Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)

1995-03-27 / 72. szám

2. oldal Világtükör Hazai Tükör 1995. március 27., hétfő Eltették a népdalt (Folytatás az 1■ oldalról.) A most negyedszázados jubile­umát ünneplő Babits Mihály Művelődési Ház több mint tíz évre visszatekintő rendezvé­nyének talán a legnagyobb ér­deme a tömegek megmozdítása mellett az, hogy éltetik a nép­dalt, felszínen tartva, terjesztve, megszerettetve azokat. Kihasz­nálják rendkívüli és sok­oldalúan hasznosítható nevelő erejét, gazdagítva ezzel előadót és befogadót, s négy hónapig, a felkészülés időszakában újabb és újabb értékekkel ismertetik meg a tanítót és a befogadó éneklőt. A verseny aztán a sze­replési lehetőséget, a szakmai iránymutatást, a segítséget, a fejlődési lehetőséget jelenti szólistának és csoportnak egya­(Folytatás az 1. oldalról.) tevékenységet tűztek ki célul. E megállapodás alapján a lengyel gépgyártók és kereskedelmi cégek konzorciumot alapítottak a mezőgazdasági gépek ma­gyarországi forgalmazására, il­letve a magyar termékek impor­tálására. — Tekintettel arra, hogy Lengyelországban nagy ha­gyománya van a magángazdál­kodásnak, célszerűnek látszik az ott kialakult erő- és munka­géprendszer gépeivel bővíteni a hazai kínálatot - mondta Jakab István, a Magyarországi Gaz­dakörök Szövetségének elnöke. - Például az URSUS traktor­család húsz különféle típusa minőségben és árban verseny­társa lehet a nyugati traktorok­nak. A hozzájuk kapcsolható munkagépek teljesítményben ránt - tudtuk meg Matókné Ka­pási Júliától, a verseny szerve­zőjétől. Azért, hogy az elmúlt hóna­pokban, napokban a szokásos­nál is jobban élt a népdal és méginkább közelünkbe került, köszönet a versenysorozat szervezőinek, szereplőinek, felkészítőiknek és ilyen-olyan módon segítőiknek, illetve a Cinege Madár Tolna Megyei Népdaléneklési Verseny támo­gatóinak. így a Szabadművelő­dési Alapítványnak, a Babits Mihály Művelődési Háznak, a Tolna Megyei Pedagógiai Inté­zetnek és a Decsi Háziipari Szövetkezetnek, a Népújságot kiadó AS-M Tolna Megyei Irodájának.-él­és árban megfelelnek a hazai magángazdaságok igényeinek. A Gödöllőn pénteken meg­nyílt gépkiállítás állandó helyet kapott, így az idehozott kis- és nagygépek mintaként szerepel­nek, melyek megrendelhetők. A háromnapos rendezvényre az ország különböző részeiből kü­lön buszokkal érkeztek az ér­deklődők. Tolna megyében erre nem volt lehetőség, ezért a csütör­töki lapszámunkban részletesen (típus és ár megjelölésével) be­számolunk a kiállított gépekről, ezek vásárlási és hitelfeltételi lehetőségeiről, s megkérdeztük azt is, hogy vajon várhatóan mennyit késik, lesz-e még az idén a mezőgazdasági alapokat is érintő FM pályázati támoga­tás. (mauthner) Honecker szőrmesapkája Nem kellett senkinek sem „Honi”, azaz Erich Honecker szőrmesapkája. Az NDK egy­kori teljhatalmú vezetője ha­gyatékából rendezett immár harmadik árverésen Bad Oldes- loe-ban (Schleswig-Holstein) pénteken több más tárgy sem talált vevőre. így visszaviszik a raktárba azt a rádiómagnót is, amely ott volt Honeckerrel a moabiti börtön cellájában. Csavamyelő iraki férfi Ugyancsak meglepődtek azok az iraki sebészek, akik egy has­fájásra panaszkodó ötvenéves férfi gyomrából 1.400 darab fémcsavart távolítottak el. Ez azonban még nem minden. Az iraki televíziónak az AFP által ismertetett jelentése szerint ugyanis a „nagyevő” gyomrá­ból a csavarok mellett iraki és külföldi fémpénzek, kanalak és kulcsok is előkerültek. Az egész 3,7 kilót nyomott. A pá­ciens állapotát 24 órával a mű­tét után stabilnak nevezte a kórház igazgatója. Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy MÁRTON PÁL (zombai lakos) életének 87. évében el­hunyt. Temetése 1995. március 28-án, kedden 15 órakor lesz a zombai te­metőben. Gyászoló család Gépbemutató gazdáknak Mobil Pénztárjegy elérhető Szekszárdon Hiába, semmi sem a régi... ■ A Merkantil Bank Mobil Pénztárjegye már az ország 16 városában, a Kereskedel­mi Bank Rt. kijelölt fiókjai­ban is kapható. A Mobil Pénztárjegyet el­sősorban azon ügyfeleinknek ajánljuk, akik nem tudják, hogy pontosan mennyi időre tudják lekötni pénzüket, de ez az idő előreláthatólag megha­ladja a 90 napot. A Mobil Pénztárjegy bemutatóra szól, azonban Önnek lehetősége MERKANTIL BANK Rt. 1051 Budapest V. József Attila u. 24. 1365 Pf. 676. Telefon: 266-3249 Kereskedelmi Bank Rt. Szekszárd, Széchenyi u. 23. Tel: (74) 415-033 van arra, hogy pénzét névre szóló értékpapírszámlán tart­sa. Ez utóbbi esetben bármi­kor részösszeget is felvehet, illetve hozzátehet tőkéjéhez, a maradék változatlan feltéte­lekkel kamatozik. A Mobil Pénztárjegy változó, sávos kamatozású. A jelenleg évi 26%-os, 90 napig fix alapkamat 90 na­ponként 1% prémiummal emelkedik, így a futamidő vé­gén a prémiummal növelt ka­matérték elérheti a 38%-ot! Ha Ön Merkantil Banknál vásárolt Mobil Pénztárjeggyel rendelkezik, és személygépko­csit vásárol a Bank gépjármű-fi­nanszírozási rendszerében még kedvezményre is számíthat. Egy biztos: régebben azért nem lehetett ilyen jó befekte­tést találni... MERKANTIL BANK RT. A M BANKCSOPORT TAGJA KREATÍV EMBEREKNEK KREATÍV MEGOLDÁSOK Diákok találkozója Kölesden Harmadszor találkoztak szom- kai általános iskolásai, tanárai baton Kölesd és a baranyai Bi- és képviselő-testületének tag­jai, ezúttal ismét a megyénkbeli településen, Fejős József kö- lesdi művelődési ház igazgató jóvoltából. Tapasztalatcsere volt ez a felnőtteknek, erőösz- szemérés sportmérkőzéseken - fiúknak, lányoknak, öregfiúk­nak -, s bemutatkozási lehető­ség mindkét korosztálynak egy kis kultúrával. Wágner Antal bikali iskolaigazgató, e sorok írójának egykori gimnáziumi osztálytársa elmondta, lehető­ség ez a hagyománnyá vált ta­lálkozó arra is, hogy tanítvá­nyaik először mutatkozzanak be hangszeres zenével Tolna megyei barátaiknak, megismer­jék a kölesdiek Tóth Mihály amatőr festő és népi fafaragó munkáit, amelyeket két hétig láthatnak az érdeklődők a volt pártházban, a diszkó pedig to­vábbéljen bimbózó szerelmek­ben.-él- Fotó: Degré Véradókat köszöntöttek Faddon A hagyományokat feleleve­nítve ünnepségre hívta a vér­adókat a Vöröskereszt faddi alapszervezete. Az iskolások és a helyi táncosok színvonalas műsorát követően dr. Mosonyi Erzsébet, a helyi Vöröskereszt elnöke köszöntötte a vendége­ket, a meghívott a több mint százötven kitüntetettet. Meg­nyitójában elmondta, hogy az országos statisztikával ellentét­ben Faddon nem csökkent a véradások száma. Az ünnepi köszöntőt köve­tően dr. Harangi Erzsébet, az alapszervezet véradó felelőse adta át a kitüntetéseket, 86 tíz­szeres, 19 tizenötszörös, 46 hússzoros, 12 harmincszoros véradásért. Bencze József negyvenszeres véradásért vehe­tett át kitüntetést. A meghívot­tak között volt Dömötör József is, aki a megyei véradó ünnep­ségen már átvette az ötvensze­res véradásért járó kitüntetést. A huszonkét szponzornak - vállalkozók, intézmények, szö­vetkezetek - köszönhetően az alapszervezet megvendégelte a véradókat.- p. téri ­Létszámcsökkentés várható a közalkalmazottaknál Néhány nap múlva megjelenik az a 25 oldal terjedelmű kor­mányhatározat, amely a kormány takarékossági intézkedései­vel kapcsolatban feladatokat ad a minisztereknek, a kormány- hivatalok vezetőinek. Nem titok, hogy többek között a közszol­gálati dolgozók létszámát is 15 százalékkal csökkenteni kíván­ják. Kiket, hogyan érint ez az intézkedés? - kérdeztük dr. Kiss Elemér miniszterelnökségi államtitkárt. — Három kört érintenek a lét­számleépítési elképzelések. Az elsőbe a minisztériumok, az or­szágos hatáskörű szervek és a felügyeletük alá tartozó intéz­mények tartoznak, ahol az 1995. évi költségvetésben en­gedélyezett létszámot kell átla­gosan 15 százalékkal csökken­teni. A leépülés egyes főható­ságoknál, intézményeknél a feladatoktól függően eltérő mértékű lehet. A második cso­portba azokat a szervezeteket soroltuk, amelyeknél a kor­mánynak nincs közvetlen dön­tési jogosítványa. Ilyenek pél­dául az Alkotmánybíróság, az Országgyűlési Hivatal, az ügyészség. Ezeket a szerveze­teket a kormány felkéri, hogy a lehetőségekhez képest a kívánt arányban mérsékeljék a létszá­mukat. A harmadikba az ön- kormányzatok tartoznak, ame­lyeket a belügyminiszter kér fel a 15 %-os létszámcsökken­tésre. Az intézkedés kizárólag a közszolgálati dolgozókra vo­natkozik. — Hány embert érint a ké­szülő' határozat? — Elméletileg 15 ezer em­bert, de a hivatalokban van egy sereg be nem töltött státusz, és a nyugdíjazásokkal is automa­tikusan csökken a foglalkozta­tottak létszáma. Persze fel kell mérni a feladatokat, meg kell nézni, hol lehet összevonni munkaköröket. Kiderülhet az is, hogy a belső struktúra ész­szerű megváltoztatásával már zsugorodhat az apparátus. Fo­lyik a közigazgatás korszerűsí­tését szolgáló jogszabályok fel­ülvizsgálata, remélhetően en­nek eredményeként megszűn­nek vagy más szervezetek ha­táskörébe kerülnek bizonyos ál­lami feladatok. — Az érintettek megkapják a törvény által előírt végkielégí­tésüket? — Természetesen! De a ta­karékossági csomagban az is szerepel, hogy a jövőben meg­változnak a végkielégítési sza­bályok. — Változik-e a megmara­dók bére? — Fel kívánjuk oldani a bérrendszer kötöttségeit, hogy a többet dolgozó közalkalmazot­tak magasabb bért kaphassanak és ezzel megszűnjön a besoro­lási kategóriák okozta bér- egyenlősdi. (koós) Maratott 'Betétjegy KAMATOZÓ JEGY Lekötési idő Éves kamat (nap) sávosan (%) 30 24,0 31-60 24,5 61-90 25,0 91-120 26,0 121-150 26,5 151-180 27,5 , 181-210 28,5 211-240 30,5 241-270 34,0 Zöld út a sikerhez SPRIHT BETÉTJEGY | • 3,6,9 hónapos futamidő • fix kamatozású 3 hónapra évi 26,0 % 6 hónapra évi 27,5% 9 hónapra évi 28,0 % Árral szemben, tempóelőnyben • 3 éves futamidő • első évre fix kamat: 28,5% • a második és harmadik évben változó kamat • lejáraikor kamatos kamat f j? holnap Biztonsága KAMATOZÓ • Látra szótő 16,5% KINCSES • Minimum: 500.000,- Ft • 6 hónapos 28,5% •12 hónapos 29,5% Ne nyúljon hozzá, tegyen hozzá I KAMATEMELÉS!------ a MEZŐBANK RT. fiókjaiban 1995. 03. 27-től -----­S ZEKSZÁRD, Széchenyi u. 22.

Next

/
Oldalképek
Tartalom