Tolnai Népújság, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-08 / 83. szám
Szolláth Katalin grafikái Több alkalommal beszámoltunk már arról, hogy Pakson az Energetikai Szakképzési Intézetben kialakított galéria milyen szerepet játszhat a vizuális nevelés, az ízlésformálás pedagógia módszerei között. Jelenleg Szolláth Katalin grafikái láthatók itt. Azért kap kicsit nagyobb hangsúlyt a bevezető gondolat, mert a kiállító maga is pedagógus. Kecskeméti származású. Ebben a városban él, és ott a Katona József Gimnáziumban tanít művészettörténetet és rajzot. A paksi bemutatkozás eltér az állandó kiállítóhelyektől. Más itt a hangulat. A kiállított képek szemlélői nem kizárólagosan azzal a céllal haladnak el a tárlat anyaga előtt, hogy az esztétikai élményszerzésből fakadó öröm járja át a lelkűket. A hétköznapi gondjaik enyhítését szolgálja a képek tartalommal telített világa. Erre Szolláth Katalin grafikái különösen alkalmasak. Talán nem ünneprontó megjegyzés, hogy nagyobb felületű festmények jobban érvényesülnek ebben a galériában, az elhelyezés technikai adottságai miatt. Ezek a grafikák igénylik, hogy a néző közelebb lépjen hozzájuk. Olyan finom, apró részletek hívják fel ily módon a figyelmet, amelyeket érdemes nagyobb alapossággal is szemügyre venni, közelről. A témaválasztása nem elvont gondolatok alapozásához kell. A természetben meglevő szépet hívja segítségül Szolláth Katalin víz, fák, csigák visszatérő motívumaival. Velük üzen. Mondandóját azonban a néző gondolataira bízza, hogy fejtse meg. így aztán ahány látogató, annyi „vevőkészülék” indul feltöltöd ve a rajzoktól. A paksi környezetben, ahol nem esik naponta szó az atomerőműről, annak környezetre gyakorolt hatásáról. De így a fák rajzolt ábráit szemlélve eszébe juthat egy-egy nézőnek a környezetvédelem napi gondjainak aktuális kérdése is. Az ember és közvetlen környezetének alakításában megtett úton visszapillantva akár a barlangrajzokig is vezethet a fantázia, míg a képeket nézzük. Szolláth Katalin grafikáig április közepéig tekinthetők meg Pakson az ESZI Galériában. DKJ Engeszer Mátyás életműve A megyénkből elszármazott hírességek között viszonylag ritka az, aki a zenei élet területén mondhat magáénak jelentős munkásságot, de még ritkább az, aki ugyanakkor a helyi indíttatást sem tagadhatja. E kettős nevezetesség illik Engeszer Mátyásra, Bonyhád jeles szülöttére. Atyja a Völgység fővárosának kántortanítója, amikor 1812. április 17-én fia meglátta a napvilágot. Az otthoni zenei nevelést és indíttatást jól kiegészítette a megyeszékhely, Szek- szárd, ahova tízéves korában - eredetileg csak magyar szóra, azaz magyarul tanulni - küldték a jó eszű gyermeket. Itt azonban Schoner (Schéner) Ferenc, a mezőváros nevezetes kántora épp ekkoriban alapította az első zeneiskolát, amelynek legtehetségesebb növendéke kétségkívül az ifjú Engeszer Mátyás lett. Pécs városában végezte ezután gimnáziumi tanulmányait, rövid ideig azonban ismét Szekszárdra került, Schéner segédkántorául fogadta, ami egyben azt is jelzi, hogy tudása mellett szép hangja is felhívta rá a figyelmet. Kur- don, Dombóvárott és Kalocsán kapott kezdetben segédkántori állást, de Kalocsán már kántorrá lépett elő. Innét azonban alig egy év múlva, 1836-ban Pestre költözött, ahol maga is zenét tanított s emellett a Szent Rókus kórház kápolnájának orgonistája volt. Négy év múlva a Nemzeti Zenede hívta meg tanárának a zeneelmélet és az összhangzattan előadására, de emellett negyvenkét évig vezette az énekosztályt is. Szinte elképesztő végiggondolni, mi minden nem kötötte le idejét: 1846-tól a belvárosi templom kántora, de csakhamar a Ferenc-rendi templom orgonistája is, természetesen tanít, de ezen felül komponál is. A Tolnamegyei Közlöny 1882. évfolyamában, a neves mester jubileumáról megemlékezvén írja Ráckevi álnevű tanítványa: „a fővárosi művelt közönség áj- tatosságát igen sokszor emelte nagyszerű misék és karénekek előadása által. Egyházi és világi zene- és dalszerzeményei mind ihletettség és tanulmány gyümölcsei. A Szerettelek férfinégyes diadalkoszorús versenymű, melynek legpraeci- sebb előadójául a jeles szerző a szekszárdi dalárdát vallja ...” Ezt persze annál könnyebben tehette, mert a jeles társulat, amely számára Engeszer külön ajánlott művet is írt, a debreceni dalárversenyen országos első helyezést ért el. Nejével, a szintén zenei képzettségéről híres Marsch Katalinnal alapította meg 1870-ben Liszt-Egylet címmel Magyar- ország első női énekkarát, amely 1873-ra vegyeskarrá alakult, 1882-ben pedig már több mint száz tagja volt. Szervezőként és gazdasági szakemberként is jeleskedett, amikor az Országos Dalárszövetség anyagi viszonyait néhány év alatt felvirágoztatta. „A dalárdák közül a bonyhádit édes gyermekének, a szegzárdit kedvencének vallja” - írja róla Ráckevi, majd így folytatja: „tanítványai bálványozzák, tanártársai is mint atyjukat tisztelik, elöljárói a becsülés minden jelével elhalmozzák, íme érdemkoszorúja egy hasznos élet sikereinek”. A jubileumi ünneplésből persze a megye sem akart lemaradni, s hozzájárult annak fényéhez, amit szerényen jelzett csupán az alkalomra készült ezüstkoszorú és Garay Alajos verse 1882. május 4-én a Szekszárd Vidékében: „A bűbájos zene költészetét/ a lant s a dalnak istene/ lehelte kegya- jándokul beléd/ s íme égi ihlete/ felgyújtá oly fogékony lelkedet,/ fennen lángoltatá szívérzeted/ S ez ihlet szent hevével párosul/ kitartó munka s szorgalom ...” Ez utóbbit igazolja Engeszer számos egyházzenei szerzeménye mellett a több tucat női, férfi és vegyeskari dalmű, színpadi betétdal és egy férfikari rekviem is. Több műve is megjelent, számos esetben maga írt vagy fordított szöveget is munkáihoz. Halála 110. évfordulóján, 1995. április 19-én szép gesztus lenne ezek valamelyikét előadni, szülőházát megjelölni. Dr. Töttó's Gábor Lököttek itt és ott A Lumiére-fivérek talán maguk sem tudhatták - amikor 1895. december 28-án a párizsi Grand Café-ban bemutatták kinema- tográfjukat - hogy mit tesznek. Mozi az egész világ - mondhatnánk azóta Shakespeare után szabadon, hiszen a film az a művészeti ág, amely az emberek számára a legkönnyebben elérhető s ezért leginkább hat a tömegekre. Nem csoda, hogy az Oscar-díj átadása annyira foglalkoztatta a közvéleményt. Kis(?) Magyar Televíziónk azonban nem engedhette meg, hogy élőben közvetítse a nagy eseményt, csupán napokkal később - amikor már mindenki ismerte a díjazottak nevét - adott egy amerikai szerkesztésű összefoglalót, szinkronizálva. Bizonyára nem tehetett mást. A műsort nézve nosztalgiával gondoltam vissza a korábbi Oscar-összeállításokra, amikor Réz András, Vágó István, vagy - az „amerikás” kiejtése miatt sokakat pukkasztó - Albert Györgyi közvetítette az ünnepséget. Ők hozzánk, magyar nézőkhöz beszéltek, elmondták, mit érdemes tudnunk, beavattak a kulisszatitkokba. Idén is megtudtunk minden fontosat: hogy Oscar-esőben ázott a Forrest Gump, hogy a legjobb külföldi film a Csalóka napfény lett, melynek rendezője Nyikita Mihalkov, és így tovább. Mégis: hiányérzetünk támadt, mert a műsor igazából nem nekünk készült. Hanem a „nagyvilágnak”, gyanítom, a szegényebbik felének, amelyik csak eny- nyit tudott a Los Angeles-i parádéból megvásárolni. Az amerikaiak pedig értenek az üzlethez. Tudják, hogy mindennek megvan a titka. Ahogy a Forrest Gump sikerének például az volt, hogy épp a legmegfelelőbb időben készült el. A forgatókönyv ugyanis kész volt az Esőember készítésekor, de a gyártók tudták: két - bocsánat a kifejezésért - „lököttel” nem lehet rövid időn belül egymás után jelentkezni. Amikor pedig lehetett, akkor még a színészek is bedobták az előlegüket, hogy időben elkészülhessen a film. (Tom Hanks azóta sem bánja . ..) No, ez az ami nálunk nehezen menne. Mert van, hogy a „lököttek” nem tudják kivárni a sorukat, s olyan is, hogy amikor tenni kellene, kivárnak. Hangyái János Videovilág A szívsebész A „Kő egy csapat” főszereplője, Pauly Shore határozottan nem az a tökéletes katona, akire a hadseregnek szüksége van. Ez azonban nem akadályozza meg a pacifista Paulyt abban, hogy tartalékosnak jelentkezzen, s katonáéknál dekkolva lenyúlja az ingyen szállás és ellátás; no meg a minimális munkáért bekaszált summa áldásait. Hanem a hadsereg próbára teszi! És ő is a hadsereget. A részletekről a szekszárdi Panoráma Mozi látogatói április 13. és 19-e között értesülhetnek, ha megnézik az amerikai filmet. Élet és halál ura lenni, megállítani az emberi szívet és aztán újra elindítani. Dönteni, ki az, aki kaphat új szívet és ki az, akit hagyni kell végleg elmenni. Nem kis felelősége van egy szívsebésznek, állandó döntéskényszer nehezedik rá, sorsok, életek függnek tőle. Ezzel a témával foglalkozik A szívsebész című, színes, szinkronizált amerikai film. A főszereplő, dr. Thomas Vrain (Donald Sutherland) a Los Angeles-i Star Memorial Kórház vezető szívsebésze, a neve fogalom a szakmában. Befutott, sikeres ember élete kiegyensúlyozott. Mindez egycsa- pásra megváltozik, amikor egyik betegének szervezete kilöki a beültetett új szívet, s dr. Vrain válságba kerül. Egy konferencián megismerkedik egy forradalmian új műszív megalkotójával, akivel közösen végzik a kutatásokat mindaddig, amíg a szívsebész egyik betege válságos állapotba kerül. Vrain és kutató társa eddig az új műszívet csak állatokba ültette be, most ki akarják próbálni egy menthetetlen betegen is, de a minisztérium nem járul hozzá a kísérlethez. — Képzeljék el, hogy egy napon borzalmas fájdalomra ébrednek, fuldokolnak, a világ összes kincsét odaadnák egy palack oxigénért. Mindent megtennének, ha akár csak egy órával is meghosszabbíthatnák az életüket - érvel az orvos, de hiába. Felettesei ellenkezését figyelmen kívül hagyva Vrain doktor mégis elvégzi a műtétet. Helyesen döntött-e, kinek volt igaza, megtudhatják, ha megtekintik a megyei könyvtár Vide- oklubjában található filmet. /. kováts A kis herceg kékfestős palástban Gáti Mariann „deszkaképei” — A kék hajú lány szülte a kis herceget. A kék hajú lány én vagyok - mutatja sorban legújabb alkotásait Gáti Mariann. A Faddon élő amatőr képzőművész munkásságának új korszakába lépett: elérkezett a mesék világába. Korábban kétarcú szobrokat készített fából és agyagból, most már egyetlen arc is „elég neki” az ellentétes érzelmek megjelenítésére. Leülve szobájában úgy érzem, hogy szomorú tekintetek merednek rám a polcokról. Mikor ezt megjegyzem, azt mondja, hogy hosszabb ideig kell nézni ezeket a bánatosnak tűnő szoborarcokat, és akkor meglátom rajtuk a megbékélést, íme a hely, amit oly sokan keresnek. Egy Tolna megyei falu hosszú verandás, öreg parasztházában lefékeződik az idő, elül a zaj, és körbevesz bennünket a béke, az öröm. A hétköznapok persze a művész és családja életében is zak- latottak, feszültségtől terhesek lehetnek. Ám ebből a magángaléria látogatója mit sem sejthet. — Nagyon szeretek nyáron kékfestős ruhában járni. Ezért a kis herceg palástját is többnyire ilyennek ábrázoltam - kalauzol Mariann a „deszkaképek” között. Honnan ez az „ikonos” stílus és formavilág? Az ötletet kényszer szülte. Télen nem lehetett képkeretet kapni, fogta hát magát Gáti Mariann, és elkezdett „természetes keretek” közé festeni. Olyan deszkákra, amelyeket a bútorgyárak kiselejteznének, mert a széleik nem párhuzamosak, és rajtuk maradt a kéreg. Erre az alapra, a fa erezetét, mintázatát is hasznosítva született a sorozat, mely a kis herceg és a kék hajú lány szép szerelméről szól. — Egy verses mesekönyvet tervezek a gyerekeknek, színes illusztrációkkal, és saját szövegekkel. Napból jöttem édesanyám, Kék a hajam, köd a ruhám. Égi mező száz virága Ragyog rajta muzsikája. Gyakorlatias kérdés: mikor lesz kész? De Mariann azt mondja, hogy nála nincs idő. Most nagyon termékeny korszakában van, feszítést, szorítást érez, hogy minél többet foglalkozzon a fával - s agyagból is mesefigurákat, pl. hableányokat mintáz -, aztán lehet, hogy egy- szercsak leül írni, írni, írni. Sokszor úgy kell visszafognia magát, mert napi 20 órákat is képes dolgozni, ha belelendül. Szerinte ő a világ legboldogabb boldogtalan embere. Azzal törődhet - hála a családi háttérnek -, ami érdekli, ami gyakorta fáj. A belső világgal, a lelkiséggel, azzal, ami nem látható. Legjobb művei most egy várpalotai tárlaton tekinthetők meg, de hamarosan hazakerülnek. Wessely Otthon, saját mesevilágában FOTÓ: GOTTVALD
