Tolnai Népújság, 1994. december (5. évfolyam, 283-308. szám)
1994-12-27 / 304. szám
1994. december 27., kedd Sport 9. oldal NB III-as labdarúgóősz ’94 A Kisdorogi Medosz a rossz talajú pályája ellenére is jó középcsapat Sportvilág Bern. A profi kerékpáros Tony Rominger lett az év sportolója Svájcban. A 33 éves versenyző ugyan a Tour de France-on feladásra kényszerült, ám novemberben megjavította az egyórás kerékpározás világrekordját. Buenos Aires. A jugoszláv labdarúgó válogatott hosszú eltiltás után Brazíliával vívta első nemzetközi mérkőzését. Ismert, a találkozón, Porto Alegrében a hazaiak diadalmaskodtak 2- 0-ra. Ma Argentína-Jugo- szlávia mérkőzés lesz Buenos Airesben. Hamburg. Könnyen lehet, hogy Boris Becker mégsem tér vissza a német Davis Kupa-csapatba. A 27 éves teniszezőnek ugyanis túlzott anyagi követelései vannak, amint az a Die Welt tudósításából kiderül. Becker ügyvédje, Alex Meyer- Wölden tárgyalásokat folytat a Német Tenisz Szövetséggel, és elmondta, hogy Becker öt évre 15.5 millió márkás szerződést kér. Portland. A Nancy Kerrigan elleni támadás ügyében „meghurcolt” amerikai műkorcsolyázónő, Tonya Harding először lépett jégre egy bemutatón az emlékezetes események óta. A „Have Yourself A Merry Little Christmas” című ösz- szeállítását 2000 néző élvezte a Dorothy Hamilton jégcsamokban. Kijev. Az egykori vágtázó olimpiai bajnokot, Va- lerij Borzovot választották meg az Ukrán Olimpiai Bizottság elnökévé. Totó A totó 51. heti szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Arsenal-Aston Villa 0-0 x 2. Chelsea-M. United 2-3 2 3. Everton-Sheffield 1-4 2 4. Leeds-Newcastle 0-0 i 5. Leicester-Liverpool 1-2 2 6. Coventry-Nottingham 0-0 x 7. Norwich-Tottenham 0-2 2 8. Southampt-Wimbled. 2-3 2 9. West Ham-Ipswich 1-1 X 10. Aberdeen-Celtic 0-0 x 11. Dundee-Kilmarnock 2-2 x 12. Falkirk-Motherwell 0-1 2 13. Hearts-Partick 3-0 1 Plusz 1 mérkőzés: 14. Rangers-Hibernian 2-0 1 A Kisdorogi Medosz SE- Szekszárdi Polgári SE mérkőzés emlékezetes momentuma volt, mikor a 71. percben a szekszárdi kapu előtt az esőtől felázott talajon egy tócsában megakadt a labda, majd Bíró lecsapott rá és belőtte a találkozót eldöntő gólt. Kisdorogon tehát a hazaiak egy jelentős lélektani előnnyel is számolhatnak, hisz a kistelepülésen a vendégcsapatokat rendre elbizonytalanítják az áldatlan pályaviszonyok. De az őszi szezon értékelésekor Horváth Péter edző hangsúlyozta, hogy a biliárdasztalhoz a legkevésbé sem hasonlítható pálya rendszerint mindkét csapatot sújtotta. — Tudomásul kell vennünk - mondta a játékosedző - hogy ilyen áldatlan körülményekkel kell együtt élnünk. - Persze hosszútávon ebbe természetesen nem lehet belenyugodni. Ha a faluban továbbra is NB III-as focit akarunk, az önkormányzat és a szponzorok összefogásával tenni kellene valamit a pálya megmentéséért. Ez ugyanis rányomja a bélyegét az edzésmunkára is, hisz esős időben a foglalkozások előtt rendszerint „talajmechanikai szemrevételezéssel” jelölöm ki a labdajáték űzésére alkalmas területet. Persze hiba lenne mindent a talajra fogni, hisz a gyér edzéslátogatottság miatt se tudok teljes értékű foglalkozásokat tartani. Gyakran csak egy kezdőcsapatra való emberrel tudok dolgozni és az a legkellemetlenebb, hogy zömében csak egy kapusunk van az edzésen. — Szerencsére a bajnoki meccsekre mindig összejött a csapat. Úgy tűnik, az edzéslátogatottság nem is tükröződik az eredményen, hisz a Kisdorog végül 23 ponttal az 5. helyen végzett. — A számszerű helyezéssel elégedett is vagyok, de ha valamennyien a képességeink legjavát nyújtjuk, még jobb is lehetett volna. Összességében Kiss, Varga és Bíró teljesítményét tudnám kiemelni. Antu- nicsnak a 9. fordulóban elszenvedett sérülésekor nagyon féltem a kapusgondoktól. Szerencsére a beugró Kiss nem okozott csalódást, pedig gyakran még az edzésekről is hiányzott. Sajnos, Endeli kétszer is idő előtt kényszerült zuhanyozni, emiatt öt meccsen hiányzott. A védelem tengelyében Varga Feri nyújtotta a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt. Viszmeg osztályzatát a sárga lapok miatti két meccses hiányzás rontja le. Nagyon örvendetes viszont az Szekszárdi PSE-től jött Pető zökkenőmentes beilleszkedése. A középpályán és a csatársorban is nagyszerűen hasznosítható Mácsik az ősszel egy meccs kivételével adós maradt a gólokkal. Stölk- ler Robit érzékenyen érintette, hogy a baloldali középpálya nem az igazi posztja, ő is adós maradt a jó játékkal. A középpályán a nem egyszer fontos gólokat szerző Vecsei nyújtotta a legmeggyőzőbb teljesítményt. Jómagam őszi produkciója is kívánnivalót hagy maga után: futóteljesítményem javításával a jövőben többet kell vállalnom. Nagy vérveszteség volt számunkra az ellenfél csapatából egy embert mindig lekötő meghatározó emberünk, Boros Komló elleni sérülése. A házi gólkirályunk, Bíró nyolc góljából az első négy meccsen ötöt lőtt. Meggyőződésem, még többre lett volna képes, ha idény közben nem zavarja meg a németországi próbajáték. Egyébként Bíró, Pető, Mácsik és jómagam mind a 15 meccset végigj átszőttük. A nyáron igazoltak közül tehát Pető és Bíró beépült a csapatba, rajtuk kívül még a Bácsalmásról hozott Ercsi és a Nagymányokról szerződtetett Óber is szóhoz jutott. — A Kisdorog már az elmúlt bajnoki évadban is emlékezetes szériákkal hívta fel magára a figyelmet. Úgy tűnik, ilyen sorozatokból az ősszel is kijutott. — Repülőrajtot vettünk, hisz négy meccsen még gólt sem kaptunk. Sellyén aztán beleszaladtunk egy vereségbe, de kis odafigyeléssel pontot szerezhettünk volna. A nyolcadik fordulótól a zsinórban elszenvedett három vereségünk (Marcali, DD Gáz, Kaposvár) volt a mélypont, bár ezekkel a fiaskókkal számolnunk is kellett. Az őszi hajrában hozott négy döntetlenünk már a talpraállás jele volt, sőt az utolsó meccsen a Bolytól mindhárom pontot begyűjtöttük. — Január 9-én, heti öt edzéssel kezdjük majd a felkészülést, az önkormányzat és a Metálbau Kft. támogatására továbbra is számíthatunk. Őszi ötödik helyünket jó lenne megőrizni, ám nagyon tömör a mezőny. Ennél is sokkal többet jelentene számomra a folytatásban, ha a szabadidejükben mellettünk kitartó szurkolókat jó meccsekkel tudnánk megajándékozni. De az említett pályagondok megoldása nemcsak tőlünk függ. - km A német válogatott eredményes szereplése érdekében: Klinsmann játékostanácsot javasol az Európa-bajnokság idejére Jürgen Klinsmann szerint az 1996-os angliai Európa-baj- nokságon szükség lesz egy játékostanács összehívására a német labdarúgó válogatott eredményes szereplése érdekében. A 70-szeres válogatott csatár ezt a Frankfurter Allgemeinen Zeitungnak adott interjújában nyilatkozta. — Az Európa-bajnokság ideje alatt ismét hosszabb ideig össze leszünk zárva. Tudom jól, hogy számos játékos csak akkor tud igazán jól játszani, ha jól érzi magát. Ezért össze kell ülnünk, és megbeszélni a dolgokat, s nem úgy felfogni a mérkőzést, mint egy kötelező gyakorlatot - mondta Klinsmann a nyári világbajnoki döntő tapasztalataiból kiindulva. Berti Vogts szövetségi kapitányról a Tottenham játékosa úgy nyilatkozott: nem vette észre, hogy bármiben is változott volna a szakember vezetési stílusa. — Már többször megmondtam, hogy minden játékos, aki ott volt Amerikában, tisztában van vele, hogy elját- szottuk a hitelünket. A világbajnoki-kudarc ellenére Klinsmann továbbra is a német nemzeti tizenegyet tartja a világ egyik legjobb csapatának. — Nekünk egy olyan utánpótlás-állományunk van, amilyen talán egyetlen más nemzetnek sem Európában. A világon csak Brazília versenghet velünk. Szilveszteri sportbál Szentgyörgyön Küzdelmes forduló dalmandi sikerrel Félidőben a KSZE II. vezet a megyei sakk csapatbajnokságban A közelmúltban bonyolították le a megyei sakk csapatbajnokság idei utolsó fordulóját, amelyben több meglepetés is született. Ezek közül kétségtelenül a Gyönk-Dalmand találkozó kívánkozik az első helyre, hiszen a hazaiak számára az aranyvasárnap - legalábbis az eredmény alapján - inkább „fe- ketevasámapra” emlékezete- tett. A dalmandiak viszont a nem várt, nagyarányú győzelmükkel előbbre léptek a táblázaton. Meglepően sok pontot adott le az előkelő helyen tanyázó paksi atomosok gárdája a lelkes Dombóvár ellen. A decsiek az esélyesebb csapatokkal szemben jó taktikával igyekeznek szoros eredményt elérni, s ez most az Rendőr SE ellen sikerült is. A tavalyi ezüstérmes pontvesztése soknak tűnik, s egyre valószínűbbnek látszik, hogy nem lesznek képesek megismételni elmúlt évben elért sikerüket. A KSZE Szek- szárd II. csapata ismét brillírozott, a Tamásiban aratott nagyarányú győzelmével tovább növelte előnyét. A bajnoki pontvadászat ezzel lényegében a félidejéhez érkezett. A folytatásban nagy küzdelem várható a dobogós helyezésekért, de a lejátszott mérkőzések számának különbségei miatt a véghajrában a 3-7. helyekért is jelentős átrendeződésekre lehet majd számítani. A forduló eredményei: Gyönk-Dalmand 2.5:7.5, Decs-Rendőr SE 4:6, Tamási II.-KSZE Szekszárd II. 1.5:8.5, Dombóvári VMSE-Atomerő- műSE II. 3.5:6.5. A megyei csapatbajnokság állása: 1. KSZE Szekszárd II. 33 (5 mérkőzés), 2. Atomerőmű SE II. 28.5 (5), 3. Rendőr SE 27 (4), 4. Decs 27 (4), 5. Gyönk 24.5 (6), 6. Dalmand 22.5 (4), 7. Tamási II. 17.5 (4), 8. Oroszlánok 12.5 (5), 9. Dombóvár 9.5 ponttal (4). Amint arról korábban már hírt adtunk, a Dunaszentgyörgyi Sport Egyesület óévbúcsúztató mulatságra invitálja a község és a szomszédos települések lakosait. December 31-én minden vendéget szeretettel várnak a Művelődési Házban 19 órától kivilágos virradatig tartó szilveszteri sportbáljukra. A vacsoráról, az italokról, éjfélkor pedig a pezsgőről és a virsliről a Baranyai kisvendéglő gondoskodik, a talpalávalót pedig a Major zenekar szolgáltatja. Az asztalfoglalásról és a jegyelővételi lehetőségekről részletesebb információval a 75/336-141, valamint a 74/340-717-es telefonokon szolgálnak. Kosárlabda ÓIK A döntőbe jutás a cél Hódmezővásárhelyen Két nappal a karácsonyi ünnepek után az idei utolsó erőpróba vár a kosárlabda NB I-es ifjúsági bajnokságban nagyszerűen szereplő Dombóvári VMSE fiataljaira. December 28-29-én Hódmezővásárhelyen rendezik meg az Országos Ifjúsági Kupa elődöntőit. Molnár István edző legénysége a házigazda Hódmezővásárhely, a Szolnok valamint a Zalaegerszegi TE csapatával mérkőzik. A tét a kupadöntőbe jutás, s ez bizony nem ígérkezik egyfajta sétagaloppnak. Még úgy sem, hogy a vásárhelyi körmérkőzéses sorozat első két helyezettje nyer jogot arra, hogy az 1995. februárban Dombó váróit megrendezésre kerülő fináléban szerepelhessen. Tud- nillik első alkalommal kapott rendezési jogot Dombóvár városa a fiatal kosarasok nemes vetélkedésében. Márpedig az lenne az igazi kupadöntő, ha a házigazda Dombóvári VMSE együttesének is szurkolhatnának a sportágat szerető nézők. Az NB I-es ifjúsági bajnokságban még két forduló vár a Dombóvári VMSE gárdájára, de ezek eredményétől függetlenül, második helyezettként már biztos, hogy a rájátszásban a legjobb nyolc csapat között folytathatják a pontvadászatot. / Az idén is Eles József a férfi Szuperbajnok Hétfőn a Fáy utcai sportcsarnokban tíz kiemelkedő eredményt -elért hazai férfi sportoló küzdött meg a Szuperbajnok Kupáért, amelyet Knézy Jenő, a Telesport szerkesztő-riportere tavaly hívott életre. A nők első alkalommal kiírt versengését - Igaly Diana és Takács Mária (95-95), Balogh Judit (89) volt a dobogós sorrend - követő napon a címvédő, a kézilabdázó Éles József ismét Magyarország legsokoldalúbb sportolójának bizonyult. A férfi Szuperbajnok Kupa végeredménye: 1. Éles József 116 pont, 2. Borhi Zsombor 107, 3. Noszály Sándor 95, 4. Lisztes Krisztián és Fajkusz Csaba 90-90, 6. Orosz László 89, 7. Bodor Péter 76, 8. Rózsa Norbert 67, 9. Kropkó Péter 57, 10. Martinék János 52. Szavazólap utoljára Szerkesztőségünk a Tolna Megyei Testnevelési és Sporthivatallal, a Szekszárd Városi Sport- és Szabadidőközponttal, a POP TV-vei, valamint az UFC Szekszárd egyesületével közösen december 5-én 17. alkalommal hirdette meg Tolna megye legjobb sportolóinak megválasztását. A Kedves Olvasók lapunk mai számában találják az utolsó szavazószelvényt, amelynek kitöltésével és szerkesztőségünk címére (Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3.) történő eljuttatásával voksolhatnak Tolna megye 1994. évi legjobb egyéni sportolóira és csapataira. A közönségszavazatokhoz hozzáadjuk majd a szakemberek voksolásával elért pontszámokat, s az így kialakuló végeredmény alapján a dobogós helyezettek részére 1994. február végén a szekszárdi sportcsarnokban rendezzük az ünnepélyes díjkiosztót. A kitöltött szelvények beérkezési határideje: 1995. január 4. A szavazólapok a Sajtóház portáján elhelyezett gyűjtőládába személyesen is bedobhatok. TOLNA MEGYE 1994. ÉVI, LEGJOBB SPORTOLÓI Beküldési határidő: 1995. január 4.