Tolnai Népújság, 1995. február (6. évfolyam, 27-50. szám)
1995-02-02 / 28. szám
1995. február 2., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal v ■ Vásárok helyett árverések (Folytatás az 1. oldalról.) — Keresem a magam igazát, nem hagyom ennyiben a dolgot, perrel terhelt ingatlant adott el az OTP, megtámadom az eladást. — Mi alapján tenné ezt? Önnek, mint mondta is, a büntető kamatokkal együtt 145 millió forint tartozása van az OTP felé. A bank támogatta a vállalkozását, hiszen átvállalta az Iparbanktól a hitelállományt, sőt, újabb kölcsönt folyósított. A területre jelzálogot még az első hitelező jegyeztetett be. Mivel Ön nem teljesítette a törlesztéseket, az Expó az OTP tulajdonába került. — Méltánytalannak tartom, ami velem történt, nem egy vállalkozás-centrikus társadalom ez. Nem elsősorban az én hasznomat, hanem a régió fejlesztését szolgálta a Gemenc Expó, ezért visszafizethető hitelkonstrukcióra lett volna szükségem, nem másra. Hetvenöt millió forint hitelem volt, 36 százalékra, aminek csak a negyedévi kamata 7,5 millió forint. Gazdálkodni így lehetetlen. Felkerestem én mindenkit elkeseredésemben, amikor minden összedőlt, a Pénzügyminisztériumot, a Hitelgarancia Rt.-t, a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítványt, az OTP budapesti vezérigazgatóját. ígéretet kaptam Budapesten, hogy tőkésítik a hitelemet, de Szekszárdon megbukott a dolog, "túlhiteleztem magam”, azt mondták. — Nincs ebben némi igazság? — Senki nem vette figyelembe, hogy olyan vis maior, rajtam kívül álló dolgok jöttek közbe, mint az árvíz, ami elárasztotta az expót és a jugoszláv háború, mely miatt nem jött a várt kiállítók egy része. Én európai színvonalú konferencia termet építettem, 11 fővonallal, 68 kihelyezett telefonnal. Utak készültek, csatornáztunk, teljes infrastruktúrával láttuk el a területet. Ha kapok még kölcsönt, bebizonyítottam volna, hogy életképes a vállalkozás, van kereslet ilyen fajta vásárokra. 51 ezer fizetett látogatónk volt a nyitást követő három hónap alatt. A gond az, hogy engem senki nem támogatott Szekszárdon, a Kanalovics név vörös posztó volt sokak szemében. Én a teljes egzisztenciámat kockáztattam, a bankok csak a betétesek pénzét. — A Gemenc Expó területe, a rajta lévő épületekkel a város tulajdonában volt. Hogy került Önhöz, megvásárolta? — Nem, hanem 1991. május 25-én szerződést kötöttem az új önkormányzattal a terület használatára, azzal, hogy a BNV mintájára, de nem konkurenciaképpen hasonló nemzetközi vásárokat rendezek a területen. Ennek érdekében kiépítem a teljes infrastruktúrát. A terület akkori értéke 20,5 millió forint volt. — Mennyi időre, mennyi bérleti díjért kapta meg az ingatlant? — Öt évre, évi öt millió forint bérleti díj fejében. — Ebből mennyit teljesített? — Semmit, mert közbejöttek a fent említett gondok, amelyek miatt nem tudtam fizetni, pedig mindent megpróbáltam. Megpróbáltam mindent, mégis bukott vállalkozó lettem. A körülmények, a magas kamatok, a kedvezőtlen gazdasági helyzet áldozata-e a Gemenc Expó kiötlője, Kanalovics László vagy egyszerűen rosszul mérte fel a helyzetet, nem végzett alapos piackutatást, nem készített megfelelő gazdasági terveket? Nem tudom. A tény, amit ő sem titkol, hogy bukott vállalkozó, de azért az igazi vesztes a város, Szekszárd. Hiszen az expó soha nem volt Kanalovics László tulajdona, ó csak bérlő volt, nem a saját ingatlanát kockáztatta, hanem az önkormányzatét. Az igazi vesztes a város. A helyzet ugyanis az, hogy volt Szekszárdnak egy elhanyagolt, ámde potenciálisan értékes helyen lévő ingatlana. Azzal, hogy az önkormányzat jelzálogjog bejegyzését engedélyezte a földterületre, mintegy önként - és ráadásul ingyen - lemondott az ingatlanról. Lett volna-e más megoldás vagy az adott helyzetben nem lehetett más döntést hozni? Utólag nehéz ezt eldönteni. F. Kováts Éva Baleseti statisztikánk A Tolna Megyei Balesetmegelőzési Bizottság tegnap megtartott ülésén dr. Pongor Sándor alezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának munkatársa elmondta, hogy fokozott munkatevékenység mellett viszonylag laza évet tudhatnak maguk mögött. 1994-ben szigorúbban ellenőrizték a sebesség betartását, illetve a biztonsági öv használatát. Szólt az ittas vezetésről, s arról, hogy az utánképzés meghozta a várt hatást. Dr. Kun József megyei közlekedési ügyész tájékoztatójában arról beszélt, hogy az elmúlt évben a vagyon elleni bűncselekmények 79 százalékot képviseltek, ezt követik sorrendben a közlekedési bűncselekmények, ezen belül is az ittas vezetés áll az első helyen. Az összes közlekedési bűncselekmény 70 százaléka ittas vezetésből következett be. Kitért arra is, hogy az ittasság „kivédésére” a vezetők különböző praktikákat alkalmaznak, de nem sok eredménnyel. Az elmúlt években megnövekedett a számuk azoknak az eseteknek, melyek segítségnyújtás elmulasztásából, valamint területelhagyásból adódtak. A Tolna Megyei Rendőrfőkapitányság Közelekedési Osztályának vezetője, Illés László alezredes először grafikonon vázolta 1963-tól 1994-ig a megyében történt balesetek alakulását. Megállapította, hogy fokozatosan emelkedett a balesetek száma, 1979 és 1990 között csúcsosodott - az országos adatok is ezt mutatják -, s ezt követően némi csökkenést jeleznek a számok. Az elmúlt év baleseti statisztikája szerint 46 halálos, 221 súlyos és 274 könnyű sérüléssel járó baleset történt a megye területén. Az összesen 541 balesetből 95 az ittas vezetés miatt bekövetkezett eset. Az országos adattal, 13 százalékkal szemben ez megyénkben 17,6 százalék. Illés László részletesen értékelte a városi kapitányságok munkáját. Elmondta, hogy az 541 balesetből 35 százalék a szekszárdi városi kapitánysághoz tartozó területen, míg 27 százalék Paks, 15 százalék pedig Dombóvár és a hozzá tartozó területen történt. Megyénkben tavaly a július és augusztus hónap volt a legmozgalmasabb, ez idő alatt 67 baleset történt. Döbbenetes a számadat, a kerékpáros és a gyalogos által okozott balesetek száma mintegy 30 százalékot tesz ki. A külföldi járművezetők 10 százalékban részesülnek a balesetekből. Szekszárd város és területének kivételével egyik városban sem történt halálos baleset. Koccanásos baleset történt tegnap Szekszárd központjában, 13 óra után néhány perccel. Egy Lada személygépkocsi a Skála irányából haladva a központban jobbra kanyarodott, de megállt, hogy elsőbbséget adjon a gyalogosoknak. Közvetlenül utána haladt egy cementet szállító autó, annak sofőrje későn vette észre az álló járművet és nekiütközött a személygépkocsi bal hátsó részének. A cementes autó után érkező Iveco tehergépkocsi már nem úszta meg ilyen könnyen - tudtuk meg a rendőrség ügyeletesétől -, mert a követési távolság be nem tartása miatt „beleszaladt” az előtte haladó cementszállító autóba. A koccanásos balesetben személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős. fotó: gottvaldHírek A Megyéből Elektorválasztás Keszőhidegkúton Kedden járt le a határideje a kisebbségi elektorválasztás kezdeményezésének. Erre azokon a településeken kerülhet sor, ahol a helyhatósági választásokon nem szavazhattak a polgárok sem kisebbségi önkormányzatra, sem szószólót nem állíthattak. Az elektor a kisebbségi önkormányzatok országos gyűlésén képviselheti majd az adott település kisebbségét. Ebben a helyzetben van a keszőhidegkúti németség, amelynek tagjai február 9-i nyílt jelöléssel és titkos szavazással választanak kisebbségi elektort. Üzleti munkatársak az AB-Aegonnál A biztosítási piac dinamikus fejlődése az AB-Aegon üzleti munkatársai körének bővítését teszi lehetővé. Január 28-i számunkban a fenti információ tévesen szerepelt, ezért az érintettektől elnézést kérünk. Gazdaest Tolnán A művelődési házba várják február 3-án, pénteken, 18 órakor az érdeklődőket Tolnán, akik részt kívánnak venni a Gazdaesten, melynek témája az adózás lesz, amiről Markó Ignác, az APEH megyei igazgatóságának osztályvezetője tart előadást. Ezt követően Kővári László, az Agrárkamara alelnöke növénytermesztési tanácsokat ad a megjelenteknek. A ZUG programjából Február 3-án, pénteken, 21 órai kezdettel a Pink Panthers és a Pontifex zenekarok lesznek a szekszárdi ZUG vendégei. Az utóbbi együttessel kapcsolatos hír, hogy készítik új dalaikat, s hamarosan egy demokazettát vesznek fel. Táncmulatság Tamásiban A tamási vállalkozók immár második alkalommal táncvigalmat rendeznek, mely az „az Úr 1995. esztendejének februárius havának negyedik napján szombaton lesz és az ésti hetedik harangszóra veszi kezdetét, hogy aztán ősi szokás szerint virradatig tartassák, a keresztségben Dám nevet kapott mulatóhely összes termeiben. Az idő kellemetes múlattatásáról gondoskodik az Animátó zenekar és a Bar- tina táncegyüttes, majd több meglepetés következik, mely a jó hangulatot fokozni kívántatik. A tisztes vendégsereg éhségének csillapítása céljából Újházi tyúklevest, töltött pulykamellet, túrós rétest készítenek a szakácsok. Kinek kedve támadt e nagy vígassághoz, az tegye tiszteletét személyesen vagy telefonon az Euro-Music Zeneboltban a 74/371-268-as, avagy a 06-60-366-696-os számon, esetleg Szollár úr 371-215-ös számán.” Családi vetélkedő Tolnanémediben A tavalyi sikeren felbuzdulva idén is megrendezik a családi vetélkedőket a községben január 27-től kezdődően péntekenként a tolnanémedi Általános Művelődési Központban. A Zsifkovicsné Nagy Piroska vezette program döntőjét a nézők kérésére február 18-án, szombaton, farsangi bállal zárják. Bánki Judit Hagner kiállítása A dombóvári születésű Bánki Judit Hagner kisplasztikái alkotásait bemutató kiállítás nyílik február 8-án, szerdán, 17 órai kezdettel a Pécsi Műhelygalériában. Az alkotó 1975. óta a németországi Wetzlarban él. Mindig vonzódott az irodalomhoz-írás- hoz. Tanult újságíró, novellákat, esszéket ír, műfordítással foglalkozik. Az agyaggal 1982-ben „találkozott”, azóta „második anyanyelve” a plasztika és a szobor. Tanítványa volt a neves szobrász- művésznek, Varga Imrének, s több kiállítása volt Németországban, Franciaországban és itthon is. A Pécsi Műhelygalériában látható tárlat válogatás az 1994. decemberi budapesti kiállítás anyagából. Ki világítson (át) Bonyhádon? A ggódunk az óvodánk miatt - kereste meg lapunkat a bonyhádi Rákóczi utcai óvoda vezetője: Markovics Mihályné, aki elmondta azt is - több forrásból is úgy értesült - hogy az önkormányzat az óvoda bezárását fontolgatja. Úgy tudja, hogy a legutóbbi MDF-es ülésen a maga polgármester mondta, hogy az óvodát be kellene zárni. Egy ilyen döntés meglehetősen rossz helyzetbe hozná az amúgy is hátrányos helyzetű ovisokat és szüleiket - vélekedik Markovicsné. A gyerekek közel negyven százaléka cigány, akiknek a gondozása speciális pedagógiai feladatot jelent. A város intézményeinek működéséről az önkormányzat mai ülésén is szó lesz. Az ülésen ugyanis - amelyet a korábbi információval ellentétben mégis közvetíti a városi televízió - a költségvetés koncepciója is terítékre kerül. — Én csak példaként említettem a Rákóczi utcai óvodát - mondotta kérdésünkre Oroszki István, a város polgármestere. — Nevezetesen? — Azt mondtam, hogy vannak olyan intézményeink, amelyek helyiségeket bérelnek, másrészt pedig vannak olyan óvodáink, ahol csoportok működtetését szüneteltetik. — Tehát nincs szó az óvoda megszüntetéséről? — Nincs. Ugyanakkor a csütörtöki ülésen javasolni fogom egy munkacsoport létrehozását, amelynek az lenne a feladata, hogy átvilágítsa az intézmények működését. Nem csupán a költségek csökkentéséről, hanem az intézményekben folyó tartalmi munka vizsgálatáról, annak jobbítási lehetőségeiről van szó. — Kikből állna ez a munka- csoport? — Az önkormányzat bizottságai delegálnának ide egy-egy embert, valamint a hivatal illetékes munkatársai lennének a munkacsoport tagjai. Az érintett óvoda Lőrinci Andrásné óvodavezető felügyelete alá tartozik. Kérdésünkre elmondta: az óvodák alulfinanszírozottak, és szinte már hozzászoktak, hogy évek óta át akarják szervezni azokat. Először fordult azonban elő, hogy egy konkrét óvoda neve is felmerült. Véleménye szerint az átvilágító munkacsoportban helyet kellene kapnia mind a fenntartó - az önkormányzat - mind a működtető - az intézmény - képviselőjének, valamint külső szakértőknek. Lő- rinciné szerint a jelenlegi helyzet az oktatási törvényben javasolt csoportlétszámokat teszi lehetővé. Az ülésre készülve az önkormányzat bizottságai is tárgyaltak a város költségvetési koncepciójáról, benne az intézmények helyzetéről. A gazdasági, valamint a pénzügyi jogi és ügyrendi, bizottság együttes ülésen tárgyalta meg a kérdést. Hahner Ferenc, a gazdasági bizottság vezetője lapunknak elmondta: — Szorgalmazzuk, hogy az önkormányzat intézményeinek költségvetéséből képezzenek egy tartalékalapot - mely az egyes intézmények költségvetésének 3 százalékát tenné ki -, és ezen pénzek odaítéléséről csak a munkacsoport jelentésének elkészítése után döntenénk. Hahner Ferenc azt is elmondta, hogy a két bizottság - a polgármester véleményétől eltérően - külső tagokat, független szakértőket, köztük munkajogászt és pénzügyi szakembert is szívesen látna. Fontos eleme a javaslatuknak, hogy a munkacsoport tagja lenne a vizsgált intézmény egy szakembere is. A pénzügyi bizottság azt is megszabná, hogy a külső tagok száma nagyobb legyen, mint a belsőké. Mosonyi Gyula, a kulturális bizottság vezetője lapunknak elmondta, hogy bizottsága fontosnak tartja: mindenképpen kapjon a munkacsoportban helyet olyan szakember, aki az intézmények tevékenységének értője: pedagógusok, közművelődési és egészségügyi szakemberek. Mosonyi Gyula kiemelte: fontos, hogy az alkalmazottak ne úgy érezzék, hogy az átvilágítás ellenük történik, hanem a feladatok hatékonyabb ellátása érdekében. L apunkban már előre jeleztük a mai ülést. Akkor a hozzánk eljuttatott meghívó alapján azt közöltük, hogy a régi városházán tartják azt meg. Nos, mint azóta megtudtuk - az MSZP és az SZDSZ kérésére - mégis a 3. számú iskolában tartják az ülést, hogy a helyi tévé egyenesben közvetíthesse. Hangyái