Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-22 / 170. szám
1995. július 22., szombat Megyei Körkép 3. oldal A cseresznyekirálynő udvaroncai Komplex közúti ellenőrzés Neukirchner László a rendőrségi Yamaha nyergében fotó: gottvald (Folytatás az 1. oldalról.) A támogatók felkutatása, találása minden csoport számára meghatározó és szerencsére minden csoport egy sor jóaka- ratú embert tud megnevezni, amikor köszönetét mond a segítségért. Szálkaiak esetében így alakul a sorrend: mindenekelőtt a szülők, akik útra engedték a fiatalokat és akik tavaly a német vendégeket elszállásolták és fogadták. A helyi önkormányzat, a német kisebbségi önkormányzat, a helyi áfész, a Művészetért Alapítvány, a Befedem Bt, Fodor Mihály linzerüzeme, Czári Gábor és Madár László varrodája, Lehel István péküzeme, Orosz Hortenzia kézműves, Tövisháti András szobrász, Fazekas László kerámikus, az ifjúsági unió, a G.J.U., az egész utat a Gemenc Volán autóbuszával tették meg, jó hangulatú buszvezetőkkel Koszter Jánossal és Dudla Lászlóval. Maga a cseresznyekirálynő választás egy rövid felvonulással indult. A város egyik fúvószenekara vezette a csoportot. A tavalyi királynő lovashintón haladt, az új királynő-jelöltek követték őt, a polgármester és a szálkaiak kíséretében. A választás egy 3000 Az olaszországi Lignano Sab- biadoro városa nemrégiben a gyerekeknek szentelt néhány napot, 30 európai országból több mint 200 fiatalt látott vendégül. A gyerekek az ismerkedésen, barátkozáson kívül beszélgetésekben, rajzokban, jelenetekben foglalkoztak a békével, népek közötti megértéssel és a gyermekek jogaival. A résztvevőket az egyes országok UNICEF Nemzetközi Bizottságai választották ki, tanulmányi eredményük vagy önkéntesként végzett munkájuk alapján. Lignanoban Magyarországot egy soproni és egy dombóvári kislány képviselte, akik különösen jeleskedtek az UNICEF képeslapjainak terjesztésében. Mint ismeretes, a lapok bevételéből származó haszon gyermekjóléti, oktatási és gyermekegészségügyi programok finanszírozását teszi lehetővé. A dombóvári Molnár György Általános Iskola 7. osztályát végzett kaposptílai Újvári Zita számolt be az olaszországi útról. — Marica néni - Csík Mária tanárnő - hozta az osztályba az UNICEF ajándéktárgyait, készemélyt befogadó sátorban történt. Itt a zsúfolásig megtelt nézőtér tapserőssége mérte a királyi székre pályázók tetszési indexét. Egy 16 éves gladenba- chi lány lett az idei cseresznyekirálynő. Klaus Bamik, a város polgármestere az ott tartózkodás ideje alatt többször köszöntötte a szálkaiakat. Egy közös esti kerti partin kérte a csoportot, hogy ne szakítsák meg a gla- denbachiakkal való barátságot, amelynek mozgatója Klaus Müller, a gladenbachi táncosok vezetője. A szálkai „Kék Tó” tánccsoport németországi utazása számos tapasztalatot adott a fiatal táncosoknak. Olyan kapcsolat erősödéséről van szó, amely a két település, Szálka és Gladenbach nagyságrendbeli különbségét a kultúra segítségével megszünteti. A polgármesterrel és a csoportvezetővel való személyes beszélgetés a jövő szempontjából az idegenforgalmi vonatkozású tervek szülője is lett. Mindez igazolja, hogy az eltérő nyelvi különbségek leküzdhető akadályt jelentenek két nemzet békés, egymás tisztelő szándékával. Decsi Kiss János peslapjait, amelyeket nekünk, diákoknak volt feladatunk eladni. Természetesen nemcsak a mi osztályunk, hanem az egész iskola árusította ezeket a tárgyakat. Édesanyám segítségével nagyon sokat értékesítettem, így az osztály úgy döntött, mivel én adtam el a legtöbbet, Olaszországba utazhatok. Nem az utazásért csináltuk, a lehetőség is váratlanul ért bennünket. Meglepetés volt, hogy az európai találkozón való részvételre a mi iskolánkat sorsolták ki. A találkozóra Európa tizenhét országából közel nyolcvanan vettünk részt. Itt különböző programokat, előadásokat szerveztek számunkra. Az országok közötti békéről is előadást tartottak. Ebből ugyan keveset értettünk, mert olaszul beszélt az előadó. Egy egésznapos kiránduláson Velencében is jártunk, ismerkedtünk annak nevezetességeivel. Három napot töltöttem a többi diákkal együtt az olasz tengerparti „paradicsomban”, s úgy érzem, az osztály is kiérdemelte volna az utazást, mert ők is megdolgoztak érte. De ilyen a véletlen.- p. téri A Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság közlekedési osztálya által szervezett és végrehajtott akció helyszíne a 6-os számú főútvonal paksi szakasza volt, a téglagyár és a vasúti múzeum környékén. A sebességmérés és a közúti ellenőrzés mellett egy kihelyezett számítógépes rendszer segítségével a körözött személygépkocsikat ellenőrizték, s folyamatosan tesztelték a szállítójárműveket, hogy kiszűrhessék közülük a túlsúlyosakat. Tegnap kora délelőtt a főút forgalma erős közepesnek volt mondható, 45 perc alatt 337 jármű haladt át az ellenőrzési ponton. Mint azt Illés László rendőralezredes, a közlekedési osztály vezetője elmondta, a járművek példásan közlekedtek, úgy tűnik, használt a figyelmeztetés, mely fokozott óvatosságra és megfontoltságra hívja fel az autóvezetők figyelmét a nyári hőségben. A kora délutáni órákig tartó akció során tett intézkedések között rendszám-tábla levétel, s túlsúlyos járművek megbírságolása szerepelt. Egy gépkocsi esetében merült fel a lopott jármű gyanúja, ám később az A mai világban az ember alaposan meggondolja hol vásároljon, hiszen minden fillérnek kiszámított helye van. Figyeli, szinte „vadássza” az árleszállításokat, a kedvezményeket, s bizony összehasonlítja a boltok árlistáját, hogy megtudja, hol érdemesebb vásárolnia. Ugyanilyen megfontolásból a kereskedelmi egységek is igyekeznek az ügyfelek kedvére tenni, vevőkört kialakítani és azt megtartani. Lapunk előfizetői száeset tisztázódott. Mint Major István és Török László, a Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet munkatársai elmondták, igen fontos a szállítójárművek tengelyterhelésének ellenőrzése, hiszen a megengedett terhelést túllépő jármű súlyosan rongálja az utakat. Ilyen esetben a teherautó, tartálykocsi, vagy kamion vezetőjét megbírágolják, s ha erre mód van, a helyszínen megpróbálják a túlterhelést megszüntetni. Illés László a közúti ellenőrzés kapcsán röviden összefoglalta az 1995. év első félévének közlekedési helyzetét. Ebben a félévben 257 személyi sérüléssel járó baleset történt, ez az előző félévhez képest 14 százalékos emelkedést mutat. Akkor 226 baleset történt. A balesetek okainak visszatérő motívuma a gyorshajtás és a kanyarodási szabályok megsértése. Viszonylag kevés az előzésből származó baleset. A balesetet okozók között első helyen állnak változatlanul a személy- gépkocsik, de jelentősen megnőtt a száma a kerékpárosok és gyalogosok által okozott baleseteknek. mára jelent vásárlási kedvezményt, s egyúttal pénzmegtakarítást. Szombati lapszámunkban rendszeresen közöljük a vásárlói klub boltjainak és üzleteinek listáját, ahol előfizetőink különböző százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a kívánt árukhoz. Minden városban és körzetében vannak a hálózathoz tartozó üzletek, az élelmiszerektől a tartós fogyasztási cikkeken át egészen a gépkocsikig. Aki előfizet lapunkra, Részt vett a tegnapi az ellenőrzési akcióban Neukirchner László rendőrzászlós, a megyei rendőrfőkapitányság motoros járőre, aki három hete egy Yamaha 600S típusú motorral végzi munkáját. Mint ismeretes, rendőrségi berkekben nem egyértelmű ezeknek a motoroknak a megítélése, tény, hogy az utóbbi hetekben több baleset is történt az országban motoros járőrökkel. Neukirchner László 15 éve vezet motort, s mint mondta, nem tapasztalta, hogy nehezen irányítható lenne a rendőrségi Yamaha. Persze, mint minden újat, ezt is meg kell szokni, ahogy mondja, tisztelni kell a járművet. Nyomasztónak tartja a kollégákkal történt eseteket, de ez arra ösztönzi őt és motoros járőrtársát, hogy ne kövessék el ugyanazokat a hibákat. Mindenki dönthet rosszul, mikor a pillanat egy tört része alatt kell döntenie, s nem szabad elfelejteni, hogy ez a jármű 200 kilót nyom, feltöltve. S bár eddig csak jót mondhat a motorról, a biztonsági berendezések mellett azért a motoron ülő emberen múlik minden. venter nemcsak az előfizetési díjra kap kedvezményt, egyúttal a Kedvezményes Vásárlói Klub tagja is lesz. A megrendelőlevél megtalálható mai számunkban is. Egy kedves előfizetőnk - aki kérte, nevét ne hozzuk nyilvánosságra - igen elégedett a vásárlói klubbal, mint mondta, az előfizetési díj többszörösét takarította már meg eddigi kedvezményes vásárlásaival. Példája mutatja, hogy igaz a régi mondás: sok kicsi sokra megy! Hírek A Megyéből Jelentkezzen a gyalogos Kéri a rendőrség annak a gyalogosnak jelentkezését, aki 1995. július 14-én 13 óra 28 perckor Szekszárd, Mátyás király u. 67. sz. ház előtt történt közlekedési balesettel (motorkerékpár és kerékpár ütközése) kapcsolatban információval tud szolgálni. A jelentkezés helye: rendőrkapitányság közlekedési alosztálya, Szekszárd, Várköz u. 4. fsz.6. A bátaszéki legjobbak A „Nyelvünkben élünk” anyanyelvi kommunikációs verseny házi versenyének legjobbjai voltak: Szebényi Anita, Biczi Andrea, Tölgyesi Márk, Nagy Noémi, Kecskés Patrícia, Kismődi Balázs. Megyei verseny: Szebényi Anita, Biczi Andrea, Tölgyesi Márk. Országos versenyen Tölgyesi Márk. Kazinczy verseny házi megméretésén: Hegedűs Vera, Farkas Éva, Varga Diána,Kecskés Patrícia, Tölgyesi Márk, Nagy Noémi, Kemény Miklós. Megyei versenyen: Hegedűs Vera, Kecskés Patrícia (jutalma Kazinczy-érem). Weöres Sándor szavalóverseny, Várdomb: Nagy Noémi. Jé- kely Zoltán versmondó verseny, Bátaszék: Darabos Orsolya, Dózsa-Pál Réka, Nagy Noémi, Horváth János, Szebényi Anita. Megyei szavalóverseny, Gyermekek Háza: Dózsa-Pál Réka. NYIK-es szavalóverseny, Szekszárd: Németh Nikloett, Ódor Katalin, Dózsa-Pál Réka. Felfüggesztett határozat Hatályon kívül helyezte a Szekszárdi Városi Bíróság a gyönki képviselőtestületnek azt az áprilisi határozatát, amely kimondja, hogy azokról a környező településekről a gyönki általános iskolába járó tanulókat kizárja az iskolai oktatásból, amelyeknek tartozása van a gyönki önkormányzattal szemben mindaddig, amíg nem rendezik a tartozásokat. Az indoklás szerint a tanköteles korúak tanulói jogviszonyát nem lehet megszüntetni. Az önkormányzat fellebbezhet, a testületi határozat - amelyet egyébként nem érvényesítettek - addig is fel van függesztve. Európai találkozón egy dombóvári kislány Az UNICEF jóvoltából Olaszországban járt Kedvezményes Vásárlói Klub Keressék az emblémát továbbra is! Örömmel értesítjük Hőgyész és •• Hőgyész környéki Ügyfeleinket, hogy 1995. július 24-től új, korszerű fiókunkban várjuk Önöket szolgáltatásainkkal. Hőgyész, Kossuth Lajos utca 6. Telefon: 388-203, 388-020, 388-022. Fax: 388-061. Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt. Tolna Megyei Igazgatósága Ossza meg örömét! Ünnepeljen velünk! Családi és egyéni ünnepeken köszöntse szeretteit a Népújság hasábjain! Az alábbi megrendelőlapon beküldött köszöntő szavait szerdánként megjelentetjük a Tolnai Népújságban. ........................................................................................... M egrendelőlap Szöveg:................................................................................................................................ Feladó neve: címe: Fogas helyzet: esztétikus, de drága Gingivectomia és mandibula luxatio, cystectomia és extrac- tio, esztétikus és plasztikus tömés - fogászati kezelések szakszavai. Az őket és a kezelések árait tartalmazó négy oldalas listát tegnap böngészgette a tamási egészségügyi bizottság, és alig több, mint negyedóra múltán elfogadta a tamási fogorvosok és a rendelőintézet vezetése által kidolgozott javaslatot. A rendelő igazgatója, Dobrovich Mária elmondta, hogy a Fogorvosi Kamara ajánlott árainak „alá mentek” Tamásiban. Az önkormányzati rendelőben augusztus 1-től életbe lépő árak így sem adnak okot sok örömre, a legolcsóbb kezelés 400 forintba kerül, ezt egyébként a fogszabályzó ellenőrzéséért, aktiválásáért kell fizetni. Ötszáz forint lesz egy fogröntgen, a plasztikus anyaggal végzett tömés 1000, ugyanez esztétikus anyaggal 1200, egy alkalommal végzett polírozás szintén 1000 forint. Ä csúcs az állcsontok közötti szabályos harapási forma beállítása, amely 30 ezret ér majd. Egy darab zöld bankót kell letenni akkor is, ha egy másik orvos például góc keresése végett szakvéleményt kér a fogásztól, bár se nem tömik a páciens fogait, se nem polírozzák. Nem dőlt még el, hogy a külföldi állampolgárokra ezzel azonos, vagy dupla díjszabás lesz-e érvényes. A bizottság elnöke „más megoldás nem lévén”, elfogadásra ajánlotta a javaslatot.