Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-20 / 117. szám
4. oldal Megyei Körkép 1995. május 20., szombat — Tolna Es Környéke Hír-Forrás Elekes Dénest 70 éve szentelték pappá. Rubintmiséje május 28-án 9 órakor kezdődik a tolnai templomban. A tamási termálfürdőbe szervez kirándulást a Tolnai Nyugdíjasok Terület Érdekszövetsége a tagok számára június 6-án. (Indulási időpont: 8 óra 30 perc.) A részvételi díj 200 forint, ugyanakkor kéri a vezetőség a tagtársakat, hogy akik még nem tették meg, fizessék be az idei tagdíjukat. A szedres! iskolagaléria kiállítást rendez. A tárlaton Kovács Ferenc tanár-festőművész munkái lesznek láthatók. A megnyitót május 26-án délután 3 órakor tartják, az iskola cite- rás és dalos növendékeinek közreműködésével. Egésznapos kirándulásra mennek Budapestre a faddi' iskolások május 21-én. A Védőszárny Alapítvány - mely fogyatékos gyermekek felkarolásával, támogatásával foglalkozik - egy szórakoztató rendezvényre várja a látogatókat, az ország több tanintézetéből. A kölesdi Zönge Tv ismét hallat magáról. A forgatócsoport most két versenyfilmmel nevezett be a lakitelki Kisközösségi televíziók II. filmszemléjére. Az egyik egy életkép, mely a Hangos-pusztán lakó Szép Józseféket mutatja be, a másik egy portré a Kölesdről elszármazott dr. Hegyháti József helyettes államtitkárról. Pósa Ede Kistormáson élő festőművész a közelmúltban települt át Magyarországra, Zentáról. Műveiből most Balatonlel- lén nyílt kiállítás. Testületi ülés lesz Bogyiszlóit május 26-án (pénteken) 19 órai kezdettel. A tervezett napirendi pontok között szerepel a szervezeti és működési szabályzat újraalkotása, az iskola működési szabályzatának megvitatása, valamint a tűzoltósággal kapcsolatos kérdések tisztázása. (Mint az már ismeretes, a tervek szerint július 1-től az önkormányzatok feladata lesz a tűzoltóságok működtetése, finanszírozása, ami sok kistelepülés számára komoly anyagi gondot jelent.) Egy reneszászát élő mesterség • • Öreg, évszázados gépek gyártják a szép kék kelméket Horváth Tibor váltott. A me- gyeszerte ismert vendéglátós vállalkozó hazatért. Húsz éve él Tolnán, és elhatározta, hogy feléleszti, folytatja az apósáról „rámaradt” mesterséget, a kékfestést, a Kossuth utcában. — Nem volt egy könnyű döntés - mondja -, de jelen pillanatban reneszánszát éli a kékfestő, és stabilabbnak tűnik, mint a vendéglátás. Bár attól sem szakadunk el teljesen ... Feleségemmel együtt népi iparművész vizsgát tettünk, ő gyönyörűen tarkáz, én pedig a nehezebb férfimunkát végzem, a festést és mángorlást. — Milyen régi ez a műhely? — Körülbelül 180 éves. Az apósom inas, majd segéd volt itt, végül mester lett. Akkoriban sokan foglalkoztak ezzel a szakmával, most talán heten lehetünk az országban. Rengeteg türelmet és munkát igényel, kell vagy két hónap előkészület, mintázás, mire a festésig jutunk. A gyártási mód már eltér az eredetitől, az indigót felváltotta a szintetikus festék, a hideg eljárást a meleg, ami jobb színtartást eredményez. Korábban fakult, fogott a kékfestős ruha, kötény, függöny, terítő. — Nem mondják azt a vásárlók, hogy ez már „nem az igazi’’? — Nincs ilyen visszhang. Aki akar, kuriózumként vesz a hagyományos módszerrel készült anyagból is - mert tudunk adni -, de a többségnek megfelel az új termék. — Ha a módszer nem is, a gépek még az eredetiek. . . — Igen, némelyik a nyitás óta működik. A küpa, a 3 méter mély festőkád és a hozzá tartozó szerkezet mit sem változott, a mángorló, ez a vagon nagyságú, terméskővel megrakott „vasaló” is szuperál, csak már nem ló hajtja, hanem villanymotor. A többi szerkentyű is nagykorú, ez az 1911-es mintázó gép talán a legfiatalabb. — Most, hogy újra beindul az üzem, a bolt is kinyit? — Az após halála óta, hét éve, csak mellékesen foglalkoztunk a kékfestéssel. Az értékesítés is ennek megfelelően alakult. De most, hogy 25 éves vendéglátós múlt után rászántam magam erre a nagy fordulatra, azt tervezem, hogy A feleség gyönyörűen tarkáz rendbe tetetem a házat, az üzlethelyiséggel együtt, s ha látok rá igényt és lehetőséget, kinyitok. Wessely A férj a kínálatot mutatja fotó: gottvald Feri bácsi a remény kapujában Megyénk sporthivatalának elnöke is hitelesítette azt az oklevelet, melyet Bráz Ferenc faddi sportszervező, munkálkodásáért a falu elöljáróságától kapott. Tudósítónk riportja szinte életművet tár fel. — Honnan eredeztethető' a labdarúgás iránti elhivatottság? — Az ötvenes évekből, a gerjeni úttörők focicsapatában kezdett labdakergetéstől a felnőtt csapat kapusi feladatainak betöltéséig. A játékszenvedély a szervezőmunkában szinte észrevétlenül hozta magával a sporttudósítói mesterséget. A Népújság Nyakas Pista bácsi vezette rovatába megszámlálhatatlan alkalommal diktáltam be a hálózörgetés körülményeit. A mai száraz tényközlésekkel szemben az akkori tudósításokba sok kiegészítő információ, hangulatjelentés is került. — Más lapok is közölték írásait... — Rendszeresen írtam a faddi tsz lapjába, a község helyi újságjába, kirakati híradót szerkesztettem. A labdarúgásról kifejtett véleményemet a Népsport többször hozta az ország szurkolói tudomására. — Milyen állomásokon keresztül ért Faddra? — Amikor szőlész-borászként szülőfalumból Németkérre kerültem, még aktív kapcsolatom volt a sporttal. Aztán tizenegy évig csak szurkolóként jártam a szárazföldre, ugyanis a Duna felső szakaszán hajóztam matrózként, majd fedélzetmesterként. Szívem rakoncátlankodása nyugdíjassá tett, de Faddra kerülvén azonnal a Palatínus János, majd Varga Béla által felfuttatott focicsapat félezres szurkolótáborát erősítettem. Ma már elképzelhetetlen a sport akkori közösségformáló ereje. Elszállt, mint szélfútta forgács. Ezért örültem meg a helyi sportcsarnoknak, melybe barátaimmal nehézségek árán, de sikeres kupát szerveztem. Ódry Károly Ember a kútban Rudolf-majorban ritkán történnek különleges dolgok. Mindenki végzi a rászabott munkát. Szórakozás gyanánt a szomszéd faluba járnak át egy kis toroköblítésre. így volt ez az elmúlt szerdán is. Müller János és Bíró Ferenc dolguk végeztével felkerekedtek és megittak néhány deci bort. Bíró Ferenc még vásárolt 5 liter bort, amit a következő napokra szánt. Mivel már elég jól álltak, elindultak haza. A falu határáig jutottak, ahol eszébe jutott Müller Jánosnak, hogy elfeledte megérdeklődni az éticsiga átvétel időpontját. Megállapodott cimborájával, hogy a szeméttelepnél várja meg, amíg visz- szaér. Müller úr, amikor megérkezett a szeméttelepre, csodálkozva látta, hogy ott nem várja senki. Szólítgatta egy darabig a cimboráját, de miután nem kapott választ, hazaindult. Éjfél körül megérkezvén bekopogott Bíróék lakásába, de csak a feleség jött ki és közölte, hogy még nem érkezett meg a férje. Müller János rosszkedvűen tért nyugovóra és alig várta a reggelt, hogy megláthassa cimboráját. De nem láthatta meg. Nem került elő sem csütörtökön, sem pénteken, hanem csak szombat délután. Bíró Ferencet arról kérdeztem, hogy mi történt vele szerda estétől szombat délutánig. Először szabódott, aztán szépen-lassan feloldódva nekikezdett a történetének. — Szerdán este igencsak jól éreztük magunkat. A szeméttelepnél vártam egy ideig, de elfogyott a türelmem és egyedül indultam haza. Ma sem tudom hogyan, de letértem az ösvényről és a réten bolyongtam. Elfáradtam és éppen a szükségemet készültem végezi, amikor hanyattvágódva fejjel lefelé valami sűrű lébe estem. Percekig azt sem tudtam, hogy mi történt velem. Csak sokára állt bennem össze a kép, hogy valami gödörszerűségbe estem. Az iszapszerű léből kikecmeregve talpra sikerült állnom és mellemig ért a jéghideg bűzös valami. Egy dolog kötötte le a figyelmemet: megmenekülni. Csütörtök reggel, amikor felment a nap, akkor tudtam pontosan meghatározni a helyzetemet. Egy két és fél méteres átmérőjű, öt méter mély gulyakútba estem, melynek a fából készült kávája elkorhadt. A kutat már 10-15 éve nem használták, azért iszapolódott fel. Annak ellenére, hogy feljött a nap, nagyon kevés fény szűrődött be, mert a kút környékét teljesen benőtte a gaz. Először arra gondoltam, hogy segítségért kiáltok, de hamar felhagytam vele, mert beláttam, hogy úgysem hallhatja meg senki. — Akkor miért nem próbált meg kimászni? — Hát ez az. A kút fala teljesen sima volt. Egyszerűen nem tudtam kapaszkodni semmibe sem. Négy métert kellett legyűrni, de több órai spekulálás után sem tudtam mitévő legyek. Az erőm már amúgy sem sok, hiszen hatvan éves vagyok. Egyszer- csak eszembe jutott hűséges társam, a zsebkésem. No ezzel a bicskával egy szemmagasságban levő tégla körül kipucoltam a fugát és ki tudtam lazítani a téglát. Ezt a téglát a csupasz kezemmel eltörtem és a darabbal tudtam tömi a magasabban levő téglákat. Már nagyon fáztam és a vízzel teli csizmámat is le kellett vetnem, hogy el tudjam viselni a rám mért szenvedést. Egyik kezemmel és a lábammal kapaszkodva tudtam egyre feljebb jutni az újabb és újabb tégla kibányászásával. A három nap alatt több esetben visszazuhantam a posványba. Már teljesen egybefolytak az órák, a napok. Már-már öntudatlan állapotban voltam, amikor szombat délelőtt valamikor felértem az áldott földre. A fáradságtól, kimerültségtől mély álomba zuhantam és csak késő délután ébredtem fel, és hazaindultam. Otthon igencsak meglepődtek, amikor megláttak tetőtől-talpig iszaposán, csap- zottan. Elmondták, hogy tűvé tették értem a környéket, és már kezdték feladni a reményt. Azt hiszem az én példám is mutatja, hogy amíg szemernyi esély van a túlélésre elszántsággal, kitartással minden fizikai akadályt le lehet győzni . . . Varga András Elsőáldozó gyermekek Egy mezei nyúl „ára” cconnnon00033333 C KÉT ÓRA NEVETÉS! £ J? Május 22-én (hétfő) 19 órakor ^ c Sárdy-bérlet a g Ray Cooney: Páratlan páros a E komédia E A BUDAPESTI MADÁCH SZÍNHÁZ a ELŐADÁSÁBAN, SZEKSZÁRDON A Babitsban a ^ Szereplők: ^ tp Cseke Péter, Kökényessy Ági, qj OFür Anikó, Tóth Enikő, Szerednyei Béla, Cl ^ Lőte Attila, Lesznek Tibor, J Ü Lippai László, Galbenisz Tornász Cl ^ Jegyek válthatók az információnál. ^ f (70877) ^ eüüoeeua q q q q a a aci Murga Község Önkormányzata értékesítés céljából meghirdeti a Murga, Fő utca 17. szám alatt lévő lakóépületét. Az ingatlan szolgalmi joggal terhelten eladó! Vételár: 300.000 Ft. Érdeklődni: Jókai János polgármesternél lehet a 74/338-036-os telefonszámon. (70655) Régóta szó van a rendőrség és a vadásztársaságok együttműködéséről az orvvadászok ellen, de a törekvésnek gyakorlati eredménye csak hébe-hóba adódik. Most, a faddi vadász- társaság és a tolnai rendőrőrs példa értékű akciót hajtott végre. Május 16-án délután az Új Élet vadásztársaság vadőre és gazdálkodási felelőse terület-ellenőrzésre indult. Este 7 körül, a gerjeni út bal oldalán, egy, a kukoricás mellett álló, világos színű Trabantra figyeltek fel. Távcsővel, tisztes távolságból szemmel tartották, és azt látták, hogy egy férfi kiszáll a kocsiból, beszalad a kukoricásba, és egy élettelen mezei nyállal tér vissza a társához. A vadászok terepjárójukkal üldözőbe vették az orvvadászokat. Miután megállásra kényszerítették őket, azok előadták a csomagtartóból a nyulat, és azt mondták, hogy a fegyvert kidobták a kocsi ablakán. Visszatérve a községbe a vadászok kihívták a rendőröket, és jelentették nekik K. Géza és Cs. Jenő faddi lakosok ügyét. A hatóság emberei megtalálták a helyszínen a távcsöves kispuskát, a házkutatások során pedig lőszerekre bukkantak. A gyanúsítottakat előállították, akik elismerték az orvvadászatot. Lőfegyverrel és lőszerrel való visszaéléssel vádolják őket, ami akár 5 évig terjedő szabadság- vesztéssel is sújtható. Tilalmi időben egy szoptatós anyanyu- lat ejtettek el. Drága „mulatság” volt. Ballagás, utoljára? Elképzelhető, hogy nemcsak a végzősök, de mindenki „ballagása” volt a mostani a tolnai gimnáziumban? Az intézmény működtetését a város átadja a megyének, ám e lépés lehetséges következményei között, a pakliban az is benne van, hogy a megye ellátja a feladatot - az adott korosztály beiskolázását -, de nem Tolnán ... A dolog pikantériája, hogy ez esetben a kisvárosban két gimnázium is „megüresedik”, mert szeptemberre kész lesz az új is, a 200 milliós beruházás. fotó: kövesdi János Rendőrőrs A mözsi gázcseretelepről május 17-ére virradóra 15 tele pb-palackot tulajdonított(ak) el, ismeretlen tettes(ek). Az okozott kár 85 ezer forint. A faddi Termelő és Értékesítő Szövetkezet telephelyéről egy férfi, május 14-én éjjel alumínium tárgyakat kísérelt meg ellopni, de a szolgálatban lévő vagyonőr tetten érte. Szólt a rendőröknek, akik Cs. András, többször büntetett dunaszent- györgyi lakost előállították. A tolnai Sport presszóba ismeretlen tettes hatolt be május 18-ára virradóra. A pénztárgépből körülbelül 5-600 forintnyi pénzérmét szedett ki, amit helyben el is játszott, a játékgépen. Valószínűleg „nem nyert”, mert a masinát alaposan megrongálta. A tolnai katolikus templomban május 21-én a 9 órakor kezdődő szentmisén lesz az elsőáldozás. Itt 70 gyermek veheti magához első ízben a Szent Ostyát. Május 28-án hasonló eseményre kerül sor Bogyiszlón (fél 11-kor), ahol 11 gyermek, és Fácánkerten (délután 3-kor), ahol 7 gyermek lesz elsőáldozó.