Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-25 / 172. szám
1995. július 25., kedd 5. oldal Megyei Körkép — Tamási, Simontornya És Környéke Sínek, virágok, tájak „Nézze csak, itt születtem, ez Gyántpuszta - mutat rá legnagyobb méretű olajképére - itt voltam gyerek. Sajnos a helyén már nincs semmi, széthordták a pincehelyiek”. Aztán vaskos mozdulatokkal veszi elő a többi farostlemezre festett tájképet. „Ez itt Boglár, ez Pincehely, az megint a Balaton ”. Bősze György nyugdíjas váltóőr a tolnanémedi vasút mellett lakik harmincnégy éve, a vonatok csikorgó zaja ugyanúgy hozzátartozik életéhez, mint a festés.- 1970-ben kezdtem el festeni, - mondja -, de mindig megvolt bennem az érdeklődés. Cselédgyerek voltam, nem lehetett olvasni, tanulni, egyszer már nagyobbacska fejjel leültem a gyerekekkel rajzolni, a tanáruk felfigyelt rám, és mondta miért nem küldöm be valahová a képeimet. Hát én elküldtem a főiskolának, nem berámázva, csak úgy összecsavarva. 1948-ban fel is vettek a képzőművészetire, de 1950-ben behívtak katonának, és nem mentem vissza. Azóta megbántam, de már mindegy.- A vasút is szervezett nekünk minden évben iskolát Balatonbogláron és Keszthelyen. Két festő, meg egy szobrász tanár volt velünk. Két hét alatt harminc darab képet megcsináltam. Aztán jött a rendszerváltás, és elvették a tábort, azóta errefelé festek, csak meg kell mondanom, itt nem olyan szép a táj.- Hetven óta legalább kétezer képet megfestettem, rokonoknak, barátoknak, kollégáknak. A legkedvesebbek a falusi tájak, mert én is falusi gyerek vagyok. Mostanában festek csendéleteket is, csak vigyázni kell, hogy azokat a virágokat válogassa össze az ember, amelyek egyszerre nyílnak. Kedves festőim Sző- nyi István, Holló László. Például Csontváryt nem annyira szeretem. A modernséget sem. Volt itt Tolnanémedin is képvásár, aztán megkérdeztem, hogy mi ebben a művészet, mert olyan ákombákomot egy perc alatt lefestek. Azt mondták, hogy Gyuri bácsi nézze meg, ki csinálta, a név a fontos.- Ha nem fogok ecsetet, talán soha nem látom meg a Balatont. Akkor is ezt csinálnám, ha egy darab kenyeret és egy pohár vizet kapnék. Erre születtem. Rendőrségi Hírek Szó nélkül ütött. Július 8-án, Mostanában segíteni is nehezebb hajnal fél négy körül a tamási lovaspályán lévő rendezvényen megjelent egy ismeretlen fiatalember, aki minden előzetes szóváltás nélkül a standnál álló férfiak közül egyet arcon ütött, egy másikat „lefejelt”, egy harmadik mozgássérültet pedig fellökött. Ezt követően egyetlen rúgással megtisztította a pultot az üvegektől, üdítős dobozoktól, majd angolosan távozott. A nyomozás kiderítette, hogy a bűncselekmények elkövetésével K. B. tamási lakos alaposan gyanúsítható. Az is kiderült, hogy korábban azért pofozott meg egy fiatalembert, mert nem viszonozta a köszönését. Újra „nyugdíjügynök”. Egy szárazdi nyugdijasasszonyt lopott meg egy ismeretlen nő, aki magát július 18-án a nyugdíjfolyósító intézet ellenőrének adta ki. A csaló azt mondta, hogy annyi ezer forinttal emelik majd az asszony nyugdíját, ahány tízezer forintnyi megtakarítása van, az összegről azonban meg kell győződnie. Az elkövető más iratokat is kért, és kihasználva a sértett távollétét harmincezer forintot emelt ki a pénztárcájából. (Folytatás az 1. oldalról.)- Az aktivistáinknak is nehezebb lett, de a létszámunk nem csökkent. Az adomány kevesebb és többet kell szervezni. Ezelőtt gyakrabban fordult elő, hogy a központtól kaptunk ingyenes élelmiszert, vagy több ruhát. Mi a bérünk egy részét kapjuk meg a központból, ezen kívül a működéshez a feltételeket - akár egy elsősegélynyújtó verseny költségeit is - nekünk kell „megtermelni”.- Az eredményekben is észrevehetők a rosszabb feltételek?- Nem. Többet dolgoztunk, jobb eredménnyel.- Hogyan teremtik meg az akcióik anyagi hátterét?- Megkeressük például azt a vágóhidat, ahonnan termelői áron kapjuk meg a húst. Tíz-tizenöt százalékos haszonnal dolgozunk, de még így is a bolti ár alatt tudunk árusítani. A törvény értelmében a Vöröskereszt visszakapja az áfát. Eleve nem kell annyit rátenni, mint egy kereskedő cégnek, nincs akkora létszámunk, apparátusunk, irodánk. A haszon nálunk Az OTP ezer forintos névértékben bocsátotta ki részvényeit, amelyek 1200 forintos áron voltak megvásárolhatók a hét első öt napján. A „legnagyobb magyar bank” értékpapírjait senki nem keverte össze a Zwack-, vagy Fotex-részvé- nyekkel. A pénzintézet tamási fiókjában nyugodt körülmények között zajlott a jegyzés, az nem jelent nagy tételt, egy 28 ezer forintos vásárlásnál négyezer forintot, ami arra jó, hogy a telefonszámlát ki tudjuk fizetni. A tamási Vöröskereszt az év első felében 926 kilogramm használtruhát osztott szét a rászorulóknak, ennek kétharmada a lakosság adománya. A Béres Rt. jóvoltából 360 Béres Csepp Plusz készítményt tudtak olcsóbban juttatni, a szervezet tagjai és aktivistái 150 doboz pezsgő- tablettát kaptak ingyen. A Vöröskereszt így 286 ezer forint értékben nyújtott támogatást a rászorulóknak. A szervezetnek 1994 végén Tamásiban 475 tagja volt, azóta létszámuk gyarapodott.- Megtalálja-e a célzott réteget a segítség?- Úgy érzem, igen. Hozzánk nem a gazdag emberek jönnek, hanem a rászorulók, akár a szociális segítőhelyeinken értékeérdeklődők folyamatosan jelentkeztek, viszont jelentősen vásároltak. Csütörtök estig a megyében eladott részvények egynegyedét tamásiak vették meg, mintegy 4,5 millió forint értékben. A befektetők fele hitelre vásárolt, azaz a részvény árának 30 százalékát tette le készpénzben, a fennmaradó 70 százalékot egy évig kamatmensített árukra, akár a használt ruhákra gondolok, amit ingyen adunk tovább. Nekünk nem Adidas cipőink vannak, kaphatók ugyan sportcipők is, amit nagyon jól lehet használni, de ezek nem márkás árucikkek.- Hogyan alakult az együttműködésük a másik nagy segélyező szervezettel a Máltai Szeretetszolgálattal ?- Nagyon jó kapcsolatunk van velük. A 89-eS erdélyi események idején kerültünk valóban baráti viszonyba, ettől kezdődően nincsenek külön dolgaink. Ha úgy adódik, ők szólnak, hogy van-e szükségünk valamire, tudnának adni. Most éppen Mezőszilasról kapnak használt ruhaneműt a református egyháztól, arra kértek, próbáljuk megszervezni a szállítást. Mi egészen biztosan nem dolgozunk egymás ellen, sőt inkább egymással, ők valamivel jobb helyzetben vannak, mivel nyugati szervezet, sokkal több adományt kapnak. Amit mi kapunk a Nemzetközi Vöröskereszttől, az főleg a menekülteknek szól, és kevésbé a hazai szegényeknek. - tftesen törleszti. Az új részvényesek nagy hányada letétben hagyta értékpapírjait a banknál, ami az OTP iránti bizalomra utal. A vásárlók túlnyomó része valóban kisbefektető, sokan vettek ugyanis kis értékben részvényeket, jellemző volt a százezer forint körüli vásárlás. Tolnában a csúcsvásárlás értéke is egymillió forint alatt maradt, a spekulánsok ezek szerint elkerülték a megyei OTP-fiókokat. HírSorok Az ad hoc bizottság ülése. Július 20-án ülést tartott a Tamásiban végzett „átvilágítást” irányító ad hoc bizottság, amely megtárgyalta az intézményvezetőknek a szakértői javaslatokra tett írásos véleményét. A bizottság arról határozott, hogy a vezetők egy konkrét költségmegtakarító javaslatot dolgozzanak ki. Állásközvetítés. Július 21- én, pénteken közvetítette simontomyai ügyfeleinek a Tolna Megyei Munkaügyi Központ Tamási Kirendeltsége a Videoton Holding Rt. enyingi kábelkoncepcionáló üzeme által felkínált kétszáz állást. A munkaügyi iroda száztíz főnek tudta Simon- tomyán felkínálni a betanított munkát. Az érintett munkanélküliek közül sokan nem feleltek meg az alkalmassági vizsgán, és volt, aki nem fogadta el a lehetőséget. Azok közül, akik megfeleltek a munkáltató kívánalmainak, harmincán már tegnap munkába álltak, köztük olyanok is, akik nem regisztrált munkanélküliek. Előfordulhat, hogy a város önkormányzata megvonja a jövedelempótló támogatást azoktól, akik visszautasították a munkaalkalmat. Udvari tárgyalna. Négy fős bizottságot hozott létre az udvari képviselőtestület, amelynek feladata, hogy tárgyaljon a gyönki iskola működtetésére nemrég alakult intézményfenntartó társulás intéző bizottságával arról: milyen feltételek mellett járhatnak az udvari általános iskolások a gyönki intézménybe. Az iskola költségvetésének megszületése augusztus hónapban várható. Telefonhelyzet Tamásiban. Változatlanul nem kapott hivatalos értesítést a tamási önkormányzat 1994 óta a Matávtól, hogy mikor helyezik üzembe az új digitális telefonközpontot. Egyes hírek szerint a műszeres vizsgálatok már lezajlottak, július végén próbaüzembe helyezik a központot. Páriban még nem láttak hozzá a kivitelezők a kábelek lefektetéséhez. Hármas rockkoncert. Három amatőr rockzenekar, a tamási Bum, a kalocsai Tattoos és a székesfehérvári Cadaveres de Tortugas lép fel július 28-án a tamási termálfürdőben. A koncert 21 órakor kezdődik. A tamásiak bíznak az OTP-ben A múlt héten jegyezhetők voltak az OTP-részvények. A megyei jegyzések egynegyede Tamásiban történt. NAGY NYÁRI ÁRZUHANÁS A SZOFTVER- PIACON!- pénztárkönyv könyvelés 6.400 Ft- naplófőkönyv könyvelés 6.400 Ft- tárgyi eszközök nyilvántartása 6.400 Ft- házipénztár 6.400 Ft- iktatórendszer 6.400 Ft- készletgazd. és számlázás 6.400 Ft- kalkulációs program 6.400 Ft- gépkocsi nyilvántartás 6.400 Ft- építőipari költségvetés 6.400 Ft- EV/SAD vámokmány kitöltés 6.400 Ft MINDEZT MEGTALÁLJA rfJRO ZENEBOLT MUSIC 7090 Tamási, Szabadság u. 38. Tel.: 06-60/366-696. m El ■m SZOLGÁLTATÓ BT. HULLÁM- PAPÍR- LEMEZ! Dobozok tervezése, kivitelezése rövid határidővel! Anyag: C - B hullámprofil 3-5 réteg, natúr (barna) vagy fehér színben. Max. oldalméret: 2000 mm Vállaljuk kis szériák (néhányszor tíz db) gyártását is!) 7091 Tamási-Pári, Nagy u. 35. Telefon, fax: 74/371-601. ........ ....-Ilin BÉM V ASUDVAR AGA Gázcseretelep Tamási Nagykereskedelmi áron értékesíti 11 feletti mennyiségnél 0 5,5 hengerhuzal 56 Ft+áfa 0 8 hord. betonacél B60-40 68 Ft+áfa 0 10 bord. betonacél B60-40 58 Ft+áfa 0 12 bord. betonacél B60-40 58 Ft+áfa Mennyiségi határ nélkül 20x4 laposacél 20x5 laposacél 25x5 laposacél 35x5 laposacél 25x25x1,5 zártszelvény 60x60x2 zártszelvény F Luner 2,5x1250x2800 50 Ft+áfa 50 Ft+áfa 52 Ft+áfa 52 Ft+áfa 62.40 Ft+áfa 54.40 Ft+áfa 60,00 Ft+áfa Telefon: 74/371-786. (74587)j Szerszám és barkácsgépek javítása, tekercselése- Villanymotorok tekercselése 20 kilowattig- Forgórészek tekercselése- BOSCH szerszámgépek megrendelhetők rövid határidővel! Tamási, Forrás Áruház mellett Tel.: 06-30/472-099. ^^^^(745821 AKCIÓ! Konyhagamitúrákból megmaradt elemek kiárusítása 20% engedménnyel Egyes gardróbszekrényeket 10% engedménnyel kínáljuk, amíg a készlet tart. Forgószékek megrendelhetők már 8.100 Ft-tól! Szekszárd, Keselyűsi u. 4-8. (A Sportcsarnokkal szemben) Tele 74/411-222/185 ,7421a( JEGYZET _______________________________írta: Tóth Ferenc U fók (vagy csibészek) V égül is mindegy. Az a lényeg, hogy van. Tamási mellett is szabályos köralakban elfektették a búzakalászokat, a közepére meg egy szép lyukat fúrtak. Egyáltalán nem szenzáció, csak annyi történt, hogy ezek a gabonakörök végre Tamásit is érdemesítették arra, hogy közelében méltóztatott egy megjelenni. Legalább egy-két napig volt miről beszélni. A morc főnök megkérdezte másnap reggel titkárnőjét, hogy „Jucika, maga is hallotta?”, a presszóban a pultos már mindazt tudni vélte, amit az előző húsz vendég tudni vélt. Hogy a kombájnos még látta távozóban az űrmanókat, vagy éppen neki magának jutott eszébe a tréfadolog, és egy ponyvával ügyesen elhasaltatta a gabonát. Az igazság az, hogy az ufópilóta nem dobott ki csikket az ablakon, a stewardess nem hagyott hátra polaroidfelvételt Tamásiról. F dig titkon bizonyosan sokan gondoltak bele, mi van, ha tényleg eljöttek a földönkívüliek, a fénytestűek, akik űrmolekulával táplálkoznak, és bekukkantottak házaink ablakán. Alighanem felérne egy kormányszintű közérzetjavító intézkedéssel, az infláció két százalékkos csökkenésével. Senki sem törődne Bokros csomagjával. Lényegében nem változna semmi, csak egy akármilyen kicsi ufó is megadná a perspektívát. Elavult terminussal: a tudaton keresztül meghatározná a létet. Szimbiózisban a technikával. Regöly hatarában „rámenősek” a gólyák, az arató kombájn zaja a legkevésbé sem zavarja őket egerészés közben. fotó: gottvald