Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-31 / 204. szám
4. oldal Megyei Körkép — Dujvafölpvár, Paks Es Környéke 1995. augusztus 31., csütörtök Hét-Ügy írta: Krasznai Zoltán Csinosítják a nagydorogi református templomot. Összefogás eredménye, hogy sikerült annyi pénzt ösz- szehozni, mely elegendő a templom vakolatának cseréjére és tetőszerkezetének részleges javítására. A Református Egyház- közösség, a Műemlékvédelmi Hivatal és természetesen a hívek adományainak köszönhetően újul meg az Isten háza. A szekszárdi Vill-Fu Gmk. munkatársai augusztus 20-a után láttak neki a munkálatoknak, a tervek szerint október végére be is fejezik azt. A műemlék jellegű épület tatarozása közel két millió forintba kerül. Garay Előd „Klőszgombóc ” A címben említett német nemzeti eledel Nürnberg mellől érkezne egyenesen Németkérre. Pontosabban nem is a gombóc jönne ide, hanem mindjárt egy egész üzem, amely a „klőszgombóc”, valamint egyéb burgonya-készítmények előállítására specializálódott. A németek némi büchenbachi - Németkér testvértelepülése - „súgásra" már tavaly óta próbálkoznak ezen a környéken. Legutóbb egyenesen Pesztericz Alajos polgármesterhez fordultak, aki a képviselő-testület elé citálta a gombóc-ügyet. A focipálya melletti egyhektárnyi terület éppen megfelelne a célnak - állítja a német partner. Rendben - bólintottak rá a képviselők -, támogatjuk az eladást a mai piaci áron. Ez a határozat egyben azt is jelenti, hogy Pesztericz Alajos szeptember elején eleget tesz a német partner meghívásának, és megkezdődhetnek a komolyabb egyeztetések. \Jagy valószínűséggel a képviselők nem a hasukra hallgattak, 1V amikor a gombóc mellett tették le voksukat. Ugyanis a németek munkát, munkahelyeket ígértek a németkérieknek. Elképzeléseik szerint 40-50 krumplitermelőt foglalkoztatnának, illetve magában az üzemben 8-10 főre tartanának igényt. Feltételesen még egy vegyesvállalat lehetőségét sem zárták ki. Ha megegyeznek a felek, tavasszal kezdődik az építkezés. :------V ipera, anakonda - eloben Jövő héten keddtől vasárnapig lesz megtekinthető a paksi művelődési házban berendezett terrárium kiállítás. Ez lesz Magyarország első profi hüllő bemutatója: egzotikus hüllők természethű környezetben - ígérik a szervezők. Akik tehát élőben szeretik a viperát, az anakondát, a csörgőkígyót, a krokodilt, azoknak itt a lehetőség. A németországi sikerreceptet honosítják meg Pakson Minden nap friss áru a pultokon Az OTTO BAUER cég egy közepes nagyságú vállalat, mely az 1990-es évek elején alakult a volt Németország területén. A cég Lipcse közelében alakított ki egy hatalmas felvágott készítő üzemet, melyben hetente 150 tonna húst dolgoznak fel. A gyárat 95-96-ban kibővítik, mert megnövekedett a kereslet a jó minőségű thüringiai felvágott iránt. Mára 270 saját üzletet nyitottak a volt NDK különböző részein. A magyarországi céget Otto Bauer fia, Gunnar Bauer vezeti. Hazánkban először Pakson találkozhatott velük a vevőközönség. Nemrég nyitották meg húsüzletüket a Barátság utcában. Az OTTO BAUER minden üzletét egy, a cég vezetése által megfelelőnek tartott nagy múltú kereskedelmi üzletlánchoz kapcsolja. Ez Bauerék üzletfilozófiája. Az egyik ilyen üzletlánc a Plus Diszkont. Pakson a nyár folyamán nyitott ez az üzlet, így OTTO BAUER-ék is csatlakoztak ehhez. A cég ajánlatai között főként a tőkehúsok és a felvágottak szerepelnek, ugyanakkor szalámik, grillezett húsok,' sajtok és saláták széles skáláját kínálják vevőiknek, akik az olcsó mellett a drágább áruféleségek között is válogathatnak. Az OTTO BAUER cég szakemberei úgy vélik: a németországi sikerrecept az, ha a termék mindig friss a pulton és elérhető az ára. Jürgen Boesl, a magyarországi képviselet terjesztési vezetője elmondta, hogy hosszú távú terveik vannak Magyarországon. A paksi üzlet megnyitása csak az első lépés volt. A jövőben további üzleteket szeretnének megnyitni. És ami még fontos: Pakson, az OTTO BAUER üzletében kapható termékek mind hazai termelőktől, beszállítóktól származnak. Garay Előd Az idei Villamos napok paksi rendezvényeire kilátogatok száma jóval meghaladta az ezret. A vetélkedők, a fellépők is szép sikert arattak, pláne, hogy a szervező Biztonsági igazgatóság - nevéhez méltóan - még egy sztárral, Hevesi Tamással is bebiztosította az eseményt. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Hír-Blokk Sárszentlőrinc-flzd az elmúlt hétvégén rendhagyó osztálytalálkozónak adott otthont. A soproni katolikus, majd később állami tanítóképezde egykori növendékei randevúztak itt diplomaszerzésük 46. évfordulója alkalmából. A helyszín a För- dős-kúria volt, de a hétvége során a húsz vendég meglátogatta a helyi nevezetességeket is. Tolna megyét hárman „képviselték”: Benninger János és Füredi János nyugalmazott igazgató-helyettesek, valamint Renkecz József nyugalmazott iskolaigazgató. Madocsa három minisztérium közös lehetőségével élt, amikor elküldte pályázatát az Örshegyi út és a bölcskei vasútállomás közötti mintegy öt kilométeres útszakasz megépítésére. Amennyiben a pályázat sikeres lesz, úgy nemcsak a közel 650 szőlő tulajdonos és 80-90 termőföld tulajdonos járna jól, a település vasúttal való összeköttetése is megvalósulna. Elutasították a németkéri ön- kormányzat környezetvédelmi alaphoz beküldött, gázberuházás támogatását célzó 8,4 milliós pályázatát. A néhány mondatos válaszlevélben forráshiánnyal indokolják e döntést. A közigazgatási hivatal úgy ítélte meg, hogy a dunaföldvári önkormányzat jogszerűen járt el a Viczai János vállalkozónak eladott terület és építési engedély ügyében. E témával júliusban részletesen is foglalkoztunk. Pálfa önkormányzatának képviseletében Balogh László polgármester ma adja át a település mintegy 80 közép- és felsőfokú oktatási intézményébe járó. diákjának az 5000, Ft-os beiskolázási támogatást. Tanévnyitó Nagydorogon. A nagydorogi általános iskolában szeptember 2-án tartják a tanévnyitó ünnepséget. A délután öt órakor kezdődő eseményen a leendő első osztályosok adnak műsort. A gyerekek elbúcsúztatják az óvodás éveket, és köszöntik a az iskola diákjait, valamint tanárait. Az 1995-96-os tanévben több mint ötven első osztályos kisdiák jár majd a nagydorogi iskolába. A tornacsarnok új program- szervezője. Nagydorogon a tornacsarnok programszervezői munkakörét korábban Fodomé Bernáth Katalin látta el. Szeptember 1-től Csatári Gábor látja el ezen feladatot, mert Fodorné szerződését - saját kérésére - nem hosszabbították meg. Az új programszervező az általános iskolában tanítani is fog. {H ** etüQßy ~ ■» oMost énettségigettefe |igyeM A Pénzügyi és Számviteli Főiskola (Zalaegerszeg) 1995. októberében ismét indítja Szekszárdon a „0"-dik évfolyamot! Ha eredményesen elvégzed, felvételt nyersz a főiskola nappali tagozatára és pénzügyi szakmai alapképesítést is szerezhetsz! Szervezi: Bt. a főiskola megbízásából. Megcímzett, felbélyegzett válaszboríték küldése esetén részletes tájékoztatót küldünk. Helyi szervezőnk: Gyurkovits Ferenc Gm: Szekszárd, Epreskert u. 5. Telefon: (74) 315-404 munkanapokon 7-13 óra között lelentkezési határidő: 1995. szeptember 10. u m Születésnapi Glaxo-ajándék (Folytatás az L oldalról.) — Az orvosok 70 százalékos esélyt adtak neki. Végül is kétszer volt válságos az állapota, de dr. Kajtár Pál adjunktusnak és dr. Kardos Mária tanársegédnek köszönhetően átvészelte. ’93 októberében ért véget a kétéves kezelés, azóta dr. Szűcs Rozáliához járunk. Itt mondanám el a pécsi gyermek- klinika által létrehozott alapítvány számlaszámát azoknak, akik tudnak és akarnak is tenni a hasonló sorsú beteg gyerekekért: OKHB 24213529. — Feri most tünetmentes? — A szaknyelv tartós re- missziónak (a kórtünetek pillanatnyi vagy átmeneti enyhülése -A szerk.) nevezi ezt az állapotot. Sajnos, bármikor visszatérhet a betegség. Az már biztos - erre csak nemrég mertem rákérdezni az orvostól -, hogy örök életében ellenőrzésre kell járnia. — Jár iskolába ? — Igen, a Bezerédj általános iskolába, ahol most lesz majd hetedikes. A nevelők is sokat segítettek. — Hogyan, miből élnek? — A férjem jelenleg munkanélküli, én főállású anya vagyok. A havi bevételünk a családi pótlékkal együtt 32 ezer forint. Ebből élünk öten, hiszen Ferinek van két kisöccse is. — A múlt heti kirándulás jól sikerült? — Egy születésnapi ajándéknak is megfelelt. Hajóztuk a Dunán, ellátogattunk a Közlekedési Múzeumba, illetve a Vidámparkba, ahol Görbe Nó- ráék, Balázs Péterék adtak egy műsort. -krasznaiZSARIT-SOKK A riasztó és a kutya már sok volt nekik Augusztus 26-ra virradó éjszaka ismeretlen tettesek aj- tóberúgás módszerével látogattak meg több paksi üzletet. A Família-diszkontból és a Tisza-cipőboltból utazótáskákat, ruhaneműt, cipőket vittek el, mintegy 30-35 ezer forint értékben. Az elkövetők több vendéglátó egységgel is próbálkoztak, de ott riasztó, illetve kutya fogadta őket. A forrónyomos üldözés során Baksay Ferenc rendőr százados és Katona Péter törzszászlós elfogta D. István és K. Attila paksi lakosokat, akik részben beismerő vallomást tettek. A rendőrök szerint alaposan gyanúsíthatok azzal, hogy a városban korábban is tevékenykedtek a betöréses lopás műfajában. Hatósági emberek kocsiját törték fel A Dunakömlődi Halászcsárdánál két ismeretlen az éppen ott ellenőrzést folytató egyik hatóság dolgozóinak kocsiját törte fel, és abból két diplomata táskát tulajdonított el. A cselekményt megzavarták, ezért az elkövetők Paks irányába menekültek. A bejelentést követően Szalai György törzszászlós és Adorján Csaba főtörzsőrmester üldözés után elfogták S. Nándor és T. Róbert budapesti lakosokat. Mindketten többszörösen visszaesők. Jelenleg fogvatar- tás mellett folyik ellenük az eljárás. A cég kizárólag magyar termelőktől vásárol