Tolnai Népújság, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-27 / 49. szám

1995. február 27., hétfő Gazdaság 5. oldal Bizonyára hallotta, a hirdetésszervezők munkája igen nehéz! Rengetegen kínálnak ügy­nökmunkát jutalékért. Az ilyen típusú kenyérkereset a kínált portéka minőségétől és az Ön hozzáértésétől függ. Mi az elsőt garantáljuk, ha magá­ban is bízik, hívja ezt a szá­mot: 74/316-211, vagy jelent­kezzen a következő címen: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Egy borverseny tanulságai A Tolna megyeiek egész Magyarországot képviselik a bajoroknál Kamarai kapcsolatok Huszonhét neves borszakértő ült asztalhoz február 17-én, a szekszárdi kertbarátkor házi borversenyén. Az elnök Vesz- tergombi Ferenc volt, aki 1994-ben az „Év borásza” meg­tisztelő címet kapta. Szigorú volt a három bíráló bizottság, hiszen a borbírálat- és verseny célja a jövő megalapozása volt. A szekszárdi történelmi bor­vidék termelőinek bírálatra be­adott borai közül 73 százalék érdemesült érmes elismerésre, amelyen belül az aranyérmesek aránya 16, az ezüstérmeseké 25, a bronzérmeseké pedig 32 százalék volt. A zsűrik véleménye szerint az 1994. év szép reményekkel indult, de az évszázad egyik le­gaszályosabb nyara, majd ép­pen a szüretek idejére bekövet­kezett csapadékos időjárás mi­att már nem lehetett vegysze­rekkel fellépni a minőség meg­óvásáért. Ahol a zárópermete­zések nem voltak elég előrelá- tóak, győzött a botrytis. Soha nem tapasztalt rothadás kezdő­dött, és veszélye adódott a leg­különbözőbb borhibáknak, bőrbetegségeknek. Döntő súly- lyal került előtérbe a szakérte­lem, amelynek fontosságára nemcsak az ilyen rendkívüli év­járat idején, de a közeli és tá­voli jövőben is nagy szükség van, s erre felhívták a szőlős­gazdák figyelmét. Szerencsére a szakértelem a termelők több­ségénél adott volt. Akik nem tudták kivédeni a rendkívüli megpróbáltatásokat, azok saj­nos az értékelésnél csupán az „indultak még” kategóriába szorultak. A szigorú vetélkedőn a vö­rösborok versenyében Nagy Sándor és Tóth József 2-2, Ka­rácsonyi József, Kovács Mi­hály, dr. Nagy Elemér, Patai József, Sáringer József és Vö­rös Antal 1-1 aranyérmet, a fe­hérborok versenyében pedig Karácsonyi József és Nagy Sándor 2-2, Németh Lajos 1 aranyérmet nyert. A díjakat pénteken este adták át Szekszárdon, a volt BM-klubban. Szakái László Bontogatják szárnyaikat a honi kamarák. A Tolna megyei kézművesek „új szövetségé­nek” például már élő kapcsola­tuk van az Alsó-Bajor, hasonló profilú kamarával. S egy májusi németországi rendezvényen, a Bürgerfest-en, melyre meghí­vást kaptak, a „mieink” fogják képviselni gyakorlatilag egész Magyarországot. A részletekről, a meghívásról szombaton tárgyaltak. Küldött­séget fogadtak Szekszárdon, a kamara Mikes utcai „főhadi­szállásán”. Hans Würf kereske­delmi diplomata érkezett a ba­jor kamarától és társaságában volt Josef Kaiser egy másik, szintén Alsó-Bajor kézműves egyesülés vezetője. A kamarai tagság náluk is kötelező, Josef Kaiser csapata viszont önkéntes alapon szerveződött. E kettős­ségről kérdeztem őket. Hans Würf elmondta, hogy Németországban már a múlt században is működtek kama­rák, és tevékenységük a II. vi­lágháború után vált igazán élénkké, maivá. Szekszárdra ő 1990-ben látogatott első ízben, az akkori IPOSZ-hoz, s ez a kapcsolat folytatódik az új fel­állásban is. Szerveztek már kü­lönféle közös rendezvényeket, szemináriumokat, tapasztalat- cseréket, itt és náluk, és most a május 27-28-án tartandó feszti­vált készítik elő. Josef Kaiser azt hangsú­lyozta, hogy természetesen az ő szakmai egyesülésük tagjai is mind kamarai tagok. Ez nem két versengő, hanem két együttműködő csoport, a ka­mara az egész kézműves társa­dalom érdekeit jeleníti meg", ők viszont csupán a hozzájuk tar­tozó 11 szakma (vasasok, fá­sok) ügyes-bajos dolgaival fog­lalkoznak. Természetesen ők is teljes erőbedobással részt vesz­nek a bajor (deggendorfi) fesz­tivál és vásár szervezésében, melyen az idén a magyaros ízeké, zenéké, szokásoké és kézműves termékeké lesz a fő­szerep. Jó bemutatkozási alkalom kínálkozik a Tolna megyeiek­nek, hiszen a jeles rendez­vényre százötvenezer látogatót várnak.-Wy- Fotó: Ótós CÉGVEZETŐK Határidő: február 28. — A fogyasztási adó február havi előlegének be­fizetése. — Az útalap-hozzájáru­lás február havi előlegének befizetése. — A társasági adó előle­gének befizetése. — A külkereskedelmi tevékenységet folytató sze­mélyek információ szolgál­tatása a Magyar Nemzeti Bank részére. — Az erdőgazdálkodók éves elszámolása. — A kőolaj-hozzájárulás befizetése. Határidő: március 1. — Az egyes mezőgazda- sági termékek termelési tá­mogatási előlegének igény­lése. — A biológiai fejlesztési támogatás iránti pályázat beadása a Földművelésügyi Minisztériumhoz. — A viszonteladók díjfi­zetése a földgáztermelő, importőr és a szállító vállal­kozóktól átvett földgáz (ITJ 11 3) után. — A hagyományos im­portőrök engedélykérelmei­nek benyújtása a fogyasztási cikk globálkvótákra az au­tomatikusan biztosított lehe­tőségeiken felül. * A NAGY BEVETES 1994-ben a PIONEER új minőségi fel­fogást vezetett be a magyar piacon. Bejelentette, hogy ezentúl hibridkuko­rica vetőmagjainak csírázási százaléka 93%, vagy afeletti lesz. Ez egyértelmű nyereségnövekedést jelent a vásárlók részére, hiszen az egyenletes termés jóval olcsóbbá és hatékonyabbá teszi a betakarítást. A PIONEER termelésre ajánlott hib­ridjeit széleskörűen, a legváltozato­sabb körülmények között éveken át teszteli Magyarországon. A PIONEER hibridjeit 1994-ben 1500 kisparcellás, reális termelési körülmények között zajló összehasonlító kísérletben vetet­ték össze a versenytársakkal. Az 1500 összevetés hozzávetőleg 70%-ban erős, a PIONEER számára ko­moly versenytársat jelentő hibridek sze­repeltek. 30%-ban kisebb jelentőségű, gyen­gébbnek tartott ellenfelek. A kísérletek eredményei minden éréscsoportban azt mutatták, hogy a PIONEER-nél A PIONEER közel húsz éve ismert Magyarországon. Elfogadtatta magát a hazai piacon. Ma piacvezető. De hű marad nevéhez és alapfilozófiájához, soha­sem elégszik meg az elért eredményekkel. Mindig tovább lép, mindig új csúcsokat akar meghódítani. Tavasz a PIONEER hibridek jelentős terméstöbb­letet, és még ennél is nagyobb arányú többletjövedelmet hoznak. • A mellévetéses vizsgálatok mellett 128, üzemi körülmények között végzett kí­sérletben vizsgálták, és bizonyították a tavalyi év során a hibridek kitűnő agro­nómiái jellemzőit. A PIONEER fajtaválasztéka min­den igényt kielégít. Megtalálhatók benne a legszélsőségesebb ökológiai viszonyokhoz is jól alkalmazkodó stressztűrő hibridek, amelyek átfogják a hazai kukoricatermesztés teljes spektrumát. 5981c^/ha= 11.8 % | 5,665/ 5.067 0 tz: w o H S 'W * > & tí aa H 3 'HN '3 3 N 1 ő,534 Ft /ha 13.7% 60,000 ' 54,108 _ 50,000 . A' 47.574 40,000 30,000 20,000 10,000 A PIONEER hibridek értékmérő tulajdonságai magas termőképesség kiemelkedő termés stabilitás rendkívül gyors éréskori vízleadás L nagy szárazságtolerancia Á 1880 MELLÉVETÉSES KÍSÉRLET FAO 200-500, Magyarország, 1993-94 Az egyes éréscsoportok vezető hibridjei minden összehasonlításban a legjobb eredményeket érték el ver­senytársaikhoz képest. FAO 200 HELGA — Az éréscsoport leggyorsabb vízleadású, legnagyobb termőképességű hib­ridje. Intenzív kezdeti fejlődés jellemzi és eredményesen termeszthető közepes tápa- nyagellátottságú talajon is. Korán vethető és kiváló állóképessége lehetővé teszi a kései betakarítást. FAO 300 STIRA — Termőképessége, termésstabi­litása, szárerőssége és öntözési reakciója ki­váló. Kezdeti fejlődése igen gyors. Kiemel­kedő teljesítmény és szárazságtűrés. MARISTA — Éréskori vízleadása alapján az ország egyes termőtalajain egy éréscsoport­tal korábbi hibridként viselkedik. Termőké­pesség terén versenyképes még a nála hosz- szabb tenyészidejű hibridekkel szemben is. Eredményesen termeszthető a közepes táp­anyag és vízellátottságú talajokon is. FAO 400 COLOMBA — Tavaly még csak fajtajelölt volt, idén már az éréscsoport kiemelkedő hibridje a termőképességét és a termésstabi­litását tekintve. Jellemzői a kivételesen erős szár, a kiváló szárazságtűrés és a kedvező szem-csutka arány. Túlérésben is szárszilárd. FAO 500 FLORENCIA — A legnagyobb termőképes­ségű államilag minősített hibrid. Kiváló szá­razságtűrés és vírusbetegségekkel szembeni kivételes ellenállóképesség jellemzi. Öntözés­es termesztés esetén rekordtermést ad. /^\ PIONEER.

Next

/
Oldalképek
Tartalom