Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)
1995-07-14 / 163. szám
2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1995. július 14., péntek Csaknem egy hete tart a pamplonal fesztivál. Az utcai bikakergetés már halálos áldozatot is követelt: egy amerikai fiatalember a kórházban belehalt az egyik felbőszült állat okozta súlyos sérüléseibe. fotó: feb/reuters Boszniában a szerbek győztek és egyelőre várnak Ki a felelős a drámáért? A szerbek tovább nyomulnak Boszniában, a világ vezető politikusai pedig egymásra mutogatnak a felelősség kérdésében.A délszláv háború ismét kiéleződött, s közben menekültek tízezrei, segítenek” a boszniai szerbeknek az újabb etnikai tisztogatásban. A menekülők egyik célpontja Magyarország, de a nagyatádi tábor már aligha tud néhány száz lakónál többet befogadni. Az átmeneti szálláson jelenleg több mint 1600-an élnek, s a „csúcs” 1992-ben volt, az emlékezetes menekültáradat idején. Akkor 2800 ember zsúfolódott össze a kerítésen belül. A tábor vezetői szerint egy újabb roham esetén csak emeletes ágyak felállításával lehetne elhelyezni a menekülteket. A NATO-hatalmak a békés, tárgyalásos megoldást sürgetik, úgy vélik: nincs katonai kiút, s kimondva vagy kimondatlanul az ENSZ-re hárítják a felelősséget a véres dráma folytatódásáért. „A Boszniában követendő stratégiát az ENSZ határozza meg. A NATO-t soha senki sem kérte, hogy szorítsa vissza a bosznia szerbeket” - hangoztatta egy interjúban a szövetség főtitkára, s leszögezte: „A jövőben az Észak-atlanti Szövetség nem vesz részt olyan hajó navigálásában, amelynek egyszerre két kapitánya van”. Kovács László magyar külügyminiszter, az EBESZ soros elnöke Bécsben ellenezte az ENSZ-csapatok kivonását Jugoszláviából. Kovács - a magyar álláspontot ismertetve - kifejtette, hogy hazánk ellenzi a Boszniával szembeni fegyverembargó feloldását is. Hangsúlyozta, hogy mind az ENSZ- csapatok távozása, mind pedig a boszniai fegyverszállítások engedélyezése a konfliktus további kiterjedését vonhatja maga után. Párbeszéd az európai integrációért Meg kell alapozni a magyar társadalom és gazdaság sokirányú és sikeres felkészülését az európai integrációban elérhető teljes jogú tagságra, s kidolgozni a magyar érdekeknek is megfelelő csatlakozási feltételeket. E feladatok megoldására alakították meg ismert magyar közéleti személyiségek csütörtökön Budapesten az Európai Párbeszéd Egyesületet. Az alapítók fontosnak tartották, hogy az egyesület mind több vidéki szervezetet, intézményt, egyetemet is bekapcsoljon munkájába. A közgyűlésen 13 tagú elnökséget választottak, a dísz- elnök az Európai Dialógus nemzetközileg ismert kezdeményezője, a magyar származású Joséf von Ferenczy lett. Josef von Ferenczy, Kocsis Károly és Gál Zoltán az alakuló gyűlésen fotó: hajdú András A szoftver-császár látogatása Hazánkba látogat Bill Gates, a világ egyik leggazdagabb embere, a Microsoft számítógépes szoftvergyártó cég alapítója és elnöke. Gates szeptember 1-jén tartózkodik Budapesten, s célja az, hogy aktív segítséget nyújtson a hazánkban folyó és tervezett információtechnológiai fejlesztésekhez. Gyorsan fejlődik a cég magyarországi leányvállalata is: eladásainak értéke két év alatt meghaladta az egymilliárd forintot. Elégedettek az átalakulással Jól halad Magyarországon az energiaipar piac- gazdasági átalakítása - állapítja meg a Nemzetközi Energiaügynökség jelentése. Az IEA szakértői szerint a magánosítás megkezdésének legfontosabb feltétele a költségarányos árrendszer kialakítása, ami nem zárja ki a rászorultak támogatását. Program a dohányzás ellen Jelcin a kórházban is dolgozik Jelcin állapota stabil - közölte csütörtökön az elnöki sajtószolgálat a kezelőorvosokra hivatkozva. A jelentések szerint az orosz államfő a kórházban is dolgozik. Rendszeres kapcsolatban áll tanácsadóival, illetve a felső vezetés tagjaival. A betegségmegelőzést támogatja Magyarországon a Világbank 132 millió dolláros programja, s különösen a dohányzás elleni fellépést szorgalmazza. A további világbanki támogatás attól függ, sikerül-e hazánknak ősszel megkötni a megállapodást a Nemzetközi Valutaalappal. Az ötezres bankjegyeknek nincs kiutazási engedélyük Vámkedvezmény kisbevásárláshoz Megkezdődött a nyaralási főidény, családok tízezrei indulnak ezekben a hetekben világjárásra. Mit vihetnek ki, mit hozhatnak be, mennyi pénzt tarthatnak maguknál - erre kerestük a választ vámszabályok segítségével. Útiholmit ésszerű mennyiségben korlátozás nélkül pakolhatunk. Az összesítő kiviteli listára azonban be kell írni a magunkkal vitt, nagyobb értékű dolgaink - videokamera, táskaírógép, értékesebb ékszer, drága sport- felszerelés - típusát és gyári számát is, hogy gond nélkül visszahozhassuk. Devizahatósági engedély nélkül kivihető személyenként 10 ezer forint - de 1000 forintnál nem nagyobb címletben. (5000 forintos bankjegyet például ne tartsunk magunknál.) Szintén engedély nélkül lehet nálunk személyenként 20 ezer forint értékű külföldi pénz. Ennél több valuta kiviteléhez már engedély szükséges. Ha az éves valutakeretet váltja ki az utazni kívánó, az ehhez kapott 90 napig érvényes hivatalos banki bizonylatot meg kell őriznie. Hazatéréskor a kedvezményes vámelbírálás feltétele, hogy a behozott áru ne legyen kereskedelmi mennyiségű. Néhány példa minderre: egy gépkocsi vagy lakóautó családonként és évente hazahozható kedvezményezett vámtétellel. Egy liter égetett szesz, 3 liter bor, 5 liter sör, 500 darab cigaretta, 1-1 kiló kávé, tea, kakaó és fűszernövény-keverék úgyszintén. Felnőttenként 8000, gyermekenként 2000 forint a behozható áruknak az az értékhatára, amelyekre a vámtétel még egységesen 15 százalék. Ez alól kivétel a szeszes ital, a dohány- termék és a kávé. v. m. Áthárítják a felelősséget Nem helyettesítheti a társadalmi párbeszédet Horn Gyula és Nagy Sándor újra felmelegített társadalmi-gazdasági megállapodása. Ezt Pusztai Erzsébet, az MDF elnökségi tagja hangsúlyozta tegnap. Kónya Imre elnökségi tag rámutatott, hogy a kormány az előzetes normakontrollal bizonyos törvények ügyében át akarja hárítani a felelősséget az Alkotmánybíróságra. Aláírást gyűjtenek Népszavazást kezdeményez a Munkáspárt Magyarország NATO-csatlakozásáról, mivel azt szeretné, ha a politikai pártok helyett a lakosság döntene ebben a kérdésben. Az aláírásgyűjtés augusztus 20-án kezdődik. Nem lesz vízlépcső Mégsem építi meg Horvátország a Dráván tervezett gyurgyeváci vízlépcsőt, helyette több, a környezetvédelmi szempontoknak is jobban megfelelő kisebb erőművet hoz létre. Ezt a horvát parlament alelnöke jelentette be Siófokon, ahol a magyar Országgyűlés környezetvédelmi bizottságának tagjaival találkozott. Feltételek az alapszerződéshez Memorandumot adott ki a Fidesz elnöksége a magyar-román alapszerződés ügyében. Ebben egyebek között leszögezi: az alapszerződés csak akkor fogadható el, ha a román kormány tárgyalásokat kezd az RMDSZ-szel az autonómia megvalósításáról, s ha az Európa Tanács 1201. ajánlása csorbítatlan formában része lesz az alapszerződésnek. Új szomszédolási lehetőségek Öt helyen nyílik ideiglenes határátkelő e hét végére. A magyar-szlovák határon Lácacséke és Per- benyik között szombaton és vasárnap, Orfalunál vasárnap, az osztrák határszakaszon Pornóapátinál, a magyar-horvát határon Molnárinál és Murake- resztúmál szintén vasárnap lesz lehetőség átkelésre. Most Vesztfáliából jönnek Újra több határállomáson várható torlódás szombaton és vasárnap. Ezúttal a legnagyobb iparral rendelkező német tartományból, Észak-Rajna Vesztfáliából indulnak haza a török, valamint a jugoszláv vendégmunkások. Várakozás esetén a magyar-román határszakaszon a nagylaki határátkelőről Battonyára terelik a személyforgalmat. Gyűltek a forintok Jobban takarékoskodtunk; idén, az első félévben 167,9 milliárd forinttal nőtt a lakossági megtakarítások nettó értéke, amely így elérte az 1569,7 milliárd forintot. A növekedés 20 milliárd forinttal volt magasabb, mint egy évvel korábban. jt te mi re AI ElVII S) THIOVIT ALAPÚ FELSZÍVÓDÓ GOMBAÖLŐSZER SZŐLŐLISZTHARMAT ELLEN ASANDOZ A NÖVÉNYEK SVÁJCI ORVOSA Kiszerelés: Beszerezhető: 200 g (4 x 50g) 1 kg KSZE-Agroker Rt. 20 kg Gazdaboltja (74014) Szekszárd, Damjanich u. 33-35.