Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-11 / 9. szám
ÜZLETI „HÁZASSÁGKÖZVETÍTÉS” (5. oldal.) 1995. JANUÁR 11. SZERDA ÁRA: 18,80 FORINT ________________________________VI. ÉVFOLYAM, 9. SZÁM „ Lelkes amatőrökkel dolgozni sokkal kellemesebb, mint az agyonkényeztetett profikkal.. (9. oldal) A Nap Hírei Húszmilliárddal kisebb lett a hiány A múlt évi költségvetésben a tervezettnél közel 20 milliárd forinttal kisebb lett a hiány. A Pénzügyminisztérium álláspontja szerint mindez a határozott kormányzati lépések következménye. A gazdasági folyamatok azonban továbbra is ellentmondásosak. Jelentősen gyorsult a növekedés, ugyanakkor nem sikerült megállítani a külső pénzügyi egyensúly romlását. A múlt esztendőben a GDP 3 százalékkal növekedett, jelentősen 15 százalékkal bővült az export és ennél is gyorsabban 20 százalékkal növekedett az import. Javult a rendőri fegyelem Valamelyest javult a rendőrök fegyelme, az elmúlt évben, hangzott el az Országos Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján. Piroska István ezredes, fegyelmi osztályvezető elmondta, hogy tavaly összesen 2700 jogsértés történt, ami mintegy 10 százalékos csökkenést jelent a megelőző évhez képest. Ugyanakkor kis számban akadtak kirívóan súlyos ügyek is, így például az elmúlt évben 38 rendőr követett el hivatali visszaélés bűntettet, 40 pedig vagyon elleni bűncselekményt. Szeptemberig megszületik a NAT A közoktatási törvény módosítása és a Nemzeti Alaptanterv várhatóan a következő tanév megkezdéséig megszületik - mondta Báthory Zoltán, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes államtitkára. A Közoktatáspolitikai Tanács ülésén elhangzott az is, hogy a közoktatási törvény módosítása a tervek szerint március harmadik hetér ben kerül a kormány elé. Szerkezetátalakítás az alumíniumiparban A reorganizációs terv folytatásával a negyedik éve veszteséges magyar alumínium- ipar 1996-tól már nyereségessé tehető - mondta tegnap .Keresztes Péter, a Hungalu vállalatcsoport vezérigazgatója. A gazdálkodás sikeressége azonban attól is függ, hogy a vállalatcsoport a kapacitások leépítésének befejezéséhez, illetve a még veszteséges, de perspektivikus üzemek működtetéséhez, valamint a fejlesztések megindításához kedvezményes forrásokhoz tud-e jutni. Törvényj avaslatok az első félévben Az Igazságügyi Minisztérium az év első felében kilenc, főként gazdasági témájú törvényjavaslatot kíván a kormány elé terjeszteni - hangzott el kedden, a tárca féléves munkatervéről és feladatairól szóló sajtótájékoztatón. Az előterjesztéseket az Európai Unió követelményeinek megfelelően dolgozzák ki. Kísérleti jelleggel: kimenő civilben Január elejétől kísérleti jelleggel több laktanyában lehetővé tették, hogy a sorkatonák bevigyék civil ruhájukat, és eltávozás, szabadság esetén a szokásos kimenő ruha helyett civilben távozhassanak. Szombathelyen, Vácott, Győrött, Cegléden és Aszódon tették lehetővé, hogy a sorkatonák már a laktanyából civilben távozhassanak. A kísérlet augusztus végéig tart. Ezt követően összegzik a tapasztalatokat és kedvező megítélés esetén általánossá teszik a civil ruha viselésének lehetőségét a lakatányából távozó sorkatonák számára. Folyamatos védekezés a Berettyón A keddre virradó éjszaka elérte csúcspontját a Berettyó alsó, Békés megyei szakaszán a romániai eredetű olajszeny- nyeződés elleni védekezés. A szalaghídra telepített, változtatható mélységű merülőfalnál - a Szeghalom' melleti Csíkémél - nagy mennyiségű szénhidrogén-származék gyűlt össze. A darvasi hídnál folytatódott a hasonló, szalaghidas merülőfal telepítése. Ezzel együtt már nyolc merülőfal védi a Berettyó alsó szakaszát és a Sebes-Köröst Békésben. Kozirev fogadja nagykövetünket Andrej Kozirev orosz külügyminiszter kedden fogadja Moszkvában Gyarmati István nagykövetet, aki az EBESZ soros elnökének megbízásából tárgyal Moszkvában a csecsenföldi helyzet rendezéséről. Erről Szentiványi Gábor külügyi szóvivő számolt be budapesti sajtótájékoztatóján. Terítéken a gemenci vad. A gemenci nagyvadas területen a meghatározó gímszarvas populáción kívül komoly érdeklődés mutatkozik a vadászok részéről az itt található vaddisznóállomány iránt, ugyanis a társasvadászatokra kiváló lehetőséget nyújt a vaddisznóhajtás és vadászat. Ezekben a napokban is - a selejt szarvasbikák és a szarvas tarvad mellett - főként ez a faj kerül terítékre. Vadászatának azonban határt szab a vadgazdálkodás ésszerűsége - ami találkozik az emberi jóérzéssel is - nevezetesen az a tény, hogy a legjobb vérvonalú vaddisznók már vemhesek, és ennek a hónapnak a végén - ha minden igaz - malacokat is vetnek — tájékoztatta lapunkat Nyúl Bertalan, a Gemenci Erdő és Vadgazdaság fővadásza. (Folytatás a 3. oldalon.) fotó: gottvald A Shell kivonult a magyar gázolajpiacról Az olajbotrányok miatt kivonult a magyar gázolaj-nagykereskedelmi piacról a Shell Hungary Rt. A multinacionális cég magyarországi vállalatának elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy addig nem is térnek vissza erre a piacra, amíg nem teremtődnek meg a tisztességes kereskedés feltételei. Mosonyi György hangsúlyozta, hogy a Shell nem kíván versenyezni az adócsalókkal és az olajszőkítőkkel. Gyanúsan olcsó gázolajat ezért nem vásárol, saját megbízható minőségű termékeivel pedig csak tisztesA Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) ma kezdődő két napos kongresszusán kétségkívül nem lehet kérdés, hogy van-e a szövetkezésnek jövője. — Ez így van, hiszen a rendezvényen - többek között - kísérletet teszünk a valós szövetkezések távlati megrajzolására - adott tájékoztatást a fővárosban tartandó kongresszus célkitűzéseiről dr. Dobos Istséges feltételek mellett tudja felvenni a piaci versenyt. Mosonyi György ugyanakkor bízik abban, hogy a fogyasztási adóról szóló törvény módosítása után már nem lehet adó megfizetése nélkül üzemanyagot behozni az országba. Kiskapuk azonban szerinte még vannak, mert gyanítható, hogy a nagykereskedelemben résztvevő cégek egy része fiktív értékesítési láncot tart fenn. Ezért nagyon meg kellene szigorítani jövedéki engedélyek kiadását is. Nyugati mintára csak olyan cégeknek kellene engedélyt adni, amelyek megfelelő kauván, a Tolna Megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének titkára, aki maga is küldöttként vesz részt a munkában. — S hadd bocsássam előre: szó sincs arról, hogy visszasírnánk a régi típusú téeszeket. — Az az idő végérvényesen elmúlt? — Egyszer s mindenkorra, ezt tudomásul kell venni. Ugyanakkor persze nem ártana néhány dolgot helyretenni az agrárszférában. Gondolok itt ciót adnak adótartozásuk esetére. Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy még az ősszel Békési László pénzügy- miniszter határozott ígéretet tett a Magyarországon tevékenykedő multinacionális cégeknek a feketekereskedelem visszaszorítására. A több mint 40 milliárd forintos forgalmat lebonyolító Shell Hungary Rt. bízik abban, hogy hamarosan újabb konkrét intézkedések születnek a tisztességes kereskedelem feltételeinek megteremtése érdekében - mondta végül Mosonyi György. elsősorban a támogatás rendszerére és a piac kérdésére. Ezeket a problémákat ugyancsak megvitatjuk, de nem abban a hiszemben, hogy most két nap alatt minden a helyére kerül. Az út hosszú lesz, s beágyazódik a hazai valóságba. — Ön helyzetéből adódóan természetszerűleg a szövetkezőket képviseli a kongresszuson. A magángazdaságokról nem ejtenek szót? (Folytatás a 3. oldalon.) Röviden Félezerrel csökkentik az év közepéig a Mecsekurán Kft alkalmazottainak létszámát, de 1997 végéig, a bánya bezárásáig még mintegy ezerháromszáz embert foglalkoztatnak. A kormány által bezárásra ítélt bányából a tervek szerint az idén és az következő két évben a tavalyi ércmennyiség felét hozzák felszínre, és 1998-tól szűnik meg a termelés. Ezentúl minden évben megrendezik Oroszlányban a képregény-alkotók országos tanácskozását. Erről a Városi Művelődési Központ határozott a múlt év decemberében az intézményben első ízben megrendezett találkozó sikere alapján. Pályázatára ugyanis csaknem kétszáz alkotás érkezett, s a visszajelzések szerint sikeresek voltak a szakmai előadások is. Cziffra György zongora- művész egy esztendeje hunyt el a francaiországi Senlis-ban. Az évforduló alkalmából Hommage á Cziffra címmel rendeznek két koncertet a budapesti Francia Intézetben jövő hétfőn, illetőleg kedden este. Ajkán építi fel észak és közép-dunántúli telephelyét a Hungaropharma Rt., amely a hazai gyógyszerforgalom mintegy 50 százalékát bonyolítja le. Már megvették a telket az önkormányzattól és várhatóan ez év végére elkészül a 2000 négyzetméter alapterületű raktárbázis, amelyből Veszprém, Fejér, Komárom és Győr-Mo- son-Sopron megye magánpatikáiba juttatják el a gyógyszert. Szolgáltatás- Dombóvár és környéke összeállítás a 4. oldalon, benne: színházi ajánlat.- Olvasószolgálat a 7. oldalon, benne: „Ossza meg örömét!”- Tévé- és rádióműsorok valamint apróhirdetések a 8. oldalon.- Időjárásjelentés a 10. oldalon. Benne: térképek, részletes országos és megyei prognózis. Két Lotti nyerőszámok és nyeremények a 10. oldalon. Kalendárium és közhasznú, praktikus információk a 10. oldalon. Benne: névnapok története, évfordulónaptár, napi igék, traffipax. MOSZ: a szövetkezés jövője Westel 900 GSM - Szekszárdon Gyorsan és kényelmesen szeretne GSM telefonhoz jutni? Látogasson el a Westel 900 GSM Szekszárdi mintaboltjába! GSM szolgáltatás és az ország legszélesebb GSM telefon választéka EGY HELYEN! A Westel 900 GSM rendszere immár két központtal áll előfizetői rendelkezésére. Ennek is köszönhető, hogy az év végére országos lefedettséggel büszkélkedhetünk. Ez a fejlődés nyilvánvaló magyarázatául szolgál annak, miért is választották már több mint hatvanezren a Westel 900 GSM rendszer nyújtotta kiváló minőségű szolgáltatást. Szeretettel várjuk hétfőtől péntekig 9-17:30 óráig, szombaton 9 és 14 óra között Szekszárdon, az Arany János u. 4. alatt. Ha bármilyen kérdése van, kérjük hívja a (06-74) 315-715-ös vagy a (06-30) 435-900-as telefonszámot!