Tolnai Népújság, 1995. szeptember (6. évfolyam, 205-230. szám)

1995-09-01 / 205. szám

KEMÉNY FIÚK A PVSK SZURKOLÓI (2. oldal.) BÁTASZÉK, BONYHÁD, DOMBÓVÁR, DUNAFÖLDVÁR, PAKS, SIMONTORNYA, SZEKSZÁRD, TAMÁSI, TOLNA ÉS KÖRZETÜK NAPILAPJA* 1995. SZEPTEMBER 1. PÉNTEK ÁRA: 25,50 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM A NÉPÚJSÁG műsorajánlata mai mellékletünk Megyei vadásznap a sióagárdi lőtéren Remény és csüggedés között. — Rátapintott a legérzékenyebb pontra - mondta Szász János, Závod polgármestere, amikor arról kérdeztük, mi lesz a templommal. A falu fölé magasodó dombon álló katolikus templom mellé ugyanis már több, mint egy éve lerakták a cserepet. A felújításra váró épületben egyelőre csak két ember dolgozott: a padokat vonták be lakkal. A templom elhúzódó felújításáról és a falu más problémáiról kérdeztük a Závod első emberét. (írásunk a 4. oldalon.) fotó: bakó jenő „Félrekaranténozzák” a miszlai gyerekeket? Mindenkinek a maga igazsága Minden jel szerint folytatódik a tavaszi gyönki iskolabotrány. Augusztus 30-i dátummal levelet kaptak a miszlai szülők, mi­szerint a gyönki iskolában a „tanév során az oktatást biztosí­tani nem tudjuk”. Az aláírás: Iskolai és Közoktatási Társulás Intéző Bizottsága. A szülők meg nem értenek semmit, mert mindenki más mond. Az Országos Vadásznapok rendezvény-sorozatához kap­csolódva a Tolna Megyei Va­dász Szövetség szombaton ren­dezi meg vadásznapját a sióa­gárdi lőtéren. A reggel 8 órai megnyitó után 8.30 órától A Tolna Megyei Közgyűlés jú­lius 29-i ülésén úgy döntött, hogy az 505. számú (Ady Endre) szakmunkásképző inté­zet szakmai gyakorlati oktatá­sát vállalkozásba adja. Tette ezt többek között azért, mert ez a lépés - illetve az abból szár­mazó megvalósulás - a koráb­binál jobban közelít a társa­dalmi igényekhez, már ami a szakmák típusait illeti. Anyagi­lag is előnyösebb ez a konst­rukció, hiszen a vállalkozó a kötelező normatíva bizonyos részét visszaigényelheti az ál­lamtól. Mivel a gyakorlati okta­Az időszerű polgári védelmi tudnivalók szerepeltek annak a tájékoztatónak a napirendjén, melyet tegnap tartott a szek­szárdi közgyűlés képviselői számára Mácsai Antal őrnagy, a Polgári Védelem szekszárdi körzetének parancsnoka. Aktu­alitást adott a beszámolónak az a kérdés is, ami a legutóbbi ön- kormányzati ülésen merült fel a megyeszékhely védelmi hely­zetével kapcsolatban, különös tekintettel a határainktól délre dúló háborúra. Ilyen irányú egyéni és csapat koronglövé­szet várja az érdeklődőket, majd 9 órától íjászati bemutatót tekinthet meg a közönség. A 9.30 órai légpuska céllövészet után 10 órakor kezdődik - ho­zott anyagból - a vadpörkölt- főző verseny, majd 13 órakor a vadászkutya őrző-védő, 14 órá­tól pedig a vadászruha bemu­tató. A látogatók megtekinthe­tik a természetvédelmi kiállí­tást, a trófea-bemutatót. A va­dászkalandok rajongói talál­kozhatnak Szabolcs József író­val, aki a rendezvény alkalmá­ból dedikálja a helyben megvá­sárolható, Apám és én 100 éven át vadásztunk című könyvét. tás tanműhelyhez kötött, így az önkormányzat belső pályázatot írt ki a Keselyűsi úti volt Totév- telepen található tanműhely működtetésére. A tegnapi eredményhirdetésen az induló három pályázó közül a Mester Kft. munkáját ítélte a legjobb­nak a bíráló bizottság. így a megyei önkormányzat - adott tájékoztatást Ternesi Ágnes al- elnök - ezzel a szekszárdi cég­gel köt vállalkozói szerződést, határozatlan időre. Az elméleti képzés természetesen továbbra is az 505. számú intézmény fel­adata. -szá­közvetlen veszély szerencsére nem fenyegeti a területet, ám az erre hivatott szerveknek fel kell készülnie egyéb vészhelyze­tekre, például a természeti ka­tasztrófákra is. Ezzel összefüg­gésben hangzott el ismertetés a városházán a polgári védelem fogalmáról, lényegéről, tevé­kenységéről. A tájékoztató ezt követően a Területi Polgári Védelmi Pa­rancsnokságon, a régi Várme­gyeházán folytatódott tovább. (Folytatás a 3. oldalon.) Katona József, Katona Jó­zsef né, Láncos Jánosné, Takács Józsefié és Kovács Tiborné fordultak az újsághoz, nem tudván, hogy mitévők legye­nek. Egy bizottság írt nekik, Vajon az idei szüret előtt hány szőlősgazda merné megmutatni az ültetvényét a kritikus szemű gazdatársainak? Mert az idei év nem volt akármilyen! A Dunán­túli Szőlészeti és Borászati Ku­tató Intézet Pécs melletti kísér­leti telepére utaztak megyénk­ből csütörtökön a frissen vég­név, pecsét nélkül, amelyről semmit sem tudnak biztosan. Csak hallották, hogy nem is törvényes. A gyerekeik révén ismerős tanárok annyit monda­nak, hogy a vitában nem haj­zett vincellérek és az érdeklő­dők, hogy megtekintsék a már hagyományos szőlészeti bemu­tatót. Dr. Diófási Lajos igaz­gató, a nagytekintélyű szakem­ber röviden összefoglalta az idei év növényvédelmi tapasz­talatait, majd megtekintették a különböző szőlőfajtákat. . landók részt venni, az ő dolguk a tanítás. Tavasszal azzal fe­nyegették meg a gyerekeiket, hogy „visszafordítják” a diák­buszt, most azzal, hogy egy kü­lön terembe terelik a 29 miszlai gyereket, de nem tanítják őket, vagy ahogy egyik anyuka fo­galmazott „félrekaranténozzák a gyerekeinket”. Volt szülői ér­tekezlet a helyi polgármesteri hivatalban, de nem lettek oko­sabbak. (Folyatás a 2. oldalon.) — Harminc éve neíh volt ilyen súlyos peronoszpóra jár­vány, mint amilyen az idén súj­totta a szőlőültetvényeket, és ez csak az egyik probléma, arfiivel meg kellett az idén küzdenünk, mert ott volt az atkajárvány, a lisztharmat, a fakórothadás, (Folytatás az 5. oldalon.) Röviden A tolnai gimnázium tan­évnyitó ünnepélyére szep­tember 3-án, vasárnap, 16 órakor kerül sor. A hatosztá­lyos és a négyosztályos képzésben részt vevő elsős osztályok tanulóinak egy órával korábban, 15 órakor kell megjelenniük az isko­lában. Dr. Jánosi György or­szággyűlési képviselő ügy­félszolgálati irodája Szek- szárdon, a Költsey lakótelep 26. szám alatt 1995. szep­tember 1-jétől keddi és csü­törtöki napokon kilenc és 12 óra között lesz nyitva. Az allergén parlagfű pol­lenje igen magas koncentrá­ciójú a levegőben, emelkedő mennyiségben van jelen a csalán. A fűfélék és az üröm csökkenőben van, csekély mennyiségben van jelen a libatop és a útifű. Az aller­gén gombák közül az Alter- nária spórája magas, a Cla- dospórium pedig közepes mennyiségben száll a lég­térben. Megjelent a Központi Sta­tisztikai Hivatal Tolna Me­gyei Igazgatósásának tájé­koztató kiadványa, amely az 1995. év első félévéről szól. A kiadványban szó esik többek között a népesség- változásról, a munkanélkü­liség és a kerestek alakulá­sáról, a lakásépítésről, a gazdasági folyamatokról, a mentőszolgálatról, a zöld­ség- és gyümölcsárak alaku­lásáról a megye piacain. Kiállítás a ZUG-ban. A meghökkentő IQ. R.V.A. nevet viselő - Belvaracz Sándor, Dicső Zsolt és Jan­kó vies Zoltán - alkotta szekszárdi művészeti trió mutatkozik be szeptember 3-án, azaz vasárnap este hat óra kezdettel a megyeszék­helyen, a Béla király tér 6. szám alatt található ZUG- ban. A művészeti csoport látvá­nyos kiállítással várja az ér­deklődőket. Képzés, vállalkozói alapon A polgári védelemről a városi képviselőknek Szőlészeti bemutató, szüret előtt A vincellérek Pécsre utaztak A Nap Hírei Vitézek Tolna megyéből A vitézi rend fennállásának 75. évfordulója alkalmából szep­tember 2-án, azaz szombaton délelőtt 11 órától új tagokat avat a rend Pécsett, a székes- egyházban. Tolna megyéből tizenkét vitéz vesz részt a nagyszabású eseményen. Tűzoltó ünnepség őcsényben Ünnepséget tart az őcsényi Tűzoltóegyesület szeptember 3-án, vasárnap. Az ünnepség 9 óra 45-kor, térzenével kezdő­dik a református templom parkjában. Tíz órakor a Him­nusz elhangzása után kerül sor az egyesület zászlójának meg- áldására és szentelésére. Ezt követi az egyesület és a zászló történetének ismertetése, majd az ünneplők köszöntése és a zászlószegek elhelyezése. Az őcsényi Önkéntes Tűzoltóe­gyesület ünnepsége az egység elvonulásával zárul. Eladják Tolnán a garzonlakásokat Tolnán, a Festetich utcában 1990. második félévében 14 önkormányzati garzonlakás készült el. A lakások fiatalok életkezdéséhez számára nyúj­tottak volna segítséget, előta- karékossági kötelezettséggel. A jogszabályok azóta megvál­toztak, a lakások már nem tud­ják betölteni eredeti funkció­jukat, a városnak pedig nincs pénze a felújításukra. A tolnai képviselő-testület ezért úgy határozott, hogy elidegeníti a lakásokat. Az ehhez szükséges rendeletmódosítást vélhetően szeptemberben hozzák meg a képviselők. Az adható „F”-ről döntöttek Tolnán A tolnai képviselőtestület nem sorolta a helyi művelődési ház újdonsült vezetőjét, Lönhardt Ferencet az adható „F” fizetési kategóriába. A döntést meg­előzően felmerült, hogy ' az igazgató - pályázati kiírás alapján meghatározott - bére­zése ellentmondásban van egy korábbi testületi határozattal, mely a művelődési ház közal­kalmazotti állományánál ren­delkezik az „F”-kategóriába sorolásról. (A korábbi igazgató „F”-kategóriát kapott.) A tes­tület azonban - az Ügyrendi és Jogi Bizottság állásfoglalásá­val szinkronban - nem látott ellentmondást, az új igazgató nem kapta meg az ^’’-kategó­riát. Az így fennmaradó pénzt a testület elvonta a művelődési háztól. Hétfőtől üzemelő konyha Németkéren Mint arról már írtunk, a jövő­ben ismét az önkormányzat üzemelteti a régi bölcsődében lévő, az utóbbi hetekben teljes felújításon átesett németkéri konyhát. Ahogy azt ígérték az annak idején illetékesek, hétfő­től már teljes kapacitással mű­ködik a konyha, több mint másfél száz iskolás, óvodás és felnőtt számára biztosítva az étkeztetést. Tamásiban tudják Merre lehet kitörni? Mindenki, aki tenni akar a tele­pülésért, keres magának olyan pontot, amely rövid időn belül látványos eredményt produkál. Tamásiban Feliinger Károlyné polgármesterasszonnyal az élen, az idegenforgalmat tekin­tik ilyen kitörési pontnak. Számos elemző, értékelő vizsgálat után úgy döntöttek, hogy ez legyen az a terület, amellyel intenzívebben kell foglalkozni. Minden felmérés igazolta, hogy a Balaton, a Me­csek viszonylagos közelsége, a helyi és a gunarasi melegvizes strandok több lehetőséget kí­nálnak. Ráadásul ezen a terüle­ten kellene a legkevesebbet in­vesztálni. Minderre még a nyár elején hoztak egy határozatot. Intézőbizottság alakult azon az ülésen, ahova a város területén élő, dolgozó, az idegenforga­lomhoz valamilyen módon kö­tődő magán- és jogi személyek, utazási hivatalok, irodák, gaz­daságok, intézmények kapcso­lódtak. A hat tagú intéző bizott­ság e héten tartotta ülését, ahol már a jövő évi terv meghatáro­zása szerepelt napirenden. Eh­hez a helyi lehetőségek pontos ismerete volt szükséges. Ily- módon dolgozták ki a turiszti­kai kínálatot. Ajánlatukkal megjelentek a Balaton melletti szállodákban, ahol kedvező fo­gadtatásra találtak. A város ön- kormányzata ezen információk birtokában dolgozza át a rende­zési tervét és formálja a város arculatát. Nem rivalizálva a tér­ségben az idegenforgalomban érdekeltekkel, hanem össze­fogva valamennyiükkel, decsi -

Next

/
Oldalképek
Tartalom