Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-11 / 213. szám

1995. szeptember 11., hétfő Gazdaság 5. oldal (Folytatás az 1. oldalról.) amiért Győr, Sopron, Szombat­hely, a Dél-Alföldért Szeged, Békéscsaba, az északi régióért Miskolc, Eger, Hollókő, a Duna-Tisza-közéért Kecske­mét, Szolnok a felelős, a Ti­szántúlért Debrecen, Nyíregy­háza, a Dél-Dunántúlért Pécs, Szekszárd, a közép Duna vidé­kéért Budapest, Székesfehér­vár, Tatabánya a felelős. A ve­lencei-tavi üdülőkörzet is külön mutatkozik be. —- Minden bizonnyal a cél is megfogalmazódott már. — A programsorozat célja, hogy a régiók imázsának a megteremtéséhez találjunk al­kalmat. A legfontosabb turisz­tikai területekről van szó. Bí­zunk benne, hogy sikerül olyan idegenforgalmi termékeket lét­rehozni, amelyek hosszú távra jelentenek vonzerőt. — A további cél, hogy a he­A turizmus éve ’96 Magyarország bemutatkozik lyi turizmus kulturális, gazda­sági, természetvédelmi, társa­dalmi és életminőséget javító hatásainak minél megfelelőbb kiaknázását eredményezzük. Ez egyben a térség gazdasági fellendülését is jelentheti. — Nem lesz ennek kicsit kampány jellege? — A programsorozat végső célja éppen az, hogy a régiók már meglevő eredményeire épül és kerülni igyekszik a kampányjelleget. A megfelelő készültségi szintet kellene meg­teremteni és azt bemutatni, mellyel Magyarország a nem­zetközi piacokon versenyképe­sen tud a jövőben megjelenni. — Arról is szól a program­vázlat, hogy melyik a nyolc al­kalom? ‘— Hónapról hónapra sorok hatjuk, de itt most csak néhá­nyat emeljünk ki. Januárban a bécsi újévi koncert második ré­sze a Magyar Állami Opera­házban lesz, mint a Turizmus Éve 1996 nyitórendezvénye. Februárban a Matur ünnepi év­nyitó közgyűlését tervezték a honfoglalás 1100. évforduló emlékbizottságának díszvendé­gével. Januárban egy nemzet­közi sajtótájékoztató keretében szó lesz a közép-kelet-európai országok turizmusának helyze­téről. Szakmai konferenciákkal természetesen, amelyek a lehe­tőségeket mutatják be, és köz­ben a nemzetközi helyzetről is képet kapunk. így pl. az ifjú­sági turizmusról is tanácsko­zunk majd, melyek a volt szo­cialista országokat érintik. A sportszergyártó cégek kiállítá­sához a Turizmus, sport című rendezvény tartozik. Ez április­ban lesz. Májusban a nemzet­közi konyhák találkozója sze­repel a tervben, konferencia, szimpózium, termékbemutató kíséretében. Környezetvéde­lemnek is helyet ad a Turizmus Éve júniusban. Egy hónappal később az üdülőturizmusról esik majd szó. Augusztusban a sajtó idegenforgalmi szakosztá­lyai és fotósai mutatkozhatnak be, bállal egybekötve. Az őszi hónapok egyik érdekessége le­het az informatikai szakértői szimpózium. Decemberben a gyógy turizmusról lesz konfe­rencia és kiállítás. A záróren­dezvényen a régiók és a kor­mány illetékesei találkoznak. Erről közlemény jelenik meg, s sajtótájékoztatón értékelik a Turizmus Évét. Decsi Kiss J. Pályázati figyelő 1.) A „Múlt a Jövőért” Va­dász István Judo Alapítvány kuratóriuma pályázatot hirdet támogatások elnyerésére a Magyar Judo Szövetség tag­klubjai részére. Határidő: szeptember 30, 2.) Apokrif Novellák pályázat toliforga­tóknak, prózaíróknak, költők­nek, esszéistáknak, akik vál­lalkoznak arra, hogy hozzáír­janak egy-egy novellát a ma­gyar irodalom bármelyik ne­ves alkotójának az életművé­hez. Határidő: szeptember 30. 3.) Mutass egy tájat! pá­lyázat országjáró, utazó, tú­rázó családoknak. Határidő: október 1. 4.) A Nemzeti If­júsági- és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Ala­pítvány pályázatot hirdet az ifjúsági- és szabadidősport­célok támogatására, általános iskolák, középiskolák, felső­fokú tanintézmények, sport­egyesületek, sportköreik ill. a szolgáltató szervezetek szá­mára. Határidő: szeptember 30.5.) Rajzolj és küldj egy le­velezőlapot! A Magyar Posta és a Kaláka Zenei Művészeti Alapítvány levelezőlap-raj­zoló pályázatot hirdet óvodá­sok és alsótagozatos általános iskolások részére Ünnepeink címmel. Határidő: szeptem­ber 30. Felvilágosítás a paksi Ifjúsági Irodában. Paks, Ga­garin u. 2. Tel: 75/311-646. A Tolna Megyei Gyermek és If­júsági Információs-Szolgál­tató Irodában. Szekszárd, Béla tér 6. Tel: 74/311-928. Módosul a zálogjog törvényi szabályozása Eladó az adósság? A vállalkozások révén egy­re szaporodó hitelkérel­mek arra késztették a tör­vényhozókat, hogy változ­tassanak a - Polgári Tör­vénykönyvben 1959 óta szinte változatlan - zálog­jogi szabályozáson. A kormány már megvitatta a tervezetet, amely törvényja­vaslat formájában hamarosan a parlament napirendjén sze­repel. A feltehetően 1997-től életbe lépő változások lénye­géről dr. Nemes Andrást, az Igazságügyi Minisztérium ta­nácsosát kérdeztük.- Mindenekeló'tt érdemes tisztázni, hogy mit is jelent egyáltalán a zálogjog?- Egyszerűen fogalmazva egy szerződésben rögzített, dologi hitelbiztosítékról van szó, amit elárverezhetnek, ha a hitelkérő nem fizeti meg az adósságát. így a hitelező az árveréskor befolyt összeget kapja kézhez. Legismertebb talán a zálogházak működése, hiszen ott egy adott értéktárgy fejében kapható kölcsön. Ám amennyiben valaki nem fizeti vissza ezt a kölcsönt, akkor búcsút vehet a zálogul ha­gyott ékszerétől vagy más ér­téktárgyától. Manapság a bankoknál is gyakori, hogy csak megfelelő zálog - leg­többször ingatlanbiztosíték - fejében adnak hitelt. Ilyen­kor az ingatlannyilvántar­tásban is rögzítik ezt a tényt, tehát jelzálog terheli az adott telket vagy házat.- Konkrétan milyen indo­kok sürgetik a módosítást?- A legtöbb problémát je­lenleg az okozza, hogy a hite­lezők igen nehezen, csak hosszadalmas bírósági eljárás után juthatnak hozzá a pén­zükhöz. Ha egyáltalán hozzá­jutnak. Ezért a hitelezések is egyre visszafogottabbak. Pe­dig a mai gazdasági életben a tőkemozgás a fejlődés lét­eleme. Ezért az új szabályo­zás az európai jogi normákkal összhangban rugalmasabb és lényegesen egyszerűbb meg­állapodások alapja lehet.-Milyen változások vár­hatók?- Az újdonságok egyike, hogy ingatlanokon kívül in­góságokra is bejegyezhető lesz a jelzálog. Tehát egy bank nemcsak ház vagy te­lek fejében nyújthat bizton­sággal hitelt, hanem például egy nagyobb értékű fest­mény vagy termelőberende­zés ellenében is. Az ingóságokra vonat­kozó jelzálogbejegyzést a közjegyzői hálózat végezné, mindenfajta értékbeni korlá­tozás nélkül. Ezeket a jelzá­loggal terhelt ingóságokat természetesen értékesíteni is lehet, viszont a vásárlónak számolni kell azzal, hogyha a hitelt nem fizetik vissza, akkor az árverezés már az ő kárára történik. A törvénymódosítás után tehát tanácsos lesz úgy vásá­rolni kéz alatt nagyobb érté­keket, hogy a közjegyzői számítógépes rendszerben előbb utánanéz a vevő, nem terheli-e az eladó nevén a fel­kínált ingóságot jelzálog. Fontos változás lesz az is, hogy a hitelszerződésben a zálogtárgy egyszerűsített, a bírósági végzést mellőző ér­tékesítésében is megállapod­hatnak a felek. N. Zs. C€6 Határidők cégvezetőknek Szeptember 15.-A kommunális és az ipar­űzési adó, valamint az épít­ményügyi és telekadó esedé­kes részletének befizetése;- mezőgazdasági támogatá­sok igénylése;- nyilatkozat tétele az előző hónapban vámkezelt kőolaj­ról, kőolajtermékekről;- az útalap-hozzájárulás befi­zetése, visszaigénylése;- az idegenforgalmi adó be­vallása és befizetése;- a fogyasztási adó befizetése és a fogyasztói árkiegészítés igénylése;- a társasági adó negyedéves előlegének befizetése. Pénznyerő automaták já­tékfeltételei A Szerencsejáték Felügyelet­nek (SZF) a pénznyerő automa­ták üzemeltetéséről szóló álta­lános játékfeltételeit (AJF) a Pénzügyi Közlöny 1995/10. száma tartalmazza. A játék- szervező cégeknek az engedély érvényességének ideje alatt já­téktermenként legalább egy te­remfelügyelőt kell alkalmaz­niuk, a jogszabályban és az ÁJF-ben foglalt változás- és egyéb bejelentési kötelezettsé­güknek pedig - bizonyos kivé­telektől eltekintve - az SZF székhelyén (1051 Budapest, Sas u. 23/A) kell eleget tenniük a bejelentés tárgyát képező esemény bekövetkezésétől számított 8 napon belül. A játéktermekben csak érvé­nyes engedéllyel rendelkező pénznyerő automata, illetve ér­vényes nyilvántartásba vételi igazolással rendelkező játékau­tomata helyezhető el. Á műkö­dési feltételek között szerepel egyebek mellett, hogy az I. és II. kategóriájú játéktermekben a játékosok által jól látható helyre Látogatási Szabályzatot kell ki­függeszteni. A játékszervezők­nek az I. vagy n. kategóriába sorolt pénznyerő automata, il­letve játékterem üzemeltetésére jogosító * engedélyüket, az Üzemeltetői naplót, a Havi pénzforgalmi jelentést és Ellen­őrzési naplót kell az általuk üzemeltetett játéktermekben tartaniuk. Az üzemeltetésben beálló esetleges változások a játék- szervezők számára minden esetben szigorú adminisztrációs kötelezettségekkel járnak. Ezek közül kiemeljük, hogy a pénz­nyerő automata tartós üzemkép­telenségét a játékterem helye szerint illetékes SZF területi csoportjának kell az engedély egyidejű leadása mellett beje­lenteni, míg a működés szüne­teltetéséhez annak kezdő idő­pontja előtt az SZF székhelyén kell engedélyt kérni. A játékfeltételekben szereplő előírások megszegése esetén az SZF által kiszabható bírság ösz- szege 100 ezer forinttól 1 millió forintig teij edhet. Az AJF szerint a szervezők az I. kategóriás pénznyerő au­tomaták után minden megkez­dett hónapban 25 ezer forint, a II. kategóriába sorolt gépek után 10 ezer forint játékadót kö­telesek fizetni, míg a játékter­mek éves adózott árbevételének 2 százalékát idegenforgalmi hozzájárulás címén, a játékter- menkénti negyedévi tiszta já­tékbevétel 5 ezrelékét pedig a felügyeleti ellenőrzés díjaként kell megfizetniük. Az 1995. július 20. előtt ki­adott engedélyeket az SZF 1995. december 31-éig ingye­nesen kicseréli, az addig ki nem cserélt engedélyek pedig hatá­lyukat vesztik. Megkezdődött a szüret Az idén kevesebb szőlő termett Országszerte elkezdődött a szüret. Az már biztos, hogy a tavalyinál kevesebb must ke­rül a hordókba, a peronosz- póra ugyanis alaposan megti­zedelte az ültetvényeket. Tíz-húsz százalékos terméski­esésre lehet számítani - nyilat­kozta lapunknak Szabó György, a Földművelésügyi Miniszté­rium osztályvezetője. A gom­babetegségek elterjedésének szerinte az az oka, hogy a ter­melők jövedelmi okokból in­kább az olcsóbb, ellenőrizetlen, vagy a korábbi évekből meg­maradt, lejárt szavatosságú nö­vényvédő szereket használtak. A várható bortermést illetően megoszlik a szakemberek becs­lése, 3,5 és 3,8 millió hektoliter közötti mennyiségre számíta­nak. A belföldi fogyasztás évek óta nagyjából azonos, 3-3,2 millió hektoliter. Borkivitelünk az idén nem változik. Szabó György ezzel kapcsolatosan elmondta: hor­dós és palackos borexportunk várhatóan eléri a múlt évi 900 ezer hektolitert, ami megközelí­tőleg 90 millió dolláros bevételt jelent. Legnagyobb vásárlónk - palackozott borokból - Orosz­ország. Németországi kivite­lünk viszont csak töredéke an­nak a mennyiségnek, amelyet hajdan, a volt NSZK-ba expor­táltunk. Örvendetesen megnőtt azonban az utóbbi években az angliai kivitel. A szigetország jelenleg a harmadik legna­gyobb vevőnk, idén 80-90 ezer hektoliter magyar bor kerül az angolok asztalára. Borexpor­tunk fele Keletre, fele Nyugatra megy. A belföldi kínálat bőví­tésére várhatóan 100 ezer hek­toliter bort importálunk. Az ültetvények az utóbbi években egyre kisebbek. Míg 1991-ben 138 ezer hektáron folyt művelés, ma már csak mintegy 100 ezer hektáron ter­melnek szőlőt. Az elöregedett ültetvények felújítása nem ha­logatható sokáig. A szakemberek szerint, ha öt éven belül nem indul meg évente ötezer hektár újratelepí­tése, akkor a pusztulás folya­mata már megállíthatatlan. Újvári Gizella Diplomatákat is meghívtak az ostorosi szüretre fotó: feb/diósi Szeptember 11-től szeptember 23-ig minden nap keresse akciós áruinkat régi ár akciós ár Francia eper bonbon 200 g 248,/­219,­Gerbera bonbon tészta 200 g 399/­359,­Kék Amorella bonbon 200 g 270,­249,­Konyakmeggy bonbon 200 g 278,­249,­Nestlé csokoládé 100 g lOfl,­86,­Boci tejcsokoládé 100g 85,­73,­Pirosarany 80 g 46,­41,­Kitekat száraz macskaeledel 109,­122,­AMO tusfürdő 250 g 190,­162,­Signal fogkrém global 75 g 228,­193,­Biopon mosópor utánt. 2,4 kg JB99,­595,­Keresse akciós áruinkat az emblémával ellátott üzletekbefy7701) Nagy múlttal rendelkező, építőipari gyártó cég f ^ területi képviselőket ) ÜÉJÖZEP 1 Ip É c sBHI keres Zala, Somogy, Tolna és Bács-Kiskun megye területére. Ön sikeresen pályázhat, ha- legalább középfokú végzettségű, ÚJ NYITVA TARTÁS!- építőiparban és kereskedelemben gyakorlattal rendelkezik,- saját gépkocsija van. Amit nyújtani tudunk:- versenyképes jövedelem- szakmai továbbképzés-jó munkakörülmények, továbbfejlődési lehetőség. A jelentkezések elbírálásánál a felsőfokú végzettség és német nyelvtudás előnyt jelent. A pályázatokat (szakmai önéletrajz, bizonyítvány másolat, pontos cím, telefonszám) az alábbi címre kérjük eljuttatni: NIKECELL Kft. 8184 Fűzfőgyártelep, Pf.: 60. Beküldési határidő: 1995. szeptember 21. (76879) Váijuk tisztelt vásárlóinkat hétfőtől-péntekig 7-16 óráig, szombaton 7-12 óráig. Érdemes hozzánk betérni! Alaptól a tetőig minden megvásárolható! Egyes termékekre árengedményt adunk Szekszárd, Keselyűsi út 2. Tel.: 74/311-103 Pénze a DÉL-TÜZÉP-nél többet ér! (f \\ ___________________________(77576) J Szekszárd, Páskum u. 4. sz. alatt található belterületi föld és rajta lévő raktár ELADÓ VAGY BÉRBE KIADÓ. 1. 4819 m2 szabad rakterűiét 2. 1000 m2 fedett raktár Vasvázas, palatetó's, előregyártott beton fal. 3. Kiszolgáló infrastruktúra: belső úthálózat, villany, víz, szennyvíz biztosító berendezés 4. Osztatlan közös tulajdon megszüntetése folyamatban. Érdeklődni lehet munkanapokon: Szekszárd, Otthon u. 8. Tel: 06-74/319-636, Kovács Béla (77726)

Next

/
Oldalképek
Tartalom