Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)

1995-05-03 / 102. szám

4. oldal Megyei Körkép 1995. május 3., szerda — Dombóvár Es Környéke Hírek Fiókgyógyszertár Kocsoián Régi óhajuk valósul meg a kocsolaiaknak azzal, hogy végre lesz helyben is gyógyszertár a volt tejcsar­nok helyén. Az erre a célra kiírt pályázatot két pályázó közül a nagykónyi gyógy­szertár nyerte el, s a kocso- lai ennek fiókgyógyszertára lesz. A gyógyszerész pedig Csató Ivánná. A gyógysze­rész felajánlotta, hogy az épületbe a berendezést, s a felújítási munkák egy részét biztosítja. A víz- és a vil­lanyszereléssel már elké­szültek, most az asztalos és kőműves munkák vannak hátra. A volt tejcsamok épüle­tének csupán az egyik fele lesz gyógyszertár, míg a másik felére ismét pályáza­tot írt ki az önkormányzat. A kiírásra eddig két pályá­zat érkezett be, az egyik bu­tikra, míg a másik virág- és ajándéküzlet létesítésére vállalkozna. A felújítási munkákat ebben az esetben is mindkét pályázó magára vállalja. Hogy ki lesz a nyerő, azt a legközelebbi testületi ülésen döntik majd el. Amit a gyógyszertár kapcsán feltétlen meg kell említem, hogy mind az asz­talosok, mind pedig a kő­művesek társadalmi mun­kában dolgoznak. S ami még fontos: hogy a község­ben fiókgyógyógyszer léte­sül, annak kiadásait lakos­sági adományokból, s a svábbál bevételéből fedezik. Ezekért az adományokért az önkormányzat köszönetét fejezi ki. A fiókgyógyszer­tár megnyitását szeptember 1-re tervezik. A támogatásról Attalán Attalán harmincán részesül­nek jövedelempótló támoga­tásban, tudtuk meg a község polgármesterétől, Bognár Zoltántól. A támogatás ösz- szege az első hat hónapra 7.320, míg a többi időszakra 6.720 forintot tesz ki. Ebből nem okoz nehézséget ha ki­számítjuk a végső összeget, s megállapítjuk, hogy az önkormányzatnak mekkora költséget jelent ezeknek a támogatásoknak a kifize­tése. A fő probléma azonban nem ez, hanem az, hogy a plusz jövedelem mellé ter­melni is kellene, ami nem igazán jellemző. Ezért az önkormányzat felülvizsgálja annak lehetőségét, hogy mi­ként tudna munkát biztosí­tani a támogatásban részesü­lőknek. A jutalom: kerékpár A szakcsi általános iskolában es az óvodában évek óta ok­tatják a közlekedési ismere­teket. Ehhez 30 darab kerék­párt is kaptak. Több diák is részt vett már megyei, illetve országos versenyen, akik si­kereikkel öregbítették az is­kola hírnevét. A legtóbbi me­gyei közlekedési versenyen a várongi Gyeszát Attila 8. osz­tályos diák képviselte a szak­csi iskola színeit. Első helye­zésével jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az országos megméretésen. A versenyről, az előzményekről Gyeszát At­tilát faggattuk. — Hogyan kerültem kap­csolatba a közlekedéssel? Vá- rong mellett, Somogyszilen be­iratkoztam egy segédmotoros tanfolyamra. Már csak a forga­lomban való közlekedésből kell vizsgát tennem. De nemcsak a tanfolyamon, az iskolában is tanulunk közlekedési ismerete­ket, és őri tanár űr bíztatására indultam a megyei versenyen, kerékpárral. Az országoson - Salgótarjánban rendezték - az elméleti teszt után az ügyességi pályán választani lehetett cam­ping és BMX között, a szabá­lyossági pályán pedig mounta- inbike-kal kellett teljesíteni. A szabályossági pályán forga­lomban való közlekedés, az ügyességin például bólyák kö­zötti haladás volt a feladat. — Milyen eredményt értél el, s mi volt ezért a jutalom? — A húsz résztvevőből a ti­zenkilencedik lettem. Annak, aki a legkisebb településről ju­tott a döntőbe a nyolcadikosok között, egy kerékpárt adtak ajándékba. Ez lett az enyém. — A nyolcadik után hol ta­nulsz tovább? — Barcson, az Erdészeti Technikumban. Itt a tantárgyak között szerepel, hogy vizsgát kell tenni személygépkocsiból, és mezőgazdasági gépjármű­ből. Ha lehetőségem lesz, akkor versenyezni is szeretnék. Öregek napja Kocsoián Lassan már hagyománnyá válik az évente Kocsoián megrende­zésre kerülő öregek napja. Nemrégiben, a helyi általános iskola tornatermében megtar­tott rendezvényre közel száz 65 éven felüli idős ember jött el. Az ünnepélyes megnyitót Hor­váth Zoltán polgármester tar­totta, ezt követően az óvodá­sok, és az iskolások műsorral köszöntötték a vendégeket. Volt szavalat, néptánc, s nagy sikere volt az iskolások színie­lőadásának, „Az eltévedt őzike” című mesejátékot mutat­ták be. A program után a szervezők - az önkormányzat, a kulturális bizottság - a szövetkezet jóvol­tából finom vacsorával vendé­gelte meg az idős embereket. A vacsorához ugyanis a húst a szövetkezet biztosította, a többi kiegészítőt pedig a kulturális bizottság. És amíg minden az asztalra kerülhetett, a vágástól a főzésig, a felszolgálásig min­dent társadalmi munkában vé­geztek el a helybeliek. A finom étel mellé szolid zene is szólt, Solymosi Attila és Horváth Jó­zsef jóvoltából, akik szintén in­gyen szórakoztatták a vendége­ket. Ejtőemyősképzés 35 órában Dombóvár nem dicsekedhet azzal, hogy van repülőtere, de bárki, aki a repülésnek sze­retne hódolni, az megteheti a néhány kilométerre lévő Ta- száron. Ma már egyre többen - főként huszonéves fiatalok - hódolnak az ejtőernyőzésnek, amire a gyakorlatban a város közelében lévő repülőtereken nyílik lehetőség. Ám addig, míg valaki az elő ugrásokat megteheti, nagyon sok min­dent kell megtanulnia. Az el­méleti oktatást helyben, Dombóváron tartja Hegyháti Zoltán oktató. Hegyháti Zoltán 1987 óta „szerelmese” - közel 900 ug­rása van - ennek az igen drága, költséges sportágnak, az ejtőer­nyőzésnek. Erre is gondolt ak­kor, amikor itt, helyben szer­vezték meg az elméleti oktatást, megkímélve a többszöri utazás költségeitől a hallgatókat. Mint minden hobbinak, az ej­tőernyőzésnek is megvan a maga szépsége, minél többet csinálja az ember, annál jobban ragaszkodik hozzá. A legcsodá­latosabb mégis az ugrás, az ug­rás érzése. Mi kell ahhoz, hogy valaki a 800 méteres magas­ságból kiugorjon? Ha nincs elég bátorság, de ennél mégis erősebb a hiúság, akkor az em­ber kiugrik, mert ott vannak a többiek, s kicsit kellemetlen, ha bárki is a gépben maradna. A kezdeti ijedtség után kellemes az érzés, amikor repül, s amikor húz az ernyő. Hegyháti Zoltán tíz fős cso­portokban foglalkozik a fiata­lokkal, s folyamatosan tartja az elméleti képzéseket, amint igény van rá. Az elméleti okta­tás során egészségügyi képzést, meteorológiát, gépfelszállástól, egészen a földet érésig, az ejtő­ernyő-hajtogatásig mindent megtanulnak. Az utóbbi a leg­fontosabb, erre külön hangsúlyt fektetnek. Az elmélet oktatás hivatalosan 35 órából áll, az ej­tőernyő-hajtogatás technikájá­nak az elsajátítása még plusz néhány órát vesz igénybe. Az elméleti oktatás után vizsgát tesznek a hallgatók, majd következik a gyakorlat, az ugrások. Ezeket Péren hajtják végre 800 méter magasságból, s természetesen ebből is vizsgát tesznek a fiatalok. Köztéri szobrok Dombóváron Kőváza csillagképekkel A csillagképes váza fotó- ts Rácz alkotása. Az 1969-ben át­adott új Vá­rosi Kórház parkjában he­lyezték el 1973-ban. Térplasztika: a váza teteje köralakú zárt lap, rajta a 12 hónap jelzése római szám­mal. A váza „antikforma”, oldalán kör­körösen sza­lagszerű dombormű a tizenkét csil­lagképpel. Ez képzőművé­szeti kifeje­zése a Föld keringése során lát­ható, havonként változó álla­tövi jegyeknek (zodiákus). Rácz Edit (1936-) 1962-ben végezte el a Képzőművészeti Főiskolát. Pátzay Pál tanítvá­nya. Csoportos kiállításon itt­hon és külföldön rendszeresen részt vett. 1970-ben a Műcsar­nokban önálló kiállítása volt. Sokoldalú, ma is alkotó mű­vész. Ismertebb alkotásai: portré Fazekas Mihályról (Deb­recen^ Bartók Béláról (Buda­pest Állami Zeneiskola), Ka- csóh Pongrácról (Kecskemét), Jókai Mórról (Békéscsaba Színház). A Kerepesi temető­ben Mesterházy Lajos sírem­léke látható. Játszóplasztikáit a XX. kerületi óvodában és Sze­geden élvezhetik a gyerekek. A dombóvári térplasztikával ro­kon a Szökőkút (1988), amely a Bajai Városi Kórház előtt van. A tatai tóparton a Hableány kompozícióban gyönyörköd­hetnek. Művei anyaga kő és bronz. Jeles éremkészítő is. Al­kotásai zsűrizettek, Dombó­várra is a Képzőművészeti Lek­torátus által került „a csillagké­pes váza”. (Készült: a Képző- és Ipar- művészeti Lektorátus kataló­gusa és Bükösdi János könyvtá­ros adatai alapján.) Dr. Szőke Sándorné Űj otthonra találnak az óvodások Felújítják a volt iskola épületét Döbröközön, a községi óvoda mellett egycsoportos óvoda működik Szőlőhegyen. Ez az ovi főleg a környék gyermekeit fogadja. Az épület állaga az évek során annyira megromlott, hogy az önkormányzatnak a szűkös anyagi lehetőségei elle­nére is el kellett gondolkodni azon, hogy mielőtt még bármi probléma is adódna az épület­tel, a gyerekeknek megfelelő helvet biztosítson. így született meg az az ön- kormányzati döntés, miszerint a Szőlőhegyen évek óta üresen álló régi iskolaépületet felújít­ják, s majd ez lesz idővel az óvodások „otthona”. No nem mostanában, mert az évek óta „magára hagyott” épületet rendbe kell tenni. S ez sem megy egyik napról a másikra. Mielőtt belefognának a munkába alaposan át kell gon­dolni mindent, hogyan, s mi módon lehetne a legkevesebb pénzből, de mégis jól, a célnak megfelelően felújítani a régi, szőlőhegyi iskola épületéti Mert munka az akad bőségesen, s mivel pénz az kevés, s mivel minden kézre szükség lesz, fel­tétlenül számítanak majd nem­csak a szülők, de a vállalkozók segítségére, társadalmi munká­jára is. Az iskolaépület felújítási munkái - foglalkoztató termet, vizesblokkot, konyhát kell kia­lakítani, fűtést szerelni - való­színűleg még az idén megkez-j dődnek, de a befejezés jövőre várható. Színházlátogató Pécsi Nemzeti Színház Ma, május 3-án este 7 órakor a Balassi bérleti előadásban a Sybill-t mutatják be a művé­szek. Május 4-én, csütörtökön, szintén este 7 órai kezdettel az Emlékbe zárt világ című darab lesz látható. Május 6-án, szom­baton a Jó estét nyár, jó estét, szerelem előadására kerül sor, míg vasárnap a Furcsa pár-t mutatják be a művészek. Május 9-én, kedden 7 órai kezdettel a Radnóti bérlet tulajdonosai a Jó estét, nyár, jó estét, szerelem című darabot láthatják. * A Kamaraszínházban má­jus 4-én, csütörtökön este fél 8-kor a Madách/B bérlet elő­adásában a Tizenkét dühös em­ber lesz látható. * A Bóbita Bábszínházban május 3-án, a nagyteremben szerdán 10 és 15 órai kezdettel Mese az elvarázsolt béka-her- cegkisasszonyról című mesejá­tékot, míg a kamarateremben 10.15-kor a Kígyós Jancsi-t lát­hatják a gyerekek. Május 4-én a nagyteremben 10 órától a Mese az elvarázsolt béka-hercegkis- asszonyról, míg a kamarate­remben 10.15-től a Kígyós Jan­csi lesz látható. Május 7-én 10 órakor a nagyteremben az Aladdin és a bűvös lámpa című mesejátékot mutatják be a gye­rekeknek. 9-én, kedden 10 órakor a nagyterem a Békakirály-t, 15 órakor pedig az Aladdin és a bűvös lámpa-t a kamaraterem­ben nézhetik meg az érdeklő­dők. Fórum Dombóváron, a városházára május 4-én, csütörtökön, dél­után 2 órára fórumra hívja Tóth Attila polgármester a helybeli vállalkozókat. Ebből az alkalomból a vál­lalkozói központ képviselője tá­jékoztatót tart a június 22-25-én megrendezésre kerülő Dombó Expo '95 elnevezésű kiállítással és vásárral kapcsolatos tudniva­lókról, teendőkről. Az önkor­mányzat első alkalommal hívta meg a vállalkozókat ilyen „nagyszabású” megbeszélésre, melyet remélhetőleg több ha­sonló követ majd. Az önkor­mányzat ugyanis úgy tervezi, hogy negyedévenként össze­hívja a vállalkozókat, kikéri vé­leményüket, összegyűjti ötlete­iket, javaslataikat, s ezeket ösz- szegezve hasznosítja majd a munkája során. Könyvvásár a zeneműtárban Bőséges a kínálat Dombóváron a városi könyv­tár kedvezményes könyvvá- ‘ sárt rendez a zeneműtárban. Egy hét óta - május közepéig.:: - tartó vásáron 15-20 száza- x lékkai olcsóbban kínálják azi;t Akadémiai Kiadó 270 féle könyvét, valamint a Part Ki- i adó kiadványait. A gazdag kí­nálatban francia, olasz, portu- h gál, svéd, spanyol, szlovák, német, angol, és latin nyelvű » szótárakból válogathatnak az érdeklődők. A lexikonok kö­zül a világirodalmi lexikon, fi-: lozófiai, irodalomtudományi lexikonok is megtalálhatók, de 1 1 a horgászatnak hódolók is lel- -» hetnek maguknak útmutatót a Halak és horgászok című könyvben. Emellett az aszta­lon a szépirodalom gyöngy­szemei is megtalálhatók. Sokan eljöttek

Next

/
Oldalképek
Tartalom