Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-15 / 138. szám

1995. június 15., csütörtök Megyei Körkép 5. oldal — PUNAFÖLDVÁR, PAKS ÉS KÖRNYÉKE •• Hét-Ugy _____________ írta: Krasznai Zoltán V agyonátadás elnapolva A legutóbbi, májusi pálfai testületi ülésen már elhangzott, hogy az önkormányzat fellebez a helyi patika vagyonáta­dása kapcsán. Ugyanis Pálfa - a megyében egyedüliként - le­mondott hálózati patika vagyonáról a megyei önkormányzat ja­vára, azzal az elképzeléssel, hogy a majdani magántulajdonba adást követően fele-fele arányban osztoznak a bevételen. Csak­hogy ez utóbbi tervet a megyei közgyűlés nem hagyta jóvá. Erre fel Pálfán is meggondolták a dolgot, s úgy döntöttek, fellebez- nek a Belügyminisztérium Önkormányzati Főosztályánál, kérve, hogy kapjanak egy új nyilatkozási lehetőséget a patika vagyonnal kapcsolatban. Bár a főosztály a beadott fellebezést - egy más jellegű bonyhádi észrevétellel együtt - elutasította, ér­dekes fordulatot vett az ügy. Ugyanis a főosztály ezzel együtt megsemmisítette a Tolna Megyei VAB februári határozatát, amely a megyei gyógyszertári központhoz tartozó, szám szerint 46 patikát - felszereléssel, berendezéssel együtt - a 35 telepü­lési önkormányzat kizárólagos tulajdonába, míg a működtető és vállalkozói vagyont a jelentkező 84 települési és a megyei ön- kormányzat tulajdonába adta. Ezt az eljárást jogszabálysértő­nek ítélte meg a főosztály, hiszen a patika ingatlanok tekinteté­ben valamennyi önkormányzatot, azaz mind a 108-at - plusz a megyei önkormányzatot - érintettnek kellett volna tekinteni. Jogszabálysértőnek minősül az is - mutat rá a főosztály döntése -, hogy a bizottság a patikákat a fekvésük szerinti önkormány­zatoknak adja. M ivel a VÁB-ot ezzel együtt egy új eljárás lefolytatására is felszólították, az eddigiek alapján úgy fest, egyhamar nem várható, hogy pont kerül a gyógyszertári központ vagyon­átadásának végére. Falunapok Uzdon és Lőrincen Arzénmentes a víz Szentgyörgyön Jó tíz esztendővel ezelőtt egy rutinvizsgálat megállapította, hogy a megengedettnél jóval több arzént tartalmaz a duna- szentgyörgyi víz. Tartós fogyasztás esetén egészségre káros ha­tással van, hogy milyen hatással, azt most nem ecseteljük. Egy­részt, mert nem akarunk senkit ijesztgetni, másrészt, úgy tű­nik, hosszú távra megoldódni látszik a probléma. A nemrég üzembe helyezett arzénmentesítő kivitelezőjével, a budapesti IRMA Bt. tulajdonosával, dr. Csáki Ferenccel beszélgettünk az előzményekről és a jelenlegi állapotokról. Június 23-25. között rendezik meg a Sárszentlőrinc-Uzdi Fa­lunapokat. Pénteken 18 órakor a polgármester, Hetesi Károly nyitja meg a rendezvénysoroza­tot a lőrinci kultúrházban. Ugyancsak ezen a helyszínen lesz 20 órától a nyitóbál. Uzdon 19 órától a Fördös-kúriánál sá­torveréssel és tárlatvezetéssel kezdődik a program. Este 22 órától látogatható a blues- kocsma. Szombaton 10-től a sportpá­lyán a „sárszentlőrinci szabad csapatok” focistái mérik össze erejüket a zenészekkel. Délután 16 órától a madocsai népi együttes műsora látható, 17 órá­tól a Kristiánus keresztény együttes lép színpadra, majd ezt követően négy zenekar közre­működésével koncertek kez­dődnek. Este blueskocsma, majd éjfélkor Szentivánéji tűz­gyújtás lesz. Vasárnap 10.30-tól zenés is­tentisztelet, délután pedig body-bemutató, szkanderver- seny, gyermek szépségverseny és jam-session várja az érdek­lődőket. A fentieken kívül kiál­lításokat, kirakodó- és kézmű­ves vásárt ígérnek a szervezők. — Hogyan derült ki, hogy a dunaszentgyörgyi víz túl sok arzént tartalmaz? — A WHO-nak, a Világ­egészségügyi Szervezetnek 1984-ben volt egy Európára ki­terjedő felmérése, amelybe Magyarország is beleesett. Né­hány, elsősorban alföldi telepü­lésről vett vízmintában arzént mutattak ki. Az arzén egész­ségügyi határértéke 50 mikrog- ramm/liter. A Szarvas környé­kén talált, határértéket megha­ladó arzén alapján készítettek egy országos felmérést. Ennek eredményeképpen kiderült, hogy egyedüli helyen a Dunán­túlon, Dunaszentgyörgyön is határérték feletti arzénmennyi­ség van a vízben. — Mekkora volt ez a meny- nyiség? — Egészen pontosan meg tudom mondani: 100-270 mik- rogramm közötti mmenyiséget találtunk három különböző kútban. — Miután észlelték az ar­Június 16., péntek. 16.00: az első hordó sör csapolása, in­gyenes kóstoló; 17.00: Faktor; 18.00: PMD Blues Band, ven­dégek: Eb Davis (USA), Somló Tamás (ex-LGT); 19.00: Tátrai Tibor - MABB; 20.00: Török Ádám - RABB; 21.00: Herczeg József polgármester köszön­tője; 21.15: Péter Lipa Blues Band (Szlovákia); 22.15: Pa­lermo Boogie Gang, vendég: Ripoff Raskolnikov (Ausztria); 23.45: tombola; 24.00: Jam session - a fesztiválon fellépő előadók közös örömzenélése, vendégek: Babos Gyula, Jani Uhlenius (Finnország), Pálvöl- gyi Géza, Rudán Joe. zént a vízben, milyen lépések történtek? — Üzembe helyeztek egy arzénmentesítő berendezést, ami napjainkig is rendesen mű­ködött, csak a kapacitása volt kevés. Olyan 100-120 köbmé- ter/nap volt a teljesítménye, miközben a község vízigénye 400-450 köbméter/nap. Ezért döntött úgy az önkormányzat, hogy központi támogatási ala­pokat igénybe véve, nagyobb kapacitású arzénmentesítő be­rendezést próbál terveztetni, építtetni. Nem egész két éve, 1993. szeptember-októberében kezdődtek el a tárgyalások, és 1994. januárjában már folytak a próbaméréseket. — Mit mutattak a mérési eredmények? — A mennyiséget illetően ugyanazokat az adatokat adták, mint ’84-ben, tehát 100-270 közötti mikrogramm/liter arzén tartalmat. Egy vadonatúj tech­nológiát kellett kidolgozni, ami az előzőtől eltér; zárt, nyomás Június 17., szombat. 9.00: Nemzetközi Gasztronómiai Verseny, kategóriák: halászlé, egyéb halételek, ételek bog­rácsban, ételek szabad tűzön; borkóstolás, ökörsütés, halász­léfőzés (mindháromnál árusítás is); fesztivál foci (blues-rock - szponzorok - paksi önkor­mányzat - galántai önkor­mányzat); 14.00: eredményhir­detés; 14.10: Seneca; 15.00: Bistro Blues Band; 16.00: Tűz- kerék Revival Band; 17.00: Cream Emlékzenekar; 18.00: Felkai Blues Brothers; 19.00: Herfli Davidson; 20.00: Deák Bili Blues Band; 21.00: Hofb­räu München - Dreher sörivó alatti technológiáról van szó, a budapesti IRMA Bt. és a kom­lói 3E Bt. közös fejlesztéséről és szabadalmáról. Gyakorlati­lag a berendezések üzembe állí­tása megtörtént, idén február 24-től a próbaüzem megy, a kü­lönböző illetékes hatóságok két heti rendszerességei ellenőrzik és mérik egy éven keresztül. Az eredmények szerint a víz arzén- tartalma az egészségügyi határ­érték alatt van, tartósan 30-40 mikrogramm között tudjuk tar­tani. A szükséges, jó minőségű víz jelenleg 700-750 köbméter, tehát majdnem duplája, mint amire szükség van. Ezzel elér­tük azt, hogy még igen-igen nagy melegben is biztonságos­nak tűnik Dunaszentgyörgy vízellátása. — Az még érdekes kérdés lehet, hogy honnan kerülhetett az arzén a vízbe? — Földtani eredetű, nem felszíni szennyeződés. A szent- györgyi víznek „természetes” tulajdonsága. — Milyen értéket képvisel a működésbe helyezett rendszer? — Ez a beruházás részünk­ről meghaladja a tízmillió forin­tot. — Hány évre van hitelesítve az arzénmentesítő? — Ha megfelelően karban tartják, akkor nincs határideje.-krasznai­verseny; 22.00: Cadillac - rock & roll táncparty, 24.00: tom­bola; 0.30: Cadillac. Napi belé­pők: 300 Ft. Mindkét napon a sportcsar­nokbeli eseményekkel párhu­zamosan az Új Hullám Söröző­ben élőzene, lemez- és videó­bemutatók, dedikálás déltől hajnalig. Házigazdák lesznek többek között Berger Rudolf, Gárdái György, Rudán Joe, Tö­rök Ádám, Nemes Nagy Péter, Komjáti Árpád. Néhányan a fellépők közül: Coda, The Ho- udinis, Jani Uhlenius, Electric Soul, Warning, Heaven Street Seven. Belépő: fesztiváljeggyel 50, anélkül 100 Ft. Hír-Blokk A gerjeni önkormányzattól kapott információ alapján, minden esély megvan arra, hogy az új tornacsarnokot szep­tembertől már használni is tud­ják az iskolások. Nyáron a víz­zel és központi fűtéssel kapcso­latos munkálatokat elvégzik a szakemberek. Persze ez nem je­lenti azt, hogy teljesen el is ké­szül a csarnok, hiszen vissza van még többek között a szoci­ális blokk megépítése, illetve a berendezés egy részének meg­vásárlása. Madocsán vasárnap búcsút tartanak az ilyenkor szokásos „kellékekkel”, mint például körhinta, céllövölde, kirakodó vásár. Ezen a napon egy labda­rúgó-mérkőzést is láthatnak az érdeklődők, a tervek szerint a hazaiak Györköny legjobbjai­val mérik össze erejüket barát­ságos találkozó keretében. Előtte a madocsai népi együttes lép fel. Este 18 órától a műve­lődési házban Kovács Kati és Ihos József ad műsoros estet. A természetvédelem éve az idei. Ebből az alkalomból a Dél-dunántúli Természetvé­delmi Igazgatóság elsősorban általános iskolások részére tú­rákat szervez. Legutóbb a nagydorogi és a sárszentlőrinci általános iskolából látogatott el két csoport a bikácsi Ökör-hegy és a kistápéi-láprét természet- védelmi területekre. Az igazga­tóság a továbbiakban is tervezi a gyermekek bevonását a gya­korlati természetvédelembe. Kóruskoncert lesz szomba­ton 15 órától a dunaföldvári művelődési házban. A helyi kó­rusok mellett fellép a csütörtök óta Magyarországon tartózkodó- és a weikersheim-i polgár- mester által szervezett - Schulte-kórus is. A paksi Életreform Klub jú­lius 3-19 között New Age-tá- bort szervez a cseresznyési is­kolában. Várják azokat, akiket érdekelnek olyanok, mint a számmisztika, a kineziológia, a telepátia, az önismeret, vagy éppen a mágia. A tábor ideje alatt neves természetgyógyá­szok tartanak majd előadásokat. Szeptembertől ismét a né­metkéri önkormányzat működ­teti a régi bölcsőde helyén lévő- jelenleg egy vállalkozó által bérelt - konyhát. Innen oldják meg a község gyermek- és szo­ciális étkeztetését. A gy örkönyi német kisebbségi önkormányzat megnyitotta iro­dáját az ÜBI Rt. helyiségében (Bocskai u. 222.). Minden hó­nap második szerdáján tartanak fogadónapot, 14 és 17 óra kö­zött. Györkönyi variációk az adózásra Hat szóba kerülő adófajtából ötöt megszavaztak ülésükön a györkönyi képviselők. A vállalkozók kommunális adóját (500,-Ft/alkalmazott), a te­lekadót (30 fillér/négyzetméter) és az építmény­adót (50,-Ft/négyzetméter). Utóbbi kettő csak a közületeket érinti, az idegenforgalmi adó (20,-Ft/ fő/éjszaka) viszont már mindenkit. A magánsze­mélyek kommunális adója ismét életbe lép, lakás céljára szolgáló építménynél 3000,-Ft/év, nem lakás célúnál pedig 2000,-Ft/év. Az állandó györkönyi lakosok ennél az adófajtánál 50 száza­lékos kedvezményben részesülnek. Június 16-17., Paks, ESZI-csamok, Üj Hullám Söröző A Blues & Rock és Gasztronómiai Fesztivál részletes programja Óvodai speciális előkészítő csoport indul Dunaföldváron A rászoruló gyermekek segítésére Az óvodák vezetője kérelemmel fordult a város önkormány­zata felé azzal, hogy a dunaföldvári óvodák intézményében lehetőség nyíljék egy újabb, 14. csoport beindítására. Az új csoport speciális előkészítő munkát végezne a rászoruló gyermekek nevelésével. Az önkormányzat legutóbbi ülésén megtárgyalta a kérelmet és zöld utat biztosított az ötlet meg­valósításához. Mint azt Bartháné Ringba­uer Paula elmondta, a szemé­lyi feltételek adottak a speciá­lis előkészítő csoport beindítá­sához. Az óvodai gyermeklét­szám nem teszi lehetővé, hogy a jelenlegi csoportszobák va­lamelyikébe bekerüljön ez a speciális csoport, de ésszerű átcsoportosítással egy na­gyobb méretű iroda felszaba­dításával az I. számú óvodá­ban helyeznék el az új előké­szítő csoportba járó kicsiket. így a gyerekekkel ideális környezetben foglalkozhatnak majd a nevelők. A maximum 12 fővel működő csoport gyógypedagógusa és egyben logopédusa Bankó Andrásné, az óvó-tanítónő pedig Mó- riczné Lengyel Margit lesz. A gyerekek a Művelődési Mi­nisztérium által elfogadott speciális fejlesztő program alapján tanulnak majd. — Miért van erre a cso­portra szükség? — Célunk a részképesség­ben sérült gyerekek speciális fejlesztése - mondta a vezető­óvónő. - Ezek a gyerekek ép intelligenciájú és ép érzék­szervvel rendelkező, de a kap­csolatteremtésben, kommuni­kációban súlyosan gátolt gye­rekek, például dyslexiás, dysgráfiás, POS szindrómás betegek. Nornál csoportokban nincsenek meg az egyéni fej­lesztéshez szükséges tárgyi és személyi (gyógypedagógus, speciális játékok, tornaszerek stb.) feltételek. Az egy közös­ségbe szerveződés és az ala­csony létszám teszi csak lehe­tővé a koncentrált nevelési program végrehajtását és a gyerekek egyéniségére szabott szellemi fejlesztést. -G.E.­Rendelőt vásárolt az önkormányzat Egy magánorvosok által építte­tett rendelőt vásárolt meg nem­régiben a dunaföldvári önkor­mányzat. A gyakorlatilag telje­sen kész épületben - amely a Kossuth utcát a Fehérvári utcá­val összekötő „A” jelű utcában található - kap helyet majd a tervek szerint két háziorvos, fogorvos, a központi ügyelet, a labor és vállalkozó orvosok. Az önkormányzatnak nem titkolt célja, hogy valamiképpen cent­ralizálja az egészségügyi háló­zatot Dunaföldváron, no és költségcsökkentés esélye sem utolsó szempont. Egyébként az épület áfával együtt mintegy 18.5 millió fo­rintjába került a városnak. A tervek szerint, kisebb átalakítá­sok után, nyáron már megkez­dődik itt is a rendelés. Zsaru-Sokk Betörtek a Vak Bottyánba A paksi Vak Bottyán Gimná­zium műhelyéből ütvefúrót, csiszológépet, flexet, csavar­húzót, csillagkulcs készletet, mázolóecsetet tulajdonított el az az ismeretlen személy, akinek a lakat lefűrészelésé- vel sikerült bejutnia a helyi­ségbe. Az okozott kár értéke megközelíti a 45 ezer forintot. Elbontották a csöszházat Az elmúlt héten ismeretlen tettes lebontotta a Gyulaj Er­dészeti és Vadászati Rt. Pak­son található, téglából épült - használaton kívüli - csőszhá­zát, majd az építőanyagot el­tulajdonította. Besurrantak, loptak Gerjenben Sz. Jánosné, gerjeni házából ismeretlen tettesek elvittek 25,-Ft készpénzt, takarékle­veleket, betétkönyveket, kár­pótlási jegyet, összesen 160 ezer forint értékben. Bokán rúgták és leütötték Pakson, a PSE pályán a Du- naszentgyörgy-Tamási baj­noki labdarúgó-mérkőzést követően az egyik tamási szurkoló, B. Tibor bokán rúgta, majd leütötte S. F. paksi lakost, akit a mentő Szekszárdra, a megyei kór­házba szállított. S. nyolc na­pon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Még megtekinthető Pakson, a Belvárosi Kávéházban az Odryné Horváth Krisztina kerámiáiból és Sey László ké­peiből múlt héten nyűt tárlat. A kiállított tárgyak akár meg is vásárolhatók. fotó: gottvald károly

Next

/
Oldalképek
Tartalom