Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-22 / 144. szám

1995. június 22., csütörtök XXI. FIAT Gemenci Nagy díj kerékpárverseny Tíz ország mintegy 150 versenyzője Szekszárdon A tavalyi - jubileumi - viadal után idén immár a „harmadik ikszbe” lépve várja a sportág kedvelőit a Szekszárdon jú­nius 30. és július 2. között megrendezésre kerülő há­romnapos XXI. FIAT Ge­menci Nagydíj Nemzetközi Országúti Kerékpáros ver­seny. A szervezők reményei szerint a jövő hét végén raj­toló verseny még az egy évvel ezelőtti viadal sikerét is fe­lülmúlja majd, ugyanis több apró változtatás segíti majd az „eladhatóságot”. A szervező bizottság napjai hónapok óta lázas készülő­déssel telnek, s mivel a mun­kálatok az utolsó stádiumba érkeztek, tegnap a sajtó kép­viselőit is tájékoztatták a .ke­rékpáros fesztivál” részletei­ről Szekszárdon, a sporthiva­tal tanácstermében. Mint azt Arató Vilmos, a szervező bi­zottság elnöke elmondta, a FIAT Magyarország Kft. - a korábbi évekhez hasonlóan - idén is felvállalta a rendez­vényt, hiszen a Gemenci Nagydíj reklámértéke - a fo­kozódó érdeklődésnek kö­szönhetően - egyre növek­szik. Mint bizonyára sokan em­lékeznek rá, tavaly jelentős változások történtek a ver­seny lebonyolításában, de a rendezők nem bánták meg, hogy nagyobb terheket raktak a versenyzők vállára, hiszen a közönség felől egyértelműen pozitív visszajelzések érkez­tek. Tehát a forgatókönyv szerint pénteken déli 12 óra­kor a csapat prológ verseny - melynek rajtcélja a Mártírok terén lesz - során mutatkozik be a mezőny Szekszárd belvá­rosában. Az itt elért időt nem számítják be az összetett eredménybe, ennek ellenére érdemes lesz hajtani, hiszen ekkor lehet megszerezni az országúti szakasz kísérőkocsi­jainak sorszámát. Tehát ame­lyik csapat itt jól teker, az kedvezőbb feltételekkel vág­hat neki az első etapnak. A bemelegítés után aztán 16 órától már élesben megy a küzdelem, hiszen ekkor rajtol - szintén a Mártírok teréről - a 122 km-es országúti ver­seny, amely az öt hegyihajrá­val színesített Szekszárd- Harc-Kölesd-V arsád-Gyönk- Diósberény-Hőgyész-Dúzs- Csibrák-Kurd-Lengyel-Kis- vejke-Aparhant-Majos-Bony- hád-Börzsöny-Mőcsény-Szál- ka útvonal után a szekszárdi Kálvária tetőn éri el „csúcs­pontját”. A Gemenci Nagydíj máso­dik napja a látványos ver­senyszámoké lesz. Szomba­ton délelőtt 10 órától egyen­ként vágnak neki a biciklisek a Garay tértől a Kálvária te­tőig vezető 2000 méteres he­gyi szakasznak, amelyen a Sédbeton Kupáért hajtanak majd. A délutáni pihenő alatt aztán a profik átengedik a te­repet a kevésbé „menőknek”, ugyanis 15 órától bárki - te­hát szervezők, támogatók, ál­talános és középiskolások, hölgyek és szeniorok - nye­regbe pattanhat és indulhat az amatőrök részére kiírt ház­tömbkörüli viadalon, ami iga­zán jó mulatságnak ígérkezik. Naplemente után, 20.30 órá­tól a „főszereplők” 42 km-es kritériumversenyére kerül sor, amely rendkívüli látvá­nyossággal szolgál, hiszen - egyedülállóan az országban - villanyfényben kerül lebonyo­lításra. A kerékpárosok 30- szor teszik meg a Mártírok tere-Mészáros L. u.-Wos- sinszky u.-Tinódi u.-Augusz I. u.-Mártírok tere kört, mi­közben minden fordulónál hajráznak. A verseny második napját kerékpáros utcabál záija, ahol a Parragh Band szolgáltatja majd a „kerékalá- valót”. A zárónapon teszik meg a legnagyobb távot a porfelhő­lovagok, vasárnap ugyanis 194 km elfogyasztása vár a csapatokra. Némi nehézséget jelentett a szervezőknek, hogy Dombóvár közelében útfel­bontás nehezíti a közlekedést, ezért úgy döntöttek, hogy Dombóvár helyett Iregszem- cse kerül az útvonaltérképre. Ezek szerint tehát a részhaj­rákkal tarkított negyedik sza­kasz a Szekszárd-őcsény- Decs-Sárpilis-Várdomb- Szekszárd-Harc-Zomba- Kéty-Hőgyész-Szakály-T a- mási-Iregszemcse-Nagykó- nyi-Kurd-Csibrák-Hőgyész- Kéty-Zomba-Harc-Szekszárd útvonalon halad majd. A 21. alkalommal kiírt ver­seny felnőtt kategóriájában a teljes hazai élmezőny mellett hat ország tíz csapata száll nyeregbe, míg a serdülőknél hat nemzet sportolói vetél­kednek majd a helyezésekért, így összesen mintegy 150 versenyzőt várnak a megye- székhelyre. A Gemenci Nagydíj első­sorban a szekszárdiaké, de az országúti szakaszok szinte az egész megyét behálózzák, ezért bizton állíthatjuk, hogy rengeteg szurkoló lehet majd részese az eseménynek.-lódi­Sport Kézilabda diákolimpia országos döntő Szekszárdon Ma már a helyosztók következnek Veszprém 4, 2. Pécs 4, 3. Ózd 2,4. Szarvas 2 ponttal. Kora délutántól már a ke­resztbejátszásokkal, az úgyne­vezett kisdöntőkkel folytatódott a finálé pontvadászata. Érthe­tően fokozódott a küzdelem, hi­szen a végelszámolás szem­pontjából megnőtt a tét is. A pa­lánta csarnokban a Tata-Pécs női találkozó csak hosszabbí­tásban dőlt el, Szekszárdon a fővárost képviselő Nagy László Gimnázium lányai újabb győ­zelemmel igazolták jó játékere­jüket. Ugyanez mondható el a Debrecen és a meglepetés­szerző Tata legénységéről is. Kisdöntők, lányok: Buda­pest Nagy László Gimná- zium-Békéscsaba Széchenyi Szakközépiskola 22-13 (12-7). V: Kerekes, Tóth K. Az egységesebb fővárosi együttes magabiztos győzelmet aratott. Ld: Papp 9, Szaniszló 4, illetve Perdi 5, Gyuska 4. Győr Szent-Györgyi Gim- názium-Győr Bercsényi Gimnázium 16-14 (7-4). V: Homyik, Pusztai. A „háziran­gadón” az első éves győriek le­Izgalmas, szoros, nem ritkán az utolsó pillanatig nyílt csoport- mérkőzésekkel folytatódott szerdán délelőtt a IV. korcso­portos kézilabda diákolimpia országos döntője Szekszárdon. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen mégiscsak az ország leg­jobb nyolc-nyolc leány- és fiú­csapata alkotja a mezőnyt. A szakvezetők különösen a Pécs-Ózd fiú, illetve a Buda­pest Nagy László Gimná- zium-Győr Bercsényi Gimná­zium lány találkozó színvonalát minősítették átlagon felülinek. Az ebédnél aztán már ismertté vált a négy csoporton belüli végső sorrend is. A csoportmérkőzések eredményei: lányok, „A”- csoport: Bp. Nagy László Gimnázium-Győr Bercsényi Gimnázium 12-7 (6-4), Pécs-Mátészalka 21-17 (12-9), Győr Bercsényi Gim- názium-Mátészalka 20-20 (13-9). A csoport végeredmé­nye: 1. Bp. Nagy László Gim­názium 6, 2. Győr Bercsényi Gimnázium 3, 3. Pécs 2,4. Má­tészalka 1 ponttal. „B”-csoport: Győr Szent- Györgyi Gimnázium-Debrecen 21-14 (12-6), Békés­csaba-Debrecen 14-13 (8-6), Győr Szent-Györgyi Gimná­zium-Tata 22-12 (14-2). A csoport végeredménye: 1. Győr Szent-Györgyi Gimná­zium 6, 2. Békéscsaba 4, 3. Debrecen 2,4. Tata 0 ponttal. Fiúk, „A”-csoport: Debre- cen-Szeged 19-18 (8-8), Tata-Törökszentmiklós 25-20 (14—9), Szeged-Törökszent- miklós 22-17 (10-10), Tata-Szeged 18-15 (10-7). A csoport végeredménye: 1. Debrecen 6, 2. Tata 4, 3. Sze­ged 2, 4. Törökszentmiklós 0 ponttal. „B”-csoport: Szar­vas-Veszprém 17-9 (8—4), Pécs-Ózd 25-16 (11-9). A csoport végeredménye: 1. A fővárosiak 22-13-ra nyertek a Békéscsaba ellen fotó: g. k Hatalmas küzdelmet hozott a Pécs-Ózd selejtező győzték a másodéveseket. Ld: Császár 7, Gerebenics 4, illetve Kakucs 7, Frick 3. Tata Eötvös Gimná- zium-Pécs Babits Gyakorló Gimnázium 22-21 (9-9, 20-20). V: Schalli, Lesták. Hosszabbításban a szerencsé­sebb csapat nyert. Ld: Pozsár 9, Cságola 4, illetve kalász 9, Földi 7. Debrecen Irinyi Gimná- zium-Mátészalka Esze Ta­más Gimnázium 18-12 (9-5). V: Kovács, Vaskó II. Magabiz­tos debreceni siker. Ld: Józsi 6, Kocsis 5, illetve Répánszky 8, Simái 3. Fiúk: Debrecen Irinyi Gimnázium-Pécs Széchenyi Gimnázium 24-21 (12-11). V: Kerekes, Tóth K. Fej-fej mel­letti küzdelemben a jobb hely­zetkihasználás döntött. Ld: Léchman, Somogyi 9-9, illetve Lévay 7, Hilterberger 6. Tata Eötvös Gimnázium- Veszprém Táncsics Szakkö­zépiskola 21-17 (11-10). V: Homyik, Pusztai. A győzelmet jobban akaró Tata megérdemel­ten jutott a döntőbe. Ld: Len­gyel 7, Németh 5, illetve Kere­kes 5, Németh 4. Szeged Gábor Dénes Gim­názium-Szarvas Vajda Péter Gimnázium 19-15 (8-5). V: Lesták, Schalli. A Tisza-partiak végig vezetve nyertek. Ld: Varga 6, Görög, Csanki 4, il­letve Kékesi, Nagy, Pányi 3-3. Ózd Széchenyi Szakközép- iskola-Törökszentmiklós Székács Elemér Szakközépis­kola 23-18 (8-5). V: Kovács, Vaskó II. A jobb kapusteljesít­mény döntött az Ózd javára. Ld: Csele 15, Lestál 5, illetve Hudu 7, Szuromi 6. Ma délelőtt 8.30 órától ren­dezik a helyosztókat, az ünne­pélyes eredményhirdetésre 13.15 órakor a szekszárdi sportcsarnokban kerül sor. (fekete) 9. oldal Sportműsor Csütörtök Kézilabda: a IV. korcsopor­tos diákolimpia országos döntőjének helyosztói a szekszárdi és palánki sport­csarnokban 8.30 órától. Sportvilág Madrid. A kubai Ivan Ped- roso a világ idei legjobb eredményével, 8.73 méteres teljesítménnyel nyerte a madridi nemzetközi atléti­kai verseny férfi távolugró számát. Rajthoz állt a britek olimpiai, világ- és Európa- bajnok vágtázója, Linford Christie is, aki ezúttal 10.35 mp-cel diadalmaskodott a 100 méteres síkfutásban. Buenos Aires. Kisebb plasztikai műtétet hajtottak végre Diego Maradonán. A 34 éves argentin futballista tavalyi doppingesete okán 15 hónapos eltiltását tölti, de szeptember végétől játé­kot vállalhat a Boca Juniors színeiben. A Telam hírügy­nökségnek nyilatkozva Ma­radona elmondta: az erőtel­jes „fogyókúrázás” hatása­ként nem volt éppen elő­nyös az arca, ezért kerül sor a plasztikázásra. Amszterdam. Nem min­dennapi kéréssel fordult Be­atrix holland királynőhöz egy ausztrál fiatalember. A távoli földrészről küldött üzenetében egy elveszett rögbilabda holléte iránt ér­deklődik Nick Bourke, aki három honfitársával tett tu- ristaútja során, még 1982- ben vesztette el kedvenc já­tékszerét. A labda körüli ka­land történetét a De Volksk- rant című holland napilap is közzétette. Amint arról a cikk írója beszámolt, a négy ausztrál turista tizenhárom évvel ezelőtt az amszter­dami királyi palota előtt ka­pott kedvet egy kis tojáslab- dázásra. A kvartett egyik tagja azonban pontatlanul passzolt, és a labda Beatrix királynő balkonján landolt. A turisták a személyzet egyik tagját kérték meg ille­delmesen arra, hogy adja vissza a sportszert. Az udva­rias válasz sem maradt el: „Uram, adja meg lakhelyé­nek pontos címét, és elküld­jük Önnek”. Nick Bourke türelmesen várt, de a kül­demény soha nem érkezett meg. Úgy gondolta, ele­gendő idő telt el azóta, és rákérdezett: „Királynő, hol a labdám?”. BRAMAC ALPESI TETOCSEREP VÁSÁR A DÉL-TÜZÉP RT. TELEPEIN! Alapcserép 96,-Ft/db helyett 80,-Ft/db ÁFÁ-s áron, tartozékok 10% engedménnyel kaphatók és azonnal szállíthatók. Az engedmény csak komplett tetővásárlás esetén érvényes. ELTUZEP l Irtcs— Tele,helyeink: Szekszárd, Keselyűs! u. 2. Dombóvár, Gyár u. 7. Bonyhád, Sport u. 1. Paks, Vasúi u. 3. Tolna, Pajta tér 5. Tel.:74/311-103 Tel. :74/366-422 Tel.:74/351-913 Tel.:75/310-677 Tel.:74/340-236 Ingyenes komputeres tervszémolás a Pécsi Nemzetközi Vásár Dil-Tözáp Rt. standján június 24-től július 2-ig. ~K.ervi.se fel kiállításunkat! Tolna megyében iparosodott területen daruzható, összközműves és teljes infrastruktúrával rendelkező ipari csarnokok irodákkal vagy irodák nélkül megosztva is eladók. Telefon: 206-5760, 9-19 óráig. (72673) '^oss/t/v r^A/e tésztával R ax Örök Váraslm! 1995 szeptemberében 2 személyes, A napos RÓMAI társasotat atekiiut, ha részt vesz a Kop-Ka Áfesz nyereményjátékában. Feltételek: 1995. augusztus 31-ig a Kop-Ka Áfész 7090 Tamási, Fő u. 2. címére kell beküldeni:- J db Fantasztik feliratot, és- 5 db Fantasztik tészta vásárlását Igazoló, a csomagoláson lévő vonalkód címkét. QátA.Zj&rL neltinle, » el jetiit eit éQómtthti, az. Őrölt <7)áraihal / ^ SZEKSZÁRD ADOMBO EXPO ideje alatt szeretettel várjuk régi és jövőbeli partnereinket a fedett területen , i _______ÍZ£2°J

Next

/
Oldalképek
Tartalom