Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-10 / 186. szám
1995. augusztus 10., csütörtök Erről Arról 9. oldal A nyolcadik férj megint panaszkodik Liz Taylor „semmit sem tanult” A titkosügynök titokzatos halála Holtan találták fürdőszobájában a 40 éves Mario Fer- rarat, az olasz katonai titkosszolgálat, a SISMI ügynökét. Fürdőköntöse övénél fogva akasztotta föl magát a törülközőtartóra. Élettársa, a 27 éves Maria Antonietta Viali nem hisz alapvetően életvidám barátja öngyilkosságában. „Gyönyörű vasárnap délelőtt volt, a tetőteraszon napoztunk. Mario ajánlotta, leugrik a sarki cukrászdába fagylaltért. Amikor egy óra múltán sem ért vissza, lementem a lakásba, és holtan találtam a fürdőben...” A férfi teljesen fel volt öltözve, zsebében a pénzen kívül a lakáskulcs lapult. A rendőrség is kételkedik a látszólagos öngyilkosságban. A törülközőtartó mindössze egy méternyire van a padozattól. Átkozottul bonyolult, szinte lehetetlen ilyen pózban önakasztást elkövetni. A férfinak ráadásul volt szolgálati fegyvere, bármikor főbe lőhette volna magát - nyilatkozta az ügyet vizsgáló Rodolfo Ronconi bűnügyi rendőr felügyelő. A titkos ügynök orvosa is megerősítette: Ferrara kiegyensúlyozott, jó idegzetű, egészséges férfi volt. Halálát csakis gyilkosság okozhatta. A SISMI persze nem hajlandó titokzatos körülmények között elhunyt embere tevékenységét nyilvánosságra hozni. Annyi azonban kiszivárgott: két útlevele, továbbá hamis rendőrigazolványa is volt. Melanie a férfiakról „Don Johnson nagyszerű az ágyban. Vele akár tízszer is szeretkeztünk egyetlen éjszaka - nyilatkozta Melanie Griffith. - Antonio Bande- rasszal más a helyzet. Vele úgy élünk, mint a mesében. Egészen más kaliber, mint Don. Mennyiségileg kevesebb, de sokkal intenzívebb a szexuális életünk.Soha nem találkoztam még ilyen tehetséges férfival az ágyban.” A 36 éves színésznő - bár kétszer volt már Johnson felesége - alig várja, hogy hivatalosan is kimondják a válást. Szeptemberben ugyanis szeretne hozzámenni a nála két évvel fiatalabb, jóképű színészhez. Addig a kolléganőjétől, Michelle Pfeiffertől bérelt villában laknak. Elizabeth Taylornak hét házassággal a háta mögött sokkal több tapasztalata van, mint a legtöbb nőnek. Jelenlegi férje, Larry Fortensky azonban másképp látja. Szerinte Liz semmit sem tanult az előző kapcsolataiból. Ahogy barátainak meséli, az élet nem habostorta a 62 éves dívával a világhír és a 60 millió dolláros vagyon ellenére sem. Liz apró, de gonosz trükkjeivel, állandó bosszantásával pokollá teszi 43 éves férje életét. Ha ez így megy tovább, a nyolcadik házasságnak is nemsokára vége lesz. A jelenetek, amiket Larry mesél, felülmúlják még a legrosszabb szappanoperák kiagyalt sztorijait is. A veszekedések a franciaágyban kezdődtek. „Úgy horkol, akár egy kocsis” - panaszkodik a „háziférfivá” vedlett egykori építőipari munkás. „Mindent megpróbáltam, hogy leszoktassam a horkolásról, de reménytelen eset. Még Több, mint fél évezrede viták kereszttüzében áll az italok fekete báránya, a kávé. Ellenzői indulatos érvekkel ostorozzák, szenvedélyes élvezői elszántan védelmezik. Ez idáig meggyőzőbbnek tűntek azok a vélemények, melyek a feketeleves egészségkárosító hatása mellett kardoskodtak, mondván: vérnyomásnövelő hatása megterheli a szívet és az érrendszert, csersavtartalma roncsolja az emésztőszerveket. A legújabb kutatások eredményei azonban a feketézőket látszanak igazolni. A közhiedelemmel ellentétben a tartós kávéfogyasztás, még nagyobb mennyiség esetén sem okoz magas vérnyomást. A szervezet ugyanis egy hét leEgy jótanuló tragédiája: algebra vizsgája előtt főbelőtte magát, mert attól félt, hogy nem kap jeles osztályzatot. A 21 éves Leonardo Loren- tini nevét jól ismerték Itáliában. A Perugia melletti Torre del Colle falu szerényen élő földműves családjának fia már gyermekkorában kitűnt éles eszével és szorgalmával. Még a mezei munkák alól is felmentették s a fiúcska valóban az osztály, sőt az iskola legjobb tanulója lett. A faluban csak „a az éjjeliszekrény is beleremeg, ha felhorkant.” A húsz évvel fiatalabb férj - vesztére - azt is felesége szemére hányta, hogy éjszaka sokszor oldalba böki őt hitvese. A ház asszonya erre a 180 centis férfit bedugta a legkisebb vendégszobába, ami „nem nagyobb, mint egy ruhásszekrény"” Veszekedéseik másik sarkal- latos pontja a dohányzás. Mivel Liznek eddig még soha nem sikerült abbahagynia, a fejébe vette, hogy erősen dohányos férjét szoktatja le. Már egymillió dollárt is felajánlott Larry- nek, ha abbahagyja, ám az ő válasza csak ennyi volt: „Ha te leszoksz, én is.” A naponta előjövő témának a férj egyszer úgy vetett véget, hogy elment otthonról és egy hétig nem került elő. Mivel külön szobában alszanak, Larry reggel megy át Liz- hez, hogy tévézés közben elfogyasszák reggelijüket. Ám Liz forgása alatt hozzászokik a koffeinhez, ami ezután a vérnyomást inkább kedvezően szabályozza, mintsem károsan befolyásolja. Gyakran teszik felelőssé a kávét a magas koleszterinszint miatt is. Való igaz, hogy a hagyományos gépen főzött ital nem ajánlható azoknak, akiknek magas a koleszterinszintjük, ám filteres kávét ők is bűntudat nélkül fogyaszthatnak. A kávé nemcsak izgató, hanem enyhe vízhajtó hatású szer is, ezért idős korban jótékonyan hat az elfáradt szív izomzatára, teljesítőképességére. A szenvedélyes kávéfogyasztók elsősorban frissítő, élénkítő hatása miatt hajtanak le egy-egy csésze forró feketét. mi kis zseninknek” nevezték és a sikersorozat a középiskolában is folytatódott. Az egyetemi felvételi vizsgán is száz százalékos teljesítményt nyújtott s matematika szakosként tanult tovább. Szokott formájában fejezte be az első évet, majd most, a második év végén a hat vizsgából ötöt „30 e lode” jeggyel, a legjobb elérhető osztályzattal tett le. Már csak az algebra szigorlat volt hátra, amikor elbizonytalanodott, szörnyű idegesség vett rajta uborkaszeletekkel és teászacskókkal a szemén fogadja férjét, akinek a látványtól elmegy az étvágya. A sztár napi rituáléjához tartozik az is, hogy papagáját beszélni tanítja. Igaz, a madár évek hosszú sora alatt sem tanult meg egyetlen szót sem, a ház lakóinak azonban naponta ezerszer is meg kell hallgatniuk a magnóra felvett szöveget: „Imádom a gyémántokat!” Van még bőven olyan szokás, amit Larry nem képes elviselni. Ilyen például az, hogy Liz napi három órán át nézi a bugyuta szappanoperákat, hogy rendetlen és feledékeny. Larry túlzásnak tartja azt is, hogy a medencét naponta tisztíttatja, ugyanakkor szinte alig úszik benne és azt az „úri” szokást is, hogy az ebédlőasztalnál olyan messze ülnek egymástól, hogy beszélgetni sem tudnak. Bár lehet, hogy ez nem is olyan nagy gond, hiszen Liz örökké a vonalait félti, ugyanakkor nem tud felhagyni a zabálással. Kalandozás koffein-országban A kávé az italok fekete báránya A bűnös: az algebravizsga A kávé ugyanis úgynevezett pszichodrog, amely átmenetileg javítja a kedélyállapotot, az agyműködést, fokozza a koncentrálóképességet. Az újabb tudományos kutatások tükrében nem kell úgy érezniük hogy a gőzölgő ital nyújtotta élvezetért egészségükkel kell majd fizetniük: mértékkel fogyasztva a kávé többet használ, mint árt. Akinek azonban marja a gyomrát vagy epebántalmakat okoz, jól teszi, ha leszokik szenvedélyéről, s a szívbetegek számára továbbra is érvényes marad az orvosi tiltás. A megszokott ízről, a feketézés kedvelt rítusáról azonban nekik sem kell lemondaniuk: számukra készülnek a koffeinmentes kávépótlók. Ferenczy-Europress erőt s attól félt, rosszabb jegyet kaphat. Próbálták rábeszélni a halasztásra, hiszen szemmel- láthatóak voltak az idegösszeroppanás jelei, de a fiú megszállottként tanult a vizsgára. Otthon tartózkodó nagyanyjának csak az tűnt fel, hogy szinte kifejezéstelen arccal ült órákig asztalánál, a nyitott könyvek mellett, majd odaszólt: „Egy percre kimegyek a levegőre.” Á könyveket összecsukta, elvette apja vadászfegyverét s a ház tetőterében végzett magával. Ami hevíti a férfiakat... Az idei nyár fürdőruhadivatjában - legalábbis ami a hölgyekét illeti - két irányzat figyelhető meg. Az egyik a „mini” stílus, melyre a feltűnő anyagtakarékosság a jellemző. A tanga első és hátsó részét vékony pántok kötik össze, a felsőrészen is több a pánt, mint a nagyobb - mindenképpen háromszög alakú - ruhafelület. A férfiaknak minden bizonnyal az előbbi stílus fog majd jobban tetszeni, bár az ötvenes évek bikinije legalább olyan divatos az idén, mint negyven évvel ezelőtt. A nosztalgikus, kétrészes fürdőruha nadrágja szinte mindent eltakar, dereka a köldökig ér. A felsőrész viszont pánt nélküli, épp olyan, mint amilyent Anita Ékberg viselt az Édes életben. Mind az alsó, mind a felsőrész gazdagon, rojtokkal vagy fodrokkal díszített. A strandbéli kiegészítőkhöz a napszemüvegen kívül az idén is hozzátartozik a saru, a derékra kötött hatalmas kendő és a nagyméretű táska. Omar Shariff magányos Omar Shariff, aki a világ legszebb nőit tarthatta a karjában, magányos. Az egykori szívtipró csak egy nőt nem tud elfelejteni: egykori feleségét, az egyiptomi Fatem Hamarát, akivel 13 éven át élt együtt. Az ünnepelt egyiptomi színésznő, Hamara akkor ismerkedett meg Sharif- fal, amikor az még nem volt világsztár. Hozzáment az ifjú színészhez, aki sorra kapta a szerepeket Hollywoodban. Emiatt Shariff egyre többször hagyta ott szülőhazáját és családját - Fatemet és fiát, Tareket -, végül átköltözött az Egyesült Államokba. „Fatem után senki mással nem akartam már együtt élni - ismerte be a sztár -, ő az egyetlen asz- szony, akit valaha is szerettem.” A Doktor Zsivágó és más filmek sikerei után Shariff mellől elpártolt a szerencse, a 63 éves sztár ma egyedül, magányosan és kiégetten tengeti egykor fényes életét. Brit áldoktor, fecskendővel Az apák időnként túl sokat követelnek és várnak a fiaiktól, miközben személyes katasztrófába sodorják őket. Ezt bizonyítja Bruce Moss „orvostanhallgató” esete is: a 27 éves brit férfi a vádlottak padjára jutott a manchesteri bíróságon. Azért, mert 54 éves apja, dr. Brian Moss túlságosan is nagy reményeket fűzött ahhoz, hogy a fia az ő örökébe lép. Az „orvostanhallgató” annyira igyekezett eleget tenni apja óhajának, hogy elkezdett „gyógyítani” a köz- tiszteletben álló orvos magán- rendelőjében. Tette ezt annak ellenére, hogy soha még az egyetem küszöbét sem lépte át, orvosi ismeretei nincsenek, mindössze egy betegápolói tanfolyamot végzett el. Az orvoscsemete - hogy apja elvárásainak eleget tehessen - először is egyetemi okiratokat hamisított. Ézzel a megtévesztő manőverrel elérte, hogy fehér köpenyben, az ifjú orvost megjátszva, „gyógyítson”. Ténykedése szerencsére napi néhány injekció beadására és megnyugtató közhelyek hangoztatására korlátozódott. A bíróság a lehető legenyhébb büntetést szabta ki az áldoktor ifjabb Mossra: 70 óra szociális munkát kell végeznie egy közeli faluban. Előírták neki, hogy az orvosi rendelőt messze kerülje el. Legföljebb csak páciensként teheti be oda a lábát. FEB ÚJRA KAMATMENTES RÉSZLETFIZETÉSI AKCIÓ A SZEKSZÁRDI DAEWOO MÁRKAKERESKEDŐNÉL! Már 40% előleg befizetésével kamatmentes kölcsönre vásárolhat DAEWOO gépkocsit. Címünk: Bemutatóterem: Eximpo-Trade Kft. Szekszárd, Rákóczi u. 45. Tel.: 74/319-331,319-676 Szekszárd, Hunyadi u. 5. 74/315-222/118 ESPERO 1.998.000 Ft-tól RACER 1.398.000 Ft-tól NEXIA 1.588.000 Ft-tól