Tolnai Népújság, 1995. január (6. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-21 / 18. szám

VÉGET VETNEK A KÁBELHÁBORÚNAK (3. oldal.) 1995. JANUÁR 21. SZOMBAT ÁRA: 18,80 FORINT VI. ÉVFOLYAM, 18. SZÁM Alapkamat-emelés A Jegybanktanács pénteki ülé­sén a jegybanki alapkamat 3 százalék ponttal történő emelé­séről döntött. Ennek megfele­lően február 1-jével a jegybanki alapkamat a jelenlegi 25 száza­lékról 28 százalékra emelkedik. A Jegybanktanács megerősí­tette annak a gazdaságpolitikai célnak a helyességét, hogy az ország külső nettó adósságál­lománya ne növekedjék. Ennek érdekében 1995-ben a fizetési mérleg deficitjének jelentős - mintegy 2,5 milliárd USD-ra való mérséklése szükséges. A Jegybanktanács ezzel összhangban olyan monetáris politikát tart szükségesnek, amely a folyó fizetési mérleg hiányának csökkentése és az infláció mérséklése érdekében a megtakarítások ösztönzésére és a hitelkereslet csökkentésére irányul. A Jegybanktanács egyetértett a közelmúltban hozott, a jegy­banki pénzkiáramlást korlátozó intézkedésekkel, a kötelező tar­talékráta emelésével, valamint az ilyen irányú további lépé­sekkel, például a jegybanki alapkamat emelésével. Ä Jegybanktanács azt is hangsúlyozta, hogy a kormány- program céljainak megvalósítá­sára a monetáris politika önma­gában nem képes. A Jegybank- tanács felhívja a kormány fi­gyelmét, hogy a gazdaságpoli­tikai program biztonságos megvalósítása érdekében érje el az államháztartási hiány kiadá­sok csökkentése révén megva­lósuló jelentős mérséklését, ez­által az állam finanszírozási igényének visszaszorítását. Ezt alátámasztandó szigorúan ér­vényesíteni kell a kormány jö­vedelempolitikáját. Beszűkült az agrártámogatás A Tolna Megyei Vállalkozói Központ támogatásával csütör­tökön agrárszemináriumot tar­tottak a mezőgazdasági kister­melők és vállalkozók részére. Az előadás témái között szere­pelt a támogatási rendszer ezévi korszerűsítése és az agrárrend­tartás. Az előadók a Földműve­lésügyi Minisztériumból érkez­tek. Dr. Nyújtó Ferenc, az FM Köz- gazdasági Főosztályának főosz­tályvezetője nyilatkozott la­punknak.- Az idei évi támogatási rendszer egyik fontos eleme a kamattámogatás. Ugyanakkor a gazdák arról panaszkodnak, hogy a pénzintézetektől nem kapnak hitelt, mert nem tudnak lakatlan ingatlant felmutatni fedezetül, a föld pedig nem ter­helhető jelzáloggal. Tehát a kamattámogatás ebben a hely­zetben nem sok embernek jelent valóban támogatást. Mi a vé­leménye erről?- Sajnos a magyar gazdaság jelenlegi állapotában nagyon sok vállalkozó gazda nem jut hitelhez, mert nincs megfelelő vagyon a tulajdonában, mellyel garanciát nyújthatna egy-egy hitelre. A jelenlegi pénzügyi rendszer, melyet jóváhagyott a parlament, arra nyújt lehetősé­get, hogy az ilyen gazdák integ­rátorokon, termeltetőkön ke­resztül juthatnak támogatott hi­telhez. Ezek formája a termelte­tési és a felvásárlási szerződés.- Sokan panaszolják, hogy lelassult a részarány tulajdonú földek birtokba adása. A mi­nisztériumban hogy látják ezt? — Tudjuk, hogy ez a folya­mat lassult és azt is tudjuk, hogy ennek több oka van. Töb­bek között a földkimérési költ­ségek magasak, ennek mérsék­lésére gondolnunk kell a jövő­ben. A másik ok, hogy vannak szövetkezetek, ahol ezt a fo­lyamatot igyekeznek lassítani, de ez jogszabályi kérdés, aki a kimérést kéri, azt ugyan techni­kailag lehet akadályozni, de jo­gilag nem. (Folytatás a 2. oldalon.) Köztünk élő ismeretlenek. Ki kell kerülnünk a csapdákat - mondotta tegnap Szek- szárdon Jánosi György országgyűlési képviselő -, mert a kisebbségek romló gazdasági hely­zetben kapták meg a lehetőséget, hogy önkormányzatot alakítsanak. Amikor pedig a gazda­ság bajban van, akkor erős a hajlam a bűnbakkeresésre. Hogyan tovább? Ezzel a mottóval tartott a fórumot a Művészetek Házában a Phralipe Független Cigányszervezet és a Cigány Munkások és Vállalkozók Országos Szövetsége. (Folytatás a 2. oldalon) fotó: gottvald károly „A föld apám álma volt” Az elmúlt két évben a mezőgazdaságban is megtörtént a tulaj­donosváltás, melyben meghatározó szerepet játszott a kárpót­lás és a részaránytulajdon. Sorozatunkban olyan mezőgazda- sági gazdálkodókat kívánunk bemutatni, akik elmondják ed­digi tapasztalataikat mások okulására. És az sem baj, ha köz­ben irigyeljük majd őket, de ne feledjék, a mezőgazdaságban a munkaidő nem nyolckor kezdődik, és nem is délután ér véget. Sorozatunkban egy ismert szekszárdi családhoz, a Neiner famíliához látogattunk el. A konyhában a főzés helyett, Ág­nes asszony éppen a könyve­léshez készülődött, amikor za­vartuk. — Mivel a kárpótlási jegy mellé utalványt is kértünk, így vállalkozónak is bejelentkez­tünk, az pedig nem kevés könyveléssel jár. Úgy gondol­tuk, hogy erre érdemes áldozni, ezért beiratkoztam a Zalaeger­szegen induló, négy félévből álló pénzügyi és számviteli fő­iskola tanfolyamára. — Városi emberek lévén, mikor és hogyan lettek gazdál­kodók? — Amikor a kárpótlási tör­vény lehetőséget adott arra, hogy beadjuk a kérelmünket, édesapám nagy álma volt, hogy majd földet vásárolunk, hiszen a nagyszüleim gazdálkodók voltak. De még az első licitálá­sok előtt váratlanul meghalt az apám. És bár a férjemnek is, nekem is volt állásunk, mégis úgy döntöttünk, hogy megvaló­sítjuk apám álmát. Én lettem vállalkozó, a férjem pedig munkaidő után igyekszik min­denben segíteni. Nem bántam meg, hogy két évvel ezelőtt így döntöttünk. — Mi volt az első amit meg­vettek, amikor már a földeket kilicitálták? (Folytatás az 5. oldalon.) Kovács László Szarajevóban Kovács László külügyminiszter pénteken délelőtt megérkezett Szarajevóba, ahol az Európai Biz­tonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökeként tárgyalt a boszniai kormány vezetői­vel és beiktatta tisztségükbe az EBESZ kisebb­ségi megbízottait, ombudsmanjait. Kovács László tárgyalásai nem sokkal dél előtt kezdődtek meg. Először Haris Silajdzic minisz­terelnökkel konzultált, majd Ifran Ljubijankic külügyminiszter adott ebédet tiszteletére. Előzőleg Kovács László 20 ezer márka segély­adományt adott át. _____Krimi_____ E lőkerült az anya A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon egy 17 éves szegedi lány pénteken délután beismerte, hogy az ő gyermeke az a kislány, akit még decemberben egy kukában talált egy hajléktalan férfi. A kisbabát azóta a szegedi gyermeklinikán gondozzák. A rendőrség hetek óta nagy erők­kel kereste az anyát, több olyan nőt beidéztek meghallgatásra, akikről feltételezhető volt, hogy abban az időben gyermeknek adtak életet. A 17 éves tanuló­nak pénteken délután kellett megjelennie a főkapitányságon. A lány, akit elkísért édesanyja is elmondta: ő szülte a kukában talált kislányt. A Nap Hírei Vitafórum az alapellátásról Az Országos Háziorvosi Inté­zet nyilvános vitafórumot ren­dez polgármesterek, illetve az alapellátás irányításában résztvevő önkormányzati kép­viselőtestületi tagok, vagy más önkormányzati tisztviselők ré­szére. „Az önkormányzatok feladatai és lehetőségei az egészségügyi alapellátás mű­ködési feltételeinek biztosítá­sával” címmel. A konferenciák időpontja: 1995. február 9. Győr, február 14. Miskolc, február 16. Szol­nok, február 23. Kaposvár. Az intézet kéri azokat az önkor­mányzatokat, amelyek részt kívánnak venni a megbeszélé­seken, jelezzék írásban 1995. januuár 31-ig az intézet címén: 1125. Budapest, Kútvölgyi út 4., vagy a 06/1-156-57-36-os telefaxon. Diploma öt japán fiatalnak A japán kultúra ápolása, a tá­vol-keleti ország jobb megis­mertetése a célja a jelenleg már 57 országban tevékeny­kedő Japán Külföldi Önkéntes Szolgálatnak. A szervezet öt fiatal tagja pénteken a Gödöl­lői Agrártudományi Egyete­men átválté azt a tanúsító dip­lomát, hogy egy 6 hónapos felkészítő sikeres elvégzésével jogot szereztek arra, hogy ike- banát, japán nyelvet és tá­vol-keleti harcművészetet ta­nítsanak a következő három éven át különböző hazai okta­tási intézményeknél. Igazságügyi szakértők országos értekezlete Az igazságügyi szakértői ka­maráról szóló törvényterveze­tet az Igazságügyi Miniszté­rium áprilisban szeretné a kormány elé terjeszteni és re­méli, hogy az Országgyűlés még az év első felében el is fo­gadja azt - jelentette be pénte­ken Vastagh Pál a tárca veze­tője a VI. Országos Igazságü­gyi Szakértői Értekezlet részt­vevőinek. Nők a civil társadalomban Az amerikai nők félévszáza­dos küzdelmet folytattak sza­vazati jogukért, amelyet végül is több mint hatvan éve elnyer­tek. Az utódoknak már a meg­szerzett jog érvényesítésével kell hatást gyakorolniuk a mai amerikai társadalomra - hang­zott el a Budapesten rendezett „A demokrácia és a nő, azaz Nők a civil társadalomban” című tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón. Elsüllyedt a Hargita Pénteken az ausztriai Mejk és Altenwörth között kiemelési munkálatok miatt átmenetileg szünetelt a hajóforgalom a Dunán, miután csütörtökön el­süllyedt a Harghita nevű ro­mán tolóhajó. A Harghita haj­tómotorral ellátott hajóegy­sége a 2021. folyamkilométer­nél futott zátonyra és kapott léket. A legénység mentőcsó­nakkal szerencsésen partot ért, senki nem sérült meg. Lovainkhoz nem csak érzelmileg kötődünk, hanem egyik megélhetési forrásunkat is jelentik. „A Székely család Faddra nyergei át” című írásunkat 4. oldalon találják. Röviden Jócskán megszaporo­dott a rendőrfőkapitányok száma tegnap Szekszárdon. A Főkapitányi Klub dunán­túli szekciója - mely a Pest megyeivel és a Budapesti Rendőrfőkapitánysággal is kiegészült - tartott munka- értekezletet a megyeszékhe­lyen. A megvitatott témák között volt az 1995. évi rendőrségi béremelések végrehajtása, valamint az ezzel összefüggésben fel­merülő problémák megvita­tása, az elmúlt évi bűnügyi és közbiztonsági helyzet ér­tékelése, valamint az állo­mány utánpótlásának és képzésének kérdésköre. Kiegészítés. Mint arról korábban hírt adtunk, Pak­son döghúsból készített sonkát, szalonnát, kolbászt, szalámit foglalt le a rendőr­ség. Bár a hírben nem sze­repelt a kft. neve, mely érin­tett az ügyben, de tevékeny­sége megjelölésével igen könnyű volt „kilétére” rá­jönni, lévén egyetlen ilyen jellegű cég a körzetben. Nos, a lapunkhoz eljutott in­formáció a kft. vezetőjét je­lölte meg elkövetőként, ám valójában a cég két alkal­mazottja volt a „ludas”. A kft. vezetője elmondta, hogy két alkalmazottját, akik el­len eljárás indult, felfüg­gesztette állásából. Dr. Torgyán József tegnapra meghirdetett elő­adása Ozorán elmaradt, de nem végérvényesen, a Füg­getlen Kisgazdapárt elnökét február 11-én 18 órára vár­ják Ozorára. A szervezők ezúton kérik mindazok el­nézését, akik az előzőleg megadott időpontban hiába várták dr. Torgyán Józsefet. Klubot alapítottak Pé­csett Baranya politikusai és újságírói, hogy alkalmat te­remtsenek a rendszeres ta­lálkozásokra, amelyeken megvitathatják a parlamenti törvénykezés, az önkor­mányzati jogszabályalkotás térségüket érintő kérdéseit. Szolgáltatás- Gazdasági híreink az 5. oldalon, benne: valutaárfolya­mok.- Apróhirdetések a 6. olda­lon.- Időjárásjelentés a 10. oldalon. Benne: térképek, rész­letes országos és megyei prog­nózis.- Kalendárium és köz­hasznú, praktikus információk a 10. oldalon. Benne: névnapok története, évfordulónaptár, napi igék, traffipax.- Keresztrejtvényünk, va­lamint Csaholó és Pecabottal rovatunk a 14. oldalon.- Szombati és vasárnapi tévé* és rádióműsorok a 15. oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom