Tolnai Népújság, 1995. március (6. évfolyam, 52-76. szám)
1995-03-14 / 62. szám
4. oldal 1995. március 14., kedd Megyei Körkép „Sírod csak keressük, de lelked köztünk él” Komoly emberek gyermeki arcpirulással élik meg évről évre, hogy - ha nem gondoskodtak kellő időben a diákság kivezényléséről - alig néhá- nyan ünnepük meg március 15-ét. Ezen a szabadnappá szerényük ünnepen mindenkinek akad sürgős tennivalója kertben vagy a tévé előtt a fotelben. Arra szinte példa sem akad, hogy főhajtó tisztelettel idézzék föl szűk családi körben ükapjuk dicső emlékét, porladó sírjának helyét pedig végképp hiába keresnék. Pedig az évenként megkoszorúzott emlékmű és a két honvédtiszti sír mellett számtalan névtelen hős vérével szolgált rá a kegyeletre ... $ Ötven évvel a szabadságharc után, 1899-ben, a Tolnamegyei Közlöny október 29-i számában a közelgő halottak napjára gondolva írják le az előző évek szokásait: „A temető csillog az ezernyi gyertyafénytől, hullámzik benne sok kíváncsi nép, gyászfátyolokat lenget a komor őszi szellő. Egy-egy helyen összecsoportosulnak. Ott bizonyosan a hazaftság gyászzászlaját szúrták a földbe ... Ahol a zászló megállapodik, ott nemzeti hősök, hazájukért elhalt mártírok nyugosszák a dicső, örök álmot... Ti nem fogtok feltámadni, mert hisz ti közöttünk éltek.” A halál ekkorra már ugyancsak rendet vágott az egykori honvédek hadsorában: megannyi tisztes egyházi vagy polgári állású halottról derült ki a nekrológból, hogy hajdanán, ifjan hol s hogyan küzdött. A Vasárnapi Újság száz éve, 1895-ös évfolyamának első felében olvashatjuk a következőket a Halálozások rovatában: „Gajdossik János aranymisés esperes plébános, 1848-ban szegzárdi káplán, ki kardot fogva küzdte végig a szabadságharcot, amiért püspöke is fogsággal sújtotta, 80 éves korában Mözs községben” halt meg február 10-e előtt. Április 14-én két megyebeli is feltűnik a sorok között: „Radnich János 1848-iki tüzérkapitány, járási albíró, városi képviselő-testületi tag Dunaföldvárott” halt meg, „Dr. Hajnal Lajos, a Tolna megyei Dets /!/ község körorvosa, ki mint honvéd az első között volt a szent-tamási sáncokon, küzdött Periasznál, Buda ostrománál pedig megsebesült, 73 éves”, a június 9-i számban „Balázsfalvi Kiss Mihály kataszteri irodatiszt, volt 1848-1849-es honvédszázados Szegzárdon, 70 éves” amikor szerettei búcsúznak tőle. Ha a helyi újságokat néznénk, csupán ilyen vagy hasonló adatokkal oldalakat írhatnánk tele. Valóban csak adatokról lenne szó? Hol, mikor és kinek jutna eszébe, hogy ne csak a haza legnagyobbjainak nevét, hanem az albíró, az esperes, a körorvos meg az irodatiszt emlékét is felidézze? Az élet megható részleteiben is ott látjuk egykor a „nagy idők” emlékének megnyilvánulásait. A fél ország rejtegette a Kossuth-bankókat akkor, amikor éveket mértek ki egyetlen megtalált darabért is. A Tolnamegyei Közlöny 120 éve, 1875. augusztus 11-én Szentes József nekrológjában idézett föl egy történetet: „Az 1850-es években egy német nyelvű currenst (körözvényt) küldtek ki hozzá, melyben a Kossuth bankjegyek elkobzása rendeltetett el. Erre az öregúr a következő jelentést küldte be: "Iczig szatócs az egyetlen, ki községünkben németül tud, Bajára ment lóbőrt venni s így tolmács hiányjában a rendeletet meg nem érthettük; annyit azonban kivettünk belőle, hogy ott valami Kossuth- ról van szó. Erre vonatkozólag jelentjük, hogy nevezett egyén községünkben nem fordult meg; ha itt láttatnék, azonnal bekísértetjük" ...” alighanem Sárpilisen kívül másutt is ez járt a fegyverekkel hatalomra jutott császári beamtereknek. * Ha a köznapi hősöket feledjük, ha nem írjuk fel nemzeti emlékezetükbe nevüket, s nem töltjük meg tiszteletet és kegyeletet érdemlő tartalommal, ünnepünk közel jár ahhoz, hogy üres dekorációvá alacsonyod- jék. Éppen az a tartalma vész el, amire mindig a legnagyobb szükség volt: a közös cselekvés, az áldozatos tettek közös gyökereinek emléke. A címként választott Jó- kai-idézet, amely a Petőfi halálára írott Apotheosisból való, azt is megkérdezteti velünk: vajon ha akkora anyagi áldozatot megért (szerintem: reklám helyett) valakinek, hogy egy meg- találhatatlan sír után kutasson, vajon nem érné-e mindnyájunknak a kötelező áldozatot ükapáink valós vagy jelképes sírjának felkutatása? Dr. Töttó's Gábor Magyar Államkötvény Magas és biztonságos Magyar Államkötvény 1997/L. Azoknak, akik biztonsággal és kényelmesen akarják növelni pénzük értékét. Azoknak, akik tőkét gyűjtenek. Tehát Önnek is, ha hosszú távon előnyösen kamatozó, biztos befektetést keres. Magyar Államkötvény 1997/L. A befektetők 1995. március 13. és március 17. között vásárolhatják meg az államkötvényt kiemelt értékesítés keretében. Az erre az időszakra meghatározott ár nettó 99,2%, plusz a napi felhalmozott kamat. A legújabb Magyar Államkötvény kétéves futamidejű, mely a kibocsátás napjától (1995. február 1.) a lejárat napjáig (1997. február 1.) tart. Alapcímlete 10 000 Ft. Kamata változó, alapja az 1, 3, és 6 hónapos diszkont kincstárjegy átlaghozama + 1,75% kamatprémium. Törlesztés névértéken: 1997. február 1-jén. Kamatfizetési időpontok: minden év augusztus 1-jén és február 1-jén. Az első fél évre érvényes kamat mértéke: évi 31,81%. A Magyar Államkötvény 1997/L - mint az eddig kibocsátott állam- kötvények többsége, kiemelt értékesítést követően - másodlagos forgalomba kerül: a futamidő alatt napi árfolyamon eladható és megvásárolható a tőzsdén, a Magyar Nemzeti Bank és az OTP Bank fiókjaiban, valamint egyes forgalmazóknál. A kötvényt külföldi személyek és szervezetek is megvásárolhatják. A Magyar Államkötvény 1997/L Magyar Állampapír, így törlesztését és kamatait az állam garantálja. * Forgalmazó- és kifizetőhelyek: MNB Tolna Megyei Igazgatósága Szekszárd, Auguszt Imre u. 7. • OTP Bank Rt. Szekszárd, Bonyhád, Dombóvár, Dunaföldvár, Paks, Tamási, Tolna Részlet a Kertész könyvéből „Március, gyönyörű március” A kertész elégedetten kelt fel az asztal mellől, miután elfogyasztotta kiadós vacsoráját. A kredenchez ballagott, töltött magának egy nagy pohár fröccsöt, hatalmas kortyokban felhajtotta, aztán hagyta, hogy a szénsav tegye, amit tennie kell. Végül levetette magát a fotelbe, és benyomta a tévé távkapcsolóján az egyes számú gombot. Hónapok óta már, hogy kedvenc programja a vacsora, a fröccs, meg a tévé volt. Korábbi munkahelyét felszámolták, pénze és mersze sosem volt, hogy önálló vállalkozásba kezdjen, így egy művirág-készítő iparosnál helyezkedett el, aki feketén foglalkoztatta. Igaz, hogy amikor a kertész először lépett be a műhelybe, fizikai rosszullét fogta el a művirágok láttán, de mivel más munkalehetőség nem adódott számára, kénytelen volt beletörődni abba, hogy ezentúl - ker- tészség ide, vagy oda - a műanyag virágok ragasztása fogja kitölteni életét, reggel héttől este ötig. Az ülőmunka, a fröccsök és a rendszeres vacsorázás megtette a hatását, a kertész arca püffedt volt, egykor izmos karjai virsli- szerű nyúlványokként lógtak le elhízott teste mellett. Néha megfordult a fejében, hogy időnként talán mozognia kéne valamit, ám fáradtságra hivatkozva mindig lebeszélte magát. Miközben révetegen nézte a Híradót, eszébe jutott, hogy már napok óta március van. Furcsállotta, hogy a korábbi évekkel ellentétben ez most semmi örömet nem okoz neki. A tél nagyon gyorsan elszaladt, meg olyan langyos is volt, hogy igazából meg se tudta utálni, így hát teljesen közömbösen fogadta a hosszabbodó nappalokat, a rügyek duzzadását, a madarak élénkülő zenei tevékenységét és párválasztási hajlandóságát, meg az efféle közmondásos dolgokat, is. Mert a kertészt valójában elég régóta semmi nem érdekelte az evésen, iváson, valamint a televízión kívül. Belesüppedt szürke fotelja közönyébe, és csak bambult maga elé. Egyszercsak csöngettek. Zilált külsejű, sovány, hosszú hajú férfi állt az ajtóban. — Most már csak benned bízhatok - mondta a furcsa alak, és a kertész ekkor felismerte benne azt a csillogó szemű idegent, akivel évekkel ezelőtt megcsinálták azt a csodát, a kávéházban. A kertésznek ekkor elakadt a lélegzete, mert csak így sikerülhetett begombolnia szűk nadrágját. Úgy gondolta ugyanis, hogy illetlen dolog kigombolt gatyával vendéget fogadni. Nem örült a férfi látogatásának, ugyanakkor szégyellte is magát, hogy régi ismerőse, aki olyan hirtelen eltűnt annak idején, most ilyen szánalmas állapotban látja viszont őt. De azért hellyel kínálta. Az előadta, hogy sorra járta a a hajdani nevezetes éjszaka főszereplőit, a színészt, a nyelvészt, a sebészt és a többieket. Mindössze arra kérte őket, hogy jöjjenek el egy bizonyos időpontban, egy bizonyos helyre. De egyikük cinikusan a jó tévéműsorra, a másik cinkosan a szeretőjére, a harmadik civilizáltan, ám ellentmondást nem tűrően egy pártelnökségi ülésre hivatkozott. — És képzeld, a képzőművész azt kérdezte tőlem, hogy mennyit lennék hajlandó fizetni neki, ha eljön - mondta szomorúan a csillogó szemű férfi. Majd hozzátette: Nincs más megoldás, kettőnknek kell •megcsinálnunk! — Jaj, ne! - tiltakozott a kertész. — Inkább igyunk egy fröccsöt! — Na jó - egyezett bele a férfi. — De csak ha előbb kiszellőztetsz. Már megbocsáss, de elég büdös van itt nálad. A kertész elvörösödött, de azért kitárta az ablakot, mert valóban, már hetek óta nem szellőztetett. Ahogy véletlenül beleszippantott a beáradó levegőbe, izgalmas illatok remeg- tették meg az orrát. Kitöltötte a fröccsöket, ittak. A csillogó szemű lelkesen magyarázott, de a kertész csak rázta a fejét, hogy ő már kinőtt a világmegváltósdiból, hogy úgyis reménytelen ebben az országban bármibe is kezdeni, és különben is el van hízva, hát ő még egy létrára se tud felmászni, nemhogy lépcsőkön rohangásszon. Minek erőlködjön, nem akar magából bohócot csinálni, meg különben is, fáradt ő már mindenhez. Úgyhogy a csillogó szemű végül szomorúan felállt, és szó nélkül távozott. A kertész meg visszaült a tévé elé. Váltogatta a csatornákat, de még a szőke, drabális macák és a pajeszos, bőmadrá- gos pasik által fémjelzett német népies szexfilmek se tudták lekötni. Nyugtalan volt, felszökött a pulzusa, folyott róla a víz. Egyre a csillogó szemű alak szavai jártak a fejében. Aztán nem bírta tovább, magára kapta a kabátját - még sálat se vett - és - maga is meglepődött rajta, milyen könnyedén - lerohant a ház lépcsőjén. Gondolta, talán még utoléri a csillogó szemű férfit. (Hiszen az véletlenül nála felejtette a táskáját.) sk
