívüli ülésen tárgyalta a falu háziorvosával kapcsolatban kialakult helyzetet. Dr. Gombay Csongor munkaviszonya ’95. december 31-vel szűnik meg. A testület kiírta a pályázatot a megüresedő állás betöltésére. A pályázati határidő november 30. (Az ügyről lapunk szombati számában olvashatnak részletesen.) Ossza meg örömét! Váralján drága gyermekünk, Csoboth Krisztina október 5-én ünnepli 18. születésnapját. Ezúton kívánunk boldog, hosszú életet: barátja: István, szülei, nagyszülei, nővére Rita és Balázs. Anyu! Sok-sok szeretettel köszöntünk közelgő, október 9-i szülinapodon. Kívánjuk, hogy még sokáig közöttünk maradj egészségesen és szeretetben: férjed, fiad, menyed, lányod és unokád: Gergő Csanád. Megállt a marhaállomány csökkenése A tejelő szarvasmarha tenyésztés helyzete és fejlesztése címmmel tartottak szakmai tanácskozást tegnap. Szekszár- don, a Szarvasmarhatenyésztők Szövetsége és az Állattenyésztési Teljesítmány vizsgáló Kft. szervezésében. A konferencián Sándor István FM-osztályvezető beszélt a szarvasmarha-ágazat jelenéről és a jövőbeni kilátásokról. A marhaállomány 1980 óta csökken hazánkban. Míg ’80- ban 1,9 millió szarvasmarha volt - ebből 765 ezer tehén - addig ’94 végére 910 ezerre - illetve 415 ezerre csökkent az állomány. A fogyás azonban megállni látszik: az idei első félévben az összállomány 5, a tehénlétszám 3 %-kal nőtt. A tejtermelés ’89-ben érte el a csúcsot, akkor 2,8 milliárd liter tejet termeltek az országban. Ä jelenlegi termelés 1,85 milliárd liter körül mozog. A hústermelés a ’75-85-ös időszak 360-380 ezer tonnás mennyisége után mára 163 ezer tonnára esett vissza. A ’80-as évek második felében nyugati színvonalú, 190 literes tej és tejtermék fogyasztásról beszélhettünk Magyarországon, mára 145 literre csökkent ez az érték. A marhahúsfogyasztás a ’70-es évek eleji évi, személyenkénti 10 kilogrammról napjainkra 6 kilóra esett viszza. Az ágazat jövedelmezősége az utóbbi években romlott, most viszont javulás tapasztalható. Tavaly például 2,70 Ft jövedelem esett 1 liter tejre. A húshasznú fajtáknál több, mint 15 forintjövedelem mutatható ki 1 kg húson. (Az adatok országos átlagot jelölnek.) A jövőről szólva az osztály- vezető elmondta: reális cél, hogy 2000-re 180 literre nőjön a lakosság tej- és tejtermék fogyasztása. Ennek érdekében a tehénlétszámot 390 ezerről 440 ezerre, az éves tejhozamot 4700 literről 5500 literre kell növelni tehenenként. A húsmarha tenyésztésnek véleménye szerint a jövőben szociálpolitikai vetületei is lesznek. A kormány szándéka, hogy a termelőket a támogatásokkal a hatékonyságnövelésre ösztönözze. Ehhez elengedhetele- nek a vissza nem térítendő kölcsönök, és fontos a genetikai fejlesztés támogatása is. -sA Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. újbereki tehenészetében FOTÓ: GOTTVALD