Tolnai Népújság, 1995. május (6. évfolyam, 101-126. szám)
1995-05-13 / 111. szám
1995. május 13., szombat 9. oldal | Búza a konkoly közt Éppen a kisváros katolikus temploma mellett igyekeztem lefelé, amikor megállított ő és társa. Talán úgy néztem ki, mint akinek nem sietős. Pillanatokon belül világossá vált, hogy életük nem az övék, hanem Je- hováé, és azt szeretnék, ha végül hozzájuk hasonlóan az enyém sem lenne. Ajánlottak egy színes folyóiratot és gyűlésre hívtak. Tisztelettel és udvariasan visszautasítottam. Egyiküket később megkerestem. Éva - nevezzük így -, filigrán, harmincas tanárnő, férjezett, egy gyermek édesanyja. Homloka ránctalan, kicsit bőbeszédű. Ötödik éve tajga a Jehova Tanúi Gyülekezetnek. Ő beszél arról, hogyan lett tanú. — Engem maga a Biblia, mint tekintély vonzott, és vallásokat, egyházakat kerestem. Előtte református voltam, rendszeresen jártam templomba. Többet szerettem volna megtudni erről a csodálatos könyvről, de úgy éreztem, ez nem nagyon sikerült, és azt gondoltam, biztosan nálam van a hiba. A gyülekezetben elcsodálkoztam azon, hogy a saját könyvemben mutatják meg Isten nevét, és minden kérdésemre választ kapok. Nagyon csekély az az ismeret, amit a Bibliából ad a vallás, és egyszerűen ott maradunk ezeregy kérdéssel, felépítünk egy falat, jön egy másfajta dolog, ami nem illeszkedik, és a fal leomol.. . — Ahogy megismertem Jehova Tanúit, rá egy hónapra elkezdtem járni a gyülekezetbe. Amikor bejelentettem kilépési szándékomat a református egyházból, a tiszteletes úr mondta, felkeres, és nagyon sajnálja, mert rendes híve voltam, de azóta sem keresett, sőt, nem is köszönt már az utcán. Egyszer összefutottunk az iskolában, ő jött ebédelni, és kérdezte, hogy vagyok, mondtam, remekül. — Erdélyből származom, és köztudott, hogy ott jobban hisznek az emberek. Kiskoromban eljártam hittanórára, később konfirmáltam, eljártam templomba. A mama néha olvasott fel a Bibliából, innen származik a tekintélye. Igazán nem mondtam, hogy nincs isten, azt se mondtam, hogy van, csak kerestem. A gyülekezetben nemcsak mondjuk a hitet, hanem éljük is, és ez lenyűgöző. — A reformátusoknál néha megbotránkoztam. Például azon, hogy bizonyos emberek csak akkor jelentek meg, ha valamilyen segély került kiosztásra. Észrevettem azt is, hogy politikai dolgokért is imádkozunk, márpedig Isten és politika nem fér össze egymással. $ A „tanúkat” sokunk idegenkedése övezi, nem egy oknál fogva. Akár vallásos, akár világi hétköznapi szemmel nehezen érthető, hogy nem adhatnak vért, hogy házasság előtt nem élhetnek szexuális életet, teljes alámentkezéssel keresztelked- nek, merthogy szó szerint követik a bibliai tanítást. Számukra minden más keresztény tan csak abból a szempontból értékes, amennyiben elvezeti hozzájuk a híveket. A hittérítők munkája annyit ért, hogy megtanították a pápuákat a Biblia olvasására. A tanúk a világvégét várják, az utolsó ítélet után ugyanis a jók elválasztatnak a gonoszoktól, a búza a konkolytól, és eljön a Földi Paradicsom, az örök béke hona. A jelek sokasodnak. A tanúnak azonban nemcsak a hitét kell gyakorolnia, terjesztenie is kell. Ahol van tanú, ott van kerület, amit be kell „munkálni”. Ez annyit tesz, hogy minden házba bemegy, prédikál, aztán visszamegy, és érdeklődik a fejleményekről. A tanúnak nem lehet kudarcélménye. Talán ez az leginkább, amitől a történelmi egyházak néha idegesek lesznek. A gyülekezet, amelynek létszáma, ha nem is látványosan, de gyarapodik, ma is destruktívnak van minősítve, egy fillér állami támogatást sem kap hitéleti célokra. * A félszáz lelket számláló tamási gyülekezet példás életű felvigyázója egy fiatal szakmunkás, Illés Zoltán. — Milyen a kapcsolatuk a nagy egyházakkal? - kérdeztük tőle. — Úgy is mondhatnánk, hogy nincs kapcsolat, hiszen a Bibliában egy konkrét leírás van arra, hogy mi a helyes istenimádat. Istent csak egyféleképpen lehet imádni. — Ez kizárja a kapcsolatot? — Igen, teljesen, semmi közös nincsen bennünk. — Ezek szerint Önök nem tekintik például a katolikusokat igaz keresztényeknek? — Nem, mi nem tekintjük őket annak, a Biblia szerint nem azok. — Mit szól ehhez a katolikus egyházközség? — Régebben erőteljesebb hatást fejthettek ki, hogy milyet, azt most ne részletezzük. Most viszont kiprédikálnak minket azért, hogy az emberek ne hallgassanak meg bennünket. — A történelmi egyházak több jószolgálati tevékenységet végeznek, a Jehova Tanúi nem. Ez is tiltott? — Az apostolokról sehol sem lehet olvasni, hogy bármilyen szociális tevékenységet végeztek volna, az ő dolguk a prédikálás volt. Jézus nem azért végzett csodákat, mert fantáziát látott benne vagy szenzációt akart kelteni. Az unitáriusok szerint ha Isten a hegy tetején van, mindegy, milyen ösvényen jutunk fel hozzá, katolikusán, evangélikusán vagy görög-keletin. Illés Zoltán azt mondja: egy ösvény van, és azt ők járják. $ Éva 1984-ben települt át Erdélyből. — Kisfiam van, férjem van, aki még nem tanú - folytatja. - Amikor először hazamentem, örömmel újságoltam, hogy mennyi kérdésemre kaptam választ a gyülekezetben. Az első reagálás persze az volt, hogy ő majd óv és véd, és ha ezek mellett kitartok, akkor fel is út, le is út. Én azt mondtam, hogy nem tudom, hogy mi rosszat követtem el, mert mindent igyekszem ugyanúgy, sőt jobban megtenni otthon. Azelőtt sem éltem kicsapongó életet, de szerettem kiharcolni a magam igazát, és utána azt vettem észre, hogy higgadtabb vagyok, nem harcolok. Az iskolában is alig vártam, hogy elmondhassam az egészet. Nem mintha olyan kitörő örömmel fogadták volna, de ott is az életem volt az, amely elfogadtatta velük a hitemet. — Hogy ez az egész kapaszkodó lett volna? Hát nem. Örömmel mondhatom, hogy megtérésem olyan időszakban történt, amikor még csak erre sem volt szükségem. Azelőtt átmentünk sok mindenen, építkezünk, gyerekünk született, és amikor már minden rendeződött, akkor találtam meg istent. Előtte nem hittem, hogy létezik válasz a kérdéseimre az egész életünkkel kapcsolatban, vagyunk, jöttünk valahonnan, tartunk valahová . .. Általában azok érvényesülnek, akik erőszakosak, és ezt valahol nem tartottam igazságosnak. Ennyi lenne az életünk? Ők előrejutnak, mi, akik gürcölünk, és becsületesek maradunk meg nem? A válasz, hogy igenis érdemes kitartani, mert van jutalom. Hamarosan jobb állapotok lesznek, csak addig kell kitartani. Tóth F. / Erő vizsga Vizsgázni jó. Levizsgázni nem annyira. Most, amikor az érettségi vizsgák kezdődnek a hazai középiskolákban, vizsgázik az új érettségi szabályzat is. Kiderül, mennyire tekintik valóban felnőtteknek az érettségükről tanúságot tevőket. A különböző pedagógiai körök különféleképp vélekednek az érettségi jelentőségéről. Vannak, akik szerint abban áll a lényege, hogy olyan szituációba hozza a fiatalt, amilyenben még nem volt. Mások szerint az a jó, ha már a középiskolai tanulmányok alatt próbaérettségit tartanak nekik, hogy szokják a légkört. Természetesen mindkét módszer támadható és védhető. Fontosabb azonban, hogy egyáltalán mire jó az érettségi. Arra biztosan nem, hogy megállapítsa, mennyit tud a végzős diák. Ezt gyakorló pedagógusok is elismerik. Általában szükséges rossznak tekintik, amelynek során nemcsak a diák munkájára derül fény. Épp e téren történik változás: ettől az évtől nyilvánossá válik az érettségi dolgozat. A diák ugyanis a dolgozata kijavítása után megnézheti, „mit művelt veié” a tanár. Sőt, nemcsak hogy megnézheti, megjegyzéseket is fűzhet egy külön lapon az esetleges téves, netán rosszindulatú javítás nyomán. Egy teljes napot kell a középiskoláknak biztosítaniuk diákjaik számára a dolgozatokba való betekintésre. Később az érettségi elnök a diákok kifogásait megkapja, és a vizsgabizottság - amelyben nem vesz részt a dolgozatot javító tanár - dönt arról, jogosak voltak-e a kifogások. Egyes pedagógusok szerint itt a világvége, ha már a gyerek mondja meg, hogy a tanár hogyan dolgozott. „Na nehogy már a lekvár tegye el a nagymamát” - mondanák, ha diáknyelven beszélnének. Mások - főként az ifjabb generáció köréből kikerülők - üdvözlik a módszert, mondván: legalább kiderül, ki, mit csinál. Valóban ez a lényeg: vajon kiderül-e, hogy ki mit csinál? Kiderül-e, hogy a tanár leadta-e az anyagot, megkövetelte-e a diákoktól a kemény munkát, egyáltalán felkészítette-e őket az érettségire? Másrészt: az iskolában uralkodó légkör - gondolom - meghatározza, merészel-e a diák az újonnan felkínált eszközhöz folyamodni. Megéri-e kockáztatni, hogy a reklamáció miatt a szóbelin esetleg visszaüt a bumeráng. Az idei vizsga erről - is - fog szólni. Ez még akkor is fontos, ha a maturandusok jövőjét oly sok minden árnyékolja be. A pályakezdő munkanélküliek száma áprilisban közel ötvennégyezer volt hazánkban. Hamarosan hetven- négyezer érettségiző görnyed a papírok fölé, hogy megküzdjön az első nagy akadály- lyal. A nagyobb kérdés, mégiscsak a „Hogyan tovább?”. Soha nem látott verseny kezdődik a fiatalok között: minden pont, minden vessző jelentősége megnő. Sorsok, remények, tervek múlnak rajtuk. Nagyrészt a tanárokon áll, vizsgázik-e vagy levizsgázik az új rendszer. Nekik mindenesetre nem lehet más a dolguk, mint jogaikra figyelmeztetni a jogilag - is - nagykorúvá válókat, nem pedig akadályt gördíteni jogaik gyakorlása elé. Merthogy a jó pedagógus épp arról ismerszik meg, hogy partnernek tekinti a diákokat. Ez azonban csak azoknak fog sikerülni, akik eddig is ezt tették. Hangyái János A megyei közgyűlés elnöki referense Fekete Katalin A kapcsolat, mint kulcsszó A megyei önkormányzat sajtó kerékasztal beszélgetést szervezett, melynek célja a Tolna megyei és a bautzeni sajtókapcsolatok felvétele volt. Ezt a találkozót arra is felhasználta Bach József, a megyei közgyűlés elnöke, hogy új kolléganőjét bemutassa a médiának. Fekete Katalin május elsejétől elnöki referensi munkakörben dolgozik a megyei ön- kormányzatnál. — Eddig mint a tolnai műveló'dési ház igazgatónőjét ismertem. Mi az oka a váltásnak? — Nem tudtam nemet mondani egy izgalmas, új feladatra, ami kihívást jelent számomra. A megyei közgyűlés elnöki referensének munkaterülete a megyei ön- kormányzat kül- és belkapcsolatai, illetve a sajtó tájékoztatása. A megye külföldi kapcsolatait is arra használja fel, hogy a Tolna megyében élő emberek profitáljanak ezekből. Nekem is ez a feladatom, állandó kontaktusban lenni, információkat áramoltatni mindkét irányban. Tapasztalatom szerint sok önkormányzat a választóitól elszigetelten működik. Én nagyon jelentős lépésnek tartom azt, hogy a megyei önkormányzat nyitni akar, fontosnak tartja a kapcsolatok kiépítését. — ígéretes folyamatok indultak be az ön által vezetett intézménynél az elmúlt években. Nem sajnálta otthagyni a „művet”? — De igen, nagyon nehéz volt döntést hoznom. Úgy érzem, a három évad alatt Tolnán eljutottunk egy jó starthelyzetbe. Viszont egy intézmény működése nem azon múlik, hogy ki a vezetője, hanem hogy kik dolgoznak ott. Én úgy érzem, itt olyan munkatársak vannak, akik ezt a munkát folytatni és kiteljesíteni tudják. — Van valami hasonlóság korábbi és a mostani munkája között? — A kulcsszó a kapcsolat. A közművelődési pálya leginkább erről szól, az utóbbi időszakban az én érdeklődésem is ebbe az irányba fordult. A tolnai művház adottságai miatt nem igazán tud a kultúra-közvetítés klasszikus részével - pl. előadások szervezése - foglalkozni. Ezért a fő koncepció a városon belüli kapcsolatok kiépítése (intézmények, állampolgárok, civil szerveződések között) volt. — Eltűnik-e a tolnai közéletből ezután ? — Nem gondolom, hogy továbbra is aktív részese leszek a művelődési ház szakmai életének, de mint tolnai állampolgár helyem és szerepem kell, hogy legyen az intézmény életében. Ráadásul a tolnai képviselőtestület művelődési bizottságának is tagja maradok. — Elképzelései szerint alakult az elmúlt három év? — Nekem sikerélmény volt ez a három év. Ezt nem lehet úgy mondani, hogy az elképzeléseim szerint alakult, hiszen a dolgokat nem én, hanem a körülmények, az emberek alakították. Itt kölcsönhatásról van szó, és nem arról, hogy valaki szeretne elérni valamit. Ez egy olyan csodálatos pálya, ahol minden azon múlik, hogy mennyire érzi valaki szolgálatnak, amit csinál. Ha annak érzi, akkor lesz belőle valami, hiszen akkor a felmerülő igények szerint tudja alakítani az elképzeléseit.-sÖt kiadást ért meg Magyarországon Születések, szerelmek, féltékenység és halál A huszadik század eleji robbanásszerű politikai, gazdasági változások nemcsak Európában okoztak gyökeres fordulatot, megkérdőjelezve az addigi értékrendet, a kialakult tradíciókat, az évszázados hagyományokat, átstrukturálva a családokat. Az olyan, látszólag mozdulatlan, hatalmas kulturális örökséggel rendelkező ázsiai országban is, mint Kína, gyökeres társadalmi változást okoztak. A titokzatos, varázslatos Kína! Az elkötött lábú, tipegő, babaszerű asszonyok, gyalog- hintók, ópium pipák, első és másodfeleségek világa. A nagycsalád, ahol csak a fiúgyermek számít és ahol az „értéktelen” lánycsecsemők vizesvödörben végzik pár perces rövidke életüket. Naomi Lane Babson 1862-től 1939-ig, öt generáción át kíséri végig a vagyonos Felix Lo családjának életét, mutatja be a kínai családok életében bekövetkezett gyökeres változásokat Szegény kis Barackvirág című könyvében. Születések, szerelmek szövődése, féltékenység és halálesetek kísérik végig a Lo család tagjainak sorsát dédnagya- nyától az ükunokákig. A hagyományos kínai és modem nyugati civilizáció között élő, vívódó emberek bekerülnek a huszadik század sodrába. Felix ereiben nyugati vér is folyik, ezért csak szerencséjének köszönheti, hogy dúsgazdag nagyapja mégis őt választja utódjául, állítja a hatalmas család élére. De, hogy az évek során Felix lesz Hongkong leggazdagabb üzletembere, maga mögé utasítva még az európaiakat is, azt már az ambiciózus ifjú saját eszének, rátermettségének, üzleti érzékének köszönheti. A hallatlanul izgalmas, lenyűgözően magával ragadó regény a negyvenes évek elején Magyarországon öt kiadást ért meg. A nagy sikerben nem kis szerepe volt Szerb Antal gyönyörű fordításának. A könyv megtalálható a megyei könyvtárban. f. kováts