Tolnai Népújság, 1995. április (6. évfolyam, 77-100. szám)
1995-04-13 / 87. szám
10. oldal Erről Arról 1995. április 13., csütörtök r r r ÁPRILIS 13. CSÜTÖRTÖK Üdvözöljük a névnapjukat ünneplő IDA nevű olvasóinkat. Ida: Germán eredetű név, jelentése: életerős. Védőszentje: Herzfeldi Szent Ida (+ 825), Ekbert szász herceg felesége, aki özvegységre jutván, a felebaráti szeretetnek szentelte életét. Virága: díszbors. - A katolikus liturgikus naptárban Szent Márton pápa, akit a hitbeli ügyekbe avatkozó II. Konstans császár számkivetésbe küldött (+ 665). Évforduló. E napon valamennyi keresztény egyház (a más időszámítást követő keleti egyházak kivételével) az utolsó vacsorára emlékezik, amelyet Jézus apostolainak a társaságában költött el, saját testét és vérét adva nekik eledelül a kenyér és a bor színe alatt. Vacsora után kimentek az Olajfák hegyére, ahol az áruló Júdás vezetésével a poroszlók elfogták és magukkal hurcolták. Ezzel kezdődött meg Jézus kínszenvedése, amelyet a katolikus liturgia többek között azzal fejez ki, hogy a pap az oltárokról minden díszt eltávolít („oltárfosztás”), az orgona, a harangok és a csengettyűk pedig elhallgatnak. Az ortodox és a görögkatolikus naptárban Szent Artemon papvértanú emlékezete. £ napon született 1887-ben Okos Gyula író, református lelkipásztor. A napi igék: Katolikus: 2Móz. 12,1-8.11-14. Zsolt 115. lKor 11,23-26. Jn. 13,1-15. Református: ÍJn. 3,18-24. 2Kir. 23,21-37. Evangélikus: 2Móz 24,3-11. Mt 27,31-14. A Nap kél 6.01 órakor, nyugszik 19.30 órakor, a Hold kél 17.18 órakor, nyugszik 4.41 órakor Vízállások a Dunán április 12-én, reggel 7 órakor, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott információ alapján: Dunaföldvár 300 cm, Paks 473 cm, Dombon 526 cm, Árvízkapu 903 c,. A Sió Palánknál 340 cm. Előfizetőink, olvasóink a Népújság kézbesítésével, árusításával kapcsolatos észrevételeiket a 416-211-es telefonon mondhatják el munkaidőben. Ügyeletes újságíró: Tóth Ferenc Trafflpax-mérés a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint az alábbi helyeken és időpontokban lesz: április 13-án, azaz ma, délután 2 órától este 10 óráig a 61-es főút dombóvári szakaszán, Dombóvár és Attala belterületén. Vásárnaptár: Sásdon április 14-én, pénteken, országos állat- és kirakodóvásár lesz. Baltavári István, a szekszárdi XII. számú választókerület önkormányzati képviselője fogadóórát tart ma délután 3 óra 30 perctől a Városháza földszinti 4. számú irodájában. Régi és új fotók. Nemcsak a közelmúltban készült fotográfiák, hanem archív felvételek is láthatóak azon a tárlaton, ami tegnap délután nyűt a bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ első emeleti kiállítótermében. A fotókiállításon a Komjáthy Fotó és Blaskovits Zoltán felvételei mellett lapunk két fiatal fotóriporterének, Ótós Rékának és Degré Gábornak képei is szerepelnek. A mintegy ötven alkotásból álló tárlat megnyitóján Dicső Zsolt verssel, Komjáthy Tamás pedig énekkel működött közre. A tárlat - amin látható Degré Gábor itt szereplő képe is - május 2-ig tekinthető meg, hétköznapokon 10-17 óráig. - ni Hallottam írta: Venter Marianna Késői posta „ Cukormentes” anyanyelvűnk V 'annak dolgok, amiket egész egyszerűen nem lehet tudomásul venni, ha mégoly apróságnak tűnnek is. Nem akarok bölcsel- kedni, de sokszor az apró, szinte észrevehetetlen jelekből lehet következtetni valamilyen nagyobb változásra, jelen esetben ez a változás negatív irányú, s kincsünket, az anyanyelvet érinti. Akár magyar átoknak is nevezhető' a kórosan terjedő „utánzási hajlam”, amit bizonyos reklámok még eró'sítenek is. Akadnak, akik azt hiszik, ha mondjuk angol szavakat kevernek a beszédükbe, attól pont olyanok lesznek, mint az általuk utánozni kívánt figura (általában „mozihó's”). így aztán ilyeneket hallhatunk mostanában, sajnos nemcsak az utcán, a rádióban, a tévében is: „ott van valahol a top-on”, „elmondhatatlan ez a filing”, „megkapott a különös dizájn", s egyéb rémségek. (Az idegen szavakat szándékosan írtuk fonetikusan.) Cjajnos úgy tűnik, a jelenség tovább gyűrűzik, bizonyíték erre U egy üdítőital, melynek címkéjén a következő' felirat díszeleg: no cukor! A gyártó azt kívánja jelezni: az ital cukormentes, ami igen lényeges dolog, na de miért éppen így? Miért ezzel a kifacsart, sem angol, sem magyar mondattal? Az ilyen zagyva, keverék beszéd annak idején a gyarmatosítók és a bennszülöttek közötti társalgási nyelvre volt jellemző'. Am manapság saját anyanyelvűnket nem holmi „gyarmatosítók”, saját magunk fenyegetjük. Mindenképpen olcsóbb szívélyes üdvözleteket képeslapon küldeni valakinek, semmint méregdrága telefonhívással tudatni hollétünket - ám ez nem mindig bizonyul jó ötletnek. Időnként évtizedekig tart, amíg a lap eljut rendeltetési helyére. Egy dél-koreai címzett ugyanis most kapta meg az egyik barátja által 43 évvel ezelőtt Párizsban postára adott képeslapot. Senki sem tudja, mi tartott ilyen sokáig, de a dél-koreaiak a francia postát okolják. Szerintük az 1952-ben feladott képeslap az 1953-ban véget ért koreai háború miatt kerül vissza Párizsba. Itt a postai alkalmazottaknak csak most jutott kezükbe a lap, valamint eszükbe, hogy már ideje lenne elküldeni Dél-Koreába. A most 74 éves címzett azonban így is boldog, hogy megkapta régi barátja képeslapját és így a jobb időkre emlékezhetett - igaz, a feladó 1988-ban már meghalt. Humor Születésnap Peti és Misi tépetten, szuty- kosan rohannak haza a játszótérről. Csutakolás után, vacsora közben kérdezik az anyjuktól: — Anyu! Holnap lesz a születésnapod, mit szeretnél ajándékba? — Két jó gyereket szeretnék! — Hurrá! - kiált fel a két ebadta. Akkor már négyen leszünk! Büszkeség Új politikusok beszélgetnek a nagy ház büféjében. — Három dologra vagyok büszke az életemben - így az egyik. — Sohasem volt sárcipőm, esernyőm és névjegykártyám. Sosem volt sárcipőm és mégsem nedvesedett át a lábam, sosem volt esernyőm, és egyszer sem áztam el még életemben, sosem volt névjegyem . .. ... és nem is ismeri senki a nevedet - vágja rá a másik. Tanácstalanság Balázska sokszor hallja, hogy az ételt alaposan mindig meg kell rágni. Ebédnél megszólal: — Anyu! En ezt a sárgarépát már negyvenkétszer megrágtam! — Nagyon okos, nagyon helyes kisfiam! - dicséri a mama. — Jó, jó anyu! De most azt mondd meg, mit csináljak vele? Helyreigazítás Az újságolvasó meglátja az utcán a szerkesztőt és hozzáértő képpel felhívja a figyelmét a vasárnapi borzasztó sajtóhibára, annak kijavítását kéri. — Miféle sajtóhiba? — Hát az a kép kérem nem a Millió Vénusz! — Hanem? — Az kérem a Milánói Vénusz! Sok disznó Boeinget győz Kényszerleszállás kellett végrehajtson a minap egy, a London-Johannesburg vonalon közlekedő Boeing 747-es, 300 személlyel a fedélzetén, mivel a repülőgép rakterében szállított disznók bűze és hője bekapcsolta a tűzjelző berendezéseket. A dél-afrikai SAA légitársaság repülőgépe rendben felszállt Londonban, majd másfél órás repülés után hirtelen megszólalt a rakodótéri tűzjelző berendezés. A kapitány azonnal visszafordította a gépet és a londoni Heathrow repülőtéren kényszerleszállást hajtott végre. Ám eközben a rakodótérben a biztonsági berendezések olyan gázt bocsátottak ki, amely a lángok elfojtására csökkenti a légtér oxigéntartalmát. Az ott szállított hetvenkét tenyész- disznó közül egy tucat megfulladt. .. Az SAA légitársaság később hivatalos közleményt adott ki, amely szerint „a sertések vizeletének kipárolgása, a testük melege, valamint az általuk termelt metángáz keveréke” hozta működésbe a tűzjelző berendezéseket - írja az AFP hírügynökség. Oroszország-Moszkva. Szokatlan helyre kerül a néhai szovjet diktátor, Joszip Sztálin portréja. Grigorij Fjodo- rov orosz festő egy elegáns éjszakai mulatóban fellépő táncosnő meztelen testére pingálja az egykor felvonulások plakátjain dicsőített arcot. fotó: reuters Marad a hűvös idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Ma is országszerte folytatódik az évszakhoz képest hideg idő. Észak, északkelet felől folyamatosan sarki eredetű, nedves léghullámok áramlanak a Kárpát-medencébe. Emiatt általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak a Dunántúlon Jehet pár órás napsütés. Főleg az Északi-középhegységben, valamint az Alföldön várható csapadék. Eső, havas eső, hó egyaránt valószínű. A megélénkülő északi, északkeleti szelet időnként erős széllökések kísérik. Napközben csak lassan emelkedik a hőmérséklet. A délutáni órákra általában 5, 10 fok várható. Az északkeleti megyékben azonban kevéssel 5 fok alatt lesz a hőmérsékleti maximum. Ma is folytatódik az évszakhoz képest hideg idő, a hőmérséklet több fokkal elmarad az ilyenkor szokásostól. Észak, északkelet felől folyamatosan sarki eredetű, nedves léghullámok érkeznek a térségbe. Túlnyomóan borult idő lesz, csak kevés napsütés várható. Szórványosan lehet számítani esőre, helyenként havas eső, hó is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7, 8 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek °C °C Balaton: 6 Velencei-tó: 7 Tisza-tó: 8 Fertő-tó: 6 Tisza: 4-8 Duna: 7-9 Várható legmagasabb hőmérséklet Kaposvár: °C 8 Paks: °C 7 Siófok: 7 Dunaföldvár: 7 Dombóvár: 8 Pécs: 8 Szekszárd: 7 Mohács: 7 Várható legnagyobb széllökések km/ó Balaton: 40-50 Velencei-tó: km/ó 40-50 Tisza-tó: 35-40 Fertő-tó: 45-50 Kaposvár: 30-40 Paks: 35-45 Siófok: 35-40 Dunaföldvár: 35-45 Dombóvár: 35-40 Pécs: 40-45 Szekszárd: 35-45 Mohács: 40-45 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Budapesti előrejelzés: 06-90-304-621 A szolgáltatás Előrejelzés a Dél-Dunántúl térségére: 06-90-304-623 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 416-211. Telex: 14-251. Telefax: 415-508. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs. Engel J. u. 9. Telefon: 326—180. Fax: 332-099. Felelős vezető: GERHARD MEYER. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. (Pécs, Nagy Lajos király u. 1.) végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 425,- Ft, negyedévre 1209,- F't. Az árus példányok ára: 18.80 Ft Indexszám: ISSN 0865-9028.