Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-30 / 203. szám
1995. augusztus 30., szerda Megyei Körkép 3. oldal Szegény önkormányzatok A cimbeni megállapítás vonatkozik a tolnai roma kisebbség önkormányzatára is. Holnaptól valószínűleg teljesen kiürül a kasszájuk: a képviselők jutalmazásáról tegnapi testületi ülésükön szavaztak. Az ülést megelőzően átvette megbízólevelét ifj. Boros Szilveszter, aki a mandátumáról júliusban viharos körülmények között lemondott Boros József képviselő helyére került a testületbe. Elhangzott, hogy a roma önkormányzat javaslatot terjeszt a helyben működő iskolák vezetői elé, az ún. fejkvóta felhasználásának lehetőségeiről, a roma gyerekek érdekében. Erről jövő hétfőn tárgyalnak az érintettek. Az elnök „kényes kérdésnek” minősítette a képviselők jutalmazásáról szóló napirendi pontot. A kisebbségi önkormányzat idei költségvetésében 10-15 ezer forintos havi tiszteletdíjak szerepeltek, pénz híján azonban eddig egy fillért sem vettek fel a roma szenátorok. A tegnapi ülésen azonban döntöttek a képviselők jutalmazásáról. Az elnök 25, a képviselők 15, a lemondott, illetve az újdonsült képviselő 5-5 ezer forintot kap. (Az egyik képviselő jelezte, hogy ezt az összeget a hátrányos helyzetű roma családok megsegítésére fordítja.) Ezzel a döntéssel a tolnai roma önkormányzat pénze gyakorlatilag teljesen elfogyott, igaz, még az idén 70- 100 ezer forint pályázati pénzben reménykednek, -sCsúcstechnológia, növekvő térben Megkezdődött a próbaüzem a Tolna Megyei Ruhaipari Szövetkezet bonyhádi üzemegységének új üzemcsarnokában. Mint a szövetkezet elnökétől, Frast Antaltól megtudtuk, a Triumph cég számára dolgoznak. A bonyhádi új üzemcsarnok felépítése a termelési technológia korszerűsítése miatt vált szükségessé. Kellett a hely a Sahl, illetve Gemini gépeknek, amelyeken női alsóneműt gyártanak, különben vagy harminc embert el kellett volna bocsátani. A fejlesztés nyomán azonban ennek fordítottja történik: 30 női dolgozót tudnak felvenni. Az új üzemcsarnokba került gépek helyére Duna- szentgyörgyről a fürdőruha gyártására alkalmas gépsor keVadkerti Zsuzsa két Sahl automatánál dolgozik fotó: bakó A szekszárdi Gyermekek Háza programjából Tanévnyitó igazgatói (Folytatás az 1. oldalról.) tovább, vagyis ezek szépséget hordozó mozdulatait. A táncok betanítója, a csoport vezetője: Gaál László. A sikert, mint tudjuk, nem adják ingyen. Ilyen utazás finanszírozását is meg kell oldani. Természetes, hogy maguk a táncosok hozzák a legtöbb áldozatot. Ez nem olyan terhelést jelent, amit ne vennének örömmel, de fiatalokról, mondhatni kiskorúakról lévén szó, az igazi terhet a szülők vállalják az anyagi eszközök előteremtésével is. Szerencsére mindig vannak olyan érdekeltek, akik számára fontos lehet az ilyen kulturális program szponzorálása. A szekszárdi Taksonyi Autósbolt, és az ugyancsak szekszárdi Ágnes Ruha Kölcsönző Szalon úgy értékelte a szekszárdi Gyermekek Háza szalontáncosainak balatonföldvári szereplését, hogy hozzájárultak a költségek egy részének térítéséhez. Teszik ezt azért, mert pontosan tudják, hogy a táncoktatásban szerzett ismeret személyiségformáló hatása később, felnőtt korban kamatozó- dik igazán. Decsi Kiss János (Folytatás az 1. oldalról.) A tanév két legfontosabb vonásának a tartalmai modernizációt, és a közoktatás racionalizálást jelölte meg az államtitkár-helyettes. Elkészült a nemzeti alaptanterv, már csak a kormánydöntés van vissza. Készülnek a vizsga-koncepciók, egyik a 10. osztályt követő alapvizsga, a másik pedig az érettségi. A NAT, a tervek szerint novemberben már az iskolákban lesz, s akkor elindulhat a saját tantervek kialakításának három éves munkája. A NAT tartalmazza a 6-16 korosztály számára az előírt tananyagot, tíz műveltségi területen. Az oktatási törvény tervezett módosításai között szerepel - többek között - a tankerületi oktatási központok megszüntetése. Az közoktatás szakmai modernizációjának része a készülő óvodai nevelési koncepció, amelyben az individuál- pszichológiai és a közösségi nevelési elveket valló iskola képviselői igyekeztek mindkét módszer előnyeit egyesíteni. Pozitívumként emelte ki az államtitkár-helyettes, hogy a közoktatásból nem vonnak el pénzt. Elkészült viszont az iskolák átvilágítása és kiderült, hogy a rendszer nem hatékony, persze nem pedagógiai - nem is erről szólt az átvilágítás -, hanem anyagi értelemben. Ennek értekezlet fő oka, hogy csökkent a gyermeklétszám, s lassú ütemben, de folytatódik. A racionalizálás elkerülhetetlen. Igazán veszélyben a kis települések kis iskolái vannak. Báthory Zoltán elmondta az újságírók azon kérdésére, hogy hány pedagógust bocsátanak el: nincs válasz. Az iskoláknak fenntartóikkal kell megvívni a harcot, de le kell számolni a teljes foglalkoztatottság illúziójával. Arról, hogy a megtakarított bér maradjon a közoktatás rendszerében még folyik az érdekegyeztetés. A minisztérium azt az álláspontot vallja, hogy a racionalizálásnak törvényi garanciákkal kell lebonyolódnia. -iDöntés 6 nappal a tanítás kezdete előtt Lesz ebédeltetés Mözsön Szépségverseny, két szekszárdival Bár a helyi újság már két hete beszámolt róla, valójában csak tegnap került pont a mözsi iskola-étkeztetés ügyére. A 200 diák és mintegy 50 felnőtt ebédeltetését ezentúl az Alimentál Kft. végzi, amely a konyhát bérbe-, az ott dolgozókat - egy kivétellel - átveszi. Hámori Attila, a kft. első embere a Népújságnak elmondta, hogy az étkeztetés vállalkozásba adására a tolnai képviselőtestület takarékossági rendelkezései miatt határozta el magát a mözsi iskola igazgatója. A számítások kimutatták, hogy az étkeztetés költségei így évente kb. egymillió forinttal csökkennek. A kft. és az igazgató közötti tárgyalások már áprilisban elkezdődtek, a csak tegnap megszületett egyezség pedig gyakorlatilag azonos volt az áprilisban létrehozott tervezettel. A vállalkozó nem érti, miért tartott ilyen sokáig ez a huza-vona, mi játszódott a háttérben, miért kellett augusztus 29-ig halogatni a döntést, holott szeptember 4-én már főznie kell. Hámori Attila szerint a késlekedés miatt elképzelhető, hogy eleinte előfordulhatnak zökkenők az étkeztetésben. A vállalkozó szerint mindenek oka a képviselőtestület döntés- képtelensége, illetve határozataik végrehajthatatlansága. Csányi László, a város új jegyzője szerint a késlekedés oka egyrészt a nyári szabadságolások, amelyek miatt a tárgyalások elhúzódtak. A másik, hogy nem volt tisztázott: a képviselő-testület egy korábbi döntése mennyiben értelmezhető erre a konkrét esetre. Végül sikerült megoldani ezt is, valamint azt, hogy a dolgozókat megillető kifizetések ne az idei költségvetési évet terheljék.-s(Folytatás az 1. oldalról.) lányok érkeztek a keszthelyi szépségversenyre. — Megítélése szerint igazságos eredmény született? Szabó Noémi Sz. N.: — Az első három helyezettet tekintve valószínűleg igen. A különdíjak odaítélése azonban véleményem szerint meglehetősen szubjektív módon történt. Egy modellügynökség például a saját lányainak adta át a díjait.. . Szegedi Adrienne Sz. A.: — Fogalmazzunk úgy, hogy a dobogós helyezést elért lányok között akadt olyan is, aki megérdemelte a helyezését. Ez a megállapítás részben a különdíjasokra is érvényes. Viszont akadt olyan lány is, aki - bár szerintem kéllett volna - nem kapott semmit. — Milyen reményekkel indult a megmérettetésen? Sz. N.: — Bevallom, titkon reménykedtem egy harmadik helyezésben ... De ha már ez nem sikerült, akkor legalább egy különdíjat megérdemeltem volna. . . Sz. A.: —, Igazából nem voltak vérmes reményeim. A Blikk című napilap által rendezett Queen of Hungary nem is any- nyira versenyt, mint inkább egy jó szórakozást jelentett számomra. Néhány lány persze nagyon elkeseredetten vette tudomásul az eredményt, de én végül is összességében jól éreztem magam, s egyáltalán nem vagyok csalódott. -száHírek A Megyéből Nem indul idén gazdaasszonyképző Nem indult az idén elsős gazdaasszonyképző osztály a palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskolában. A megyei önkormányzat döntése értelmében, csak 32 beiratkozott tanuló esetén lehetett volna osztályt indítani. A jelentkezők száma ennél lényegesen kevesebb volt, pedig a másfél éves képzés során tanítanak - többek között - idegen nyelvet is. Német festők Borjádon Borjádon a Molnár-panzió ad szállást annak a főiskolás csoportnak, mely ä német- országi Mainz város képzőművészeti akadémiájáról érkezett. Vezetőjük Leo Leonhard professzor. Tervük, hogy az itt készült alkotásaikkal Szekszárdon is bemutatkozzanak. Teniszbajnokság Dombóváron A dombóvári „Flamingó” szeptember 4-én ünnepli hatodik születésnapját, s ez alkalomból szeptember 8 és 10 között dombóvári tenisz- bajnokságot hirdettek meg. A versengésre férfi egyéni és páros versenyzők nevezését várják a Dombóvári Vasutas Teniszpályán szeptember 8-án 15 óráig. A kertbarátok a bőrbetegségekről Hétfőn, szeptember 4-én 19 órakor tartja következő ösz- szejövetelét a szekszárdi kertbarátkor a Babits Mihály Művelődési Ház klub- helyiségében. Ez alakommal Módos Ernő, az Alsca- vin Rt. igazgatója beszél arról, hogyan előzzük meg a bőrbetegségeket. Horgászverseny Harcon A Harci SE szeptember 2- án, szombaton tartja éyi rendes horgászversenyét. Gyülekezés 7 órakor, a szokott helyen. A verseny díjait Bacchusz László biztosítja. Ossza meg örömét! Mórágyon Tamásné Nagy Erika a névnapját ünnepli. Minden jót kíván: anyu, apu, Zsuzsika. Új műsorok a TELEPAKS-ban Bonusz- és üzenőfüzet általános iskolásoknak is A nyári szünetet követően csütörtöktől ismét teljes műsoridőben ad a TELEP A KS Városi Televízió. A sugárzás adta lehetőségek révén ez tizennégy települést is érint. Koós Attila, a nemrégiben kinevezett új főszerkesztő megválasztásakor változásokat ígért a műsorstruktúrában. A megyei balesetmegelőzési bizottság és a Hungária Biztosító szeptember 1-től sorra kerülő, és november végéig tartó akciósorozatáról a megyei rendőr-főkapitányságon tartott tegnap sajtótájékoztatót Illés László alezredes, és Acs Rezső, a Hungária Biztosító munkatársa. Illés Lászlótól megtudtuk, megjelent egy bónuszfüzet, amely hasonló a piros ponthoz, s azok kapják, akik balesetmentesen közlekednek, a gyalogosokat és a kerékpárosokat is beleértve. A bónuszfüzetet a szabályosan közlekedők az intézkedő rendőrtől kapják. A füzet hasznos tudnivalókat is tartalmaz, illetve azon kereskedelmi cégek neveit, ahol kedvezménnyel vásárolhat a füzet tulajdonosa. A Hungária Biztosító gondozásában Tolna megyében 3 ezer üzenőfüzet jelent meg, amely általános iskolásoknak' nyújt segítséget a szabályos köziekedhez. Az iskolások közlekedését segíti a Coca-Cola fényvisszaverő matrica is. A közlekedés jelenlegi helyzetéről Illés László elmondta, hogy az idén a mai napig 345 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, míg tavaly 342. Az eh múlt évi 32 halálos balesettel szemben eddig az idén 24 volt. Örvendetes, hogy jelentősen csökkent a súlyos sérüléssel járó balesetek, illetve az ittas vezetők okozta balesetek száma. Az akció hatásosságát a baleseti statisztika alakulásán tudják lemérni. Az akció ideje alatt a rendőri intézkedések száma is növekedni fog. Ács Rezsőtől, a Hungária Biztosító munkatársától megtudtuk, hogy az üzenőfüzet az Országos Balesetmegelőzési Bizottsággal közösen jelent meg/ 1994-ben először. Ez az általános iskolások első osztályosainak és szüleiknek szolgál hasznos tudnivalókkal. Ezeket a füzeteket személyesen viszik majd ki az általános iskolákba. A megyében körülbelül 3-3500 elsős veheti kézbe az útmutatót, (pt) — így van - helyeselt felvetésünkre a főszerkesztő -, valóban egy korszerűbb televíziót említettem a pályázatomban. Ennek megfelelően alakítottuk ki az új műsorstruktúrát. Ezentúl csütörtök esténként egyórás, blokkosított magazinműsorral jelentkezünk. Reményeim szerint rövid, tömör, pergő információkat kapnak azok, akik bennünket néznek. A magazin a Gombóc című gyerekműsorral kezdődik, mintegy 10. percben. Ez kifejezetten az általános iskola alsóbb korosztályait célozza meg. Ezt követi a Hírbehozó, egy elsősorban rövid, képes információkra alapozó ötperces blokk. A Terítéken a hét legfontosabb témáit boncolgatja, élő műsorban. A Paksa- méta marad a korábbi hagyományokat felvállaló, az eseményeket feldolgozó, kifejezetten közszolgálati hírműsor. — A menü végén szokott jönni a desszert. — Az utolsó 15 percben kerülnek képernyőre - heti váltással - olyan műsorok, mint például most csütörtökön a Mutató, amely gazdasági témákkal foglalkozik. A második héten a Szia ifjúsági magazin jelentkezik, majd a Kedves hölgyeim, ezt követően pedig a Férfiszakasz. Az előkészítés stádiumában van jelenleg az Atonell címet viselő rockműsor. — Azt hiszem, a sportműsorok Pakson kihagyhatatlanok. — így van. Keddenként jelentkezik a Lelátó, egy órában. — A filmvetítés még a nyári időszakban sem szünetelt. — Hétfőn, szerdán és pénteken este nyolctól kezdődik a filmvetítés. Havonta egy, esetleg két alkalommal hétfőnként Filmklub-bal jelentkezünk. Ezen kívül szeptember 22-től beindítjuk a Kvízöntő című szellemi játékot. Ez kicsit keveréke a Mindent vagy semmit!, illetve az Egri István-féle játékoknak.-krasznaiSzalontánccal a Balatonnál rül. Az új csarnokban hetvenöt varrónő dolgozik, a gépek értéke darabonként 60-70 ezer német márka. A szövetkezet évi termelése mintegy 650-700 millió forint. A fehérnemű és a fürdőruha tíz százalékát értékesítik Magyarországon, a többit a müncheni központú céghez szállítják. Hangyái