Tolnai Népújság, 1995. június (6. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-02 / 128. szám

2. oldal Világtükör 1995. június 2., péntek — Hazai Tükör A szekszárdi Illyés Gyula Pe­dagógiai Főiskola aulája volt a helyszíne tegnap délelőtt az 1995. évi Ünnepi Könyvhét megnyitójának. Temesi Ág­nes, Tolna Megye Önkor­mányzatának kulturális alel- nöke beszédében elmondta: az ember élhet könyv nélkül, de akkor olyan élményektől fosztja meg magát, melyeket máshonnan nem kaphat meg. Schenk János, a Kiadók Háza igazgatója a könyvhét újdo- ságaira, szenzációira hívta fel a figyelmet, többek között Verne Gyula: Párizs a XX. században című regényére, melynek kéziratát kalandos körülmények között tavaly ta­lálták meg. A rendezvény résztvevői több mint 80 kiadó mintegy 1.300 kötetéből vá­logathattak és vásárolhattak kedvezményesen. Elekes Eduárdné, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár igazgatója ezt követően szólt a kis községi könyvtárak ne­héz helyzetéről, s elmondta, hogy Bach József, a megyei közgyűlés elnöki keretéből 6 községi könyvtárnak ajánlott fel 5-5 ezer forintot könyv-vásárlásra. Ezek a köz­ségek: Attala, Kalaznó, Kop- pányszántó, Medina, Mucsi és Nak. A Tolna Megyei Könyvtár szintén 5 ezer forin­tot ajánlott fel a fenti célra Kajdacs község könyvtárá­nak, Schenk János Váralja könyvtárának, a Tolna Me­gyei Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány Belecska könyv­tárának, a Tolna Megyei Pe­dagógiai Intézet pedig Sárpi­lis könyvtárának. Kocsis Imre Antal Szek- szárd Város Önkormányzatá­nak polgármesteri keretéből három iskolának ajánlott fel támogatást, amit sorsolással ítéltek oda az V. számú és a III. számú Általános Iskolá­nak és a Bezerédj István Ke­reskedelmi Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet könyvtárának. venter A gyerekeknek tetszettek az új könyvek fotó: gk Testületi ülés Gyönkön Takarékon a kultúra A művelődési házat is elérte a megtakarítás jegyében hozott megszorító intézkedések sora Gyönkön. A község képvise­lői szerdai ülésükön az intéz­mény létszámának és a nyit­vatartási idejének csökkenté­séről döntöttek. Július 1-től a ház és a könyvtár napi négy órán át lesz nyitva - a jelen­legi nyolc-tíz, illetve hat órá­val szemben -, egy népműve­lőnek pedig megszűnik az ál­lása. Ä klubok változatlanul megmaradnak, vezetőik vi­szont nem kapnak tiszteletdí­jat. Az ülésen szóba került egy korábbi javaslat: az or­vosasszisztensek munkaide­jének felére csökkentése is, ez azonban csak az érintettek be­leegyezésével valósulhat meg. A védőnők esetében a közös megegyezés létrejött: mindhárom védőnő ezentúl hat órás munkaidőben dolgo­zik majd, ezzel egyidejűleg visszavonták azt a határoza­tot, amely egy védőnő elbo­csátását mondta ki. Rendele­tet alkotott a testület a szociá­lis ellátásokról, amely részle­tesen szabályozza a rendsze­res és egyszeri segélyek, tá­mogatások juttatását. A gyönki önkormányzat pénzügyi helyzete nem veszé­lyezteti a bérek kifizetését - a közalkalkalmazottak időben kapnak fizetést. Fizetésképtelen önkormányzatok: beavatkozás az önállóság érdekében Dörnbach Alajos elemezte a az önkormányzati törvénycsomagot fotó: gk Miként lehet megváltoztatni a megváltoztathatatlant? Ezzel a bevezetővel nyitotta meg Ko­csis Imre Antal, Szekszárd pol­gármestere azt a tegnapi ta­nácskozást, melyen Baranya, Somogy és Tolna megyék pol­gármesterei adtak egymásnak találkozót a városházán. A résztvevők értették a parado­xonnak tűnő kérdést, amivel szinte naponta szembetalálkoz­nak, keresve az önkormányzati működőképesség biztosításá­nak egyre újabb módjait. Ezen törekvést segítendő szervezte meg az SZDSZ Ön- kormártyzati Tanácsadó Testü­leté azt - a dolgok természeté­ből adódóan pártsemleges - előadást, melyen Dombach Alajos országgyűlési képviselő elemezte a fizetési gondokkal küzdő önkormányzatokra vo­natkozó törvénycsomagot. A köznapi nyelvben - némi félre­értésre is okot adható módon - csak „csődtörvénynek” neve­zett tervezet az adósság szaná­lásának lehetséges módozatait tartalmazza. Az elképzelések szerint a fizetésképtelenséget jelentő önkormányzatoknál egy kinevezett pénzügyi biztos hozná meg - a testülettel együtt - a reorganizációs intézkedése­ket. Van lehetőség hitel felvéte­lére is, a központi költségvetés­ben erre a célra 1 milliárd forint áll rendelkezésre. Természete­sen a megalapozottan felvett pénz csak az alapfeladatok ellá­tását tenné lehetővé. A tervezet foglalkozik a felelősség kérdé­sével is, s bírósági döntés alap­ján a testület és a polgármester egyaráránt elmarasztalható. Dombach Alajos mindenesetre hangsúlyozta, hogy a törvény célja nem az önkormányzatok autonómiájának a csorbítása, ellenkezőleg: az önállóság helyreállítása éppen az adósság szanálásával érhető el. Dörnbach Alajos a fellélegzés esélyeiről — Képviselő úr, a törvény- tervezetből nem következik töb­bek között az, hogy a kormány­zat számol az önkormányzatok tömeges ellehetetlenülésével? — Ellenkezőleg, a kormány azért szeretné ezt a kérdést fö­vénnyel szabályozni, mert akadhatnak kivételek. Tehát ha csak néhány önkormányzat ke­rül a fizetésképtelenség állapo­tába, akkor máris cselekvésre van szükség. A működőképes­séget biztosítani kell! — Gyakorta lehet hallani, hogy a kistelepülések kerültek igazán veszélyes helyzetbe, egyes korábbi „nagyberuházá­sok” miatt. . . — Sok kistelepülés esetében ez valóban így van, de a több­ség tiszteletreméltó teljesít­ményt produkál. A kormányko­alíció esetükben ösztönzi az önkéntes társulásokat, ezekből egyébként országos szinten százhatvan már működik is. — Előadásában említette, hogy az elmúlt időszakban a fogyasztás három, a termelés viszont harminc százalékkal csökkent. Bevételek híján vi­szont képtelenség eredményes működést várni.. . — A negatív tendenciák mellett azért pozitívumokról is be lehet számolni. A termelés visszaesésének mértéke az el­múlt három évben érezhetően csökkent. S természetesen az is tény, hogy az önkormányzatok csak akkor lélegezhetnek fel, ha az ország gazdasági mérlege egyensúlyba kerül. -szá­Fotó: Gottvald Károly Panoráma Iszlámábád - A pakisz­táni igazságügyi miniszté­rium emberi jogi bizottsá­gának védelmét kérte egy iszlámábádi férfi - jelentette a német dpa hírügynökség. Arif Maszih szerint jó erő­ben lévő felesége mindig ököllel esik neki, ahányszor csak arra kéri az ura, hogy végezze el a ház körüli te­endőket. A férfiú azért for­dult az emberi jogi bizott­sághoz, mert házasságuk há­rom éve alatt már többször feljelentette feleségét testi bántalmazás miatt, ám nem ért el semmit, mert az asz- szony bátyja egy magas rangú rendőrtisztnél dolgo­zik szolgaként. Rijád - A szaúd-arábiai Dzsiddában szerdán lefejez­tek hat lopással, kábító­szer-fogyasztással és gyil­kossággal vádolt Szomáliái állampolgárt és holttestüket a város egyik terén keresztre feszítették - jelentette a SPA szaúd-arábiai hírügy­nökségre hivatkozva az AFP. A belügyminisztéri­umi forrásokra hivatkozó hírügynökségi jelentés sze­rint a hat férfi meggyilkolt, majd kirabolt két szaúdi és egy egyiptomi férfit. Golden - Áldozatainak fényképeit kell cellája falára kitennie annak a többszörö­sen életfogytig tartó elzá­rásra ítélt férfinak, aki az amerikai Colorado államban két zálogházi alkalmazottat meggyilkolt-jelentette csü­törtökön az ÁP. A fotók mellett időnként az általa elkövetett gyilkosságokról készült videofelvételt is vé­gig kell néznie a 24 éves Christopher C. Harrisnek, aki a biztonsági kamerával videoszalagra vett, meghiú­sult rablási kísérlet során le­lőtt két férfit. Moszkva - Csütörtökön reggel összekapcsolódott a Mir űrállomással a Szpektr tudományos modul, amelyet május 20-án bocsátottak fel a bajkonuri űrállomásról. A Kvant és Krisztall elneve­zésű moduloktól eltérően, a tökéletesített vezérlőberen­dezésnek köszönhetően ez­úttal elsőre sikerült auto­mata üzemmódban végre­hajtani a dokkolási művele­tet. A 19,5 tonna súlyú szer­kezet a Föld természeti kin­cseinek felderítése mellett az atmoszféra kutatására szolgáló berendezéseket is feljuttatott a világűrbe. A modul segítségével közös orosz-amerikai biológiai kí­sérleteket is terveznek. Alakul a hegyközség Sióagárdon A hegyközségekről szóló törvény alapján Sióa- gárd községben is összegyűjtötték a bejelentke­zettek adatait. A leányvári jó borairól ismert fa­luban 64 hektár szőlőültetvény van. A tulajdono­sok, illetve az érdekeltek közül 46 termelő, 41 házikerti szőlőbirtokos és 3 felvásárló jelentette be adatait a község jegyzőjéhez, ami azt jelenti, hogy 37 ha szőlő tulajdonosa még mindig nem adott hírt magáról. Szerdán este tartották az érin­tettek azt a gyűlést, melyen az eddig bejelentke­zettek közül 20 személy jelent meg, annak elle­nére, hogy előzőleg mindenki személyre szóló meghívót kapott; lehet, hogy ennek a hirtelen jött zivatar és jégeső volt az oka. A gyűlésre meghívót kapott a Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal előadója is. Fehérvári József tájékoztatta a résztvevőket a hegyközségi törvény előírásairól, majd válaszolt a feltett kér­désekre. Ezt követően a szőlősgazdák megválasz­tották az előkészítő bizottság tagjait, Grénus Ist­ván Sióagárd, Baross u. 14., Málinger János Sió- agárd, Kossuth u. 24., Szigetvári Mihály Sióa­gárd, Deák F. u.25., Varjas János Szekszárd, Fáy ltp. 18., Törköly István Sióagárd, Kölcsey u. 6. és Páli László Szekszárd, Wosinsky ltp. 33. szám alatti lakosok személyében. A felvásárlókat a bizottságban Marth Ferenc, a villányi Szőlő és Bor KFT munkatársa képvisel majd. A gyűlés végén Tollámé dr. Szekeres Ma­rietta jegyző átadta a bejelentkezettek adatait az előkészítő bizottság vezetőjének, Szigetvári Mi­hálynak. A Mecsek Füszért Rt. Szekszárd, Mátyás király u. 74. sz. telephelyén bérleti üzemeltetésre meghirdeti az alábbi ingatlanokat:-1 db 816 m2-es raktárépület -1 db 561 nÁ-es raktárépület - igény szerinti irodahelyiség, és szociábs blokk lehetőséggel. Érdeklődni a helyszínen vagy a 74/412-533 telefonon lehet Tokai Mihály gondnokségvezetőnél. (71690) A Mecsek Füszért Rt. pályázatot hirdet a Bonyhád, piactéri DALIA üzlet emeleti szintjének bérbe vételére Az emeleti üzelettér 172 m2 alapterületű, egy légterű szociális blokkal belső lépcsőházi megközelítésű helyiség. A pályázatokat profil és ajánlati ármegjelölésével a MECSEK Füszért Rt. üzemeltetési osztályára kell eljuttatni. Pécs, Király u. 21., ahol további információ kapható a 72/214-462 vagy a 224-644 telefonon. Jelentkezési határidő: 1995. június 12.---------------------------- ------------"...................... ..................(71691) A könyv ünnepe

Next

/
Oldalképek
Tartalom