Tolnai Népújság, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)

1995-04-01 / 77. szám

1995. április 1., szombat 9. oldal | Országos döntőkben a gimnazisták Csodákra nem lehet várni- villáminterjú Tóth Attilával, Dombóvár polgármesterével ­Az Illyés Gyula Gimnázium és Szakközépiskola diákjai nemcsak „házon belül” jeles­kednek, hanem sikeresen sze­repelnek a középiskolai ta­nulmányi versenyeken is. Ezek sorából is kiemelkedik az orosz verseny, ahol a területi vetélkedőn elért 5. helyezésével Szatnik Mónika (III/B.) - szak­tanára Takács Istvánná - to­vább jutott az áprilisban esedé­kes országos döntőbe. A Gyu­lán - szintén áprilisban - meg­rendezésre kerülő országos tör­ténelmi verseny döntőjében Herr Éva (IV/B.), Erdélyi Ta­más (IV/C.), Szatnik Mónika (III/B.) és Fung Balázs (III/A.) képviselik az iskolát, szaktaná­raik Takács Istvánná és Bódogh Zoltán. A gimnázium diákjai sikeresen vették az akadályt a bátaszéki történelmi versenyen is, ahol a csapat megyei 5. he­lyezést ért el. A nyolcosztályos tagozat eredményei közül emlí­tésre méltó a Varga Tamás ma­tematika-verseny, ahol a me­gyei döntőn az első három he­lyet a 8. osztályosok között az Illyés Gyula diákjai - 1. Gyi- mesi Gergely, 2. Berényi Me­linda, 3. Kertész Gábor - sze­rezték meg. Jól szerepeltek a hetedikesek is: 1. Kertész Ág­nes, 3. Zámbó Edit, 5. pedig Frucht Éva lett. A Zrínyi Ilona országos matematika verseny megyei döntőjében Radochay Imre (8/1) a 2., Fehérvári Bence (8/1) pedig a 3. helyet szerezte meg. A dalmandi sza­valóversenyen a vers- és pró­zamondásban Schmidt Anikó (8/4) lett az első, a megyei tűz­oltó verseny legjobbjaként pe­dig a Potzauf Balázs, Illia Zol­tán és Schmidt Szabolcs össze­állítású 8/4. osztályos csapatot hirdették ki. -p.teri­— Miből gazdálkodik eb­ben az esztendőben a város? — Az előkészítő tárgyalá­sokat követően a törvényben előírtak szerint a harmadik for­dulóban elfogadta a testület a költségvetési koncepciót. Ami­ből gazdálkodni kell, az másfél milliárd forint. A városnak többlet bevétele nincs, illetve többlet csak akkor lehetséges, ha saját magunk megteremtjük. A megemelt normatívák elle­nére csak az elmúlt év árszint­jének megfelelő gazdálkodásra elegendő a pénzünk, holott az idei árak már most legalább 25 százalékkal magasabbak. — A már említett 1,5 milli­árd tehát nem elegendő. Kény­telenek hitelt felvenni? — így igaz, nem elegendő, még az intézmények szintentar- tására sem. Éppen ezért meg­próbáltuk, hogy minimális hi­telfelvétellel - ez 10 millió fo­Szervezeti változtatásokon gondolkozik a dombóvári kór­ház vezetése, tudtuk meg az in­tézmény igazgatójától, dr. Ha­jós Károlytól. A tervek szerint közhasznú társasággá alakulna át a várossal egyidős, huszonöt éve átadott egészségügyi in­tézmény. Az elgondolások sze­rint, amennyiben az önkor­mányzat beleegyezését sikerül megszerezniük, a Rolicar Kft. által létrehozott kórház-lánc tagja lesz a dombóvári kórház még az idei évben. Terjeszkedik a dombóvári áfész, C+C Raktáráruházai nyitnak a jövő hónapban a szomszéd megyében, Komló központjában, - mondja az áfész elnöke, dr. Bodó János. A Dombóvár és környékének alapellátását meghatározó fo­gyasztási szövetkezetnek nem ez az egyetlen „nyereségter­melő” próbálkozása. A tiszta magyar tőkével rendelkező cég a városban is igyekszik meg­rint - teremtsünk egyensúlyt a bevételek és kiadások között. A hitel az áthúzódó beruházások befejezésére mindenképpen szükséges. Működésre - úgy döntött a testület - nem ve­szünk fel hitelt, az adott lehető­ségeken belül kell gazdálkod­nunk. A meglévő intézmények működtetése is úgy lehetséges, hogy alapos feladat- és költség­felülvizsgálatot végzünk, ke­resve a lehetőséget a költségek csökkentésére. — Az idei év tervei? — Mindenképpen be kell fe­jezni a folyamatban lévő beru­házásokat. Az egyik ilyen a kórház úgynevezett C-blokkjá- nak a rekonstrukciója, ami mű­tőrekonstrukciót jelent, a másik pedig a szakmunkásképző tor­nacsarnoka. — Az ünnep kapcsán mi­lyen gondolatok fogalmazód­nak meg Önben? A jelenleg tizenegy hazai kórházat tömörítő szervezet tagjai számára az anyagellátást és gyógyszerellátást biztosítja. A dombóvári kórház felett a tu­lajdonjogokat továbbra is a he­lyi önkormányzat gyakorolná, de az intézményben szükséges felújításokat, rekonstrukciókat a Rolicar fedezné a befolyt ha­szonból. A 25 éve átadott kórház fel­újítása egyébként folyamatos, az A-B szárny belső rekonst­rukciója az elmúlt években erősíteni pozícióit. Mint arról lapunkban is beszámoltunk, a városközpontban lévő kihasz­nálatlan telephelyét szándéko­zik az igazgatóság döntése ér­telmében korszerű bevásárló központtá átépíteni. A terület beépítési tervjavaslatát a helyi önkormányzat februári ülésén elfogadta. Az üzletsort, irodá­kat és lakásokat magába foglaló épület-együttes létrehozásának jogi feltételeit kidolgozták, a — Minden évforduló jó al­kalmat ad arra, hogy átgondol­juk dolgainkat, úgy is, mint magánemberek, mint a város polgárai, úgy is, mint önkor­mányzat. Mi az, amit az adott lehetőségek között jobban le­hetne csinálni és többet adna a városnak. Ilyen feszített költ­ségvetés mellett sokkal többet kellene alapozni az emberek öntevékenységére. Csodákra nem lehet és nem is szabad várni, hanem meg kell találni annak lehetőségét, hogy saját magunkból hozzunk ki még többet. Lejáratott a társadalmi munka fogalma, a város érde­kében végzett munka, holott szükség lenne rá, s úgy érzem, ebben ma is partnerek a dom­bóváriak. Célom, szándékom a város polgárainak segítségét kérni, igényelni, s ezzel is a vá­ros anyagi helyzetén jobbí­tani. (p.teri) megtörtént. A tervek szerint idén a C-szárnyban lévő, tavaly elkezdett műtő felújítását kel­lene befejezni. A rekonstruk­ciós tervek elkészültek, jelenleg a kivitelezési pályázati kiírások folynak. Váratlan kiadással jár­tak a múlt évben a C-számy süllyedése miatti rendkívüli munkák. Gond van a lapostetős épület-együttes tetőszigetelésé­vel is, a kiszolgáló gazdasági részleg tetőszerkezete különö­sen rossz állapotban van. FKÉ további lépésekről az áfész igazgatósága hivatott dönteni. A csaknem négyezer tagot számláló szövetkezet beruházá­sai között kell megemlíteni a SÜTÉSZ Kft-1, mely a dombó­vári kenyérüzem és a dombó­vári áfész közös kezdeménye­zésére jött létre a Teleki utcá­ban, a volt tésztaüzem helyén. A vállalkozás sikeresnek lát­szik, termékeiket elfogadták a dombóvári fogyasztók. FKÉ Tijdja-e? A várossal egyidős, 25 éves dombóvári kórháznak tíz osztálya van: belgyógyá­szat, sebészet, szülészet, fül-orr-gége, urológia, sze­mészet, gyermekosztály, ideggyógyászat, intenzív osztály és mozgásszervi re­habilitációs osztály. A kór­házban 65 orvos, 287 nővér dolgozik, a dolgozói lét­szám összesen 640 fő. A kórházhoz tartozó rendelő- intézetben javarészt az osz­tályon dolgozó orvosok rendelnek, kivétel a tüdő-, a bőrgondozó, az onkológiai és a felnőtt-, valamint gyermekpszichiátriai szak- rendelés. A dombóvári áfésznek 3800 tagja van. Az elmúlt hetekben huszonhét rész- közgyűlést tartottak, ahol az áfész vezetése beszámolt az elmúlt év gazdasági ered­ményeiről, és ismertette az idei terveket. Változás várható Dom­bóváron az iparitanuló-kép- zésben. 1996-tól az előzetes információk szerint új tan­tervet dolgoznak ki, mely­nek alapján a diákokat olyan szakmákra képezik ki, me­lyek megszerzése után na­gyobb valószínűséggel tud­nak munkahelyet szerezni. Jövedelempótló támo­gatásra idén 22,5 millió fo­rintot fizet ki az éves költ­ségvetési tervben ütemezet­tek szerint a városi önkor­mányzat. A segélyezésekre összesen 50 millió forint fordítható. Az évfordulóra, ápri­lis 1-jére jelent meg a „Dombóvár” című városi újság próbaszáma. Dombó­vár várossá nyilvánításának 25. évfordulója alkalmából a városi önkormányzat fi­nanszírozásában megjelent lapot 3 ezer példányban ké­szítették. A felelős szer­kesztő dr. Balipap Ferenc, míg a szerkesztője Marczali Ferenc volt. Röviden a tarta­lomból: a címoldalon a 25 éve város Dombóvár című írás Tóth Attila polgármes­ter tollából jelent meg. Ol­vashatnak az elmúlt ne­gyedszázadról, a város tör­ténelmi útjáról, valamint nyilatkoznak dombóváriak is városukról. Századeleji hangulat A huszonöt éves Dombóvár múltjától, történelmétől elvá­laszthatatlan a vasút, a va­sútállomás tekintélyes épü­lete. A néhány évvel ezelőtt megkezdett felújítási munká­latokra a MÁV Építészeti-, Hídépítési és Kertészeti Kft. dombóvári építésvezetősége kapott megbízást. Nemrégi­ben adták át a várótermet, melybe a századeleji hangula­tot idéző bútorokat - az ön­töttvasból készült fogasokat, asztallábakat, padokat - a szentendrei Kandeláber Vilá­gítástechnikai és Fémipari Rt. szállította. A virágtartókat, il­letve az asztallábakra a fedő­lapokat a dombóvári építés- vezetőség asztalosműhelyé­ben gyártották le. A hangula­tosan berendezett váró bútorai több mint egy millió forintba kerültek. S ami még szebbé teszi a termet, hogy a virágtar­tókba virágok is kerültek, ezeket a kft pécsi kertészeté­ből szállították. Nem ünneprontásnak, fi­gyelemfelkeltésnek szánjuk megjegyezésünket: az utazók jobban vigyázzanak erre a szép környezetre. (p-t) Szervezeti változások előtt a dombóvári kórház Bevásárlóközpont, C+C áruház Terjeszkedik a dombóvári áfész Mielőtt dönt, tekintse meg Ön is a dombóvári ÖTLET Lakberendezés ÚJ BÚTORBOLTJÁT a volt csavargyár I. emeletén, 250 m2-en. (Udvari Vince u. 2.)---------- ■ CSŐ ■---------­* Kárpitozott ülőgarnitúrák * Sarokgarnitúrák * Franciaágyak * Szekrények 8 színben * Tv-állványok, polcok * Előszoba falak, virágállványok * Konyhabútorok * Rézbútorok * Nád ülőgarnitúrák Kiváló minőség, esztétikus kivitel. Megbízható minőségű vetőmagot a Házikerti vetőmagok, tavaszi árpa, zab, hibridkukorica széles választékban áll rendelkezésre Kedvező vásárlási feltételek. Törzsvásárlóknak árengedmény. KAPOSMAG Kft-től! KAPOSMAG VETŐMAGTERMELŐ ÉS ÉRTÉKESÍTŐ KFT. DOMBÓVÁR OTP-részletre is vásárolhat! Nyitva tartás: hétköznap 9-17, szombaton 9-12 óráig. Telefon: 74/366-245/319 mellék, 365-718. Kasposmag Vetőmagtermelő és Értékesítő Kft. 7202 Dombóvár, Kórház u. 2/A. Telefon: 74/365-044, fax: 74/366-541, telex: 13-273. (67739) (67742)

Next

/
Oldalképek
Tartalom