Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-18 / 219. szám

2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1995. szeptember 18., hétfő A baloldali platform nem támogatja a NATO-tagságot „Pártos” hétvége, éles kritikákkal A hét végén ismét több parlamenti párt tárgyalt időszerű bel- és gazdaságpolitikai kérdésekről. Az ellenzék bírálta az Alkotmánybíróságnak címzett kormány-állásfoglalást. Az MSZP Baloldali Tömö­rülés platformjának országos tanácskozásán hangoztatták: bár méltányolni kell a tőke profittörekvéseit, a munka­adóknak, a befektetőknek szo­ciális téren az eddiginél na­gyobb kötelezettségeket kel­lene vállalniuk. Az erről szóló elvi nyilatkozatot az MSZP novemberi kongresszusán tár­ják a tagság elé. A platform kinyilvánította, hogy - eltérően a kormány ál­láspontjától - nem támogatja hazánk NATO-hoZ való csatla­kozásának tervét, mert úgy véli, „ezzel elveszítenénk a hatá­ron túli magyar kisebbségeket”. Az SZDSZ-frakció hétvégi tanácskozásán elsősorban gazdaságpolitikai témákról tárgyaltak. Az eszmecserén jelenlévő pénzügyminiszter továbbra sem osztotta az SZDSZ véle­ményét az önkormányzatok finanszírozásának mértékét il­letően, és a családi támogatá­sok rendszerét is a kisebb koa­líciós párt véleményétől elté­rően képzeli el. Az Alkotmánybíróság dön­téséről kiadott kormányköz­leményt minősítve Bauer Ta- Más ügyvivő azt mondta: SZDSZ-es miniszter nem látta megjelenés előtt a közle­ményt, egyébként is helytele­nítik az „üzengetést”. A Fidesz-Magyar Polgári Párt kétnapos zamárdi tanács­kozásán élesen bírálták a kor­mánynyilatkozatot csakúgy, mint a kabinet egész gazda­ságpolitikáját, amelyet - mint megfogalmazták - „szitává lőtt” az Alkotmánybíróság. A kereszténydemokraták keményen bírálták a kabinet reflektálását az Alkotmánybí­róság legutóbbi döntésére. Hangoztatták: a jövőben csak akkor vesznek részt a minisz­terelnök által kezdeményezett tárgyalásokon, ha a kormány nem támadja az alkotmányos alapintézményeket. Belügyminiszteri határszemle A szerbek ellenőrizte, horvát területtel érint­kező dél-baranyai határvidék védelmére rendelt határvadász alakulatokat szemlélte meg Kuncze Gábor belügyminiszter szombaton. El­ismerését és köszönetét fejezte ki a katonáknak helytállásukért, s több tisztet előléptetett. A holocaustra emlékeztek Budapesten a Kozma utcai izraelita temetőben a Mártírok Emlékművénél tartottak megemlé­kezést vasárnap. Domán István főrabbi emlé­keztetett arra, hogy térségünkben szaporodnak az antiszemita megnyilvánulások, s e fölött nem hunyhat szemet a hatalom. Elhunyt Petrik József Hatvanöt éves korában elhunyt Petrik József Jászai Mari-díjas, érdemes művész. A népszerű rádiósorozat, a Szabó család Ferkójaként is or­szágosan ismert színész, rendező pályája első szakaszában az Operett-, a Víg- és a Petőfi Színház tagja, majd csaknem másfél évtizeden át a Déryné rendezője volt. Ferkó szerepétől megválva a közelmúltban vette át a Szabó csa­lád rendezését. Folytatódik a Marinko-per Mintegy kéthónapi szünet után ma folytatják Magda Marinko és társai büntetőperének tár­gyalását a Fővárosi Bíróságon. Az elsőrendű vádlottat - mint ismeretes - több emberen el­követett emberölés bűntettével vádolják. Börtönőr öngyilkossága A Veszprém megyei büntetés-végrehajtási in­tézetben szombaton mellbe lőtte magát L. Fe­renc bv-őrmester, s a helyszínen meghalt. A vizsgálat szerint az idegenkezűség ki van zárva. Gyorsvonat-személyautó ütközés A Budapest és Celldömölk között közlekedő gyorsvonat elé hajtott a Csajág és Balatonke­nese közötti vasúti átjárónál vasárnap egy sze­mélyautó. A személygépkocsi vezetője súlyo­san megsérült. Tudományos központ Franciaország a most elkezdett kísérleti atomrobbantások befejez­tével „tudományos központtá” akarja átalakítani a csendes-óceáni Mururoa szigetén lévő kutatóhelyét. Jacques Godfrain francia együttműködési miniszter kijelentette: az összegyűjtött ismeret- anyagot „az egész emberiség számára hasznossá” kívánják tenni. Támogatás a Saabnak A svéd kormány átfogó támogatást nyújt a Saab gyárnak, hogy megvalósulhasson a Wallenberg-csoport és Magyarország közötti, a JAS katonai repülőgépekről kötött elvi megállapodás. Keleti Györgyöt stockholmi látogatásra hívta meg kollégája, Thage Pe­ters. A honvédelmi miniszterek együttműködési szerződést írnak alá, amelyben Magyarország vállalja, hogy nem adja tovább a Svédországtól kapott katonai titkokat. Lezuhant négy repülő Négy katonai gép összeütközött és lezuhant Mexikóvárosban a függetlenségi háború kezdetének 185. évfordulója alkalmából tar­tott légibemutatón. A szerencsétlenség következtében hat pilóta életét vesztette. Német bunkervita Kormányzati atombunker felújítását tervezi a német kabinet. Bonn több mint 200 millió, márkát akar költeni a létesítményre, amely háromszáz méter mélyen, egy szőlővel bontott magas hegyoldalon található. Szakértők javasolják, hogy a kormány a felújítás helyett inkább az egykori szocialista német állam volt vezetőinek vala­mely Berlin közeli atombunkerét vegye kezelésébe. A Merénylet Izmirben Pokolgép robbant a törökországi Izmir város egyik kávéházában vasárnap délelőtt. Négy ember életét vesztetté, huszonötöt sérülé­sekkel kezelnek. A kávéházat gyakran látogatták szabadságos ka­tonák, és a feltételezések szerint ezért vált a merénylet célpontjává. Kínai vécétérkép A világon elsőként vécétérképet adott ki a sanghaji városvezetés. Az ország legnagyobb városának több lakosa van, mint Magyaror­szágnak. A 13 millió sanghajira és a turistákra 1104 nyilvános il­lemhely jut, de ezeknek csak egynegyede a női. Shawntel Smith lett Miss Amerika 1996. Az ok­lahomai születésű királynőnek Heather Whitestone, Ame­rika tavalyi szépe teszi fejére a koronát. fotó: feb/reuter Ráadásul hétig \ 29,5^0 jegyezhető a Kamatozó Kincstárjegy 1996/IX. Az igen népszerű Kamatozó Kincstárjegy jegyzési idejét meghosszabbítottuk: a havon­ta kibocsátott állampapír mos­tantól két héten keresztül kapható. Hogy még könnyeb­ben hozzáférhető legyen. Miért kedveli nagyon sok em­ber ezt a befektetési formát? C-^ Mert az egyéves futam­idejű értékpapír megemelt évi 29,5%-os kamatot nyújt. Ez kiemelkedően magas erre az időszakra. t's' Mert a Kamatozó Kincs­tárjegy biztonságát az állam garantálja. C3T Mert tőzsdei forgalma­zásra kerül, sőt a futamidő alatt az OTP Bank kijelölt fiókjaiban napi áron adható és vehető. CS" Mert a futamidő alatt vissza is váltható. (Figye­lem: ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befek­tetőknek.) CS* Mert - mint az alábbi lis­tából kiderül sok forgal­mazónál vásárolható. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1996/IX.) 1995. szeptember 18-29-ig je­gyezhető. Kibocsátási árfo­lyam: 1995. szeptember 18-22. között 99%, 1995. szeptember 25-29. között 99,5%. A kamatozás kezdő időpont­ja: 1995. október 4. Évi kamata 29,5%. További aktuális informá­ciók: 266-6044 A Kamatozó Kincstárjegy az alábbi forgalmazóknál jegyezhető: OTP Bróker Rt. 1051 Bp„ Vigyázó F. u. 6. • OTP Bank Rt. 7101 Szek- szárd, Mártírok tere 5-7., Paks, Tamási, Bonyhád, Dombóvár, Tolna • MNB Tolna Megyei Igazgatóság 7100 Szekszárd, Beloiannisz u. 13. • Cooptourist Rt. (a New York Broker Kft. ügynökeként) 7100 Szekszárd, Kölcsey Itp. 160. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG

Next

/
Oldalképek
Tartalom