Tolnai Népújság, 1995. augusztus (6. évfolyam, 178-204. szám)
1995-08-02 / 179. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1995. augusztus 2., szerda Visszautasítja a Román Média Tanács vádjait a bukaresti televízió magyar nyelvű adásának szerkesztősége. A felügyelőbizottság azzal vádolta a műsor készítőit, hogy állás- foglalásai kizárólag az RMDSZ politikáját tükrözik. Az értékelést azzal támasztották alá, hogy az adás korábbi műsorában úgymond megcsonkítva és kigúnyolva ismertették Ion Iliescu elnök egy, a kisebbségi kérdéssel kapcsolatos nyilatkozatát. Egyetért az amerikaiak többsége az atombomba 50 évvel ezelőtti ledobásával. Ezt a CBS és a New York Times hétfőn közreadott felmérése állapította meg. A döntéssel leginkább azok az idősebb emberek értenek egyet, akik jól emlékeznek a második világháborúra. Tízezer kurd tüntetett Berlinben, egy felvonuláson honfitársaik törökországi üldöztetése ellen. A gyászmenet élén a múlt héten éhségsztrájk következtében elhunyt 41 esztendős kurd asszony, Gülnaz Baghistani koporsóját szállító gépkocsi haladt. A törökellenes tüntetésre több ezer kurd érkezett Németország nyugati részéből. Parancsot adott a harci cselekmények beszüntetésére és a tűzszünet betartására Aszlan Maszhadov csecsen vezérkari főnök. A lakosság fegyvereit megvásárolják, a puskákért egyenként 150-300 ezer rubelt fizetnek. A csapatoknak 2-4 kilométer távolságra kell visszahúzódniuk azoktól a településektől, ahol megkezdődött a fegyverek leadása. Húszmilliárd schillingre tehető a feketepénzek összege Ausztriában. Bécs nemrég kinevezett rendőrkapitánya, Peter Stiedl szerint a pénzmosás lehetőségét egyre jobban felismeri a keleti maffia. Ausztriában hivatalosan 684 millió schilling feketepénz jelenlétét ismerik el. F-16-osok vásárlását fontolgatja Lengyelország. Legkevesebb száz harci repülőgépet kíván beszerezni az Egyesült Államoktól, mert korszerű, több feladat ellátására alkalmas harci gépekkel akarja helyettesíteni 220 Mig-21-esét, amelyek élettartama mintegy három év múlva lejár. Életbe lépett az AIDS-tör- vény Oroszországban. A jogszabály a gyógyíthatatlan kór terjedésének megakadályozását célzó intézkedéseket tartalmazza. A törvény értelmében az AIDS-betegek és -vírushordozók gyógyításával, valamint kiszűrésével foglalkozó egészségügyi dolgozóknak kötelező orvosi vizsgálaton kell átesniük. Horn Gyula miniszterelnök beszéde Helsinkiben „A homogén nemzetállam idejétmúlt” A magyar kormányfő kedden részt vett az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEE) záródokumentuma aláírásának huszadik évfordulóján rendezett nemzetközi emlékülésen. A tanácskozáson elmondott beszédében Horn Gyula új délszláv tárgyalási fórumot, Budapesten tartandó Bosz- nia-konferenciát javasolt. A miniszterelnök helyzet- elemzésében főként azokról a kihívásokról szólt, amelyekkel a megosztottságon túljutott Európának szembe kell néznie. Bár térségünkben gyorsan végbement a politikai átalakulás - mutatott rá változatlanul sok gondot okoz, hogy a szóban forgó országokban hiányoznak, vagy igen gyengék a demokratikus hagyományok. Horn Gyula szerint további kihívás, hogy Kelet- és Kö- zép-Európa több országában nemzetállamot akarnak teremteni. A homogén nemzetállam azonban idejétmúlt, mert figyelmen kívül hagyja a kisebbségek érdekeit. Kérdéses viszont, miként érvényesülhetnek egyszerre a nemzetközi politikai emberi jogi normák és az államok belügyeibe való be nem avatkozás elvei. Horn Gyula az európai kapcsolatok vitatott kérdésének nevezte a NATO-hoz való viszonyt. Európa közepén demokratikus államok jöttek létre, s ezek be akarnak lépni a NATO-ba, mert benne látják biztonságuk szavatolóját. Ezt a szándékukat egyetlen ország sem akadályozhatja, és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete sem teheti meg, hogy nem veszi fel őket. Oroszországgal kapcsolatban a magyar kormányfő javasolta, hogy az Európa Tanács már most előlegezze meg neki a tagságot. Részletesen is kitérve a délszláv válságra a kormányfő előadásában megállapította: ma nem lehet tudni, mikor érhet véget a háború. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár katonai konfliktusról van szó, azt csak tárgyalásos úton lehet megoldani. A boszniai szerbek „csodafegyvere” és az észak-atlanti szövetség a Általános riadókészültség Páléban A NATO hírforrásai szerint a boszniai szerbeknek birtokában van a Csehországban kifejlesztett Tamara típusú szu- per-radarberendezés, amely gyorsan és pontosan képes értelmezni az észlelt adatokat. Segítségével a légvédelmi rakéták a legkorszerűbb amerikai harci gépet, a lopakodót is elérik. Ez arra kényszerítette az észak-atlanti szövetséget, hogy visszafogja a boszniai szerbek elleni légi hadműveleteket, illetve különleges, Tornado típusú gépeket vessen be az akciókban részt vevő más harci gépek kíséretére. A mind bonyolultabb délszláv helyzet újabb mozzanata egyébként, hogy a boszniai szakadár muzulmánok vezetője az önhatalmúan kikiáltott Nyugat-boszniai Köztársaság elismerésére szólította fel a nemzetközi közösséget. Fikret Abdic kifejtette, hogy a nyugat-boszniaiak San Marinót, Liechtensteint, Monacót, Luxemburgot vették példának. A harci cselekmények e közben sem szünetelnek. Kedden Páléban négy lövedék csapódott be, amelyet nagy erejű robbanás kísért. Egyelőre ismeretlen az anyagi kár nagysága és az áldozatok száma. A városban általános riadókészültséget rendeltek el. A horvát tüzérség ismét lőtte a Knintől húsz kilométernyire fekvő Strmica települést - adta hírül a krajinai szerbek hadseregének tájékoztató szolgálata. A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a horvátok az utóbbi napokban több száz tüzérségi lövedéket lőttek ki a krajinai szerbek központja és a nyugatboszniai Grahovo között található Strmicára. Az orosz alsóház külügyi bizottsági elnöke szerint a boszniai válság olyan méreteket öltött, hogy csak a nemzetközi összekötő csoport csúcstalálkozójának összehívása állíthatja meg egy nagy európai háború felé való sodródást. Vlagyimir Lukin hangsúlyozta: földrészünk és az Égyesült Államok vezetőinek sürgősen tárgyalóasztalhoz kell ülniük, hogy közös akciótervet dolgozzanak ki az azonnali tűzszünetre Boszniában. Emlékeztetett rá: ez a megközelítés hozott eredményt a karabahi, a grúziai és a Dnyeszter menti fegyveres konfliktusok rendezésében. 95 esztendős Erzsébet, a brit Bizonyosra vehető, hogy a szigetország hű alattvalói megemlékeznek királynőjük édesanyjának születésnapjáról, már csak azért is, mert a matróna öt híján százéves lesz augusztus 4-én. Az évkönyvek az uralkodó anyjáról jobbára csak annyit jegyeznek meg, hogy VI. György király volt a férje, a többi adat már a lányára vonatkozik, akit 1953. június 2-án koronáztak Nagy- Britannia királynőjévé. Viszont hála az udvari fotósoknak, a jeles évfordulóra még fényképalbumot is kiadtak Lady Elisabeth életének emlékezetes pillanatairól. anyakirálynő Parádés portré a 75. születésnapon A megszorító intézkedések hatása Tartós a munkanélküliség A regisztrált munkanélküliek száma csökkent, júniusban 482 ezren voltak állás nélkül. Ám a következő hetekben minden bizonnyal növekedni fog az állástalanok tábora: jönnek a tovább nem tanuló, pályakezdő fiatalok. A munkanélküliek aránya azonban így is a bűvös 10 százalék körül marad - hangzott el tegnap Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter sajtótájékoztatóján. Valamelyest gyarapodik az új munkahelyek száma, de egyre többen vannak tartósan munka nélkül, és ők egy idő után kikerülnek a munkaügyi ellátórendszerből. Foglalkoztatásukra szinte egyedüli megoldás a közhasznú munka. Ennek a költségeit, az eredetileg tervezett arányban, a kormány fedezi. A tapasztalatok szerint meglehetősen szétforgácsoltak, nehezen áttekinthetők a munkanélküliség enyhítését szolgáló pénzek. Jövőre az e célra rendelkezésre álló mintegy 90 milliárd forintos keretet egységes ún. munkaerő-piaci alapban kezelik. Az alapból fedezik majd a jövedelempótló támogatásokat is. Továbbra is támogatja a költségvetés a munkanélküliek átképzését, továbbképzését, új munkahelyek teremtését. Megkérdeztük a miniszterasszonyt, hogy érzékelhető-e változás az ország munkaerő-piaci térképén. Elmondta: az északi, keleti megyékben alig csökken a munkanélküliség. Gond, hogy Fejér megyében s Győr, Szombathely, Kaposvár környékén meglehetősen eltérő a munkaerő-kínálat és a -kereslet. Sürgős lenne a ruha- és élelmiszer-segítség! Adományokra vár Nagyatád Az elmúlt évek legnehezebb időszakát éli át a Menekültügyi és Migrációs Hivatal nagyatádi átmeneti szállása. Az utóbbi napokban mintegy ezer újabb menekültet fogadtak be, ellátásuk alig-alig oldható meg. Legutóbb két hónappal ezelőtt egy dán segélyszervezettől kaptak nagyobb mennyiségű ruhaneműt, élelmiszert, tisztítószereket, viszont igen régen nem jutottak egyéb adományhoz. Mára kiürültek a raktárak. Már a gyerekeknek sem tudnak néha-néha gyümölcsöt vagy némi édességet adni. A táborban jelenleg kétezren tartózkodnak, köztük 400 gyermek. Az egészen picinyek számára - ők százhúszan vannak - a pelenkát, a bébiruhákat a szállás költségvetéséből kell megvásárolni. Horváth Lajos, az átmeneti szállás vezetője szerint még soha nem voltak ilyen nehéz helyzetben. Adományok sem itthonról, sem külföldről nem érkeznek. Alsóneműből egyáltalán nincs készletük, hiány van férficipőből és felsőruhából. Tartós élelmiszerekből, tisztálkodó- és úsztítószerekből csak annyi akad, amennyit a szűkös költségvetésükből havonta meg tudnak vásárolni. Köszönettel vennének minden segítséget a hazai és a külföldi karitatív szervezetektől, hogy az egyébként is bajban lévő emberek mindennapjait megkönnyíthessék. Térképes provokáció A Magyarok Világszövetségének Hajdú-Bihar Megyei Szervezete kedden közösség elleni izgatás bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. A július 27-ei nagygyűlés idején ugyanis egy fiatalember a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló térképplakátot árult. Keresik az őrt A Magyar Hitelbank nyíregyházi kirendeltségéről vasárnap 18.00 óra és hétfő 7.00 óra között eltűnt 27 millió 570 ezer forint és a pénzintézet ügyeletes biztonsági őre. A 25 éves Fekete László a bankból indok nélkül távozott, s ismeretlen helyen tartózkodik. Eltévedt vitorlázók A szerb hatóságok segítségével hazaérkezett a Szerbiába tévedt két magyar vitorlázórepülő. A Szegeden rendezett bajnokságon futamukat erős szél miatt egy palicsi lucernásban fejezték be. Marad az adásidő Suchman Tamás privatizációs miniszter intézkedésére átmeneti ideig változatlan marad a Magyar Rádió középhullámú műsorainak adásteljesítménye és ideje. A hidegháború a potsdami tanácskozáson kezdődött Ötven éve tárgyalt a három nagy Ötven évvel ezelőtt a potsdami Cecilienhof tárgyalóteremmé átalakított csarnokában, tizenöt plüssbevonatú karosszéket helyeztek el a kerékasztalnál. A három nagy - Sztálin, Churchill és Truman - mellett a külügyminiszterek, a legbizalmasabb tanácsadók és a tolmácsok foglaltak helyet. A rangidős Sztálin volt, aki a repüléstől való közismert irtózása miatt vonaton tette meg az 1923 kilométer hosszú utat, és a sínek mentén 17 ezer rendőr vigyázott biztonságára. Churchill csak a július 17-ei nyitányon volt jelen. A háború hősét megbuktatták a békeidőszak első választásán, így augusztus másodikán már a munkáspárti Attlee írta alá a záródokumentumot. Truman is újonc volt, a Szent Tehén nevű óriásgéppel érkező amerikai elnök alig három hónappal korábban vette át hivatalát, Roosevelt halála után. A közvéleményben sokáig uralkodott az a felfogás, hogy Potsdamban egyetértés született a legfontosabb kérdésekben, de nem egészen egy évre rá, 1946 tavaszán Churchill fultoni beszédével megkezdődött a hidegháború. A közben napvilágra került titkos okmányok, visszaemlékezések fényében nyilvánvaló, hogy Potsdamban az ellentétek nemhogy megoldást nyertek volna, hanem inkább kiéleződtek. Charles Lee amerikai történész szerint a háromoldalas záróközlemény felhívás volt a hidegháborúra. Előtérbe kerültek a hatalmi érdekövezetek, s a döntéseket már ezek vezérelték. Ötven esztendő alatt sok minden történt, de mára már túljutottunk a kelet-nyugati hidegháborún. A potsdami kastélyudvarban 1945 nyarán ültetett vörös gerániumokból formált ötágú csillag ma is látható, túlélte a Szovjetuniót. Csak remélni lehet: ugyanilyen tartósan él majd az utókor emlékezetében a világháború és az utána következő évtizedek történelmi leckéje is. Réti Ervin A potsdami tárgyalóasztal. Középen Joszif Sztálin i Elisabeth Bowes-Lyon lánykorában