Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-04 / 207. szám
8. oldal Erről Arról 1995. szeptember 4., hétfő Ne irigyeljük, akit irigylünk Olykor a negatív érzésnek is megvannak a jó oldalai és következményei. Valószínűleg sokan ismerik a következő helyzetet: a szomszédnak már megint vadonatúj, méregdrága autója van. Vajon miből engedheti meg magának? Hiszen folyton panaszkodik, hogy alig keres. Vagy a következőt: Éva már megint fogyókúrázik, hogy jól mutasson parányi fürdőruhában. Pedig már olyan lapos, mint a vasalódeszka. Hallhatunk bőven hasonló, irigységtől áthatott mondatokat, különösen manapság, amikor egyesek úgy jutnak busás haszonhoz, hogy nem dolgozzák agyon magukat, mint, mondjuk, mi. Mi, akik ezért gyakran áldozatnak érezzük magunkat. A pszichológusok szerint pedig az irigység pozitív energiákat is felszabadíthat. Egy német kutató, Dieter Frey, aki évek óta az irigységgel foglalkozik, állítja: ezt az érzést aligha ismeri be valaki önmagáról. De a pszichológus-professzor szerint az irigység nem föltétlenül rossz érzés. Ellenkezőleg: ugródeszkául szolgálhat a sikerhez. Frey szerint van fekete és fehér irigység. A fekete romboló érzelmeket jelent. Az ilyen irigy ember mindig úgy érzi, háttérbe szorítják, és nem hiszi el, hogy mások tisztességesen jutottak a csúcsra. A „fehér irigység” viszont inkább csodálatot jelent, és hajtómotorként működik: aktivitásra sarkall, kreativitásra ösztönöz. Például Dustin Hoffmann ismeri ezt az érzést. Egy interjúban állította: „Ha nem irigyeltem volna a hollywoodi sztárokat, soha nem értem volna el ilyen sikereket.” Szerencsére átváltozhatunk „feketéből fehérré”, csak meg kell próbálni a másik bőrébe bújni. „Ha sikerül, akkor azonnal látjuk, hogy az irigyelt személynek nagy árat kellett fizetnie, meg kellett dolgoznia a boldogságért vagy a sikerért” - állítja Dieter Frey. Ha beszélgetni kezdünk az irigyelt emberrel, megtudhatjuk, hogy nemcsak több pénzt szerzett, hanem sokkal nagyobb stresszt élt át; rengeteg áldozatot hozott. És már nem is irigyeljük őt annyira. S vigyázat: aki mindig másokkal hasonlítja össze magát, s nem önmagához, a saját képességeihez és céljaihoz méri a teljesítményét, az örökké irigyen figyel mindenkit. Háborgó vita Angliában Méltó-e Picasso a múzeumra? John Glendevon fel van háborodva - és vannak, akik osztják a véleményét. A 83 esztendős brit üzletember és politikus két évtizeden keresztül államtitkári és miniszteri posztokat töltött be különböző kormányokban, érdemeiért bárói rangot kapott, majd a nagy gyógyszerkonszem, a Ciba-Geigy igazgató tanácsának élén állott. Most az ellen tiltakozik, hogy a szigetország több állami kézben levő múzeuma és képtára csaknem hétszáz millió forintnak megfelelő összeget költhet Picasso művek vásárlására. A báró véleményének alátámasztására közzé tett egy eddig a nyilvánosság által nem ismert beszélgetést Picasso- val, amelynek során az akkor 70 éves festő - idézzük - „megsemmisítő kritikát” gyakorolt saját életművével kapcsolatosan. Olyasmit mondott volna, hogy jóllehet fájdalmas erről szólni, de képei „elképesztő ostobaságokat” tartalmaznak. „Az emberek minél kevésbé értik meg azt, amit alkottam, annál jobban csodálnak. S annál többet fizetnek érte” - jelentette volna ki az idősödő mester. Tehát bűn óriási összegeket fizetni azért, mert egy „sarlatán” orránál fogva vezette kortársait - így a dühös Glendevon. A szakemberek zömmel persze ezúttal is Picasso védelmére keltek. A londoni egyetemen művészettörténetet oktató David Lomas szerint Picasso például kényelmetlenül feszengett művei „kapitalista árai” hallatán; ezért élvezettel pocskondiázta önmagát. Simon Wilson, a Tate-Galery igazgatója egy másik Picasso idézettel felelt: „Akárcsak Michelangelo, én is tudtam már festeni 16 esztendős koromban. De további hatvan esztendő kellett ahhoz, hogy úgy firkáljak akár egy kisgyermek.” A vételi szándékot végül is nem vonták vissza. A nem kevés pénz különben a nemrég bevezetett brit lottó által a művészetek számára biztosított alapítványból származik... Ferenczy-Europress Két tonna hadi-arany az óceánban Japán perel a kincsekért A japán óriás tengeralattjáró rakománya két tonna arany volt, amit 1944-ben a német szövetségeseknek szántak, cserébe a katonai technológiáért. Az amerikaiak azonban megfejtették a német és a japán kódot, s így sikerült elsüllyeszteniük a hajót az Atlanti-óceánon, 109 főnyi legénységével, mintegy 2000 kilométerre a Zöldfoki-szige- tektől nyugatra. Sokáig senki sem tudta pontosan, hol süllyedt el az I- 52, még az amerikai flotta sem. Paul Tidwell amerikai kincskutatónak most mégis sikerült megtalálnia a roncsot - több mint 5 kilométeres mélységben! Tidwell azokat a különleges kutatóberendezéseket használta, amelyek korábban csak a hadseregnek álltak rendelkezésére. Es mivel végétért a hidegháború, amerikai szonar-szakértőket szerződtethetett egy bérbevett orosz kutatóhajóra, a Juzs- morgeologijara. A kutatáshoz annak a Meridian cégnek a szolgálatait is igénybevették, amely 1985-ben részt vett a Titanic roncsának felkutatásában. Tidwellék két héten át kutattak a tengerfenéken, mintha csak gombostűt kerestek volna a szénaboglyában. A szakértők már türelmetlenkedtek, az üzemanyag is fogyóban volt, amikor sötét árnyék tűnt fel a műszereken. Az orosz vízalatti kamerák is arról tanúskodtak, hogy megtalálták a 109 méter hosz- szú tengeralattjárót. Jó állapotban van, alig rozsdásodott, - s a benne megtalált arany értéke 30 milliárd forint! A hajóra az aranyon kívül még 228 tonna cinket, molibdént és wolframot, továbbá 54 tonna nyersgumit és 3 tonna kinint is raktak. Azóta megszólaltak már a japánok is és hivatalosan közölték: a kincs nem Tidwellt, hanem a japán államot illeti meg. Szép és hosszú perre van kilátás. Anyjuknak tekintik a kutatót Dzsungelélet orángutánokkal Sokáig úgy tűnt, hiába gyötrődött a bomeói dzsungel poklában Biruté Galdikas. Az antropológus asszonyt tűzhangyák, homoklegyek, mérges pókok, moszkitók kínozták, az „erdei emberek”, vagyis az orángutánok pedig - akik miatt kiköltözött az őserdőbe - elbújtak előle. Galdikas 25 éves korában kezdte meg e majmok, a „rejtőzés mestereinek” tanulmányozását. A fiatal kanadai nő épp azért lett „szerelmese” az orángutánoknak, mert mindig csak akkor látta meg őket, ha napfény rájuk esett. Az lett számára a „tudományos frontát-, törés” időpontja, amikor 1971- ben sikerült egy teljes napon át nyomon követnie egy nőstényt és csecsemőjét, és tapasztalatait feldolgozta. Azóta az orángutánok világhírű kutatója. Galdikas negyed évszázados kutatásait összegezte most megjelent könyvében. Ebben vallotta be, hogy a legtöbb csalódást éppen a legutóbbi, bor- neói kutatások okozták számárai, de végül a legnagyobb örömben is itt részesült: ott ismerkedett meg Throatpouch- csal (hatalmas pofazacskójának köszönhette nevét), a 90 kilós, nagyerejű orángutánnal: az elsővel, amely hónapokon át megtűrte a kutató jelenlétét, annak ellenére, hogy a félénk orángutánok általában elbújnak az idegenek elől, és ágakat dobálva próbálják elűzni a betolakodót. Throatpouch-ról kiderült, hogy nem voltak agresszív szándékai, s nem volt kifogása Galdikas kíváncsisága ellen. A kutatónak - akit szinte anyjának tekintett - sikerült meglesnie egy olyan ritka pillanatot is, amikor az óriásmajom össze- csápott egy másik hímmel egy nőstény birtoklásáért. A tudós nő ezekben a hónapokban értette meg, hogy miért adták az indonézek az orángutánoknak az „erdei ember” nevet: mert úgy vélték, bundájuk ellenére igazi emberek, csak nem beszélnek, nehogy munkára fogják őket. A litván származású kutató annyira megszerette az „erdei embereket”, hogy ma már tudományos munkássága mellett a fennmaradásukért is harcol. Ez a harc igencsak időszerű, mert a nagyarányú erdőirtás megtizedelte az orángutánokat. Pedig ritkán betegszenek meg, 30-35 évig élnek, és a dzsungelben gyakorlatilag nincs ellenségük. Indonézia egykor jelentős orángután népessége azonban ma már alig tízezer főre zsugorodott, és a rendszeres erdőirtás tovább csökkenti a számukat. Makai György FEB Magyar Államkötvény 1997/X PILLANATOK A jelen nagy pillanataiban Ön is részt vehet így megteremtheti saját életének jelentős pillanatait. Például egy jó befektetési döntéssel. Magyar Államkötvény 1997/X 2 év futamidő, változó kamatozás. A kamat mértéke a Diszkont Kincstárjegy mindenkori árfolyamától függ, és fél évenként kerül megállapításra. Az első félévre érvényes kamat mértéke évi 35,43%. A kötvény kamatozása a kibocsátás napján kezdődik, és a lejárat után tovább már nem kamatozik. Jegyzés: 1995. szeptember 4-től 15-ig. Futamidő: 1995. szeptember 20-tól 1997. szeptember 20-ig. Kibocsátási árfolyam: A névérték 100%-a. Azok a befektetők, akik az első héten jegyeznek, a névérték 99,4%-áért juthatnak a kötvényhez. Kamatfizetési időpontok: 1996. március 20., 1996. szeptember 20., 1997. március 20., 1997. szeptember 20. Befektetése mindig biztonságos A Magyar Államkötvény 1997/X visszafizetéseire és kamataira az állam teljes körű, soha el nem évülő garanciát vállal. így pénze tökéletes biztonságban van. Pénze mindig elérhető A Magyar Államkötvény 1997/X - mint az eddig kibocsátott állam- kötvények többsége - a jegyzést követően másodlagos forgalomba kerül. Ez azt jelenti, hógy a futamidő alatt is napi árfolyamon adható és vehető. Ön eladhatja a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank fiókjaiban, valamint egyes forgalmazóknál. Megvásárlása pedig a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank fiókjaiban, valamint az értékpapír forgalmazóknál lehetséges. További aktuális információk: 266-6044 Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárd, Augusz Imre u. 7. • OTP Bank Rt. 7101 Szekszárd, Mártírok tere 5-7., Paks, Tamási, Bonyhád, Dombóvár, Tolna • Cooptourist Rt. (a New York Broker Kft. ügynökeként) 7100 Szekszárd, Kölcsey Itp. 160. • Magyar Takarékszövetkezeti Bank 7100 Szekszárd, Augusz Imre u. 11. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG
