Tolnai Népújság, 1995. július (6. évfolyam, 152-177. szám)

1995-07-01 / 152. szám

2. oldal Világtükör — Hazai Tükör 1995. július 1., szombat • • ___ Összement a Bokros-csomag Marad a gyes, a gyed és a családi pótlék Az Alkotmánybíróság tegnap kihirdetett határozatában több ponton az alaptörvénnyel ellentétesnek minősítette a gazdasági stabilizációt szolgáló törvényt, az úgynevezett Bokros-csoma­got Azokat a javaslatokat, amelyek azt kérték, hogy a törvényt teljes egészében vessék el, a testület elutasította. Lemondott a Baranya Megyei Közgyűlés elnöke Formai összeférhetetlenség miatt lemondott posztjáról a Bara­nya Megyei Közgyűlés elnöke a testület tegnapi ülésén. Wemer József lemondását a megyei önkormányzat képviselő-testületé­nek MSZP alkotta ellenzéke kezdeményezte, mondván, hogy elnöki tisztsége összeférhetetlen egy építész kft.-ben betöltött ügyvezetői posztjával. Mától drágább a repülőjegy Július 1-jétől, azaz mától öt százalékkal magasabb díjat kell fi­zetniük a Budapestről induló menetrend szerinti repülőgépjára­tok utasainak - közölte a Malév tegnap. A díjemelésre a forint folyamatos leértékelése miatt volt szükség. Az áremelés min­den Budapestről induló menetrend szerinti járatra vonatkozik. Semmelweis-napi kitüntetések Semmelweis Ignác születésének évfordulója alkalmából állami és szakmai kitüntetéseket adott át tegnap Budapesten Szabó György népjóléti miniszter. A repedések előre jelezték A szöuli áruház-tragédia titkai Lisa Clayton behajózott a re­kordok könyvébe, amikor vitor­lások armadájának kíséretében visszaérkezett brit földre, Dartmouth kikötőjébe. A 36 éves fiatalasszony az első brit nő, aki mindenfajta szárazföldi navigációs segítség és megállás nélkül, egyedül vitorlázta körbe a Földet. Több mint 55 ezer ki­lométeres útja - amelyet 286 nap alatt tett meg az északi és a déli féltekén keresztül, sokszor napokon át harcolva szinte már reménytelenül a 10-15 méteres hullámokkal, a felszerelés számtalan meghibásodásával - 420 ezer fontjába, s egyszer majdnem az életébe is került. Egy szélviharban meghibáso­dott a hajó áramfejlesztője, a csapágycserét csak Lisa nyak­lánca gyöngyszemeinek fel- használásával lehetett megva­lósítani. Kálmán Imre világhírű mű­vének, a „Marica grófnő”-nek a bemutatásával nyitja meg idei évadját a Santa Fé-i Operaház. Az egyesült államokbeli Új- Mexikó államban kiemelkedő kulturális és társadalmi ese­ménynek számító rendezvény- sorozat csütörtök este vette kezdetét adománygyűjtő bállal, amelyen stílszerűen magyar fo­gásokat szolgáltak fel. Úgy számoltak, hogy mintegy fél­millió dolláros bevételre tettek szert: az összeget az operaház javára fordítják. A kínai Hunan tartományban működő orvostudományi egye­tem orvosai megállapították egy 26 esztendős férjezett asz- szonyról, hogy tulajdonképpen férfi, egy ritka genetikai rendel­lenesség következtében. Li maga fordult az orvosokhoz, mert elmaradt a menstruációja, és nem tudott teherbe esni. Az egyetemen megállapították, hogy kromoszómaképe alapján valójában férfi, bár egy hiányzó gén miatt külseje nőies. Nemi jellegzetességei azonban nem túlságosan hangsúlyosak, méhe pedig olyan, mint egy ötéves kislányé. Az orvosok, ösztro- gén női hormonkezelést írtak elő Li számára. Elhunyt Lana Tumer a 40-es évek egyik hollywoodi csillaga. A színésznőt hetvenöt éves ko­rában érte a halál a floridai Cen- turyban lévő otthonában. A szí­nésznő gégerákban szenvedett, évekig kezelték eredménytele­nül - jelentette pénteken a Reu­ter a Daily Variety című lapra hivatkozva. Lana Tumer a harmincas években tűnt fel, s bűbájos, szexis megjelenésével hamar meghódította a közönsé­get. Több mint 50 filmben ját­szott. Hétszer ment féijhez, zű­rös magánélete a magazinok ál­landóan visszatérő, kedvelt té­mája volt. Nagysikerű alakítása volt A postás kétszer csenget című film főszerepe. Az Alkotmánybíróság a tör­vénynek csak azokat a kifogá­solt rendelkezéseit vizsgálta, amelyek széles rétegeket érin­tenek, jelentős változásokkal járnak és azonnal hatályba lépnek. Az indítványok részle­tes tartalmi alkotmányossági fe­lülvizsgálatát ősszel folytatják. A testület megállapította: a jogbiztonság, a szerzett jogok védelme megköveteli, hogy az anyasági és gyerektámogatási rendszer keretei között a vi­szonylag rövid és meghatáro­zott idejű támogatásokat (gyes, gyed, gyet, várandósági pótlék, terhességi segély) a már megszületett és 1995. jú­nius 15-től számított három­száz napon belül megszüle­tendő gyermekek esetében a hatályosnál nem kedvezőtle­nebb feltételekkel és időtar­tamra biztosítsák. A családi pótlék esetében pedig a jogalko­tónak elegendő felkészülési időt kell adnia a változásokhoz való alkalmazkodáshoz azoknak is, akik elvesztik jogosultságukat erre a járandóságra. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a gazdasági stabilizációt szolgáló, egyes törvénymódosításokról szóló törvény és a végrehajtására ho­zott rendeletek 1995. július 1- jei hatálybalépését kimondó rendelkezéseit e tekintetben al­kotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette, azaz a gyed eltörlése, a gyes új rend­szere, valamint a családi pót­lék új rendszere egyelőre nem lép hatályba. Az indokolás szerint nincs alkotmányos akadálya annak, hogy az állampolgári jogon járó szociális ellátásokat rá­szorultság szerint járó juttatá­sokká alakítsák át, ha megfe­lelő átmeneti időt biztosítanak. Az államnak a társadalom je­lentős részét érintő szociális ellátási rendszer átalakításakor- az ország pénzügyi, gazda­sági helyzetére vonatkozó szempontok mellett - figye­lembe kell vennie az Alkot­mánynak az anya, a család és a gyermekek védelmét előíró rendelkezéseit is. Alkotmányellenes annak a rendelkezésnek az 1995. július 1-jei hatálybaléptetése is, amely szerint a munkavállaló- betegsége esetén - csak a ke­resőképtelenség huszadik nap­ját követően jogosult táp­pénzre. Az addig terjedő időre a munkáltató által fizetett be­tegszabadság jár, de az első öt napra a dolgozó semmilyen dí­jazást nem kap. A rendelke­zést az Alkotmánybíróság megsemmisítette, s az nem lép hatályba. Megsemmisítette az Al­kotmánybíróság azt a rendel­kezést is, amely 44 százalékos tb-járulék fizetését írta elő a szerzői honoráriumok és más szellemi alkotások díjának ki­fizetése után. A járulék befize­tése nem alapoz meg semmi­féle társadalombiztosítási ellá­tást. Az ellenszolgáltatás nél­küli fizetési kötelezettség a megbízó vagyoni jogát arány­talanul korlátozza, ezért al­kotmányellenes. Hátrányos megkülönbözte­tésnek számít az is, hogy a tör­vény a kiegészítő tevékenysé­get végző vállalkozókat terhelő baleseti járulékot több mint há­romszorosára, a más vállalko­zók társadalombiztosítási járu­lékával azonos mérvűre emelte, mert a kiegészítő tevékenységet végzők változatlanul csupán az ellátások szűkebb körére lenné­nek jogosultak. Alkotmányellenesnek mi­nősítette és megsemmisítette továbbá a testület azt a rendel­kezést, amely az 1995. de­cember 31-ig alkalmazható személyi szám használatát 1999. december 31-ig meg­hosszabbítja, s a törvénycso­mag rendelkezése a személyi szám használatát a törvényben eddig szereplő körön túlra is kiterjeszti; lehetővé teszi, hogy a jogosult szervek azt a nyilvántartási szervekkel való kapcsolattartásra és az egy­mással való kapcsolattartásra is használhassák. Az Alkotmánybíróság el­utasította azokat az indítvá­nyokat, amelyek a törvény szerkesztésének és előkészíté­sének fogyatékosságai miatt a törvénycsomag egészének megsemmisítését kérték. Az ugyanis, hogy a stabilizációs törvény „törvénymódosítások laza halmazából áll”, bár nem kívánatos, de nem ellentétes az alkotmánnyal. A mentés változatlanul nagy erőkkel folyik. Még mindig élő emberek vannak a romok alatt. A szöuli áruház össze­omlása nyomán a hatóságok már az elfogatóparancsok ki­állításánál tartanak.- Már reggel 9-kor érezni lehe­tett, hogy valami történni fog - mondta Kam úr, a dél-koreai Sam Poong áruházkomplexum egyik étteremének tulajdonosa.- Repedezett a mennyezet, furcsa hangok, reccsenések hal­latszottak - ezért határozott úgy, hogy aznapra ki sem nyitja éttermét. így tett néhány más étterem­tulajdonos is, sajnos azonban az A nagy hírű környezetvédő szervezetről, a Greenpeace- ről ugyancsak sokat hallhat­tunk mostanában: a nyugat­európai közvélemény támo­gatásával meghátrálásra késztette a hatalmas olaj- konszernt, a Shellt, és meg­torpedózni készül a felújított francia kísérleti atomrob­bantásokat is. Közel huszonöt éve annak, hogy a kanadai David McTag- gert megalapította a Green- peace-t, amely kiterjedt nem­zetközi szervezetté nőtt az idők során: közel ezer munka­társa van a világ harminc or­szágában. Az időközben felmerült pénzügyi gondoknak és a belső harcnak alighanem véget vet a Shell fölött aratott fényes győ­zelem, és az, hogy a Green­peace a német Thilo Bode sze­áruház vezetői nem hoztak ilyen döntést. Noha valamiféle veszélyt ők is érzékeltek - egy értekezletet is összehívtak -, nem zártak be. A csütörtöki tragédia nyo­mán legalább nyolcvan ember halt meg, és 860-an megsebe­sültek. Gyanítható, hogy so­kan vannak még a romok alatt. A hatóságok azt kutatják, hogy mi okozta az épület ösz- szeomlását. Robbanás, építési hiba, hanyagság? Sam Poong nagyáruház ve­zetői ellen már kiadták az elfo­gatóparancsot, mert az áruház bezárásával a tragédia elkerül­hető lett volna. mélyében új, tehetséges „kapi­tányt” kapott. A 48 éves néhai vállalati menedzser, aki közgazdasági diplomával rendelkezik, a ha­gyományos, nagy nemzetközi feltűnést keltő akciók mellett két új stratégiát állít az előtérbe. Az egyik a technológiai tá­madás. Bode már piacra dobta a „Greenfreeze”-t, azt a hűtő- szekrényt, amely mentes az ózonra ártalmas gázoktól. A Greenpeace most készül a nap­energiát hasznosító leányválla­lat, a „Greenpeace Solar” alapí­tására. A másik stratégia lényege az, hogy a Greenpeace beépül a környezetvédelemmel hadilá­bon álló vegyipari, olaj- és energiámul tikba, felvásárolja részvényeik egy részét és köz­gyűléseiket ily módon vitafó­rumokká változtatja. Ferenczy Europress _____________Háttér______________ G reenpeace, a győztes Premier előtt a Simpson-sztori Film készült az évszázad bűnügyéről A Kennedy-merénylet óta aligha volt hasonlóan bonyolult bí­rósági ügye az Újvilágnak. A statisztikákat imádó amerikaiak szerint 11,2 millió háztartásban mintegy ötvenmillióan nézték meg eddig az O. J. Simpson-sztori című dokumentumjátékot, amelyet július 2-án, vasárnap este negyed kilenctől sugároz a nálunk is nézett SAT 1 műholdas tévé. A hollywoodi tempóban ké­szült Simpson-filmet olyan rendező neve fémjelzi, akit hiá­ba is keresnénk a lexikonok­ban: Alan Smithee ugyanis ál­név. Műve viszont avatott pro­fira vall. Az igazi rendező, Jar- rold Freedman azért nem „írta alá” magát, mert a producer ki­vágott egy jelenetet filmjéből. A tv-dokumentumjátékban O. J. Simpson, az amerikaifut- ball egykori fekete csillaga, Chicagóból hazaérve arról érte­sül, hogy brutálisan meggyil­kolták volt feleségét és annak szeretőjét. A tettel őt gyanúsít­ják. Ügyvédjével folytatott be­szélgetései közben emlékezni kezd önnön múltjára. Eddig a film. De mi a való­ság? Simpsont a fociedzője men­tette ki a szörnyű nyomorból. Húszévesen, 1967-ben már milliókat keres a Buffalo egyik sztárjaként. Fiatal fele­ségét, két gyereke anyját so­rozatosan megcsalja. Válás következik - a focitól is. A show-bizniszben próbál sze­rencsét. A szőke Nicole az új asszony, de alig néhány év el­telte után őt is üti-veri, ahol éri. Újabb válás. Azon a bizonyos éjszakán a szép Nicole-t és annak új barát­ját brutálisan meggyilkolva, vérbe fagyva találják meg a családi villában. A rendőrök előtt utolsóként Simpson csukta be maga mögött az ajtót, és a repülőtérre hajtott. Vajon O. J. volt-e a gyilkos? A gyilkosság éjszakáján történ­teket percről percre földolgozza a tévéfilm. De a részletek he­lyett csupán annyit: a legfris­sebb bírósági fejlemények alap­ján is nehéz megjósolni, bűnös­nek találja-e az esküdtszék az USA egykori kedvencét. Mao is szerette a fiatal elvtársnőket Nagy hatalom, nagy étvágy Wemer Habermehl hamburgi professzor „Kennedy-szind- rómának” nevezi azt a jelen­séget, amit ő maga így fogal­mazott meg: a hatalom felfo­kozott életérzést okoz, és fel­korbácsolja a szexuális érdek­lődést is. Mit mond Habermehl dok­tor három nagy hatalmú poli­tikus szexuális életéről? John Fitzgerald Kennedy óriási forgalmat bonyolított le. Apja, az öreg Joe Kennedy egyszer népes társaságban azt mondta a fiáról: „Ott követ­tem el a hibát, hogy ifjúkorá­ban nem kasztráltattam.” Ezt állítólag akkor jelentette ki, amikor tudomást szerzett róla, hogy egyszerre két fiának is viszonya volt Marilyn Mon­roe-xal, Johnon kívül Robert- nek, az igazságügy-minisz­ternek is. A professzor előadásából az is kitűnt, hogy diktátor sze­retőjének lenni ugyancsak ve­szélyes. Sztálin megunt höl­gyei egyszerűen nyomtalanul eltűntek: így járt az Ánya nevű szőke gyorsírónő és Marfa, az éjfekete grúz szépség. Ha­bermehl tudni véli: Sztálin 1941. június 18-án, négy nap­pal a háború kitörése előtt utazott el Marfával a krími dácsába. Ami Maót illeti, Ameri­kába menekült orvosa nemrég megírta, hogy élete végén is mindig három-négy fiatal elvtársnő vette körül a Nagy Kormányost. Megújul az aréna Néhány éven belül a római Colosseum ismét a régi fényé­ben fog ragyogni. Hamarosan megkezdődik a több mint két­ezer éves amfiteátrum újjáépí­tése, de az épületet munka közben is meg lehet tekinteni. Nem csak az aréna születik újjá, hanem a földalatti jára­tokba is be lehet majd lépni. Innen törtek rá a vadállatok a rabszolgákra. A munkálatok a megrongált boltívek helyreállításával kez­dődnek, és megtisztítják a ki­pufogógázok által bepiszkított homlokzatot is. A felújítás négy évig tart, és hárommil- liárd forintnak megfelelő líra áll az átépítők rendelkezésére. A Colosseumot kulturális cé­lokra is remekül lehet haszno­sítani, s a világhírű veronai arénának alighanem komoly vetélytársa lesz. A francia divatdiktátor Moszvában - Pierre Cardint egy másik diktátor sírem­léke előtt, a most megnyílt Maxim étterem szakácsainak társaságában kapta lencsevégre a fotóriporter. fotó: feb/reuters

Next

/
Oldalképek
Tartalom