Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)
1995-01-31 / 26. szám
A POLGARMESTERASSZONY HAZAÉRKEZETT (3. oldal.) 1995. JANUÁR 31. KEDD ÁRA: 18,80 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM A munkára nevelés azt jelenti, hogy azt, amit el tud végezni a gyerek, azt végezze is el. (írásunk a 4. oldalon olvasható.) Horn-felszólalás az Országgyűlésben Félévzáró koncert. Második alkalommal került tegnap sor a szekszárdi Liszt Ferenc Állami Zeneiskola rendezésében félévzáró koncertre a Babits Mihály Művelődési Ház színháztermében. A koncerten nem csak a zeneiskola három nagyegyüttese - köztük a képünkön is látható gitárzenekar - és az intézmény legtehetségesebb szólista növendékei, hanem a néptánctagozaton tanulók is felléptek. Az eddigi tapasztalatok alapján a '93 őszétől működő néptánctagozat sikeresen működik, s országosan is több helyen kezdeményezik ezt a fajta képzést. A hagyománnyá váló koncert a zeneiskolások számára fellépési lehetőség volt, míg szüleiknek remek alkalom, hogy osztozhassanak gyermekük sikerében. fotö:ótós Ülést tartott a Tolna Megyei Munkaügyi Tanács Csökkent a foglalkoztatási alap Soron következő ülését tartotta tegnap délután a Tolna Megyei Munkaügyi Tanács. A három oldal képviselőit a soros elnök, Fülöpné Szűcs Mária köszöntötte. Ezt követően dr. Izsák Gyula, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ osztályvezetője adott tájékoztatást a közhasznú munkavégzés támogatásával kapcsolatos megbeszélésekről. Horn Gyula miniszterelnök felszólalásával hétfőn folytatta a munkáját az Országgyűlés téli rendkívüli ülésszaka. A miniszterelnök napirend előtti felszólalásában utalt arra, hogy a kormány elvégezte elmúlt féléves munkájának szerteágazó konzultációkra alapozó értékelését. Az egyik legfontosabb konklúzió, hogy a kormányprogram fenntartható, képviselhető, továbbvihető. Ugyanakkor a kormányfő jelezte, hogy szükség van bizonyos „súlyponti átcsoportosításokra is”. Elhatározott szándéka ennek végrehajtása. Hóm Gyula szólt arról is, hogy a tennivalókat nemcsak féléves távlatban, hanem a parlamenti ciklus egészének időtartamában vizsgálták, hiszen sok olyan cél A fűzfői Nitrokémia Rt. a magyar növényvédőszer-gyártás egyik fellegvára, jelenleg a második legjelentősebb cég az ag- rokemikáliák hazai piacán. Áz utóbbi 7-8 évben az országban megjelent külföldi cégekkel kemény konkurenciaharcot vív, és bár a Nitrokémia-szerek részaránya csökkent a hazai piacon, a magyar kemikáliákat továbbra is igényli a mezőgazdaság. Többek között ez hangzott el azon a tegnap délelőtt megtartott növényvédőszer-szimpózi- umon, amelyet a szekszárdi növényegészségügyi és talajvédelmi állomáson rendeztek. A cég leginkább a kukoricánál használt gyomirtószerekről, és különösen a világhírű - ace- toklór alapanyagú - Acenitről ismert. Ám, mint az a tegnapi előadásokból is kiderült, a Nitrokémia - bár valóban elsősorban gyomirtószerek gyártásával foglalkozik - előállít például van, amelynek megvalósítása legalább négy évet igényel. A csütörtöki kormányülésre hiteles adatokat kér az ország tényleges helyzetéről, a gazdaság tavalyi alakulásáról - jelentette be Hóm Gyula miniszter- elnök. Akkor és a következő, február 6-i ülésen elemzik a kialakult helyzet összetevőit, okait és számbaveszik a tennivalókat. Fel kívánja vetni azt is, hogy rendezzék a kormány és a Magyar Nemzeti Bank viszonyát. Jelezte: a kormány modernizációs programot állít ösz- sze, amely az Európai Unióhoz való csatlakozáshoz szükséges magyar vállalásokat rögzíti. Azt is közölte: új irányokat kell megfogalmazni a privatizációban; anélkül, hogy változtatnának a kormányprogramon. lemosó permetező szert is. Termékei nemcsak a gabonakultúrákban használhatók fel, hanem - például a Proponit termékcsalád - a kukoricán kívül a napraforgónál, burgonyánál, borsónál és a szójánál is eredményes. Elhangzott, hogy a Nitrokémia Tolna megyében igen jelentős forgalmat bonyolít le. A cég ’95-től bevezette a területi képviselői rendszert, amelytől a Nitrokémia-szerek szélesebb körben való megismertetését remélik. A szimpóziumon vendégként helyet kapott a Richter Gedeon Rt. is, amely cég - igaz, hogy csak szerény mértékben - de a gyógyszerek mellett agrokemi- káliák előállításával is foglalkozik. Fő termékük az Adói, amely szabadforgalmú, jól illeszkedik a szerrotációba, szakszerű használata olcsó és hatékony megoldás a cukorrépa és a kukorica gyomirtásánál. Mint azt az osztályvezető elmondta, január 16-a és 27-e között kilenc körzet polgármestereivel beszélték meg az 1995. évi közhasznú munkavégzés támogatásával kapcsolatos teendőket, és egyben meghallgatták a polgármesterek álláspontját. A megbeszélések kapcsán a következő témák körül alakult ki vita. A munkáltatók rendkívüli felháborodásuknak adtak hangot amiért a kormányzat olyan nagymérvű csökkentést hajtott végre az 1995. évre az aktív eszközök támogatása terén. Mint mondták, a munkaügyi központ által megajánlott pénzösszeg nagyon kevés, mintegy 30-40 százalékkal csökkenti a közhasznú munkán foglalkoztathatók létszámát. A közhasznú támogatásban a szűkös anyagiak miatt az eddig foglalkoztatottak 30-40 százalékát nem lehet részesíteni, így azok vagy munkanélküli járadékot kapnak, vagy jövedelempótló- sak lesznek, vagy ellátatlanok. Ez az állapot senkinek sem jó. Az államnak többe kerül a munkanélküli járadék fizetése, mint a közhasznú támogatás, annál is inkább, mert munka- nélküliként az egyén tétlenségre van ítélve, ugyanakkor az önkormányzatok nem tudják ellátni feladataikat. Több helyen felvetődő probléma, hogy az önkormányzatoknak kell több hónapot előre megfinanszíroznia, mert az év első hónapjaiban a munkaügyi központnak nem áll rendelkezésére pénzeszköz. Az önkormányzatok döntő többsége vállalta az előfinanszírozást. Vita alakult ki a polgármesterek között arról, hogy egyes települések milyen létszámban kapják 1995-ben a támogatást és ehhez kápcsoló- dóan a foglalkoztatási lehetőséget. A nagyobb települések polgármesterei azt kifogásolták, hogy a kisebb falvakban általában az ezer lakosra jutó közhasznú foglalkoztatottak száma magasabb, ugyanakkor a kistelepülések vezetői azzal érveltek, hogy a 300-600 fős falukban általában 30-40 százalékos a munkanélküliség, így érthető, ha 3-6 közhasznú munkás már jelentősen megemeli a mutatószámot. (Folytatás a 2. oldalon.) Röviden Szekszárdi önkormányzatának gazdasági bizottsága január 31-én, azaz ma 16 órakor ülést tart a Városháza II. emeleti tárgyalójában. A napirenden szerepel ingatlan belterületbe csatolása, vagyonkezelési irányelvek megfogalmazása, valamint a költségvetés előkészítése. A bizottság ezen az ülésen állapítja meg idei munkaprogramjának irányelveit. A nagydorogi önkormányzat február 6-án, hétfőn falugyűlésre várja a község lakosságát. A rendezvény fő témája a település 1995. évi költségvetése lesz. A polgármesteri hivatal képviselői, valamint Pinczési László polgármester várja az érdeklődőket az általános iskola ebédlőjében. A délután 6 órakor kezdődő falugyűlésen minden nagydorogi állampolgár elmondhatja kérdéseit, véleményét a község működésével kapcsolatban. Várhatóan pénteken megtartja első ülését az Államháztartási Reform Bizottság, amelynek összehívását nem befolyásolja Békési László pénzügyminiszter lemondása - közölte a bizottság titkárságának vezetője. Mint ismert, a bizottságnak Békési László az elnöke. Másodfokúra mérsékelték az árvízvédelmi készültséget a Túr folyó mentén. Apadás miatt megszüntették a gépesített védelmi osztag készenléti ügyeletét is. Körmenden ötnapos szénszünet kezdődött az iskolákban, mert a város nem győzi a fűtési költségeket. Összesen 2400 diák kapott rendkívüli szünetet. Ez csaknem egymillió forint megtakarítást jelent a körmendi önkormányzatnak, amely az idén összesen 100 millió forintos hiányra számít. Szimpózium Szekszárdon Szükség van a magyar növényvédőszerekre A Nap Hírei Baleset _______ E lszabadult a palatábla Tegnap, délelőtt 10.30-kor a 65-ös számú úton egy tehergépkocsi Tamási és Sza- kály között az utóbbi település felé közlekedett. Az erős oldalszélben a rakományából elszabadult egy hullámpala-tábla, s az a vele szemben közlekedő személygépkocsira esett. A személygépkocsi vezetője a szélvédőt is betörő hullámpala csapásától súlyos, élet- veszélyes fejsérülést szenvedett. A baleset - aminek körülményeit a szakemberek vizsgálják - következtében összesen százezer forintos anyagi kár is keletkezett. Törvény konszenzus nélkül? Az európai viszonyok között példátlan lenne, ha a kormány anélkül döntene a Munka Törvénykönyve módosításáról, hogy konszenzusra jutott volna a munkavállalókkal. Ha a módosítással nem teremtik meg a szakszervezeti vezetők megfelelő jogi védelmét, a Munkástanácsok Országos Szövetsége az ENSZ Nemzetközi Munkaügyi Szervezetéhez (ILO) fordul - jelentette be Palkovics Imre, a Munkás- tanácsok Országos Szövetségének elnöke hétfőn. Nő a „zsold”, elmarad a torna Március 1-jétől egységesen havi 250 forinttal emelik a sorkatonák illetményét, ami így a honvédek esetében 2200 forint lesz. A tanintézeti hallgatók ugyanezt az emelést szeptember 1-jétől kapják meg. Tervezik a sorkatonák utazási feltételeinek könnyítését is, de ez ügyben még nem született döntés. Szintén újdonság, hogy kísérletképpen néhány alakulatnál elmarad a szokásos reggeli torna. A katonák fizikai felkészítését a napi kiképzési foglalkozások és a szabadidős sportolás segíti. Országismertető, angolul „Hungary - Essential Facts, Figures and Pictures” címmel jelentetett meg angol nyelvű országismertetőt az MTI Sajtóadatbankja. A 320 oldalas reprezentatív kiállítású kézikönyv tárgyszerűen, színes képek, térképek, grafikonok segítségével mutatja be Magyarország történelmét, földrajzát, gazdaságát, kulturális, tudományos és művészeti értékeit. A kiadvány függeléke hasznos gyakorlati információkkal, fontos címekkel, valamint Budapest-térképpel segíti az országba látogatók tájékozódását. Újfajta kombinált fuvarozás a MAV-nál A kelet-nyugati tranzitáruforgalom bonyolítását nagy mértékben segíti majd a PLES Borsodnádasd Rt. által a MÁV Rt. megrendelésére kifejlesztett új vasúti kosaras kocsi. A konténerek, pótkocsik és félpótkocsik szállítására is alkalmas vagonok nagy előnye, hogy kompatibilisek a kelet- európai széles nyomtávú rendszerekkel is - mondta Rigó Zoltán, a MÁV Rt. vezérigazgatója hétfői sajtótájékoztatá- ján Budapesten. Total Hungária eredmények Az üzemanyag-forgalmazással foglalkozó Total Hungária Kereskedelmi Kft. az elmúlt évben 6 milliárd forintos forgalmat ért el. A magyar-francia vegyes vállalat egy év alatt 20 százalékkal növelte magyarországi értékesítését. A cég 23 töltőállomást működtet Magyarországon. Szolgáltatás- Tájoló az 5. oldalon, benne: pályázati figyelő, könyvajánlat, videoajánlat.- Úton, útfélen a 7. oldalon, benne: baleseti számláló, autós hírek.- Tévé- és rádióműsorok, valamint apróhirdetések a 8. oldalon.- Totótippünk és sporthírek a 9. oldalon.- Időjárásjelentés a 10. oldalon. Benne: térképek, részletes országos és megyei prognózis.- Kalendárium és közhasznú, praktikus információk a 10. oldalon. Benne: névnapok története, évfordulónaptár, napi igék, traffipax.