Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)
1995-09-21 / 222. szám
ekszárdi üret A Tolnai Népújság melléklete 1995. szeptember 21-24. Fesztivál a városközpontban Interjú Dránovits Istvánnal, a rendezvény szervezőjével Ötödik éve, hogy a Szekszárdi Szüreti Fesztivált Dránovits István szervezi, illetve az általa kialakított csapat a Fesztivál Iroda keretén belül. A szervezői munkát immár másodszor is ők nyerték el az önkormányzat által meghirdetett pályázat során, így a következő négy évben is a Fesztivál Iroda fogja össze a szüreti fesztivál mára igen csak kiszélesedett gazdasági, művészeti, kulturális programjait. Tudja-e Ön? ...hogy a fesztiválon képviseltetik magukat Szekszárd testvér- és partnervárosai is, nem egy közülük első alkalommal vesz részt szüreti fesztiválon. Becséről 3 fős, Bezons-ből 6 fős, Bietig- heim-Bissingen-ből 2 fős, Tomiéból 3 fős, Waregen- ből 2 fős, Ravennából pedig 3 fős küldöttség érkezik. Legnagyobb számban Lúgosról érkeznek vendégek, a teljes képviselő-testület a polgármester vezetésével, mintegy húszán, valamint a helyi egyházak 6 lelkésze. ...hogy ebből az alkalomból adják vissza a romániai bu- nyaszekszárdiak a szekszárdiak ■ látogatását. Bunya- szekszárdot a múlt század második felében alapították szekszárdi gazdák, akik úgy vélték, ott könnyebben juthatnak földhöz, jobban boldogulhatnak. Bunyaszek- szárdnak már csak hűlt helyét lelni, volt lakói pedig a környező településekre költöztek. Sokan a közelben lévő Lúgosra, többek között ennek is köszönhető a partnerkapcsolat. * ...hogy mintegy 20 kézműves mesterség képviselői mutatkoznak majd be a Babits Mihály Művelődési Ház által szervezett kézműves udvarban. Többek között kékfestő, pipakészítő, csipkeverő, fazekas, hangszer- készítő és mézeskalácsos kínálja majd portékáját, többségük pedig a tárgyak elkészítését is bemutatja. A kézművesek egy része Szekszárdról és a megyéből érkezik, például Dombóvárról, Medináról, de jönnek Budapestről és Pécs környékéről is. __ ...hogy a DED ASZ üzemigazgatósága a különféle fogyasztók hálózatba csatlakoztatásával szolgálja a fesztivál sikerét, s természe-' tesen a zavartalan áramellátással. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy egy-egy ilyen rendezvény nem jár kiemelkedően magas áramfogyasztással, illetve hálózat-terheléssel. — Úgy éreztem, kár lenne hagyni veszendőbe menni mindazt a tapasztalatot, amire az évek során szert tettem, ezért pályáztam meg ismételten a fesztivál rendezési jogát - mondja Dránovits István. — Változik vagy marad a fesztivál kialakult arculata? — A pályázati kiírásban az szerepelt, hogy lényegesen ne térjünk el a korábbi években általunk kialakított formától. Ezért csütörtökön nyitunk, vasárnap a tűzijátékkal zárunk. A borudvarban minden este lesznek programok és ezzel párhuzamosan az utcán különböző szabadtéri gyerekprogramok, színházi előadások, mazsorett csoportok bemutatója. Ugyanakkor változásokat is • tervezünk, az egyik ilyen, hogy a vidámparkot áttelepítettük a Luther térre. Ezzel egy összefüggő, sétányszerű kiállítási, fesztiváli területet alakítottunk ki a Liszt Ferenc tértől a Múzeum melletti térig. így szerves egységet képez az egész rendezvénysorozat: a Borudvar, a művelődési házban az Alisca Expo, a Vállalkozásfejlesztési Szakmai Napok, a Művészetek Házában az író, nagykövet, politikus találkozó, a mesterségek bemutatása és a kirakodóvásár. Megjelennek a borrendek, lesz borrendi avatás, a jól bevált szerkezetet próbáltuk megőrizni. — Említette a tűzijátékot.— Lesz, vasárnap este, de ezúttal nem a Kálvária dombon, hanem a városközpontban, a Prométheusz parkban. — A Szekszárdi Szüreti Fesztivál egyik leglátványosabb része a szüreti felvonulás. Itt várható-e változás? — Igen, a folklór műsor ezúttal nem a felvonulást követően kerül bemutatásra a Prométheusz parkban, hanem menet közben. Elképzeléseink szerint a menettáncokkal dúsított két órás szüreti fesztiváli felvonulás igazi látványosság lesz. Nagy örömünkre szolgál, hogy elértük, a polgármesteri hivatal is fontos rendezvénynek tekinti ezt a négy napot a város életében és kiemelten kezeli a gazdasági programokat is. — Kiknek? A szekszárdi polgároknak vagy a szóló' és bor városába látogató vendégeknek, turistáknak rendezik a szüreti fesztivált ? — Egy ilyen méretű településnek, ahol ekkora hagyományai vannak a szőlő- és bortermelésnek, olyan állandóan visszatérő, kiemelt, nagy rendezvénye kell hogy legyen minden ősszel a szüreti fesztivál, ami vonzza a belföldi és külföldi érdeklődőket. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, mi nem a turistáknak szervezzük a Szekszárdi Szüreti Fesztivált, hanem a szekszárdiaknak, mert megérdemlik az itt élők, hogy legalább egy évben egyszer, három napig jól érezzék magukat a saját városukban, úgy, ahogy kedvük tartja. Úgy érzem, beérett ez a rendezvény és lassan regionális méretben is kiemelt programként tarthatja számon a város és környezete. F. Kováts Éva Eseményről eseményre Szeptember 21., csütörtök Szekszárdi Szüreti Fesztivál 10.00: A borudvar nyitása. A Babits Mihály Művelődési Ház előtti kerthelyiségben a szekszárdi és környékbeli borosgazdák, bortermelő cégek várják kiváló minőségű boraikkal a vendégeket. 10.00: A kézműves-udvar nyitása a Babits Mihály Művelődési Ház melletti téren. 20.00: Nyitóbál a Bórudvarban a Palotabozsoki Martini zenekarral. Alisca Expo '95 12.00: Az Alisca Expo ’95 Szakkiállítás és Vásár Ünnepélyes megnyitója. Megnyitja: Dr. Gulácsi Gábor helyettes államtitkár, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium. Helyszín: Babits Mihály Művelődési Ház. III. Vállalkozásfejlesztési Szakmai Napok A III. Vállalkozásfejlesztési Szakmai Napok helyszíne a Vállalkozók Háza II. emeleti konferencia terme. 13.30: Regisztráció. 14.00: Megnyitó. Megnyitja: Huth József, a Tolna Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 14.00: A kis- és középvállalkozások helye, szerepe az IKM új iparfejlesztési koncepciójában. Dr. Gulácsi Gábor helyettes államtitkár, Ipari és Kereskedelmi Minisztérium. 14.30: Vállalkozásfejlesztés és pénzpolitika - 1996-os tervek. Hegedűs Éva helyettes államtitkár, Pénzügyminisztérium. 15.15: Merre tart a magyar gazdaság? Dr. Bácskai Tamás közgazdász, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Kuratóriumának elnöke. 16.00: Van kiút! Dr. Kopátsy Sándor közgazdász. MEGNYÍLOTT Szekszárd, Páskum u. 4. sz. alatt (KSZE-vel szemben) ALKATRÉSZBOLT kenoanyago fagyálló A ékszíj akkumulátor gumiköppeny Suzuki IJ Van 1060000 Ft * AFA Van is van Itt az áruszállító Suzuki! Két ajtóval kevesebb, 1000 liter árutérrel több. Ez a Suzuki új, hazai gyártású áruszállítója, a Suzuki Van. Jó tudnif, hogy az előnyök sorában a visszaigényelhető ÁFA csak egy a sok közül. A többit pedig már úgyis tudja, hiszen a Van is egy igazi Suzuki. SUZUKI. Jól jár vele. Az Ön márkakereskedője: Suzuki Hirt Autószalon 7090 Tamási Vasút u. 1-3. (A 65-ös főúttól 120 m-re.) Tel/Fax: 74/471-032 45 % előleggel, kamatmentes részletre I CSÓRÉ - TRIÓ BfÍL 1995.&yefit. 30-ók 2t- ónACóí. az Éva udvarán. Jegyek a helyszínen 30Q.-Ft-ért Kaphatók. V (78321) J