Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-12 / 161. szám
A TENGELICIEK NEMET MONDTAK AZ ATOMHULLADÉK-TÁROLÓRA (3. oldal.) 1995. JÚLIUS 12. SZERDA ÁRA: 23,50 FORINT________________________________VI. ÉVFOLYAM, 161. SZÁM Edison személye mindenki számára lehetősége: Népújság-hirdetés Nagy az érdeklődés Hétfőtől jegyezhetők az OTP részvények Július 17-től, hétfőtől, indul az ország minden nagyobb településén az OTP részvények kibocsátása. Ennek részleteiről kérdeztük dr. Schwem- mer Lászlót, az OTP Tolna Megyei Igazgatóságának igazgatóját. — Milyen összegű részvénykibocsátásra lehet számítani és milyen névértékben lehet ezekből vásárolni? — A részvénycsomag 1,4 milliárd összegű, egyenként ezer forintos névértékű, amit 1200 forintért lehet majd megvásárolni. — Mekkora érdeklődésre számítanak? — Nagy az érdeklődés a részvények iránt és ezt a múlt héten befejeződött külföldi jegyzés is bizonyítja. Elsősorban intézményi befektetők vásároltak részvényeket, jelentős túljegyzés is történt.-— Akkor akár az is előfordulhat, hogy már a kibocsátás napján elfogynak a részvények a nagy érdeklődés miatt. — Túlkereslet esetén további 959.637 db részvény áll rendelkezésre, előnyben részesítve a kisbefektetőket. Amennyiben a jegyzési igények a teljes felajánlott 2.359.637 darabot meghaladják, az alábbi részvényelosztási szabályok szerint allokációra kerül sor. Kártyaelosztás elve szerint először a belföldi magánszemélyek készpénzes igényét elégítik ki 250 db részvény erejéig. Másodszor, ugyanilyen elv szerint a részletfizetéssel vásárolni akaró magánszemélyek igényeit fogadják el, maximum száz részvény erejéig. Harmadik lépésben a további magánszemélyek készpénzes igényeit elégítik ki, a még rendelkezésre álló részvénymeny- nyiség erejéig, jegyzésarányosan. (Folytatás a 3. oldalon.) Szőke Szikla a kissrácok között Hidegvízben, melegvízben. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat tájékoztatása szerint a megye strandjaiból és termálfürdőiből vett vízminták többségében megfelelőek. A bátaszéki, a tamási, a paksi és a gunarasi strad- és termálfürdőket ellenőrizték, a hidegvizes medencék esetében a helyzetet jónak ítélték. A melegvizes ülőmedencéknél már akad kifogásolnivaló, ezeknél különösen felhívják a fürdőzők figyelmét arra, hogy alaposan tisztálkodjanak meg a fürdés előtt. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald A honfoglalás 1100 éve Országos pályázaton nyertek Tolna megyéből A honfoglalás 1100. évfordulójára, a helyi kezdeményezések támogatására kiírt művelődési és közoktatási miniszteri pályázat „1100 év kultúrája” című programján belül Tolna megyéből négy díjnyertes pályázat van, tájékoztatta lapunkat Sző- nyi Zsuzsa, A Honfoglalás 1100. Évfordulója Emlékbizottság titkárságának sajtóreferense. A dombóvári Móra Ferenc Általános Iskola „A kisegítő iskolások történelmi játéka” pályázatára 36.000 forint, a Tolna Megyei Önkormányzat Wosinsky Mór Múzeuma „A megelevenedett történelmi képek” című történelmi kiállítására 2 millió forint, a bonyhádi Völgység Múzeum a Völgység 1100 évével foglalkozó történelmi konferencia megrendezésére 50.000 forint, az ugyancsak bonyhádi Vörösmarty Mihály Ifjúsági és Művelődési Központ tudományos előadásokra, kiállításokra, fesztiválokra, vetélkedőkre 200.000 forint támogatást kapott. „A magyar iskola 1000 éve” programra is három eredményes pályázó akadt Tolna megyéből. Ä 100. tanévét ünneplő szekszárdi Garay János Gimnázium az évfordulóval kapcsolatos rendezvényeire, kiadványaira 100.000, a Tamási Városi Könyvtár városi programokra, iskolai és könyvtári kiállításokra 50.000, az alapításának 250 éves évfordulóját ünneplő lengyeli Wosinsky Mór Általános Iskola pedig két napos eseménysorozat megrendezésére 100.000 forintot nyert. Az elmúlt héten a Dombóvári Futball Club pályájára látogatott Mészöly Kálmán alias Szőke Szikla, a magyar labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya, hogy személyesen győződjön meg a DFC Focisuliban folyó tehetségkutató munkáról.- Mennyiben feladata a szövetségi kapitánynak az utánpótlás nevelés figyelése?- Meghívásnak engedve látogattam Dombóvárra. Igaz, lehet ezt feladatnak is tekinteni, de inkább szívügyemnek mondanám. Valami elmozdult a magyar fociban, amit jelez az ifjúsági és olimpiai válogatott, és a legutóbbi kisiklás ellenére a válogatott szereplése is. Az igazi előrelépés az lehet azonban, amit a focisuliban elmondtam a gyerekeknek is. (Folytatás a 4. oldalon.) Hétvége West-Sussexben A magyar nyelvben is meghonosodott az angolból hozzánk származott víkend szó, ami lefordítva hétvégét jelent. Nos, a múlt hét végén éppen Angliába utazott Bach József, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke, ám nem víkendezni, hanem tárgyalni West-Sussex vezetőivel a további együttműködésről. — A rendelkezésünkre álló két nap alatt meglehetősen zsúfolt programot kellett teljesítenünk. Londonban szálltunk le a repülővel, majd innen indultunk West-Sussex megye székhelyére, Chichesterbe. — Mekkora ez a város? — Hozzávetőlegesen akkora, mint Szekszárd. A chiches- teri belváros azonban rendelkezik egy nagy előnnyel Szekszárdihoz képest, nevezetesen azzal, hogy sétálóutca szeli át. — Ki fogadta Tolna megye háromfős delegációját? — Élsőként Richard Mead, az európai ügyekért felelős elnökhelyettes, majd Cliff Robinson, a megye elnöke. — Miként néz ki egy angol elnök rezidenciája? Hasonlít az ön irodájára? — Egyáltalán nem, a szentélyhez hasonlatos elnöki szoba ódon, patinás bútorokkal van berendezve. S az is érdekes volt számunkra, hogy meglehetősen nehezen lehetett megközelíteni az elnöki rezidenciát. Több alkalommal kellett várakoznunk zárt ajtók előtt. (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Diákszínjátszó tábort rendeznek a Paksi Városi Művelődési Központ szervezésében július 14. és 20. között a Fadd- Dombori Ifjúsági Táborban. A résztvevő 20 általános és középiskolás diákszínjátszó délelőttönként és esténként szakmai gyakorlatokkal foglalkozik, a délutánt strandolás és tábori szabadidős programok töltik majd ki. Koffán Károly festőművész képeiből nyűik kiállítás ma délután 4 óra 30 perckor a Paksi Városi Múzeum Tanácstermében. A kiállítást - mely augusztus 20-ig tekinthető meg, hétfő kivételével naponta 10-18 óráig - Kratochwill Mimi művészet- történész nyitja meg. Csípőszúnyog ellenőrzést végeztek az ANTSZ Tolna Megyei Intézetének szakemberei a múlt szombati szekszárdi szúnyogirtás előtt és után. Az ellenőrzés megállapította, hogy a lezajlott irtás hatásfoka 63 százalékos, s ez bizony nem tekinthető igazán sikeresnek. A szúnyogirtást a városi önkormányzat rendeli meg minden alkalommal attól a vállalkozótól, akinek pályázatát legmegfelelőbbnek tartja. A szekszárdi Szabó Noémi második helyezést szerzett a hat ország sporthölgyei számára rendezett Miss Eurosport ’95. szépségversenyen. A horvátországi Umagban a napokban rendezett döntőn a szlovák Barbora Deckerova nyerte el a Miss Eurosport ’95. címet. Két súlyosabb baleset történt tegnap a megyében. Szekszár- don személygépkocsi hajtott ki egy motorkerékpár elé, Bony- hádon pedig egy biciklis. A szekszárdi motoros könnyebb, utasa és a bonyhádi motorkerékpár vezetője pedig súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Tolnán két rövid utcában (Wesselényi és Csokonai) járda épülhet még az idén. Az építéshez szükséges pénzt az útjavításokra félretett összegből lehetne fedezni. Játsszon velünk! A Szekszárdi Liszt Pincészet bordeaux-i világkiállításon ezüstérmet nyert 3, 2, illetve 1 üveg, igen értékes borát tartalmazó 3 díszkartont sorsolunk ki azok között a Kedves Olvasók között, akik együtt játszanak velünk. Mai lapunk 3. oldalán megtalálják a bronzérmet nyert bor címkéjének egy részletét. Vágják ki és figyeljék a héten lapunkat. A címke másik részletét is megtalálják majd valamelyikben! A feladat egyszerű: a lapból kivágott borcímke darabjait összeillesztve az ugyancsak a héten közölt Liszt Pincészet emblémával együtt küldjék be a Tolnai Népújság címére július 18- ig, és máris részt vesznek a sorsoláson. A Nap Hírei Találkozó Tegnap a tamási rendőrkapitányhoz fordult Fürgéd polgármestere, Barkóczi József. A község vezetője azt kérte: vizsgálják meg a lehetőségét egy falufelelős rendőr Fürgédre történő kihelyezésének. Új telefonközpont Ma reggel megkezdték a MATÁV Rt. szakemberei az új dombóvári digitális telefon- központ üzembehelyezését. A meglévő előfizetőket holnaptól folyamatosan erre a központra terhelik rá, s ez azzal jár, hogy az eddigi hívószámuk első száma 3-asról 4-esre változik. Egyúttal megszűnnek az ikerszámok, tehát a központ üzembehelyezése után az eleddig ikertelefonként működő állomásokról folyamatosan, az eddigi ikerállomástól függetlenül lehet majd telefonálni. Ez a változás Dombóváron 1200 előfizetőt érint majd. A hazai gépkörökről A bajor földművelésügyi minisztérium kezdeményezésére július 12-én és 13-án rendezik Szekszárdon, a palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Szak- középiskolában azt a konferenciát, melyre több neves szakember is ellátogat. Az úgynevezett „befejező előadás” (klausurtagung) témája a hazai gépkör szervezése és támogatása. A kétnapos rendezvénysorozat megnyitója július 12-én délelőtt 10 órakor lesz a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakközépiskolában. Pollenjelentés Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna Megyei Intézetének 27. heti pollenjelentése szerint a múlt héten a domináns pollen a csekély allergén hatással bíró csalán és az igen veszélyes fűfélék. Megjelent a légtérben a libatop félék pollenje is. Virágzik az üröm és 1-2 pollen/köbméter Ambrosia - parlagfű - is előfordul. A parlagfűre érzékenyek készüljenek, mert rövidesen elkezdődik a virágzás. A légköri gombaelemek közül az Altemaria továbbra is magas - írja jelentésében Szintainé Dobrádi Júlia biológus. Városavató ünnepség lesz augusztusban Bátaszéken A besigheimi fúvószenekar térzenével köszönti augusztus 19- én Bátaszéken a városavató ünnepségre érkező vendégeket és a város lakóit. Az általános iskolában 11 órakor nyílik a Bátaszék gazdaságát, néprajzát és sportéletét bemutató kiállítás „Tőlünk - rólunk” címmel. A gimnáziumi diákok koronázási felvonulása korabeli jelmezekben délután 13.15-kor kezdődik. Az ünnepséget 15 órától a sportcsarnokban rendezik meg. Bognár Jenő polgármester köszöntő szavai után Kuncze Gábor belügyminiszter tart ünnepi beszédet, majd átadja a városavató oklevelet. A díszpolgári címeket Bognár Jenő polgármester adja át. A hivatalos ceremónia után a labdarúgó pályán (rossz idő esetén a sportcsarnokban) ünnepi műsor lesz, majd 21 órától a városavató ünnepi bálra kerül sor, szintén a sportcsarnokban. Augusztus 20-án, vasárnap 10 órakor ökumenikus istentisztelet lesz, majd az új búzából sült kenyér szentelése, s annak kiosztása következik. 11.30-kor a művelődési házban nyűik Szabó Ferenc festőművész kiállítása, majd 14 órától kerül sor a sportprogramokra a labdarúgópályán és a sportcsarnokban. 16.30-kor indul a körmenet a templomtól a felújított Kálvária kápolnához, amelyet Mayer Mihály megyéspüspök áld meg. A római katolikus templomban a püspöki misére 18 órakor kerül sor. Este 7 órakor pedig elköszönnek a város vezetői a vendégektől. - péteri -