Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-10 / 134. szám

1995. június 10., szombat Megyei Körkép 3. oldal Művészetek Háza Színháztechnikai napok Szekszárdon Az Optikai, Akusztikai és Színháztechnikai Tudomá­nyos Egyesület Színház- technikai Szakosztálya idén tizenkettedik alkalommal rendezi meg június 14-16. között a Színháztechnikai Napokat és Kiállítást, ezút­tal Szekszárdon a Német Színházban, illetve a Művé­szetek Házában. A két évenként sorra kerülő rendezvényen a színházi és színház jellegű intézmények tervező, kivitelező, üzemel­tető és egyéb műszaki szak­emberei tanácskoznak. A rendezvény keretében a bél­és külföldi színháztechnikai szakemberek, gyártó és for­galmazó cégek bemutathat­ják a legújabb technikai, műszaki újdonságaikat. A fórum lehetőséget nyújt arra is, hogy a gazdag kínálatot, ismeretanyagot a szakembe­reken kívül a nagyközönség is megismerhesse. A program megnyitója június 14-én, szerdán 10 óra 30-kor lesz a Deutsche Bühnében. Ezt követően 12 órakor nyílik meg a szakmai és színházi mesterségek ki­állítása a Művészetek Házá­ban. A Színháztechnikai Szakosztály Tisztújító tag­gyűlésére délután háromkor kerül sor, a Hotel Gemenc- ben. Este hét órakor fogadás a Vármegyeházán, fél tízkor tűzijáték a Vármegyeháza udvarán, a Színházak Köz­ponti Műtermei szervezésé­ben. Csütörtökön 10 órakor kerül sor a felújított Szek­szárdi Német Színház be­mutatására. Ezután beszél­getés következik a stúdió színpadok technikájáról és a készülő biztonsági szabály­zatról. Délután kirándulás lesz a gemenci erdőbe. A XII. Színháztechnikai Napok záró programja pén­teken lesz, mikor is tíz órá­tól gyártmányismertetésre kerül sor a Művészetek Há­zában a kiállítók standjainál. /. kováts Szekszárd-Bezons Baráti Társaság Évi közgyűlését tartotta csütör­tökön a városházán a Szek- szárd-Bezons Baráti Társaság, amelynek 89 bejegyzett tagja van. A társaság tervei között alapítvány létrehozása szerepel a francia nyelv ápolása céljá­ból. Az alapítványt a szekszárdi közgyűlés harmincezer forintos támogatásával hozzák létre. Kisvárossá fejlődik Bátaszék Tegnap délelőtt Bátaszéken, a nagyközségi önkormányzatnál Bognár Jenő polgármester és dr. Bonnyai József jegyző fo­gadta Simontornya önkormányzatának polgármesterét, Cser­háti Pétert és jegyzőjét Bárdos Lászlót. Abból az alkalomból ültek le beszélgetni - tegnapi számunkban már megírtuk az örvendetes hírt, hogy Bátaszék és Simontornya július 1-jétől városi rangot kap hogy az ünnepségek időpontjait, illetve a programokat egyeztessék. A kérdésre, hogy a városi rang Bátaszéknek mit jelent a gya­korlatban, a település vezetői elmondták, mindenki tisztában van azzal, hogy „varázsütésre”, egyik-napról a másikra nem lesz város Bátaszék. Az első lé­pést, amit a mostani korosztály megtett a várossá válásért, az volt a legnehezebb. A követ­kező korosztálynak az lesz a feladata, hogy ezt tartalommal megtöltse. Az elkövetkező években 10-12 ezres kisvárossá kell alakuljon Bátaszék, s ehhez kell megteremteni a feltétele­ket. A városi címtől minden­képpen gazdasági pezsdülést, a vállalkozói szférának a meg­élénkülését is várják a bátaszé- kiek, s remélik a tőke számára is keresettebbé válik a telepü­lés. — A munkanélküliségi ráta Bátaszéken Tolna megyéhez képest is az átlagosnál maga­sabb. A választáskor azt az ígé­retet tettük, hogy mindent elkö­vetünk, hogy ezen a helyzeten változassunk - mondta Bognár Jenő polgármester, majd hozzá­tette: — A várossá válástól függetlenül is vannak törekvé­sek, ezek kötelességeink is. Reméljük, néhány hónapon be­lül beindul egy negyven fős üzem, s megvannak az elképze­lések egy másik üzem elindítá­sára is. Mindez sok munkát, tárgyalást igényel, mert bezárni egy üzemet sokkal könnyebb, mint újra megnyitni. A nemzet­közi kapcsolatainkat is építjük, reméljük sikerrel. Úgy érzem a település rászolgált a városi rangra, ami mindenképpen kö­zös összefogással valósulhatott meg. Mindenképpen azt várom, hogy nemcsak a vezetők, ha­nem a lakosság is nagyobb fele­lősséggel ápolja a városi ran­got, amit Bátaszék július 1-jé- vel megkap. * Bátaszéken augusztus 19-20- án, míg Simontornyán a képvi­selő-testület dönti el, hogy au­gusztus első vasárnapján, a bú­csúkor, vagy pedig 20-án ren­dezik meg a várossá válás al­kalmából az ünnepséget. (p. téri) Simontornya Városi cím: kihívás és előny Elsősorban a közművesítés színvonalának köszönheti Simon­tornya, hogy a közelmúltban a Belügyminisztérium kedvezően bírálta el a városi cím elnyerésére beadott pályázatát - leg­alábbis Cserháti Péter polgármester szerint, aki ugyanakkor elismeri: van még mit javítani, például az oktatás terén. Emlékezetes, hogy a gimná­zium elkerült a nagyközségből - pontosabban júliustól 1-től már városból. A jövőben min­den attól függ, hogy az ipar helyzete, a munkalehetőségek hogyan alakulnak - véli Cser­háti Péter, akit a cím elnyerésé­nek jelentőségéről kérdeztünk.- Mióta várnak erre a napra ?- Régóta, a cél már a tanács- rendszerben megfogalmazó­dott. Simontornya tulajdonkép­pen visszakapta városi rangját, hiszen valamikor mezőváros volt. A Bőrgyár nagyon sok hasznot hozott az országnak, a megyének, és Simontornya eb­ből nem részesült megfelelően, régebben ezeket a javakat a megyeszékhely és más telepü­lések fejlesztésére fordították. Simontornya, azt hiszem, mél­tán érdemli meg ezt a címet, miután nem adta fel, hanem to­vábbra is küzdött érte.- A Bőrgyár korábbi érde­meinek köszönhető' a cím „visz- szaszerzése ” ?- A bőrgyár helyzete ugyan most nem a legjobb, de abban az időben, amikor megfelelően termelt, besegített a település­nek bölcsőde, iskola, strand­fürdő építésébe. A Bőrgyár és Simontornya élete szorosan összefonódik, szinte minden helybéli családból dolgozott va­laki ott.- A presztízs-értéken túl, mi­lyen előnyt jelent a településnek a városi rang?- A várossá válás minden simontomyai életében nagy do­log, de ez nem azt jelenti, hogy elértük a kitűzött célokat. Bí­zunk abban, hogy a vállalkozók jobban megkeresik Simontor- nyát. Sajnos van olyan üze­münk, amely teljesen üres több éve, néhány száz dolgozó befo­gadására alkalmas. Eddig egy „falusi” üzemet talán nem vet­tek annyira komolyan, most vi­szont egy városban kínálkozik a lehetőség, ahol megfelelő mennyiségű szakképzett mun­kaerő van.- Az aktus ugyanakkor kihí­vás is a településnek. . .- így van. A városiasodást már az 1988-as rendezési terv­nél figyelembe vettük. A külte­rületekkel is kell foglalkoz­nunk, de első lépésben a köz­ség, illetve már város központ­jának arculata fontos, amelyet úgy kell kialakítani, hogy méltó legyen a városi ranghoz.- Nagyarányú fejlesztések­ről - gondolom - nem nagyon lehet szó.- Igyekszünk a látványos, de költségkímélő beruházáso­kat megvalósítani, illetve vál­lalkozók bevonásával építkezé­seket kezdeni.- Hogyan ünnepli Simon­tornya a várossá válást?- Egy egész napot szánunk rá, két időpontot jelöltünk meg. Az egyik augusztus 20, a másik lehetőség augusztus első vasár­napja, amikor búcsú és lovas- verseny is lenne. Ez évben egyébként nemcsak a várossá válást ünnepeljük, hanem a to­rony 725 éves fennállását is, ami egyben azt jelenti, hogy 725 éve hívják a várost Simon- tomyának. ■tf­Hírek A Megyéből Véradókat várnak Dunaszentgyörgyön Tolna Megye Kórházának Vértranszfúziós Állomása véradást szervez Dunaszent­györgyön június 13-án, ked­den, 9 tői 16 óráig a művelő­dési házban. A Dunaszent­györgyön élő önkéntes vér­adókat szeretettel várják a Vöröskereszt és a vértransz­fúziós állomás munkatársai. Bemutatkozik az Éber család szárd), második lett Cseke Tamás (Bonyhád), különdíjat kapott Sziládi Renáta (Simon­tornya). A vers kategóriában első lett Bőhm Zsolt (Dom­bóvár), második pedig Faze­kas Andrea (Dombóvár). Az írásmű kategóriában 1. Mag­dics Gabriella Éva (Györ- köny), 2. Móritz Amarilla (Gyönk), 3. Schlichter Csilla (Gyönk). Külön jutalmazta a zsűri a szekszárdi I. számú Általános Iskolát, a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskolát és a Medinai Óvodát. A szekszárdi Művészetek Há­zában id. Éber Sándor, ifj. Éber Sándor és Éber Anna festőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás június 29-én, csütörtökön, délután 5 órai kezdettel. A tárlat megtekint­hető hétfő kivételével naponta 10-18 óráig. „Kész kabaré” a Babitsban A fenti címet viselő vidám műsor zárja a színházi évadot a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Házban. A június 19-én, hétfőn, este 8 órakor kezdődő előadáson Antal Imre, Harsányi Gábor, Lu­kács Sándor, Hacser Józsa, Rátonyi Hajnal és Szentirmai Ákos gondoskodik a kellemes nyár-esti hangulatról. A mű­sort Harsányi Gábor rendezte. Az előadásra jegyek a műve­lődési ház információs szol­gálatánál válthatók. Természetvédelmi pályázat Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Tolna Megyei Intézete a fenti címmel hirdetett pályázatot, mely a következő eredmé­nyeket hozta: az egyéni rajz kategóriában első helyezést ért el Kalauz Zsófia (Szek­Számítógép kezelői tanfolyam Megfelelő számú jelentkező esetén a dombóvári Városi Könyvtárban számítógép ke­zelői tanfolyamot indítanak. A számítástechnika, s a tanfo­lyam iránt érdeklődők a könyvtárosoktól bővebb felvi­lágosítást kaphatnak. Ünnepi könyvhét ’95 Találkozó keretében tegnap délelőtt Bayer Béla költő mu­tatta be három kötetét a szek­szárdi Illyés Gyula Megyei Könyvtárban. A váraljai szü­letésű, Bonyhádon élő mű­vész lírájával ismerkedhet meg az olvasó a Szárazdokk és a Nászingű Libánus címet viselő versesköteteken ke­resztül, míg az Agylomtalaní­tás című kötet a próza vilá­gába viszi el az olvasót, 12 novellát és egy kisregényt tar­talmaz. A szerző további ter­veiről szólva elmondta, hama­rosan nyomdába kerül Frida című regénye, melyben pszi­chológiai mélységgel keresi a választ arra, meddig futhat az ember saját maga elől, mikor válik éretté az önfelismerésre. Bayer Béla új regénye július végén jelenik meg a Kerényi Kiadó gondozásában. Csányi László tegnap lett volna 73 éves. Szekszárdon, volt lakóháza előtt barátai, tisztelői, családtagjai emlé­keztek a tavaly elhunyt íróra, költőre, lapszerkesztőre. Kocsis Imre Antal polgármester mondott megemlékezést. Jövő héten Alisca Bornapok Tűzijáték a meglepetés Jövő héten, június 12-18. kö­zött kerül megrendezésre a II. Alisca Bomapok rendezvény sorozata. A program szerint emlékülés és tudományos ta­nácskozás lesz Dicenty Dezső tiszteletére. Kedden a Ciba és a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. közös programjára kerül sor, szerdán bormarketing szimpó­zium lesz, csütörtökön a len- gyeli szakközépiskolában kerül sor a falugazdászok találkozó­jára. Pénteken szőlészeti és bo­rászati szakkiállítás és vásár nyílik a Babits Mihály Műve­lődési Központ társalgójában. A péntek már nemcsak a szakmai közönségé, hanem a polgároké is. Délelőtt sajt és borkóstoló lesz a Gemenc Szál­lóban, délután Sióagárdon hal­főző verseny. Aki érdeklődik a program iránt az a Gemenc Szálló mögötti parkolóból in­gyenes busszal mehet az ese­mény színhelyére. A Borudvar ugyancsak hétvégén nyit a mű­velődési ház mellett. Itt kerül sor a bortermelők és kézműve­sek portékáinak bemutatójára. Ugyanitt szombat-vasárnap reneszánsz konyha várja az éhes nézelődőket speciális, ere­deti receptek szerint készített vad- és halételekkel. Eközben indul a pincérfutó verseny, a szabadtéri színpadon pedig néptácosok és énekesek szóra­koztatják a publikumot. Szom­baton este nem mindennapi él­mény vár a közönségre, a Pro­métheusz parkban ugyanis tűzi­játék szórakoztatja majd a né­zőket. Lapunkban naponta kö­zöljük a részletes programot. I. fokú készültség Pakson Hétfőn tetőzik a Duna (Folytatás az 1. oldalról.) Bajánál valószínűleg kedden, 740+-35 centiméterrel. Tegnap reggel Pakson - ahol a vízállás 555 centiméter volt - elrendelték az I. fokú készültséget. Az intézkedésre Paks speciális helyzete miatt került sor. A város - a csapa­dékot a Dunába vezető csa­tornáinak - beeresztő zsilip­jeit ugyanis már viszonylag kis Duna-vízszint emelkedés esetén is le kell zárni, így tör­tént ez most is. így viszont egy komolyabb esőzés esetén a városból lezúduló víz nem tudna bejutni a Dunába, és Paks alsóbb részeit öntené el. A vízügyi igazgatóság ezért három beeresztő zsilip köze­lében szivattyúk telepítését rendelte el, amelyeket termé­szetesen csak komolyabb csapadék során kell majd igénybe venni. A dunai árhullám a Sión is okozhat problémát. A Balaton vízállása szintén magas, jelen­leg is folyik a leeresztése. Az áradó Duna viszont nem tudja fogadni a Sió vizét, így a szakemberek szerint a Sión egészen Sióagárd térségéig szintén I. fokú készültséget kell bevezetni. Az árhullám levonulásáig a Tolna megyei szakaszon a Sió árvízkapunál tartanak non­stop ügyeletet. A lakosság panaszait, érdeklődését a 74/316-633 telefonszámon fogadják.-s­Meghallgatták a jelölteket (Folytatás az 1. oldalról.) mert - éppen a városban ter­jengő pletykák miatt - úgy­mond nem akart az iskolában kutakodni. A pedagógusok kijelentették: ragaszkodnak mostani igazga­tójukhoz. Különösen ebben a bizonytalan gazdasági helyzet­ben van szükségük a mostani vezetőjükre, mert benne bíz­nak. A szülők nevében Szösz Lászlóné, majd az iskolaszék elnöke, Bajor László - az in­tézmény korábbi vezetője - is támogatásáról biztosította Po- gátsa Alajost. A kisebbségi önkormányzat nevében Rittinger Antal el­mondta: nagyra becsülik az in­tézményben folyó oktató-ne­velő munkát, különös tekintet­tel a nemzetiségi nyelvokta­tásra. A kisebbségi önkor­mányzat csak a jövő héten tár­gyal a pályázókról. Az elnök már most kijelentette: támo­gatja Pogátsa Alajos jelölését. Ä közoktatási törvény ugyanakkor előírja, hogy a nemzetiségi iskolák élén csak olyan személy állhat, aki be­széli a nyelvet. Mint mondotta, javasolni fogják, hogy a képviselő-testü­let Pogátsa Alajost nevezze ki igazgatónak, de írja elő szá­mára, hogy végezzen el egy német nyelvtanfolyamot. A pedagógusok ezután sza­vaztak. A titkos voksolás ered­ményeként a jelenlegi igazgató 63, vetélytársa 5 szavazatot ka­pott. A vezetői megbízás az ön- kormányzat jogköre. Hangyái

Next

/
Oldalképek
Tartalom