Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-20 / 168. szám
1995. július 20., csütörtök Megyei Körkép Dunaföldvár, Paks És Környéke 5. oldal Lobbyzó polgármesterek (Folytatás az 1. oldalról.) Az első évben mintegy 95 millió, a következő években 150-200 millió forintra lenne szükség a célok megvalósítására. A polgármesterek kifejtették azon gondolatukat, hogy a löszfal Rácalmástól Dunaszekcsőig terjedően omladozik, veszélyeztetve az emberi és anyagi értékeket, s a problémával magukra hagyott önkormányzatok saját eszközeikkel nem képesek ezt kivédeni. — Ahhoz, hogy a parlament, a kormány jóváhagyja ezt a programot, a szükséges pénzügyi támogatást megkapják az érintett önkormányzatok, a települések polgármestereinek, a körzet országgyűlési képviselőinek hatékony együttműködésére -jó értelemben vett lobbyzására - lesz szükség — mondta zárszavában Herczeg József polgármester. Gerjenben ezekben a napokban a tornaszerek, a fűtés és a vízvezeték szerelése zajlik a készülő tornacsarnokban. Mint azt Szabó Elemér polgármester elmondta, a 600 négyzetméteres küzdőtérrel és 240 négyzetméteres szociális helyiségekkel rendelkező épület kivitelezője az önkormányzat, a létesítmény eddig 16 millió forintba került. A pénzt saját erőből és céltámogatásból teremtették elő. fotó: garay „Bezárt” az Alkotótelep Véget ért a hagyományos, két hetes Paksi Alkotótelep programja, melyet két csoportban - 16-18 éves „ifik” és felnőtt képzőművészek - részvételével tartottak a városban. Mint azt Halász Károly festő, az Alkotótelep létrehozója és vezetője elmondta, sikeresnek bizonyult az idei rendezvény, s igaz, hogy szerényebb keretek között, de igen értékes munkák születtek, a Paksi Képtár gyűjteménye is tovább gyarapodott. Az Alkotótelepen született alkotásokból nyílt kiállítás szeptember 15-ig tekinthető meg. Az Alkotótelep idén ünnepelte 15. „születésnapját”, a megnyitóra eljött Lantos Ferenc képzőművész és Apagyi Mária zenetanár, akik még az 1980-85 közötti időben vettek részt az Alkotótelep munkájában, amikor nemcsak a képzőművészet, hanem a zene is képviseltette magát. Részt vett az Alkotótelep munkájában három budapesti művészettörténész, Merhán Orsolya, Aknai Katalin és Varga Koppány. A paksi és városkörnyéki fiatalok számára nagyon hasznos volt az itteni képzés, a kapott szakmai program, feladatok töltik ki majd az évköz- beni szakköri munkát. Halász Károly szerint 15 év után lezárult egy korszak, sokrétűbb, árnyaltabb programot terveznek az Alkotótelepnek a jövőben. Ennek megvalósulásában egyetlen bizonytalan tényező akad: a rendelkezésre álló pénz. vem Markó János nemcsak őrzi, de ismeri is a történelem hírmondóit Régiségek szerelmese Vannak emberek, akik természetükből adódóan vonzódnak azokhoz a tárgyakhoz, melyek koruknál fogva értékesek, vagy éppen érdekesek. Ezek közé tartozik a nagydorogi Markó János nyugdíjas pedagógus is, aki szenvedélyesen gyűjti a régi kor emlékeit. — Nagydorogon születtem, édesapám a vasútnál dolgozott. Családunk a község szélén lakott, igen szegényes körülmények között. A környéken lakó emberek olyan pénztelenek voltak, hogy még az utcának sem volt hivatalos neve, többen „Liszt nincs” utcának becézték. Fiatalon napszámosként kezdtem el dolgozni. Ebben az időben a véletlen folytán sikerült néhány régi, érdekes használati tárgyhoz hozzájutnom, többnyire az iskolával kapcsolatos eszközök voltak ezek. Nem emlékszem mi volt az első darab, talán egy iskolatáska, de szerelmessé lettem a régiségekbe, amik az idő haladtával egyre csak gyűltek. Az általános iskolában ki is állítottam a legérdekesebbeket, így megszemlélhették a diákok és a nevelők a századelő korabeli tankönyveket, palatáblákat, írószereket. — Mik a legkedvesebb témák? — Elhatároztam, hogy szisztematikusan a paraszti élet egyszerűségéről, ugyanakkor azok leleményességről árulkodó kellékeit fogom gyűjteni, így került hozzám a nagydorogi házak padlásairól rengeteg holmi, bő gatyák, vászoningek, ruhakészítő-, evő- és varró eszközök, hasas asztal, kasztni, kredenc, stb. Az évekig tartó gyűjtés során rengeteg holmi került elő, sokat segítettek az iskola diákjai, akik újabb és újabb ötletekkel álltak elő a lelőhelyeket illetően. — Milyen korból találhatók itt emléktárgyak? — A gyűjtemény egyik büszkesége az a tárgy, mely szerintem a legkorosabb. Ez egy - valószínűleg - az 1500-as évek paraszti háborúiból származó kard, de rengeteg a múlt században készült tárgyat őrzök. Van itt karosszék 1878- ból, fémkeretes festmények, rozsdásodó tűzhelyek, megviselt állapotú mosóteknők, köcsögök és számtalan kacatnak látszó régiség, melyekhez nagyon ragaszkodom. A hatalmas családi ház alagsora színültig van rakva a tömérdek régiséggel. Ahogy az ember végigtekint a megsárgult, elszínesedett, megfakult darabokon szinte érezni a történelem ízét. A szemlélődő eltűnődhet azon, hogy egy-egy adott tárgynak milyen kalandos útja lehetett, míg ebbe a helyiségbe került. Érdekesség például az a kulacs, melyet egy olyan katona használt, aki megjárta a második világháború majd minden csataterét. A helyszínek nevét, valamint a kedvesének szánt üzeneteket a kulacs oldalára véste bicskájával. Markó János szívesen mesélt mindegyik tárgyról részletesen, hiszen nemcsak őrzi e régiségeket, de ismeri is mindegyiket alaposan. — Nem gondolta, hogy a régiségek számára megfelelő helyet kellene találni? — De, többször is, azonban nem sikerült dűlőre jutni a tárgyak kiállítását illetően. Igaz, hogy közel tíz esztendeje próbálkoztam utoljára. Garay Előd Kiállítás a dunafóldvári Vármúzeumban Szobrok és ikonok titkai Zeke-Hajas Ilona 1944-ben született Hajdúhadházon. Fiatalon divattervező pályáról álmodott, ám korán beleszeretett a bizánci egyházművészetbe. Mivel ennek a műfajnak nem volt neves hazai művelője, akitől tanulhatott volna, így régi mesterek segítségével sajátí- totta el a művészet alapjait. Ilona munkái szerte Európában megtalálhatók - hangzottak el ezen szavak a dunaföldvári Vármúzeum Galériájában, bensőséges keretek között megtartott ünnepségen. A nagy létszámban megjelent vendégek megcsodálták az egyházi festő által készített színes ikonokat, melyek igen figyelemre méltó alkotások. A kiállítást dr. Szathmáry Sarolta régész nyitotta meg az érdeklődők előtt. Zeke-Hajas Ilona férjével, Simon László, szobrásszal együtt állította ki festményeit. Az ikonok érdekessége, hogy érdekes színvilágot tükröznek, az alkotó bátran használja a különböző színárnyalatokat, ezek harmonizálnak egymással. Az ikonok sajátos, kicsit misztikus hangulatú képei sokak előtt nyithat meg új utat az egyházi szertartásokhoz, és azok művelőihez, valamint a szokások értelmezéséhez. Elkalauzolja a szemlélő- dőt olyan varázslatos világba, mely jelen korunk embere számára megfoghatatlan, elképzelhetetlen és ez által egyfajta titok övezi. A látogató feladata, hogy ezt a titkot megfejtse. A Vármúzeum Galériájába betérő Simon László kisplasztikáival, portréival is találkozhat. A Zeke-Hajas Ilona egyik alkotása fotó:GE Röviden Reichertshofenbe, Paks testvérvárosába látogat egy negyven fős delegáció. A képviselőkből és üzletemberekből álló csoport a német városban megrendezésre kerülő sörfesztiválon vesznek részt. Július 20-án, azaz ma indul a hosszú útnak a delegáció. A programban szerepel többek között városnézés, a környék megismerése, valamint egy kellemes sétahajózás részesei is lehetnek a paksiak. Vasárnap délelőtt részt vesznek egy istentiszteleten, majd a délutáni órákban veszik az irányt hazafelé. Az utazás célja kizárólag a testvérvárosi kapcsolatok ápolása, valamint a sörfesztiválon való megjelenés. Gerjenben két hete kezdtek neki a polgármesteri hivatal épületének átalakításához. Ez valójában annyit jelent, hogy a hivatal épületének helyiségeit felújítják, megváltozik a belső elrendezés. A tanácsterem átköltözik a volt könyvtár épületébe, itt tartják majd az ön- kormányzati üléseket is. A könyvtár már szeptemberben átköltözött az iskolába. Csersznyéspusztán szervez olvasótábort a Paksi Városi Művelődési Központ július 22. és 31. között. Az ismerkedési esttel egybekötött megnyitóra július 22-én este 7 órakor kerül sor a bogyiszlói néptáncosok és a Rekettyés zenekar részvételével. A tábor során a következő előadásokat hallgathatják meg a résztvevők: A magyarok őstörténete, őshaza-elméletek (dr. Ki- szely István antropológus), A magyar keresztény kultúra egységének megteremtése az Árpádok korában (C. Tóth János, a Határon Túli Magyarok Hivatala munkatársa), Az organikus építészet és a paksi Szentlélek templom (Makovecz Imre építész), A trianoni békekötés problémái, megítélésének változásai (Szarka László történész), Kós Károly munkássága és a paksi „tulipános” házak (Csete György építész), A mű és kora. Németh László: Kisebbségben (Mórocz Zsolt irodalomtörténész). Az előadások mellett lesz irodalmi kirándulás, műhelyek bemutatkozása, búcsúest, részvétel református és evangélikus istentiszteleten, s július 30-án, vasárnap, versműsor a délelőtti szentmise után a paksi Jézus szíve templom előtt. Tanári szobát alakítanak ki a dunaföldvári általános iskola úgynevezett külvégi épületénél. A hatalmas szülői ösz- szefogás eredménye, hogy a beruházás csak 600 ezer forintjába (anyagköltségbe) kerül majd az önkormányzatnak, mindez közel fele annak az összegnek, melyet a segítség elmaradása jelentett volna a városnak. Az árokásásban, kőműves- munkában és a falazásban egyaránt kivették részüket a segítőkész szülők, mindezért köszönet illeti őket, így név nélkül is. Hetvenezer forint a beugró „Gázosodik” Dunaföldvár A háromezer-kettőszáz lakóingatlan közül legalább ezerhatszáznak kell jeleznie a gázprogramban való részvételt, csak így indulhatnak meg a gázvezeték építésének munkálatai. Ezt Nagy Gá- bomé, Dunaföldvár polgár- mestere mondta kérdésünkre. Az előzetes felmérések szerint hetven százalékos volt a jelentkezési arány. Már most közel kétszáz fő be is fizette a lakossági hozzájárulás összegét, ami hetven ezer forint. Mint azt megtudtuk, a teljes beruházás megközelítőleg 230 millió forintba kerül majd, ebből 110 millió a belső hálózat költsége. Ha a lakosok ötven százaléka csatlakozna a gázprogramhoz, akkor a teljes belső hálózat pénzügyi fedezete biztosított lenne. Ä polgármesteri hivatal vállalkozási irodájában várják a jelentkezőket, akikkel az önkormányzat szerződést köt. A lakosokat kérik, hogy lehetőség szerint augusztus végéig jelezzék szándékukat az üggyel kapcsolatban, hiszen ősszel el kell készíteni a kiviteli terveket és ha minden jól megy, akkor még ebben az évben szeretnének belekezdeni az északi irányból, Dunaújváros felől érkező nagynyomású fővezeték kiépítésébe. Egyébként a hálózati építés első ütemében Paks, Dunaföldvár, Bölcske és Ma- docsa csatlakozhat rá a gázvezetékre. Garay Hajókirándulások a Dunán Jöjjön és ismerje meg a Gemenc szépségeit, a Duna-parti vérosok nevezetességeit. Minden péros hét szombatján, reggel S órakor kirádulóhajó indul a Gemencbe. A felnőttek részére 800, a gyerekek számára 650 forint a viteldíj. Az ét páratlan kikapcsolódási lehetőséget nyújt mindenkinek. A páratlan hét szombati napján, délelőtt 9 órakor indul a hajó Kalocsára. Részvételi díj: felnőtteknek 500, gyermekeknek 400 forint. Külön ajánljuk a solti Teleki-kastély látogatását. Minden vasárnap 9 órakor Indul a Járat. Viteldíja: 950 illetve 750 forint. Az árak egy ebédet és fürdő-medence használati díjat Is magukban foglalják! Sétahajózás a paksi Duna szakaszon! Minden vasárnap 17 órától másfél árát tölthet Magyarország legnagyobb folyamán, a Dunán! II .... M eglátja, érdemes eljönnll -L A hajójáratok a paksi rávátkelőtől Indulnak. Bővebb felvilágosítást a 06-20/415-476-os telefonon adunk. (741M) / Dr. László László Minden egyes darabhoz szoros barátság fűzi kiállítás augusztus 15-ig látható hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között. Garay