Tolnai Népújság, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)

1995-02-03 / 29. szám

4. oldal Megyei Körkép 1995. február 3., péntek — Konyhád Es Környéke A legnehezebb évben Mórágy polgárai az eló'ző vá­lasztási ciklus lejárta után ismét bizalmat szavaztak Ga­ray Jánosnak, aki így újabb négy éven keresztül lehet a falu polgármestere. A pol­gármestert arról kérdeztük, hogy milyen problémákkal kell szembenéznie a mórágyi önkormányzatnak, illetve mi­lyen elképzelésekkel vág neki a következő négy esztendő­nek.- Milyen tervei, elképzelései vannak, lehetnek ma Mórágy polgármesterének?- Tervek, elképzelések le­hetnek, de a legnagyobb gon­dom éppen az, ami polgármes­ter kollégáimnak is.- Csak nem a pénztelenség?- Csak bizony, de olyany- nyira, hogy az elmúlt öt eszten- ddben még soha nem volt any- nyira nehéz a helyzet, mint most. Ez már a költségvetési koncepció összeállításánál ki­derült, hiszen eleve 13 millió forintos forráshiánnyal indu­lunk neki '95-nek. Igaz, az el­múlt években is mindig pályáz­tunk az önhibáján kívül hátrá­nyos helyzetű önkormányzat kategóriára, s mindig kaptunk is ilyen úton pénzt. Ez a műkö­déshez szükséges költségvetési kiegészítés volt. Hiányunk mindig volt, s egyre több lett. A szükségleteink nőttek, ám költ­ségvetésünk nem. Igaz, eddig hitelt még nem kellett felven­nünk, de sok munka elmaradt a pénzhiány miatt.- Az intézmények működte­tése is veszélybe kerülhet?- Az intézményeink mű­ködni fognak, de működési kö­rülményeiken nem tudunk majd javítani. így is a 25 milliós költségvetésből 20-at az intéz­mények fenntartása fog elvinni. A maradékból kell fenntartani a hivatalt, fizetni a közvilágítást, és még sok mást is. Ha idén nem kapjuk meg a már említett támogatást pályázati úton, ak­kor lehet, hogy a mórágyi lesz az első önkormányzat, amelyik csődbe jut. A helyi adó kiveté­sére is azért volt szükség, hogy egyáltalán pályázhassunk ez eddigi módon, pedig önmagá­ban nem tartottam ezt érdemi lépésnek.- Mit kellene mégis a „nincsbóT’ megoldani?- Az útjainkat 1991. tava­szán kezdtük el megcsinálni. Úgy döntöttünk, hogy olcsó megoldással, de minden utat burkolni fogunk. Természete­sen ez nem lehetett végleges megoldás. Fontos lenne az utak időtálló burkolásának elvég­zése, járdafelújítás, illetve épí­tés is. Az iskolára, óvodára, napközire is több pénzt kellene fordítani. Tatarozásra, festésre lenne szükség.- Van egyáltalán öröme Mórágy polgármesterének?- Az mindenképpen öröm, hogy az elmúlt négy évben bi­zonyítani tudtunk, s a folyama­tos pénztelenség ellenére fejlő­dött a település. Annak még jobban örülök, hogy ezt észre­vették az emberek. Úgy hi­szem, hogy ezért választottak ismét polgármesterré. A régi testületi tagok is, akik ismét in­dultak a választáson, mind be­kerültek a testületbe.- Mórágy szép környezete jelenthet-e bevételt a az egyre élénkülő falusi turizmus révén? Igyekszünk bekapcsolódni a falusi turizmusba más települé­sekkel együtt. Erről egy közel­múltban lezajlott megbeszélé­sen meg is állapodtunk több te­lepülés polgármesterével. Ná­lunk egyébként már el is indult ez a folyamat, hiszen az ön- kormányzat kis turistaházát most egy agilis vállalkozó üzemelteti sikerrel. Már vannak visszatérő vendégei. Másrészt érezhető a lakosság körében is ilyen törekvés, hiszen lakást adnak ki, s van olyan vállal­kozó is, aki átalakított pincéjé­ben fogad szervezett csoporto­kat. Ezt a mozgolódást örven­detesnek tartom, s a vállalkozó kedvű mórágyiakat - ha pénzzel nem is tudjuk - másként igyek­szünk majd segíteni. ni Garay János: sok minden elmaradt már fotó: ótós Kicsoda Ön, képviselő úr? Mindig emberekkel foglalkoztam Antal Géza az MSZP jelöltje­ként egyéni választókerületi győzelmével került a bony­hádi önkormányzati képvi­selő-testületbe. Cipőipari technikus, 51 éves. A cipő­gyárban dolgozott 1960. óta, most a Gloria Cipőipari Kft. gondnokságvezetője. Felesé­gével él, három lánya, s há­rom unokája van. A hetvenes évek elejétől a Perczel kert­ben élt két évtizedig, ám Perczel utcai családi há­zukból most is rálát a vá­lasztókerüle­tének jelen­tős részére. Őt kérdez­tük.- Miért vállalta a kö­zéleti szerep­lést, a képvi­selői felada­tokat?- Sokáig gondolkod­tam azon, hogy indul- jak-e a választáson. Végül azzal győztek meg kollégáim, isme­rőseim, hogy mindig emberek­kel foglalkoztam, s különösen választókerületemet, az itt élő embereket, s problémáikat is­merem, így hasznára lehetek a választókerületnek, s a város­nak is. Egyébként mindig úgy gondoltam, hogy az emberektől kapott feladatok értékesebbek, mint a felülről kiosztott leckék.- Konkrétan mik az elképze­lései?- A választás előtt sokat jár­tam a körzetben élők között. Programomat ezért úgy állítot­tam össze, hogy érezzék, az ál­taluk felvetett gondok megol­dására törekszem. Vallom, hogy nem szabad csak a nagy gondokkal foglalkozni, hiszen az emberek azt igénylik első­sorban, hogy minimális igénye­id---------------------------------■ iket elégítsük ki mihamarabb. Igyekszem a Gagarin utca út­burkolatának javítását, illetve az itteni forgalomkorlátozás be­tartásának lassítok beépítésével történő megoldását elérni a la­kosság bevonásával. A Perczel kertet illetően is azt mondha­tom, hogy az ott élőkkel együtt tudok csak egészséges, hasznos képviselői munkát végezni. Terveim közé tartozik egyéb­ként városi szinten a kóbor ku­tyák okozta problémák megol­dása, a városi TV technikai színvonalának emelése, az első lakáshoz jutók támogatása. Ezt éppen a Perczel kert nem épüle­tes látványt nyújtó részén gar­zonlakások építésével tudom elképzelni. A Mozgáskorláto­zottak Bonyhádi Egyesületének munkaképes tagjaira gondolva pedig egy foglalkoztató üzem beindítását fo­gom szorgal­mazni.- A szociális bizottság tagja­ként mit szeretne elérni?- Talán éppen szociális téren a legnagyobbak a város lakóinak az elvárásai. Sok a munkanélküli, a nyugdíjas, a mozgáskorláto­zott, a segélye­zett. Bízom benne, hogy a bi­zottság megfele­lően tud majd differenciálni a segélyek odaítélésénél, s való­ban dönthet majd ezekben az ügyekben, de másban is hasz­nára lehet Bonyhádnak. Véle­ményem szerint hangulatjavító intézkedéseket kellene fogana­tosítani, s ide tartozhat a rászo­rulóknak egy akciós bolt meg­nyitása is. Remélem, hogy egyéni elképzeléseim segítség­gel valóra válhatnak.- nagy ­Látogatóban Eszterpusztán Puskás Tivadar és felesége kis híján ötven esztendeje került Eszterpusztára. A Cikótól 6-7 kilométerre élő idős embereket életükről kérdeztük. — Annak idején sem volt fenékig tejföl az életünk - kezdi Margit néni. Tettük a dolgun­kat, férjem állattenyésztéssel foglalkozott. Sajnos az akkori rendszer kulákként, soviniszta­ként kezelt bennünket. A zakla­tások csak a hatvanas években értek véget. Párom maradt a gazdálkodás mellett, én terme­lőszövetkezetekben kaptam munkát. Innét mentem nyug­díjba is. Messze élő lányunkkal több mint három éve nem talál­koztunk, nagyon elfoglalt. — Az imént jöttem meg Ófaluból - veszi át a szót Pus­kás bácsi. Disznót vágtunk. Itt szúrtuk le, de feldolgozni elvit­ték. Nagyon rendesek, hisz ket­ten már nem boldogulnánk vele. Még öt malac szaladgál az ólban, ezeket eladom. Nemrég leadásra is hizlaltam, de nem érte meg, külön ötszázas a so­főrnek, mert bejött a kátyús, zö- työgős földesúton. No meg pénz illette a „fogdmegeket” is, így nem érte meg. Tavaly kár­pótlásba esett mellettünk a ku­koricaföld, s most vesszük az etetnivalót. Feleségem túrót ké­szít, amit egy ismerős asszony a munkahelyén ad el. Muszáj pénzt teremteni. Tavaly az erős szél ledobta a háztetőt a helyreállítás nem volt olcsó. Szerencsénkre a villanyt bevezették. Hálás dolog, mert lehetett mosógépünk, tévénk, hűtőnk, fagyasztónk, épp mint a faluban, városban. Vizet kútból nyerünk a la­kásba szivattyúval. Az ófalusi önkormányzat ígéretet tett, hogy idén megpróbálják idáig kiépíteni a vezetékes rendszert. Hogy milyen a cikóiakkal a kapcsolatunk? Háááát. . . Va­lamikor szinte naponta átjár­tunk, de megöregedtünk. Fáj, hogy négy éve senki sem láto­gatott el hozzánk a cikói ön- kormányzattól, hisz mi nem te­hetünk a Tolna-Baranya határ­ról! Szórakozás? Néha fölkeres­nek a faluból, akkor beszélge­tünk. Szeretünk olvasni, de té­vézünk, rádiózunk is. Korán fekszünk. Elköszönés előtt a Puskásék- tól kőhajintásnyira álló temp­lomromról kérdezek. — A templom fölött terült el a valamikori Eszter város. Többször találtak edény és csontmaradványokat az itt élő emberek. A század elején vé­geztek ásatásokat is a régészek, de visszatemették a feltárt terü­letet. A rom az eltelt fél évszá­zad alatt egyébként mit sem változott. Hallgatnánk még az idős embereket, de menni kell. Las­san alkonyul és több mint egy órás séta vár még ránk Cikóig. Hunyadi István VÖLGYSÉGJÁRÓ Következő összejövetelét február 8-án, szerdán 18 órától tartja a bonyhádi UFO Klub a városi művelő­dési központban. A klub tagjai Kirchné Máté Réka vetítéssel egybekötött elő­adását hallgathatják meg, aminek címe Megmagya­rázható a megmagyarázha­tatlan? Immár harmadszor várja a táncoskedvű fiatalo­kat, és a lázadó generáció mozgékony tagjait Mr. Plé az Édes évek elnevezésű nosztalgia diszkóba. A ren­dezvény február 11-én, szombaton este kilenc óra­kor kezdődik. Jegyek még válthatók a bonyhádi művelődési köz­pont információs szolgála­tánál a január végi második Sváb bálra, amin a zenét a Royal zenekar szolgáltatja majd. A bálra február 18-án, szombaton kerül sor, s kez­dési időpontja este nyolc óra lesz. Teveleit a jól sikerült múlt hétvégi Sváb bál után, a jövő hétvégén, vagyis feb­ruár 11-én este 8 órától ve­szi kezdetét a szintén ha­gyományosnak számító, bá­tyus Székely bél. A bálon a teveliek meghívására a hő- gyészi Székely Kör vendég­szerepei majd, de a műsor­ban részt vesznek majd ter­mészetesen a házigazdák is. A szervezők az értékes tombolanyereményekkel és jó zenével várják a bálozni vágyókat a teveli kultúr- házba. Asztalfoglalás intéz­hető a kultúrházban. Kiállítás nyílik a bony­hádi művelődési központ első emeleti kiállítótermé­ben február 6-án, hétfőn, 17 órakor. A tárlaton a kiskun­félegyházi Holló László Képzőművész Kör tagjainak valamint a fővárosi Mészá­ros László Képzőművészeti Egyesület tagjainak alkotá­saiból láthatnak majd az ér­deklődők. A kiállítást Terecsényi Endre körvezető nyitja meg, s a megnyitó ceremónián közreműködik a városi ze­neiskola két tanulója és egy zenetanára is. A tárlat hét­köznapokon 10-17 óráig lesz megtekinthető február 24-ig. Fogadóórát tart Prikk Imre a 6. számú választóke­rület polgárainak február 13-án a Széchenyi István Általános Iskola tanári szo­bájában 17-18 óráig. Körülöttünk __________ írta: Nagy László F ekvőtámaszok J Tóit elérkezett a nagy nap. Mármint az egy évvel ezelőtt be­li vonult sorállományú katonák ünnepélyes tartalékállo­mányba helyezésének napja. A srácok, túl életük nagy próbá­ján, végre civilként léptek ki a laktanyák kapuján. Biztosan vet­tek egy nagy levegőt. A szabadságot szippantották magukba, s ez mámorító. Persze a mámorból jutott nekik másként is, de ilyenkor senki nem vetheti a szemükre, ha kicsit túltöltenek. Mondjuk isznak egy sört, meg egy rövidet, aztán egy boroskó­lát, és jöhet az ismétlés. Ez három ütem, de talán felvillan köz­ben emlékezetükben néhány reggeli torna, amikor a - mindösz- sze - kétütemű fekvőtámaszokat nyomták. Ez úgy megy, hogy egyre le, aztán tartsd magad, míg kettő nem lesz belőle. Am a katonaságnál nehéz egyről a kettőre jutni, így a leereszkedés és a pumpálás között el bír telni vagy 15-20 másdorperc. Nem lé­lekemelő ebből tizet megcsinálni a torna levezetése képpen. onyhádon egy éve közel ötven fiatalember vonult be, s a környező településeken élő ifjak közül is sokan most vedlet­ték le az angyalbőrt. Tényleg jó nekik? Hát persze, most jó. A kérdés csak az, hogy szolgálati idejük alatt hányán váltak közü­lük munkanélkülivé, s hogy képesek lesznek-e a civil életben le­nyomni azt a fránya fekvőtámaszt, vagyis egyről a kettőre jutni. A Sunrider cég természetes alapú készítményei közül múlt szombaton mutattak be néhányat Bonyhádon, a Platán ét­teremben az érdeklődőknek. A bemutatón megjelentek hasznos információkat kaptak a Sunrider termékeiről, il­letve Vanya György javaslatára 34 taggal meglapították a Természetesen, egészségesen! életmód klubot. A klubtagok rendszeresen találkoznak majd egymással, s beszámolnak a termékekkel kapcsolatos tapasztalataikról, s maguk is vál­lalják az újabb érdeklődők tájékoztatását. fotó: degré Bűnös Sarok bontották, s valaki ott nem csak kutatott, hanem magával is vitt onnan néhány dolgot, így több karton narancsot, készpénzt, ballonban lévő rö­viditalt és bort vitt magával a tettes, aki a bódét - nem ott talált - őrölt vöröspaprikával is felszórta. Az anyagi kár kb. 35 ezer forintra tehető. Hétvégi látogató Január 23-án fedezték fel, hogy Závod külterületén egy hétvégi ház ajtaját feszítették fel. A hétvégi házból - ami zártkerti részen áll - tányéro­kat, evőeszközöket, fejszét, metszőollót, és más használati tárgyakat, és fűszereket vittek el. Valószínűleg az elkövető csavargó lehetett, legalábbis a nyomok erre utalnak. Az anyagi kár kb. tízezer forint. Elgurult a bicikli Január 28-án, hajnali fél há­romkor fedezte fel egy fiata­lember, hogy a nagymányoki művelődési ház falához tá­masztott túrakerékpárját, aminek értéke kb. 45 ezer fo­rint, ellopták. Elmondása sze­rint folyamatosan ellenőrizte a kerékpár meglétét, ám ez kevésnek bizonyult, hiszen a le nem lakatolt kerékpár meg- lovasításában ez nem akadá­lyozta meg a biciklitolvajt, s így ő kénytelen volt gyalog­szerrel hazatérni otthonába. Narancs és paprika Január 27-re, vagyis éppen a pénteki piacnapra virradóra fedezte fel egy bonyhádi zöldséges, hogy a piachoz kö­zeli bódéjának oldalfalát ki­Antal Géza: összefogásra van szükség

Next

/
Oldalképek
Tartalom