Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-11 / 109. szám

1995. május 11., csütörtök Sport 9. oldal OLDALHÁLÓ '95 Kézilabda NB I. Szigma-búcsú győzelmi mámorral A meccs hőse: Zele Hujber Gyula, az NB Il-es pak­siak kapusa Budafokon olyan szerencsétlenül járt - már ami a sérülését illeti hogy az profi pályafutásának végét jelentette. A Duna-parti vezetők az Új­pesti TE fiatal kapusát, Zele Balázst szerződtették helyette. Nem is csalatkoztak, hiszen a kapuvédőnek oroszlánrésze volt abban, hogy az elmúlt év tavaszán bentmaradt a csapat. Nyáron több poszton is új játé­kos érkezett Paksra, s az idő­közben eltávozott Pleskót a szekszárdiak tapasztalt hálóőre, Mausz váltotta fel. Nagy harc kezdődött Zele és Mausz között az egyes számú mezért, s a helyzet érdekességét fokozta, hogy felkészítőjük az igazán „munkamániásnak” tartott Homyák László lett. A befutó - egészen vasárnapig - Mausz volt, aki zsinórban 23 bajnoki mérkőzésen őrizte a paksiak kapuját. A Sopron elleni talál­kozó előtt azonban történt egy, s más. Például az, hogy Tatabányán elég bizonytalannak, tompának tűnt Mausz. Előtte viszont a simontomyai Magyar Kupa összecsapáson kitűnően védett Zele. Mindezt tetézte azzal is, hogy a végjátékban - kamatoz­tatva korábbi kézilabda kapusi reflexeit - két hazai büntetőt is kivédett. Úgy látszik, ez igazából be­melegítés volt csupán, mert a matávosok ellen, vasárnap olyan parádés dolgokat muta­tott be Zele, ami után csak cset- tinthet elégedettségében az em­ber. Ez sem volt azonban elég, hiszen a mérkőzés 87. percében 11-eshez jutottak a vendégek. Balázs nem elégedett meg a mezőny legjobbja titulussal, neki még több kellett: a meccs hőse akart lenni. Azzal, hogy kivédte Fülöp büntetőjét, és csapata győzött, az is lett. Bedobták a mélyvízbe Vasárnap délelőtt nyugalom és csend honolt az Atomerőmű sporttelepén. Egy idő után a felnőtt labdarúgók népesítették be a stadiont, amolyan átmoz­gató edzést tartottak. Mihalecz István vezetőedző nézte, nézte egy darabig játékosait, majd a maga csendes stílusában oda­szólt a keret legfiatalabb tagjá­Szép magyar sikereket hozott az Ausztriában rendezett Inter- sport Haanl duatlonverseny. A Kropkó-család két tagja - Péter és Zsuzsa - is diadalmaskodott a felnőttek között az 5 km futás, Kajak-kenu Kozmáim újabb sikere A Csepel SC vízitelepén ren­dezték az I. számú ifjúsági tájé­koztató és válogató versenyt. A viadalon 25 egyesület - köztük az Atomerőmű SE - 447 spor­tolója mérte össze erejét. A fő­városi verseny egyben válogató volt a május 20-21-én, Po­zsonyban megrendezésre ke­rülő nemzetközi válogatott ifjú­sági találkozóra. A paksi indulók eredmé­nyei: C-l, 500 m: 1. Kozmann György. C-2, 500 m: 4. Nagy Zoltán-Kozmann György. 1000 m: 2. Feil Imre-Kozmann György. C-4, 500 m: 2. Feil Imre-Nagy Zoltán-Lacza Já- nos-Lőrincz Zoltán. 1000 m: 1. Nagy Zoltán-Feil Imre-Mecz- ker András-Kozmann György. nak, Osztermajer Gábornak: „Kisfiam, mondd, tudsz te úszni?” — Tudok, hát! - válaszolta a cingár, hirtelenszőke srác. - De miért kérdi, mester? — Mert ma bedoblak a mélyvízbe! - hangzott a felelet. Gábor értetlenkedését látva jót nevetett mindenki az eseten, aztán tették a játékosok tovább a dolgukat. S eljött a várva-várt sípszó, ami a mérkőzés kezde­tét jelezte. A fiatal fiún egyálta­lán nem látszott megilletődött- ség, sőt, egy-egy rafinált meg­mozdulását a hazai publikum tapssal dicsérte meg. A máso­dikjátékrészben aztán elfogyott a szufla, de teljesítményére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy a Nemzeti Sport tudósítója he­tesre értékelte őt. A mérkőzés után egy kis beszélgetésre invi­táltam az ifjú labdarúgót: — Semmi különöset nem kell tudni rólam, legalábbis a mai napig nem. Büszke vagyok arra, hogy sportot szerető és művelő családomban én is NB-s játékos lettem. Nővérem a helyi NB Il-es kosár­labda-csapat tagja, édesapám pedig ismert játékvezető. — Hogyan jött szóba a játé­kod, és milyen utasításokat kap­tál edződtől? — A téli alapozás kezdetén Majsai Norbi barátommal együtt kerültem fel a felnőttek közé. Azóta itt edzem, s egy-egy előkészületi mérkőzé­sen már bemutatkozhattam a legjobbak között. Nagyon vá­ratlanul ért, hogy a kezdőcsa­patba jelöltek, ezt valószínű Búzás valamivel gyengébb formája indokolta. Az edző arra kért, hogy próbáljam meg ugyanazt játszani, amit az ifi­ben szoktam. Érzésem szerint sikerült is, bár az erőnlétemen van még mit javítani. — Ha jól tudom, bemutat­koztál már a korosztályos or­szágos válogatottban is? — így van. Egy négynapos összetartáson vettem részt a fő­városban, s Ubrankovics Mi­hály, az edzőnk biztatott is. Újabb meghívó azonban azóta nem jött. Talán ha sikerülne gyökeret vernem az első csa­patnál, ismét felfigyelne rám. íme egy harmadikos gimna­zista gondolatai. Jó volt hallani, hogy vannak még céljai a lab­darúgásban. -Klement­23 km kerékpározás és 5 km fu­tás megtétele után. Rajtuk kívül Papp Gábor és Piros Gabriella szintén első helyen végzett a juniorok, illetve az ifjúságiak mezőnyében. Szigma-Szekszárd KSC-Sze- gedi ESK 22-18 (12-7). Szek- szárd, 600 néző. V: Belső, Jancsó. Szekszárd: Böcking- Csáki 3 (2), Mácsai 3, Dejtári 2, Jancsarova 7 (4), Sklar 4, Bálintné 3. Csere: Flick (ka­pus), Czirok. Edző: Pánczél Barabás. Szeged: Petca- Gyimesiné 2, Gajdácsi 2, Kirsner, Huba 3, Bartucz 8 (6), Baunok 3. Csere: Tóth (kapus), Oláh. Edző: Baráth János. Kihagyott helyzetekkel indult a találkozó, majd a 3. perc végén Bartucz büntetőből zörgette meg először a hálót. Két perc alatt fordítottak a há­zigazdák: Bálintné szélről, Má­csai pedig betörésből vette be Petca kapuját. A rendkívül ak­tív Mácsai egy perccel később - ezúttal átlövésből - ismét eredményes volt, s így a 6. percben 3-1-re módosult az ál­lás. A folytatásban nem igazán fürdőzhettek gólzáporban a szurkolók, ugyanis a következő találatra majd 7 percet kellett Paks-Bátaszék 5-3 (3-3). Bá- taszék, 200 néző. V: Dravecz. Paks: Mausz (Zele)- Jenei, Dzsinovics, Nagyfalusi, Bo- zsér (Babati)- Fejes, Neudi, Búzás, Kádár- Horváth, Vayer. Edző: Mihalecz Ist­ván. Bátaszék: Kocsis (Vili)— Izsák, Pozsár, Bojás, Péter- Kőkúti, Brecska, Szabados, Pap (Scheppi)- Bozsolik, Pankovics. Edző: Fiáth Ta­más. Mindkét oldalon főként a támadójátékot helyezték elő­térbe a csapatok. A bátaszékiek egyenrangú ellenfelei voltak az NB Il-es Paksnak, a Duna-par- tiak kapu előtti nagyobb hatá­rozottságuknak köszönhetik győzelmüket. G: Búzás 2, Ne­udi, Fejes, Horváth, illetve Bo­zsolik 3. Jók: Bozsér, Búzás, Neudi, illetve Bozsolik, Bojás. Györköny-Bonyhádi SE 7- 1 (2—1). Györköny, 200 néző. V: Fazekas. Györköny: Gróf- Lamm, Blatt, Kiss L., Somodi A szerda reggel Amszterdam érintésével Birminghambe, a 44. judo Európa-bajnokság színhelyére elutazott válogatott ízléses egyenruhában feszített a Ferihegyi repülőtéren. Mi több, a négy versenyzőnő is ugyan­abból a „terméke saládból” ka­pott ruhát. — Azt már szinte megszok­vámi: Bartucz faragott a sze­gedi hátrányból. A félidő köze­pétől aztán felgyorsultak az események, Böcking bravúros védései azonban rendre meghi­úsították a vendégek gólszer­zési kísérleteit. A Szigma vi­szont sorozatosan góllal fejezte be támadásait, s így a 21. percre 9-4-re elhúzott. A félidő hajrá­jában magabiztosan tartotta előnyét a Szekszárd, s ehhez je­lentősen hozzájárult, hogy a csereként beállt Flick két hét­méterest is hárított. Fordulás után Dejtári remek találatával már hatgólosra nőtt a két együttes közötti különb­ség (34. perc: 14-8). Ezután felzárkózási lehetőséget kaptak a Tisza-partiak, ugyanis a Szigma szlovák idegenlégiósát másodszor állították ki a bírók. Bartucz hetesgóljára Sklar vá­laszolt, így maradt a hat „ide”. A 40. percben aztán elképesztő jelenet borzolta a hazai szurko­lók idegeit: Jancsarovát egy ár­tatlan szabálytalanság miatt (Hauzman), Kindl- (Krausz), Balogh, Nagy L., Vörös, Porga- Valter. Edző: Lauer József. Bonyhád: Bogaras- Szabó, Sztoics, Stumpf, Gu- zorán (Máté), Baumann- Il­lés, Darabos, Palkó, Babai- (Papp), Pfeiffer. Edző: Kiss János. Látványos mérkőzésen szépségdíjas gólokkal nyert a Györköny. G: Balogh 2 (egyet 11-esből), Blatt, Nagy L„ Vö­rös, Valter, Porga, ill. Babai. Jók: az egész hazai csapat di­cséretet érdemel, ill. Bogaras. Paksi SE-UFC Szekszárd 2-2 (0-1, 2-2). Büntetőrúgá­sokkal 6-5. Paks, 100 néző. V: Bányai. Paksi SE: Tibai- Pé­ter, Erdélyi, Prantner, Acs- Domokos, Kródi, Magyar, Ötvös (Radies)- Feer, Simon (Borsi). Edző: Vábró József. UFC Szekszárd: Cziráki- Gyén, Novák, Kovács, Kár­páti- Horváth, Mészáros, Hanák, Andi (Veszter­hattuk, hogy a Reebok magyar- országi képviselete rendre ellát bennünket sportfelszereléssel, és most Dombóvárról sietett segítségünkre Takács László - újságolta az angliai utazás előtt Hangyási László, a férfiváloga­tott szövetségi kapitánya. - Ta­kács László, pontosabban a dombóvári Reform Gmk volt A NOB-ülésre készülve Már öt hét sincs hátra a Buda­pesten rendezendő 104. NOB- ülésig. Az előkészületek a végső szakaszhoz érkeztek. A NOB titkárság képviseletében Yvonne Rotlisberger tárgyalt Budapesten, elsősorban az akk­reditálásokról. Szerdáig mint­egy 800 hivatalos küldött je­lezte érkezését, és a 2002-es téli játékok rendezésére pályázó négy városból több mint félezer további szimpatizáns is a ma­gyar főváros vendége lesz. Ashwini Kumar, a NOB Végrehajtó Bizottság tagja a biztonsági előkészületeket ta­nulmányozta. A szervezőbi­zottság szakértőivel tárgyalt, és a NOB-tagok szálláshelye, a Marriott Szálló mellett, az ülé­sek színhelyén is járt. végleg kizárták a játékvezetők. Az emberhátrányos helyzet azonban nem gátolta Csákit, növelte csapata előnyét (4L perc: 17-10). A 45. percben az ex-szekszárdi Baunok találatá­val öt gólra feljöttek a vendé­gek (18-13), sőt öt perccel ké­sőbb már 21-17-es állást muta­tott az eredményjelző. Gyime- siné találatával az 56. percben három gólra megközelítették el­lenfelüket a vendégek (21-18), de az utolsó percekben a Szigma bebiztosította győzel­mét. A keményen, néhol már-már durván védekező szegediek el­len egészen a második félidő közepéig magabiztosan irányí­totta a játékot a Szigma. Jancsa­rova kiválása azonban kissé megzavarta a csapatot, de így sem fért kétség a hazaiak győ­zelméhez. A játékosok újabb két pont megszerzésével bú­csúztak hálás közönségüktől. Jók: Böcking, Flick, Sklar, il­letve Bartucz, Huba. -lódi­gombi)- Volár, Galambos. Edző: Kniesz Mátyás. Végig jóiramú, változatos mérkőzésen a szerencse döntötte el a to­vábbjutás sorsát. G: Radics, Feer (11-esből), illetve Galam­bos, Novák. Jók: Tibai, Prant­ner, Feer, Ács, Kródi, illetve Mészáros, Hanák. Tamási-Gerjeni Medosz hosszabbítás után: 2-1 (0-0.) Tamási, 300 néző. V: Petki. Tamási: Száka- Kovács, Gu­lyás, Árvái, Szemes, Tóth (Varga)- Vámosi, Gyenei, Béres, Bérdi, Magócs (Vég). Edző: Lanczki Gusztáv. Ger- jen: Prantner- Fodor, Hos- nyánszky, László, Szabó- Somogyi, Farsang, Varga, Nagy- Szabó, Pusztai (Tóth). Edző: Teszler Vendel. A győ­zelmet jobban akaró hazaiak megérdemelten jutottak tovább. G: Bérdi, Szemes, illetve Varga. Jók: Száka, Gulyás, Vámosi, Béres, ill. Fodor. olyan gáláns, hogy az „Aramis” nevű öltözetével segített hozzá bennünket ahhoz, hogy egy­formák legyünk a kontinens­versenyre való kiutazáskor. Az olimpiákat kivéve formaruhás cselgáncs-együttesre nem em­lékszem. Ruha van, most már csak a jó szereplés szükséges. Hogy rohan az idő! Sokak szá­mára talán már csupán emlék, hogy közel egy évtizede még fogathajtó szakosztály is mű­ködött a Paksi Sportegyesület keretein belül. Sőt, a kettes- és a négyes fogatokkal a sportág­ban országosan is jegyzett tel­jesítményeket vonultattak fel. Egy név, Bach Ferencé vi­szont bizonyára már többeknek is ismerősen cseng. Nos, az azóta elhunyt fogathajtó ered­ményeire méltán voltak büsz­kék a Duna-parti városban. Ép­pen ezért, a május 13-án, szombaton megrendezésre ke­rülő pályaavató versenyt az ő emlékének szentelik. Kosárlabda NB II. Visszaütött a rövidzárlat Államigazgatási Főiskola DSE-Szekszárdi Jokers 70- 67 (30-41). Szekszárd, 50 néző. V: Parádi, Hegyes. Szekszárd: Dorogi (16/6), Szűcs (16), Horváth (8/6), Vil­lányi (-), Szegedi (21). Csere: Honos (6), Angyal (-). Edző: Mészáros András. Jól kezdtek a hazaiak és főként centereik ponterős játékával fokozatosan elhúztak riválisuktól, a 9. perc­ben már 17-9 volt a javukra. A szünetig kiegyenlített volt a já­ték, de a hazaiak megőrizték előnyüket. Fordulás után a 25. perctől teljesen szétesett a há­zigazdák játéka, s a kosárlabda helyett mindinkább a veszeke­déssel foglalkoztak. A vendé­gek ezt könyörtelenül kihasz­nálták és a 31. percben már ők vezettek 57-49-re. A hátralévő percekben ugyan mindent egy lapra tettek fel a hazaiak, de a főiskolások győzelmét már nem veszélyeztették. Jó első félidő után a Jokers megengedte magának azt a lu­xust, hogy öt percig nem szer­zett pontot és ez törvénysze­rűen vereséget eredményezett. A hazaiak közül csak Szegedi játéka dicsérhető. Kocsola és Paks a területi döntőben A Tolnai Megyei Diáksport Tanács Hőgyészen rendezte meg a III. korcsoportos (7-8. osztályos általános iskolások) lányok és fiúk részére kiírt ké­zilabda diákolimpia megyei döntőjét. A viadalt Pál Imre helybéli polgármester nyitotta meg. A torna végeredménye, lá­nyok: 1. Kocsola, 2. Gyönk, 3. Szekszárd 5-ös iskola, 4. Nagymányok, 5. Szedres, 6. Bölcske. Fiúk: 1. Paks Móra Ferenc Általános Iskola, 2. Ho­gy ész, 3. Szekszárd Dienes Va­léria Általános Iskola, 4. Dom­bóvár József Attila Általános Iskola. Nemenként az első helyezett csapatok jutottak tovább a terü­leti fináléba, a küzdelmeknek Palánk ad majd otthont. Három arany A Bp. Honvéd csarnokában rendezett cselgáncs ifjúsági ORV-n tatamira lépett Atom­erőmű SE dzsúdósok helyezé­sei: 52 kg: 1. Till Regina. 56 kg: 1. Fritz Annamária. 65 kg: 1. Braun Ákos, 3. Péri Balázs. Cseresznyéspusztán szomba­ton ugyanis a kettesfogatok két­fordulós akadályhajtásban mé­rik össze tudásukat. Huszon­négy nevezés érkezett eddig, az első forduló 9.45 órakor kezdő­dik, majd délután fél kettőkor a második fordulót rendezik. Mindenképpen érdekes küz­delmet, jó szórakozást ígér a paksi és a városkörnyéki lovas­sport szerelmeseinek ez a pá- lyaavató verseny. Vélhetően az időjárás is ke­gyeibe fogadja a rendezvényt, amelynek délutáni eredmény- hirdetését követően 18 órától zenés est kínál kellemes kikap­csolódást. Kerékpáros „Kis Békeverseny” Arató Dávid ötödik A csehországi Jevicskóban rendezett „Kis Békeverse­nyen” a tizenhat éves korosz­tályú magyar válogatott is szerepelt. Á Palkó, Szegedi, Vilmányi összetételű csapat negyedik tagja a szekszárdi Bici Tour színeit képviselő Arató Dávid volt, aki figye­lemreméltó teljesítménnyel rukkolt elő. Dávid a 180 fős, a keleti országokon kívül német és osztrák válogatottakat fel­vonultató vetélkedésen a főszponzor és Schneider Kon- rád elvárásainak is megfelelő erényeket villantott meg, hisz a négy embertpróbáló szakasz után összetettben az 5. helyet szerezte meg. A magyar gárda a negyven csapat kiélezett versengésében összetettben szintén az 5. helyen végzett. Arató Dávid a kétnapos via­dal első, legkeményebb sza­kaszán egy hatfős bollyal megszökött a mezőnytől és már ekkor megalapozta sike­rét. A másik két szakaszon okosan őrizte meg pozícióját. A mindent eldöntő tizenhat kilométeres, változatos hegyi­terepen lebonyolított egyen­kénti időfutamverseny akár át is írhatta volna az eddigi he­lyezéseket, de a szekszárdi biciklis erejét megsokszo­rozta a nagy lehetőség és negyvenhárom kilométeres átlaggal hajtva megőrizte 5. helyezését. Eredményével igen nagy elismerést vívott ki a magyar és a szekszárdi ke­rékpársport számára. Duatlonos sikerek Labdarúgó Magyar Kupa megyei selejtező Az NB Ill-as csapatok elbúcsúztak Egyenruha dombóvári segítséggel Pályaavató Cseresznyéspusztán Tíz év után ismét fogathajtó-verseny

Next

/
Oldalképek
Tartalom